1892-1896. évi országgyűlés Sturm Albert, szerk.: Országgyülési almanach 1892–1897. Budapest, 1892.

Képviselőház - A) Magyarországiak - Királyi Pál

254 1865 68, években részben a lipcsei, részben a berlini egyeteme­ken végezte a jogi és államtudományi szakokat. 1869-ben közel egy évig tartott utazás után a debreczeni kereskedelmi és ipar­kamara titkárává választatott. Német és magyar nyelven több köz­gazdasági munkát irt. Tevékeny részt vesz Debreczen és vidéké­nek közgazdasági életében. Elnöke a debreczeni közgazdasági banknak, ügyvezető igazgatósági tagja a debreczen-hajdunánási vasút részvénytársaságnak s a debreczen-füzesabony-óhát-polgári vasútnak. Kezdettűi fogva képviselővé történt megválasztatásáig közgazdasági előadója volt Debreczen város és Hajdumegyének ISSil óta képviseli szabadelvűpárti programmal Debreczen város II. kerületét. Tagja a közgazdasági bizottságnak. Királyi Pál, Zalamegye, Csáktornya kerület 182 1-ben született Zalamegyébcn, Szcpetneken. Jogi tanulmányait a pesti egyetemen végezvén, mint joggyakornok részt vett az 1843 14-iki pozsonyi országgyűlésen. »Robot és Dézsma« czímű pályamiívével elnyerte az orsz. közgazdasági egylet által kitűzött pályadíjat. 1840-től 1848-ig a »Jelenkor« politikai lap külföldi rova­tának s később a lapnak szerkesztője. 1848-ban a honvédség sorába lépett s mint őrnagy a világosi fegyverletételnél bajtársai­val a császáriak foglya lett, a 41). sz. gyalog-ezredbe soroztatott, hol is mint közember, később altiszti kitüntetéssel egész 1856 végéig szolgált. Haza bocsáttatván/a hírlapírói pályán talált ismét munkatért, s 1 SÓS nyarán átvette a »Pesti Napló« felelős szer­kesztését, s ezzel a l'rottmann-félc zaklatások bajait. 1861-ben az alkotmányosság ideiglenessége alatt megválasztatott Pest város főjegyzőjének s ugyanekkor mint Zalamegye letenyei kerületének megválasztott képviselője részt vett az 1861-iki országgyűlésen. Az alkotmányos hatáskört az absolut hatalom megszüntetvén, mint hírlapíró munkásságát a >d'esti Napló«-nál folytatta 1869 végéig. 1865-ben másodszor is megválasztatott Letenye kerületi ország­gyűlési képviselőnek, s ez időtől fogva • az 1884-iki év kivéte­lével tagja volt minden országgyűlésnek; két izben — 187S-tol 1884-ig a főváros belvárosi kerületét képviselte. Tagja a fővárosi törvényhatóság bizottságának 1861 óta folytonosan. A nemzeti párt egyik vezért'erlia.

Next

/
Oldalképek
Tartalom