1892-1896. évi országgyűlés Sturm Albert, szerk.: Országgyülési almanach 1892–1897. Budapest, 1892.

Képviselőház - A) Magyarországiak - Andrássy Gyula gróf - Andrássy Sándor gróf - Andrássy Tivadar gróf - Andreánszky Gábor báró

175 Andrássy Gyula gróf, Budapest, VI. kerület 1860. június 30-án született; ifjabbik fia Andrássy Gyula gróf volt ministerelnöknek és külügyministernek. Tanulmányai befejeztével a diplomatiai pályára lépett s mint attaché működött a konstan­tinápolyi és a berlini nagykövetségeknél. Közben leszolgálta ön­kéntesi évét és 1881-ben a 4. sz. huszár-ezred tartalékos had­nagyává neveztetett ki. Az 1884-iki országgyűlés vége felé a csík­szt.-mártoni kerület mandátuma megüresedvén, itt szabadelvűpárti programmal megválasztatott. 1887-ben ugyanezen kerület, 1802-ben pedig a budapest-terézvárosi kerület küldötte a képviselőházba, mely őt a mentelmi és pénzügyi bizottságokba választotta. Andrássy Sándor gróf, Zemplénmegye, Homonna kerület született 1863. június 19-én Pozsonyban. Tanulmányait Budapesten végezte, a hol az államtudományi tudorságot nyerte. Majd a köz­pályára lépve, Zemplénmegye tiszteletbeli főjegyzője lett. Hosszabb utazásokat tett a külföldön. Zemplenmegye virilistája és a közigazga­tási bizottság választott tagja: a zemplénmcgvei gazdasági egyesület elnöke. 1880-ben egybekelt Esterházy Marietta grófnővel. A szabad­elvű párthoz tartozik. A képviselőház véderő bizottságának Andrássy Tivadar gróf, Zemplénmegye, Terebes kerület 1857-ben született; idősebb fia Andrássy Gyula grófnak. Tanul­mányait Budapesten és Bécsben végezte s itt élénk részt vett a a magyar ifjúság egyleti mozgalmaiban. A boszniai occupatióban a Württemberg-huszároknál mint segédtiszt vett részt. 1881 óta képviseli a terebesi kerületet szabadelvűpárti programmal, a kép­viselői pálya kezdetén mint korjegyző szerepelt. 1890 óta a kép­viselőház alelnöke. A közgazdasági bizottság tagja. Andreánszky Gábor bán'). NY>grádmegye. Nógrád kerület született 1848. június 28-án Bécsben, hol atyja — későbbi való­ságos belső titkos tanácsos — a magyar udvari kamara tanácsa-

Next

/
Oldalképek
Tartalom