1896-1901. évi országgyűlés Sturm Albert, szerk.: Országgyülési almanach 1897–1901. Budapest, 1897.

Képviselőház - A) Magyarországiak - Kemény Pál - Kende Béla - Király Ferencz

270 Kemény Pál, Veszprémmegye, Zircz kerület született Győrött 1857. deezember 10-én.' Középiskolai tanul­mányait ugyanott végezte. Jogi vizsgáinak letétele után Buda­pesten volt joggyakorlaton, majd letévén a szigorlatokat s az ügyvédi vizsgát, Zirczen telepedett meg a ügyvédi irodája rövid idő alatt virágzásnak indult. Időközben a megyei élet terén is sikerrel működött mint szabadelvű ellenzé ki. 1890-ben a zirezi kerület egyhangúlag valaszta meg függetlenségi programmal kép­viselőjének. 1892-ben gróf Hugonay Bélával szemben aratott sikert, most pedig a néppart óriási erőfeszítése daczára menté meg a s zabadalvús ég zászlaját 48-as párti álláspontjának fentartásával. Tagja Veszprémmegye bizottságának állandó választmányának s a központi választmánynak. Zirczen elnöke • tüzolto-egylet­nek s a kath. iskolaszéknek is világi elnöke. A közgazdasági bizottság tagja. Kende Béla, Szatmármegye, Mátészalka kerület született 1848. február 14-én Csekén, Szatmármegyében Tanul­iiKinvait Lőcsén és Pozsonyban végezte, mire 1865-ben mint kadet beállott a 8. huszárezredbe. Az 1866-Ud porosz hadjáratot már mint hadnagy küzdötte végig. 1873-ban mint főhadnagy tartalékba lépett, hogy Tisza-Kórodon. Szatmármegyében, gazdasagának éljen. E mellett a honvédségnél töltötte utolsó szolgálati évét. Megyei bizottsági tag. 1896. május havában, Petényi báró halála után, ő lett a maté-szalkai kerület képviselője, még pedig függetlenségi programmal s az általános választások alkalmával ismét elnyerte a kerület mandátumát. Király Ferencz, Debreczen város, II. kerület 18 12. május 18-án Debreczenben született. Az algymnasiumot Debreezenben a ref. collegiumban, a fögymnasiumot Bécsben végezte. 1861-től 18b\'5-ig a sehneczi erdészeti akadémián tanult s mint okleveles erdész 18(i;5 (55. években a hohenheimi kir. gazda­sági akadémiát látogatta S elnyervén a mezőgazdasági diplomát, 1865 68. években részben a lipesei, részben a berlini egyetemeken végezte a jogi és államtudományi szakokat, mely szakokból tudorra

Next

/
Oldalképek
Tartalom