1905-1906. évi országgyűlés Fabro Henrik – Ujlaki József, szerk.: Sturm–féle országgyülési almanach 1905–1910. Budapest, 1905.

Főrendiház - IX. Örökös jogon - A) Hercegek - Egyéb családokból - Odescalchi Géza - Pálffy Miklós - Thurn-Taxis Miksa Egon

72 parancsnokává és budapesti vezénylő tábornokká, 1891-ben való­ságos belső titkos tanácsossá, 1892. május havában aranygyapjas vitézzé neveztetett ki. 1894. október havában a vaskorona-rend I. oszt. érdemjelét, 1894. október 29-én a táborszernagyi méltó­ságot, 1896-ban az orosz császári Szent Nevszky Sándor-rendet gyémántokkal, 1897-ben a porosz királyi fekete sas-rendet, 1899. május 21-én a Lipót-rend nagykeresztjét nyerte el. A főrendiház ülésein szorgalmasan vesz részt és a fővárosi társadalom egyik lényeges tényezője. 1900-ban báró Edelsheim-Gyulai özvegyével kelt egybe. Odescalchi Géza született Budapesten 1858. február 9-én. A gimnázium bevégzése után jogot hallgatott, még pedig egy évet Lipcsében, mire a magyaróvári gazdasági akadémiába iratkozott be, ahol egy évig tanult. Majd katonai szolgálati kötelezettségének a 16. huszár­ezrednél tett eleget és most is honvédhuszárhadnagy szolgálaton kívüli viszonyban. Rendes lakóhelye nyitraszerdahelyi hitbizományi birtokán van. 1882 óta nős és három gyermek atyja. Neje Andrássy Ktelka grófnő. Pálffy Miklós 1861. november 11-én született Malackán, fia Pál grófnak ; 1879-ben a hercegi címben nagyatyja testvére, Antal herceg után szukcedált. A katonai szolgálatba lépve, a 7. sz. huszárezrednél hadnaggyá neveztetett ki. A katonaságtól mint százados vált meg; jelenleg mint ilyen a 6. sz. honvédhuszárezred tartalékába van beosztva. Cs. és kir. kamarás. () Felsége 1900-ban az aranygyapjas-rendet, 1902-ben pedig a titkos tanácsosi méltóságot adományozta neki. Élénken részt vesz a főúri társadalmi életben. 1885-ben nőül vévén Zichy Pál Ferenc gróf Sarolta leányát, malackai uradalmában telepedett meg. A közjogi és törvénykezési bizottság tagja. Thurn-Taxis Miksa Egon született Écskán 1872. június 15-én, mint Egon herceg és gyoroki Edelspacher Viktória legidősebb fia. A baltavári, nagy- és kistilaji és az endesi uradalom tulajdonosa. Cs. és kir. kamarás. A német lovagrend tiszteletbeli tagja. Tagja a naplóbiráló bizottságnak.

Next

/
Oldalképek
Tartalom