1892-1896. évi országgyűlés Sturm Albert, szerk.: Országgyülési almanach 1892–1897. Budapest, 1892.

Képviselőház - A) Magyarországiak - Jellinek Arthur - Jeszenszky Ferencz

243 nak, a melyben 1887 óta ismét mint szabadelvűpárti foglal helyet. Az 1S02-iki országgyűlés elején mint korelnök működött. A men­telmi bizottság tagja. Jellinek Arthur, Besztercze-Naszódmegye, Naszód kerület 1852. márczius 10-án Budapesten született; legidősebb fia néhai Jellinek Mórnak, a budapesti közúti vasút létesítőjének. Közép­iskolai tanulmányait Budapesten végezve, a bécsi, majd a buda­pesti egyetemen hallgatta a jogot 187(>-ban ügyvédi irodát nyitott. 1877-ben lépett nyilvánosságra első jogi művével, melynek czíme : »Az apai hatalom a római jogban«. Ezt sűrű egymásutánban kö­vették élénk feltűnést keltő tanulmányai »A katonai büntető jogról és büntető cskűrők ; a magánjogi tervezet általános részéről (mely­hez maga revideált tervezetet csatolt), a nyugdíjtörvényről, a bün­tető bíróságok tervezeterői, a feles földről, azonfelül számos ezikket közölt a napilapokban. Nagyobb müvének a » Magyar magánjog«­nak eddig első része jelent meg. úgyszintén »Tanulmányok a magyar közjogbók első kötete a mentelmi jogot tárgyalja. Irodalmi működésén kívül tevékeny részt vett a jogászkor tárgyalásaiban is ; választmányi tagja a budapesti ügyvédi kamarának. Az 1887-iki választások alkalmával mint a szabadelvű párt híve tagja lett a képviselőháznak ; tagja az igazságügyi és az összeférhetet­lenségi bizottságnak. Jeszenszky Ferencz, baranyamegye, Szt.-Lőrincz kerület 1846-ban Bükkösdon, ISaranyamegyébcn született, lia Jeszenszky Ferencznek, Baranyamegye alispánjának. A jogi és államtudomá­nyokat a pozsonyi akadémián hallgatta. Tanulmányai végeztével Baranyamegye tiszteletbeli aljegyzőjévé választatott. 1868-ban önként belépett a honvédség kötelékébe. Két évi tényleges szolgálat után hadnagyi ranggal szabadságolt állományba lépett és bükkösdi jószágára vonult. Mint baranyamegyei nagybirtokos és bizottsági tag élénk részt vett a megyei közgyűlések tárgyalásaiban. 1881-ben a szt.-lőrinczi kerület nagy többséggel képviselővé választotta s azóta állandóan a parlamentnek tagja, mint a függetlenségi párt híve. 10*

Next

/
Oldalképek
Tartalom