1896-1901. évi országgyűlés Sturm Albert, szerk.: Országgyülési almanach 1897–1901. Budapest, 1897.

Képviselőház - A) Magyarországiak - Nopcsa Elek báró - Nyegre László - Okolicsányi László

313 Nopcsa Elek báró, Hunyadmegye, Szászváros kerület l.SIS-ban született, öcscse Nopcsa Fercncz bárónak, a királyné volt főudvarmesterének. Nyolcz eves korában a bécsi Thcresianumba került, a hol kiképeztetését nyerte. 1806-ban belépett a 10. huszár­ezredbe, a hol csakhamar tiszt lett. Készt vett az 1800-iki had­járatban ; megsebesülve fogságba jutott s több héten át feküdt Csehországban betegen. 1872-ben a tartalékba lépve, átvette bir­tokainak vezetését s az általa épített gyönyörű szanali kastélyba tette át lakását. 1876-ban nőül vette Zselénszky Mathild grófnőt, csillagkercsztcs hölgyet A megyei politikával buzgón foglalkozott s ennek köszönheti, hogy 1887-ben a hátszegi kerület egyhangú­lag képviselővé választotta, mint a szabadelvű párt hívét és 1892-ben mandátumát ismét az ő kezébe tette le. 1890-ban a szászvárosi kerületben választatott meg. 1890-ban az Operaház és a Nemzeti Színház intendánsává neveztetett ki, miután már előbb közel két évig mint e két műintézet kormánybiztosa működött. Nyegre László, Máramarosmegye, Huszt kerület született Huszton, Máramarosmegyéren lNŐ.Vbcn. A középiskolát Máramaros-Szigctcn végezte, ugyanott jog- és államtudományi vizsgálatot tett; azután előbb a m.-szigeti k r. ügyészségnél mint joggyakornok, 1878-tól pedig Máramarosnugyénél mint szolga­bíró, 1884-től mint főszolgabíró működött. A számvizsgáló bizottság tagja. Szabadelvű programmal 1896-ban választatott meg. Okolicsányi László, Hevesmegye, Kápolna kerület 1865-ben született Pozsonymegye Zavar községében. Középiskolai tanulmányait Nagyszombatban kezdte és Pozsonyban végezte be. 1883-ban a lipcsei egyetemen jogot hallgatott, 1884-ben Berlinben főleg nemzetgazdasági és történelmi tanulmányokkal foglalkozott. 1885 1887-ig Budapesten befejezte jogi tanulmányait. Tíz hónapig az ipolysági törvényszéknél joggyakornokoskodott. 1891-ben Buda­pesten ügyvédi irodát nyitott. 1892 óta képviseli a kápolnai kerületet függetlenségi, illetőleg Ugron-párti programmal.

Next

/
Oldalképek
Tartalom