1906-1910. évi országgyűlés Fabro Henrik – Ujlaki József, szerk.: Sturm–féle országgyülési almanach 1906–1911. Budapest, 1906.
Képviselőház - A) Magyarországi képviselők - Zboray Miklós - Zichy Aladár gróf
269 tott, tagja számos municipiális bizottságnak ; szülővárosa közéletében és társadalmában tekintélyes szerepet játszik. Az utóbbi években a városi számvevőség igazgatója volt, amely állásáról képviselővé történt megválasztása után lemondott. A magyarok és a fiumei olaszok között újból életre kelt testvériesülés az ő müvének tekintendő. Alkotmánypárti. A közlekedésügyi bizottság tagja. Zboray Miklós, Somogymegye, Marcali kerület 1866. augusztus 30-án született Gyulafehérváron. Középiskolai tanulmányait Aradon és szülővárosában végezte, jogot Budapesten és Kolozsváron hallgatott s jogtudorrá lett. Hét éven át Polónyi Géza ügyvédi irodájának vezetője volt, majd Olasz-, Francia- és Németországban tett tanulmányútat. 1895. óta budapesti ügyvéd. Tartalékos honvédhadnagy. 1901-ben lett első ízben országgyűlési képviselő néppárti programmal a somogymegyei marcali kerület megbízásából. Több ízben intézett éles támadást a kormányok, különösen a Tisza-kormány ellen. Az 1905-i és az 1906-i általános választások alkalmával a marcali kerület újra megválasztotta. Az 1905—6-i országgyűlésen a Ház egyik jegyzője volt. A mentelmi s az összeférhetlenségi bizottság tagja. *>/ Zichy Aladár gróf, Zalamegye, Nagykanizsa kerület Zichy Nándor gróf másodszülött fia, 1864. szeptember 4-én született Nagylángon. Középiskoláit részint szülei házánál, részint Budapesten, a jogot Strassburgban, Innsbruckban és Budapesten hallgatta. Katonai kötelezettségének teljesítése után a hallei gazdasági akadémia hallgatója lett. Miután két ízben hosszabb tanulmányútat tett Európában, 1893-ban visszatért hazájába és nőül vette Hunyady Henriette grófnőt, Hunyady Imre gróf és Győrl|[y Felicitás grófnő leányát. 1893-ban tagja lett a főrendiháznak, amelynek két ízben jegyzője is volt. Tartalékos huszár-