1905-1906. évi országgyűlés Fabro Henrik – Ujlaki József, szerk.: Sturm–féle országgyülési almanach 1905–1910. Budapest, 1905.

Képviselőház - Magyarországiak - Hodža Milán - Holczer János

286 tartozott. Horváth Boldizsár igazságügyminisztersége alatt törvény­javaslatot készített a polgári házasságról. Az 1878,-i bosnvák okkupáció óta a mérsékelt ellenzéken, illetőleg a nemzeti pártban foglalt helyet. Kunták Sándor után ő lett a budapesti ügyvédi kamara elnöke, amely tisztet több éven át viselte. A képviselő­házban éveken keresztül mint a nemzeti párt egyik vezérszónoka szerepelt. 1898-ban, a Széli-kormány megalakulása után belépett a szabadelvű pártba, amelynek jelenleg is tagja és intéző­bizottságának elnöke. A Tisza-kormány lemondásával beállott válság alkalmával egyike volt azoknak, akiknek tanácsát ő Fel­sége kikérte. Hodza Milán, Bács-Bodrogmegye, Kölpény kerület 1878. február 1-én született Szucsányban, Turócmegyében. Közép­iskoláit cs jogi tanulmányait Kolozsváron, illetőleg Budapesten végezte. 1901 óta hivatásos újságíró, 1903-ban megalapította Buda­pesten a »Slovensky Tyzdennik« című politikai lapot és evvel J'risebb mozgalmat hozott a tót nemzetiségi politikába, demokratikus irányzattal. 1899 óta főmunkatársa volt azonkívül a »Hlas«-nak, az ifjútótok politikai és tudományos revue-jének, melynek kiadásai és szerkesztését most ő vette át. Publicisztikai működése a tót társadalmi és politikai életben súllyal bir. Az 1905.-Í általános választások alkalmával a kölpényi (kulpini) kerületben képviselővé választották tót nemzetiségi programmal. A nemzetiségi képviselők klubjának jegyzője. Holczer János, Hontmegye, Korpona kerület 1861-ben született Hontnémetiben. Körmöcbányán végezte a reál­iskolát, azután Selmecbányán az erdészeti, Magyaróváron pedig a gazdasági akadémiát. Azóta hontmegyei birtokán gazdálkodik, tevékenyen közreműködvén a megyei életben mint törvényhatósági bizottsági tag és a vármegye közgazdasági előadója. 1901-ben és 1905-ben Korponán szabadelvű programmal képviselővé vá­lasztatott. Alapíttatott * KITŰNŐ BELŐTT FLÓBERTFEGYVEREK * Földesi L., Muzeum-körút 3. sz.

Next

/
Oldalképek
Tartalom