1905-1906. évi országgyűlés Fabro Henrik – Ujlaki József, szerk.: Sturm–féle országgyülési almanach 1905–1910. Budapest, 1905.

Képviselőház - Magyarországiak - Sziklay Ede - Szilassy Zoltán

397 1!>04. november 18.-i események miatt, amelyeket elitélt, mandá­tumáról feltűnést keltett nyilt levélben lemondott; kerülete újra fel­kérte a jelöltségre és időközben a ház feloszlattatván, az általános választásoknál újra megválasztotta. 1905 tavaszán ismét azok közt a politikusok közt volt, a kiknek véleményét a király kikérte. Sziklay Ede, Abaúj-Tornamegye, Szepsi kerület 1850. április 5-én született Rozsnyón, Gömörmegyében. Középe" iskoláit Iglón, Miskolcon és Rozsnyón, a jogot pedig Budapesten és Bonnban végezte. 1878-ban Gömörmegyében szolgabiróvá vá­lasztatott. 1877-ben abaújmegyei jánoki birtokára vonult gazdál­kodni, amellett élénken részt véve úgy a községi, mint a vár­megyei életben. 1886-ban már volt képviselő. Tizenkét éven át volt a szepsi takarékpénztár elnöke. Neje Brezovay Klára; házassá­gukból öt leányuk származott, akik közül kettő férjnél van. Az 1892.-Í és 1896.-i válas/.tásokon Horánszky Nándor képviselőségét támogatta, kinek halála után időközi választáson, úgyszintén az 1905,-i általános választások alkalmával a szepsi kerület őt válasz­totta meg. A szabadelvű párt híve. A IX. biráló-bizottság tagja. Szilassy Zoltán, Versec város 1864. május 9-én született Léván. Középiskolai tanulmányait Nagy­váradon befejezvén, a magyaróvári gazdasági akadémiát végezte el. Előbb mint a Lipthay-féle uradalom gazdatisztje működött, majd 1885-ben a magyaróvári gazdasági akadémiához tanársegéddé nevez­tetett ki, amely állásában 1892-ig működött. Ez idő alatt egyúttal a Mezőgazdasági Szemle főmunkatársa és a mosonmegyei gazda­sági egyesület titkára is volt. 1892-ben az Országos Magyar Gazda­sági Egyesület ügyvezető-titkári állására nyert meghívást, a követ­kező évben pedig szerkesztő-titkárrá lépett elő, mely állását ma is betölti. Számos nagyobb utazást tett a külföldön ; bejárta Svájcot, Német- és Franciaországot, Angliát, Szerbiát és Bulgáriát; 1893-ban egy magyar gazdatársaságot vezetett ki a chikágói világkiállításra. Sok érdeme van a szövetkezeti ügy terén. A Köztelek mellett

Next

/
Oldalképek
Tartalom