1901-1905. évi országgyűlés Sturm Albert, szerk.: Országgyülési almanach 1901–1906. Budapest, 1901.

Képviselőház - A) Magyarországiak - Wilcsek Frigyes gróf - Wittmann János - Wlassics Gyula

395 Wilcsek Frigyes gróf, Zalamegye, Alsó-Lendva *<" kerület született 1874. november 25-én a nógrádmegyei Erdőkürtön Középiskolai tanulmányait a kalocsai jezsuiták konviktusában és a budai Ferencz József-intézetben, jogi tanulmányait pedig a budapesti tudomány-egyetemen végezte s itt nyert 1897. május 13-án államtudományi tudori oklevelet. 1887. évi február hó 1-től Hontvármegye tisztikarában szolgált mint közigazgatási gyakor­nok, később mint harmadik, majd második aljegyző és tisztelet­beli főjegyző. Most első izben képviselő. A zalamegyei lendva kerület választotta meg néppárti programmal. A véderő- bizott ság tagja. / , Wittmann János, Aradmegye, Uj-Szent-Anna kerület 1856-ban Kleken, Aradmegyében született. Aradon végezte a reál­iskolát. Azután visszatért szülőhelyére, a hol gazdasagának és a kereskedelemnek szentelte magát. Az eleki takarékpénztár létesü­lésében részt vett s annak ma is igazgatója. Aradaiegye törvény­hatósági bizottságának tagja. Képviselő 1SS7 óta, előbb nemzeti­parti, 1899 óta pedig szabadelvűpárti programmal. Tagja a föld­mi velésügyi bizottságnak. Wlassics Gyula, Zalamegye, Csáktornya kerület 1852. márezius hó 17-én született Zalaegerszegen. A középiskolát Nagy-Kanizsán és Budapesten, az egyetemi tanfolyamot pedig Budapesten és Bécsben végezte s azután idehaza ügyvédi oklevelet szerzett. Már 1875-ben állami szolgálatba lépett s a törvényszék­nél, kir. táblánál és az igazságügyministeriumban működött. 1882­ben komáromi és később budapesti alügyész lett, de ezen minő­ségeiben is mindig az igazságügyministerium codificatorius osztályá­ban működött. Rövid idő múlva igazságügyministeri titkárrá és később budapesti helyettes kir. főügyészszé neveztetett ki. Az igazságügyministeriumban a bűnvádi eljárás codificatiójával fog­lalkozott, ezenkívül a kir. táblai és biroi szervezeti törvények

Next

/
Oldalképek
Tartalom