1905-1906. évi országgyűlés Fabro Henrik – Ujlaki József, szerk.: Sturm–féle országgyülési almanach 1905–1910. Budapest, 1905.

Főrendiház - IX. Örökös jogon - C) Bárók - Harkányi Frigyes

123 szerezte meg a bölcsészetdoktori oklevelet a budapesti tudomány­egyetemen. Azóta az exakt természettudományok, főképen az asztrofizika terén működik. 1899-től 1902-ig az ógyallai asztro­fizikai obszervatóriumon mint obszervátor volt alkalmazva. Harkányi Frigyes 1827-ben Szegeden született s Budapesten végezvén iskolai és egyetemi tanulmányait, 1847-ben mint jurátus Zárka királyi személynök mellett működött. Az 1848/49-i szabadságharcban mint nemzetőr vett részt s a fegyverletétel után nagyobb utazá­sokat tett külföldön, honnan visszatérve, gazdálkodással foglalkozott és számos pénzügyi s iparvállalatban vett részt, nevezetesen a »Budai takarékpénztár^ a »Magyar földhitelintézet s az »Első magyar általános biztosító társaság« alapítása körül szerzett érde­meket s máig is ezen vállalatok igazgatósági tagjai közt találjuk ; több jótékony, közhasznú és emberbaráti intézetnek alapító és választmányi tagja. Midőn 1867-ben az alkotmány helyreállításával a magyar kormány megalakult, Gorove földmívelés-, ipar- és ke­reskedelemügyi miniszter felhívására osztálytanácsosi minőségben e minisztérium kereskedelmi és vámosztályát vezette, míg 1878-ban miniszteri tanácsossá neveztetvén ki, mint kormánybiztos a párisi világkiállításon üdvös tevékenységet fejtett ki s kiváló érdemeket szerzett serdülő iparunk érvényrejutása körül. E fáradozásai el­ismeréséül ő Felsége 1879-ben a vaskorona-rend II. osztályával tün­tette ki s ugyanakkor a francia becsület-rendet s az olasz korona­rendet kapta és egyéb kitüntetésekben részesült. A képviselőház­nak 1870-től 1897-ig szakadatlanul tagja volt. 1870-ben a szent­endrei kerület mandátuma alapján foglalt helyet a képviselőház­ban ; ugyanez évben a pénzügyi bizottságba s a delegációba választatott s utóbbiban mint a pénzügyi bizottság előadója, majd mint elnöke működött. Mint Pest- és Zemplénmegyék nagybirtokosa megyei bizottsági tag, továbbá a közmunkák tanácsának tagja; az osztrák-magyar államvasút magyar igazgatóságának, a pécs-barcsi vasútnak, valamint az egyesült budapesti fővárosi takarékpénztár­nak elnöke. Ő Felsége 1895-ben »taktaharkányi« régi előnevének megerősítésével bárói rangra emelte. Tagja a pénzügyi bizottság­nak és a királyi és országos közigazgatási fegyelmi bíróságnak.

Next

/
Oldalképek
Tartalom