1896-1901. évi országgyűlés Sturm Albert, szerk.: Országgyülési almanach 1897–1901. Budapest, 1897.

Képviselőház - A) Magyarországiak - Mezőssy Béla - Mihályi Péter - Miklós Ödön

303 Wahrmann Mór halála után a főváros V. kerületében ország­gyűlési képviselővé választatott és az 1896-iki általános válasz­tásoknál ugyanezen kerületben lett újból megválasztva. A köz­oktatásügyi bizottság tagja. Mezőssy Béla, Szabolcsmegye', Nagy-Kálló kerület született 1871-ben. Jogot végzett és jogtudor lett. Azóta otthon gazdaságának él. 1896-ban függetlenségi programmal választatván, a ház alakulása alkalmával mint korjegyző szerepelt. Mihályi Péter, Máramarosmegye, Sugatag kerület 1838-ban Jóodon, Máramarosmegyében született. Bátyja Mihályi Viktor gyulafehérvári és fogarasi gór. kath. román érsek és metropolitának. Középiskolai tanulmányait befejezvén, a jogot Bécsben hallgatta. 1861-ben Máramarosmegye első aljegyzőjévé, 1867-ben felsőjárási főszolgabirajáva választották meg. 186'2-bcn elnyerte a köz- és váltójogi ügyvédi oklevelet. 1865—1868-ig a sugatagi kerületet, 1869-től 1881-ig a felső-vissói kerületet képviselte. Kezdettől fogva a Deák-párthoz esatlakozott, melynek egyik munkás tagja volt; 1867-től 1875-ig a ház egyik jegyzője volt, több rendben tagja volt a delegatiónak, továbbá a nemzetiségi egyen­jogúság tárgyában alkotott törvény előkészítésére kiküldött bizott­ságnak, valamint az állami zárszámadások megvizsgálása tárgyá­ban évenkint működött bizottságoknak, melyeknek 1875. évig jegyzője és előadója volt. 1875-ben a fusio alkalmával belépett a szabadelvű pártba, melytől azonban 1879-ben megvált és a mér­sékelt ellenzéki párthoz csatlakozott, azóta a nemzeti part tagja. Az 1884—87. évben újra a felső-vissói kerületet, 1887. év óta pedig újra a sugatagi kerületet képviseli ; ezen idő alatt is folyton tagja a zárszámadási bizottságnak. Miklós Ödön, Borsodmegye, Szirma-Bessenyő kerület 1857-ben Kinkén, Borsodmegyében született ősrégi nemes család­ból. Középiskolait Miskolczon, Budapesten és Bécsben végezte. 1875-ben hallgatója lett a budapesti József-műegyetemnek ; 1876­ban beutazta Németországot, 1877-ben Svájczot és Belgiumot; 1878-ban a párisi kiállítás tanulmányozására küldötte ki Trefort

Next

/
Oldalképek
Tartalom