1901-1905. évi országgyűlés Sturm Albert, szerk.: Országgyülési almanach 1901–1906. Budapest, 1901.
Képviselőház - A) Magyarországiak - Hadik János gróf - Hadzsy János - Halász Zsigmond
269 választatott. 1802-ben a görgői kerület szabadelvű párti programmal képviselőjévé választotta. A legutóbbi országgyűlésen nem volt a képviselőház tagja, míg most a nagymihályi kerület választotta meg. Az Erzsébet királyné szoborbizottság tagja. Hadik János gróf, Abauj-Tornamegye, Szin kerület Pálóczon (Ungmegye; született 1863. november 23-án. Igen gondos neveltetésben részesült. Középiskolai tanulmányainak Kassán való elvégzése után a bécsújhelyi katonai akadémiát absolvalta s mint huszárhadnagy a közös hadseregbe lépett; főhadnagyi ranggal szolgálaton kivüli állapotba helyeztette magát. Ezután nőül vette Zichy Alexandra grófnőt és nagyterjedelmű birtokainak kezelésével foglalkozott. Az abauj-tornamegyei Nádaskán lévén állandó lakóhelye, tevékeny részt vesz Abauj-Torna-vármegye közigazgatási, közgazdasági és társadalmi életében ; elnöke az abauj-tornamegyei gazdasági egyesületnek, továbbá tagja a törvényhatósági és közigazgatási bizottságnak. A főrendiháznak örökös jogon tagja. Az 1901-iki általános választások alkalmával a szini kerület képviselőjévé választotta a függetlenségi Kossuth-párt jelöltjével, Lakatos Miklóssal szemben. A szabadelvű párt híve. A felirati és a közgazdasági bizottság tagja. Hadzsy János, Bács-Bodrogmegye, Uj-Verbász kerület 1851-ben született. Középiskolai tanulmányainak befejezése után a budapesti tudomány-egyetem orvosi karának hallgatója lett, a hol oklevelet is szerzett és mint gyakorló orvos Bács-Topolyán telepedett le. A közélet minden terén nagy szerepet visz, vármegyei bizottsági tag, elnöke a Bács-Bodrogmegyei Orvosi FiókSzövetségnek. Mint orvos az egész Bácskában nagy népszerűségnek örvend. Nemzeti párti programmal két választás alkalmával Fellépett, de kisebbségben maradt, míg most szabadelvű programmal képviselővé választották. Az f. biráló bizottság tagja. Halász Zsigmond, Pestmegye, Alsó Dabas kerület 1853-ban Dabason, Pestmegyében született, mint a nagytekintélyű Halász-család tagja. Középiskolai tanulmányait Budapesten, a jogot Bécsben végezte. Közpályáját mint megyei bizottsági tag kezdte.