1905-1906. évi országgyűlés Fabro Henrik – Ujlaki József, szerk.: Sturm–féle országgyülési almanach 1905–1910. Budapest, 1905.

Képviselőház - Magyarországiak - Mikszáth Kálmán - Miloszavlyevics Milán - Molec Dani

341 Mikszáth Kálmán, Fogarasmegye, Fogaras kerület 1849-ben Szklebonyán, Nógrádmegyében született; tanulmányait Rimaszombaton és Selmecbányán végezte, majd Budapestre jött jogot hallgatni. írói tehetsége már ifjú éveiben nyilvánult. A fő­városból megyéjébe került esküdtnek- s itt nyilt alkalma a megyei élettel behatóan megismerkedni. 1874-ben ismét a fővárosban tele­pedett meg és irodalmilag működött. 1877-ben a »Szegedi Napló<: főmunkatársa lett és III. Kákái Aranyos név alatt számos politikai rajzot irt. 1881-ben ismét áttette lakását Budapestre és 1882-ben a »Pesti Hirlap« tárcaírója lett. »A t. házbók című karcolatai a közönség kedvenc olvasmányai voltak. A Petőfi-társaság, majd a Kisfaludy-társaság és a tudományos akadémia siettek őt tagjaik sorába fölvenni. Megalapította és szerkesztette az »Országos Hír­lap« című napilapot, amely azóta megszűnt. Számos regény- és noveüakötettel gazdagította a hazai irodalmat, amely őt Jókai Mór halála óta legjelesebb írójául tiszteli. Munkáiból húszkötetes gyűj­teményes kiadás jelent meg. Az »Ujság« napilapnak megindulása óta főmunkatársa. Egy ideig a budapesti újságírók egyesületének elnöke volt. 1887 óta tagja a háznak szabadclvűpárti programmal; 1892-ig az illyefalvi, azóta pedig a fogarasi kerületnek képviselője. A könyvtári bizottság tagja. Miloszavlyevics Milán, Kács-Bodrogmegye, Titel kerület 1845-ben született. Ügyvédi oklevelet szerezvén, ügyvédi gyakor­latot folytat Szabadkán s a mellett birtokán gazdálkodással foglal­kozik. Mint szerb nemzetiségű, egyháza ügyei körül is buzgólkodott és a szerb nemzeti egyházi kongresszusnak is tagjává válasz­tatott. Képviselővé az 1905.-i általános választások alkalmával szabadelvűpárti program alapján nagy többséggel választották meg a szerb nemzetiségi jelölttel szemben. Molec Dani, Pozsony város, I. kerület született 1840. október 12-én O-Turán, Nyitramegyében. Közép­iskolai és jogi tanulmányait Pozsonyban végezte, ahol mint ügyvéd telepedett le. Több mint 20 év óta városi tiszti főügyész és egyik

Next

/
Oldalképek
Tartalom