1892-1896. évi országgyűlés Sturm Albert, szerk.: Országgyülési almanach 1892–1897. Budapest, 1892.
V nak tehetni, a mikor is a rendelkezésre álló tér viszonyaihoz, képest közöltetni fognak. A mű beosztását illetőleg megjegyzendő, hogy ezúttal is az egész könyv két részre oszlik; elsejét afőrendek életrajzai képezik, a melyek eme háznak természetes, azaz közjogi felosztása szerint közöltetnek, minden egyes kategórián belül a betűrendszert követve. Hogy az áttekintést megkönnyítsem, a főrendiházi rész után főrendi névmutatót közlök, a melylyel sok oldalról nyilvánított óhajt teljesítettem. Eképpen minden főrendiházi tagnál azonnal kivehető, hogy minő jogon ül az illető a magyar parlament e házában, örökös jogon, választás vagy kinevezés alapján, világi vagy papi méltóságánál vagy egyéb méltóságánál fogva, míg a névmutató az illető lapszámot jelzi. Ilyen névmutató feleslegesnek mutatkozott a képviselőházi rcszin'L a mely Ugyan szintén két kategóriára oszlik: az első a magvarországi, a másik a horvát-szlavonországi képviselőket tárgyalván, de itt csak két kategóriáról levén szó, a keresett életrajz föltalálása mi nehézségbe sem ütközik. Az Almanach eddigi kiadásaiban követett módszert most is zsinórmértékül vettem; nem akarván ez egyéb lenni, mint nemcsak pártatlan, de részrehajlatlan adattár is, minden kritikától óvatosan tartózkodtam. A legtöbb esetben a tényeknek adtam át a szót és bizonyos jelentőséget, sőt történeti fontosságot ezen kiadás az által nyert, hogy mind a két ház számos nagy történeti múltú tagja önként sietett, nyilvános működésük eddig hézagosan, vagy nem híven elő, adott legfontosabb mozzanatait a maguk valódiságában