1896-1901. évi országgyűlés Sturm Albert, szerk.: Országgyülési almanach 1897–1901. Budapest, 1897.

Képviselőház - A) Magyarországiak - Gullner Gyula

247 veszélyek elhárításán. Már első izbeni képviselősége alatt kitün­tette magát a hácsmegyei árvízveszély alkalmából, mely műkö­déseért legfelsőbb elismerésben is részesült; később a szegedi árvíz alkalmával is nagy tevékenységet lejtett ki több társavai együtt a veszélyeztetett lakosság és területek védelmében. Majd a tiszai VI. és VII. öblözetek armentesitett területén végezte a telepítéseket mint kormánybiztos és végrehajtotta a hertelendi­falvi, nagygyörgyfalvi és gyurgyevói telepesek visszatelepítését. 1880-ban visszalépvén a főispánságtól, a szent István - rend kiskeresztjét nyerte. 1881 óta a tovarisovai kerület képviselője. Mint ilyen a mentelmi bizottság elnökévé választatott. Fejér­vary báró honvédelmi ministerré való kineveztetése után hon­védelmi államtitkárrá neveztetett ki. Ezen minőségében szer­zett érdemei elismeréséül 1890-ben a II. osztályú vaskorona­rendét és 1894-ben a valóságos belső titkos tanácsost czímet, az ezredéves kiállítás szervezése és rendezése körül szerzett kiváló érdemei méltánylásául pedig a Ferencz József - rend nagykeresztjét nyerte. Gullner Gyula, Pest-Pilrs-Solt-Kiskúnmegye, Abony kerület 1843-ban Vaálban, Fehérmegyében született. Tanulmányai befejez­tével, Pestmegye szolgálatába lépett s Nyáry Pál oldalán mint főjegyző élénk részt vett a megye politikai mozgalmaiban. A ház­nak 1872-ben lett először tagja s a balközép-párthoz tartozott. A lüsio idejében a kormánypárthoz esatlakozott és ezen ország­gyűlésen mint jegyző is működött. Azonban már 1876-ik május­ban elszakadt a szabadelvű párttól s a függetlenségi pártnak lett tagja, mely akkor Simonyi Ernő vezérlete alatt állott. Pestmegye alispán-valasztasa alkalmával Földvary Mihályival szemben kisebb­ségben maradt., Az 1878-iki országgyűlésre mint az egyesült ellen­zék tagja jött fel. Az 1881 84-iki országgyűlés alatt nem volt tagja a háznak. Az 1884-iki választások alkalmával a monori kerületben győzött s ennek mandátumát bírta a legutóbbi válasz­tásokig, a mikor az abonyj kerület választotta meg nemzetiparti programmal. Tagja a pénzügyi bizottságnak.

Next

/
Oldalképek
Tartalom