1905-1906. évi országgyűlés Fabro Henrik – Ujlaki József, szerk.: Sturm–féle országgyülési almanach 1905–1910. Budapest, 1905.
Főrendiház - II. A latin és görög szertartású római katholikus egyháznagyok - Bende Imre
II. A latin és görög szertartású római katholikus egyháznagyok. Bende Imre nyitrai r. k. püspök 1824. augusztus 28-án Baján született. A theologiai pályára lépve, mint a bécsi Pazmaneum növendéke végezte tanulmányait. 1847-ben pappá szenteltetett Kalocsán s 2 évig segédlelkészkedett; 1849-ben a kalocsai papnevelő tanulmányi felügyelőjévé neveztetett ki s egyúttal mint az egyházjog és lelkipásztorkodástan tanára működött. 1852-ben érseki levéltárnok, 1853-ban szentszéki jegyző lett, míg a következő évben elnyerte a futtaki plébániát, hol 15 éven át működött. 1858-ban kerületi jegyző, 1864-ben esperes lett. 1869-ben Újvidékre került plébánosnak és az Isten áldásáról címzett apátságot nyerte el. 1881-ben szabadelvűpárti programmal Újvidék országos képviselője, mely minőségben másodszor is egyhangúlag megválasztatván, e várost két országgyűlésen át képviselte. Az ő működésének eredménye, hogy a szerb párt Újvidéken felbomlott s a magyar párt politikailag érvényesült. A magyarosodási mozgalomnak a délvidéken akkortájban ő egyik vezérférfia. 1886 vége felé beszterczebányai püspökké neveztetett k « és püspöki székét 1887. május havában foglalta el. Ottani Püspöksége alatt kegyurasága . alatt levő 13 templomot, paplakot és iskolát tetemes költséggel hel$£é2lGÍ$»i;ott és egy új templomot is építtetett. 1893. elején ac tíyitrai ptjapöki székre áthelyezői o