1906-1910. évi országgyűlés Fabro Henrik – Ujlaki József, szerk.: Sturm–féle országgyülési almanach 1906–1911. Budapest, 1906.
Képviselőház - A) Magyarországi képviselők - Földes Béla
100 nemzetgazdaság és pénzügytan tanszékére helyezték át. 1893ban a magyar tud. akadémia levelező tagjává választotta ; 1885-ben az Institut international de statistique, 1891-ben a British Economic Association tagja lett. Az Union international de droit pénal és a Jogászegylet börtönügyi bizottságának választott tagja. 1876-ban a kereskedelmi minisztérium megbízásából az Ausztriával kötendő kereskedelmi és vámszerződés kérdésében szakvéleményt dolgozott ki. Mint a budapesti kereskedelmi kamara levelező tagja több fontos kérdést pendített meg. Több ízben tett tanulmányútat Német-, Francia-, Olaszországban és Angliában. Részt vett az iparügyi, valuta, vám, adóankéteken. Szilágyi Dezső megbízásából emlékiratot dolgozott ki a hitbizományokról. Több ízben képviselte a kormányt a nemzetközi kongresszusokon. Szilágyi Dezső alatta törvényelőkészítő bizottság tagja volt. Astatisztikai szakvizsgálati bizottság tagja. A m. tud. akadémia nemzetgazdasági bizottságának előadója. A budapesti jog- és államtudományi kar volt dékánja. Az Institut international de sociologie tagja. A Pallas-Lexikon nemzetgazdasági részének szakszerkesztője. Munkatársa a Handwörterbuch für Staatswissenschaftcn c. nagy vállalatnak, valamint állandó munkatársa a berlini Zeitschrift für Literatur und Geschichte der Staatswissenschaft c. folyóiratnak. Nagyobb dolgozataival többször nyert akadémiai és egyéb pályadíjakat. 1901-ben a magyar tud. akadémia rendes tagjává választotta. A budapesti népszerű főiskolai tanfolyam (University Extension) elnöke. 1902. február 23-án megkapta a m. kir. udvari tanácsosi címet. Főbb önálló müvei: A szociális kérdésről, A munkásmozgalom legújabb iránya, A nemzetgazdasági eszmék újabb fejlődése, Budapesti adótanulmányok, Bevezetés a gazdaság történetébe, Takarékpénztáraink reformja, A nemzetgazdaságtan és módszere és a társadalmi kutatás nehézségei, Der Einfluss von biliigen und teueren Zeiten auf die Sterblichkeit, Cautelen bei Anwendung der statistischen Methode, adalékok a nemzetgazdaságtan történetéhez, Adalékok a papírpénz történetéhez, A nemzetgazdaság és pénzügytan kézikönyve, Statisztikai vizsgálódások a XIX. század gabonaárainak alakulásáról, Papírpénz és agio (az akadémiától kitüntetett pályamű), Nemzetgazdasági és statisztikai évkönyv, Vá-