1892-1896. évi országgyűlés Sturm Albert, szerk.: Országgyülési almanach 1892–1897. Budapest, 1892.
Képviselőház - A) Magyarországiak - Pap Elek - Pap Samu
ÜSS Lépvén, 1882,83. és 1883/84. tanevet a budapesti, 1884/85. tanév első felét a berlini, második felét a heidelbergi egyetemeken végezte, a negyedik évet, 1885/86-ot, a párisi jogi iskolában hallgatta. 1886 őszén tettele első jogtudományi szigorlatát; utánna a bécsi egyetemet látogatandó, az 1886. év telét Bécsben töltötte. 18N7. óv tavaszán letéve a II. jogi szigorlatot, még ez év május havában Torontálmegyében megyei szolgálatba lépett mint közigazgatási gyakornok. 1888-ban nyerte el a budapesti egyetemen a jogtudori czímet s ugyanakkor tiszteletbeli aljegyző lett. Az ÍSS'J. évi általános tisztújítás alkalmával megyei másod aljegyzőnek választatott meg közfelkiáltással. 1890 elején tiszteletbeli főjegyzőnek neveztetett ki s mint ilyen, illetve mint megyei aljegyző szolgált 1892 január haváig, a mikor Torontálmcgye béga-szent-györgyi kerületében túlnyomó nagy szótöbbséggel szabadelvűpárti képviselővé választatott. A naplóbiráló és kérvényi bizottságok tagja. Pap Elek, Hajdurhegye, Nádudvar kerület 1837-ben Karczagon született. Tanulmányait a debreczeni collegiumban végezte, majd a budapesti polytechnikumra jött s mint ennek növendéke a mennyiségtant adta elő a Szőnyi-féle intézetben. Diplomát nyerve, mint mérnök működött, főleg a tiszaszabályozási munkálatoknál. A hetvenes években szülővárosa polgármesterré választotta, de ez állásától megvált. 1884 óta a nádudvari kerületet képviseli függetlenségipárti programmal. A vízügyi bizottság tagja. Pap Samu, Torda-Aranyosmegye, Torda kerület 1849-ben Kolozsvárott született; hasonnevű nagyat}'ja a kir. főkormányszék egyik kitűnő tanácsosa volt. Az orvosi pályára lépett és miután tanulmányait Bécsben befejezte, Budapesten telepedett meg; nyaranta Alsó-Tátrafüreden mint főorvos működvén. 1887ben szabadelvűpárti programmal képviselővé választatott; tagja a közoktatásügyi bizottságnak. Közegészségügyi kérdésekben ismeteltén felszólalt. Az orvosi segélyegylet ügyét különösen gondozza. itt alapító és pénztárnok, az erdélyi culturcgylctnck szintén alapító tagja.