1905-1906. évi országgyűlés Fabro Henrik – Ujlaki József, szerk.: Sturm–féle országgyülési almanach 1905–1910. Budapest, 1905.

Képviselőház - Magyarországiak - Nagy Ferenc

316 minden nagyobb városban. Azután a jogot végezte. Majd mint honvédhuszárönkéntes s azután mint tartalékos hadnagy rótta le katonai kötelezettségét. Az önkéntességi év kiszolgálása után egy évre Parisba ment ügyvédi joggyakorlatra s a francia nyelvet töké­letesen elsajátította. Parisból széleskörű általános műveltséggel tért haza. Majd beutazta Angliát és Olaszországot s megtanult jól angolul. 1898-ban ügyvédi vizsgát tett; azóta kizárólag hiva­tásának élt s rövid idő alatt virágzó ügyvédi irodát teremtett. 1899-ben elvette Kenessey Pongrác veszprémmegyci nagybirtokos leányát, Adélt. Házasságukból négy gyermek született. 1904 óta a Budapesti Hírlapban egymás után több vezércikke jelent meg, amelyekben a magyar földmíves nép romlását egyenesen a törvény­hozásnak ez osztály iránt való közönyével hozta összefüggésbe. Cikkei Kossuth Ferenc figyelmét is magukra vonták s még az év­ben belépett a függetlenségi pártkör kültagjai sorába; a múlt év január 1-én már ő üdvözölte Kossuth Ferencet a párt kültagjai nevében, programul tűzve ki a függetlenségi politika moderni­zálását. Ugyanakkor belépett a Magyar Gazdaszövetségbe, amely­nek választmányi tagjává választatott. Azóta főleg a Szövetkezés­ben s a Magyar Gazdák Szemléjében jelentek meg szociálpolitikai dolgozatai. Közben több érdekes előadást tartott úgy a főváros­ban, mint a vidéken több helyen mindig a földmíves nép érde­kében. Jórészt neki tudható be, hogy a lüggetlenségi politikában újabban helyt foglal a paraszt-agrárizmus propagálása. Az ügyvédi kör és kamara választmányi tagja, a józsefvárosi kaszinó helyettes elnöke, a Háztartás fogyasztási szövetkezet felügyelőbizottsági elnöke s tagja az Országos Kaszinónak és virilis jogon megye­bizottsági tagja Veszprémmegyének. Az 1905.-i általános válasz­tások alkalmával a szolnoki kerület választotta képviselőjévé függet­lenségi programmal Kiss Krnő szabadelvűpárti volt képviselővel szemben. A függetlenségi és 48-as párt jegyzője. Nagy Ferenc, Máramarosmegye, Vissó kerület született 1852-ben Verőcén, Szlavóniában. Gimnáziumi tanulmá­nyait Budán, jogi és államtudományi tanulmányait Budapesten és Bécsben végezte. 1875-ben tudorra avatták. 1876-ban állami utazási ösztöndíjjal külföldre ment és harmadfél éven át a német egye-

Next

/
Oldalképek
Tartalom