1901-1905. évi országgyűlés Sturm Albert, szerk.: Országgyülési almanach 1901–1906. Budapest, 1901.

Képviselőház - A) Magyarországiak - Nosz Gyula - Novák József

330 ezredbe, a hol csakhamar tiszt lett. Részt, vett az 1866-iki had­járatban ; megsebesülve fogságba jutott s több héten át feküdt Csehországban betegen. 1872-ben a tartalékba lépve, átvette bir­tokainak vezetését s az általa épített gyönyörű szanali kastélyba tette át lakását. 1876-ban nőül vette Zsel'énszky Matild grófnő csillagkeresztes hölgyet. A megyei politikával buzgón foglalkozott s ennek köszönheti, hogy 1887-ben a hátszegi kerület egyhangú­lag képviselővé választotta, mint a szabadelvű párt hívét és 1892­ben mandátumát ismét az ő kezébe tette lé. 1896-ban, valamint 1901-ben a szászvárosi kerületben választatott meg. 1896-ban az Operaház és a Nemzeti Színház intendánsává neveztetett ki, miután már előbb közel két évig mint e két műintézut kormány­biztosa működött. Ettől az állástól 1897-ben megvált. A házban a gazdasági bizottságban foglal helyet. Nosz Gyula, Szepesmegye, Szepes-Szombat kerület született 1865-ben Iglón. Középiskoláit Tglón, egyetemi tanul­mányait részben Budapesten, részben a külföldön végezte. Azután ügyvédi vizsgát tett, de nemsokára szülővárosa, Igló szolgálatába lépett, a mely utóbb polgármesterévé választotta. A belügyminis­teriumban mint a kodifikáló bizottság kültagja működött. Képvise­lővé szabadelvűpárti programmal az 1901-iki általános választások alkalmával a szepesszombati kerület választotta meg. A zárszám­adási bizottság tagja. . Novák József, Csongrádvármegye, Szegvár kerület 1850-ben Ányoson Pallavicini őrgróf birtokán született. Tanul­mányait Szegeden es a fővárosban végezte, a hol ügyvédi okleve­let nyert. Szegeden nyitván ügyvédi irodát, tevékeny részt vett a közéletben és rövid idő múlva a város főügyészévé választatott meg. Már ekkor kivált az árvizvédelmezések alkalmával, miért is több izben kormánybiztosi teendőkkel bízatott meg. 1883-ban elfogadta l'allavicini Sándor őrgróf meghívását uradalmi jogügyi igazgatóságra. Az 1887—92. országgyűlésen a tápéi kerületet kép­viselte, a múlt cyklusban nem volt képviselő, most pedig Szeg­várott választották meg szabadelvű programm alapján Vázsonyi Vilmossal szemhen. A vízügyi bizottság tagja.

Next

/
Oldalképek
Tartalom