1905-1906. évi országgyűlés Fabro Henrik – Ujlaki József, szerk.: Sturm–féle országgyülési almanach 1905–1910. Budapest, 1905.

Képviselőház - Magyarországiak - Thaly László - Tisza István gróf

410 törvény tárgyalása előtt azonban, nehogy ez állások követendő magatartásában feszélyezzék, valamennyiről lemondott. Az össze­férhetlenségi törvény tárgyalásakor a mérsékelt álláspont szó­szólója volt. 1903. június 17-én, Széli Kálmán lemondása után megbízatást kapott a kibontakozás útjának keresésére és a par­lament munkaképességének helyreállítására. A vezető politikusok­kal két napig tartó tanácskozáson meggyőződvén arról, hogy sem programját támogató többséget, sem kabinetet alakítania nem sikerül, megbízatását visszaadta a királynak. Ugyanez év szep­tember 29-én mint a szabadelvű párt kilences bizottságának tagja szívós munkásságot fejtett ki a párt katonai programjának elkészí­tésében. Október 25-én meghívást nyert a királyhoz és e program egyes pontjainak módosítása után megbízatást kapott kabinet­alakításra. A szabadelvű párt október 27-én hozzájárult módosí­tásaihoz és ez alapon november 3-án miniszterelnökké neveztetett ki és a belügyi, valamint a király személye körüli minisztérium vezetésével bízatott meg. Ugyanakkor titkos tanácsosi méltóságot nyert. A kormányt megalakítva november 5-én a főrendiházban, 9-én a képviselőházban fejtette ki programját; az obstrukció egy­előre tovább folyt; bár a Kossuth-párt leszerelt, a béke csak 1904. március 10-én állott helyre, amikor a miniszterelnök ideiglenes szigorú házszabályindítvánnyal állott elő. Közben általános tetszés között utasította vissza Körber osztrák miniszterelnök fejtegetéseit, mint »egy előkelő idegen kirándulásait a magyar közjog terü­letére^ 1904. április 19-cn jelent meg ő Felsége kézirata Rákóczi Ferenc fejedelem hamvainak hazaszállítása dolgában. Ugyanez éjjel kitört a vasúti sztrájk, amely heves parlamenti jeleneteket és a II. ülésszak berekesztését vonta maga után. Május közepétől kezdve azonban gyorsan elintéztettek az ú. n. állami szükségletek és egyéb javaslatok, köztük a megyei tisztviselők, a jegyzők, az állami és a vasúti tisztviselők fizetésrendezése, a Rábaszabályozás kérdése stb. Csak az udvartartási költségek felemelése járt nagy vitával és belenyúlt augusztusba. 1904 őszén nyilt levelet intézett ugrai választóihoz, amelyben kifejezést adva ama nézetének, hogy 4»4*.^»-»4(.«. r a».-«- NYERGEK .* f •* r •*• * •*• •* Olbrich L., Budapest, VI., Teréz-körút 6.

Next

/
Oldalképek
Tartalom