1887–1892. évi országgyűlés Sturm Albert, szerk.: Új országgyülési almanach 1887–1892. Budapest, 1888.

Főrendiház - IX. Örökös jogon - Grófok - Zichy Henrik

107 Mayrberger, Volkmann és Eiszt voltak. Tanulmányai befejeztével a közoktatási ministerium elnöki osztályában dolgozott, e mellett szépirodalommal kezdett foglalkozni. Az »Esti Lapok« és a »Fővárosi Lapok* hozták először közleményeit; lefordította Szigligeti »Trónkereső«-jét németre. 1872-ben került szinre »Phrenolog« czímű vígjátéka a nemzeti színházban: ezt követte »Az álom regénye« czímű regénye és 1875-ben a »Boldogság útja« költői elbeszélés, majd »A szerelem harcza* színmű, mely a nemzeti színházban szintén előadatott. 1876-ban a Kisfaludy-társaság tagja lőn s részint e társaság, részint pedig a Petőfi-társaság ülésein számos költeménye adatott elő ; e mellett szépirodalmi lapok is nagy számban közlik balladáit, lyrai költeményeit, költői beszélyeit, melyek közül az újabbak : »A leány vári boszorkány* (illustrálta Zichy Mihály). Mint zeneszerző is ismeretes; művei: »Ave Maria* (solodarab), »Zách Klára« (vegyes karra), »Zongora-darabok« czím alatt gyűjteményt adott. Az országos zeneakadémia elnöke ; 1882-ben kamarás, 1884-ben a Lipót-rend lovagkeresztese, azonfelül számos külföldi rendjel birtokosa. Ujabban ismételten tett művészi körutat Európában ; ezreket áldozott művészete után jótékony czélokra. Zichy Henrik 1812. november 4-én született, fia néhai Károly gróf volt mosonmegyei főispánnak és főkamarásnak, bátyja Hermannak, a volt udvari kanczelláinak. Tanulmányai befejeztével a közigazgatási pályára lépett s egy ideig mint Mosonmegye első alispánja szerepelt. 1842-ben táblai biró, utóbb Mosonmegye főispánja lett, mely állását a magyar kormány alatt is megtartotta 1849-ig. Ez időtől fogva kiválóan gazdaságának élt ; részt vett több nagyobb vállalatban és a legutóbbi időkig az osztrák-magyar államvasút igazgató tanácsosa volt, ez állásáról azonban lemondott. A főrendiház üléseiben 1861 óta élénk részt vesz s a polgári házasság, valamint a főrendiházi reform tárgyalásakor felszólalt. Tagja a közgazdasági, pénzügyi, a függő államadósságokat ellenőrző bizottságoknak és a delegatiónak. Már 1838-ban nyerte a kamarási méltóságot, 1866-ban pedig a valóságos belső titkos tanácsosi méltósággal tüntette ki ő Felsége.