1887–1892. évi országgyűlés Sturm Albert, szerk.: Új országgyülési almanach 1887–1892. Budapest, 1888.
Főrendiház - IX. Örökös jogon - Grófok - Kornis Károly - Mailáth György - Mailáth József
91 Podmaniczky báró visszalépése után a királyi opera és nemzeti szinház intendánsává neveztetett ki, mely állásról 1887-ik év vége felé lemondott. A főrendiházban tagja a pénzügyi bizottságnak. Csász. kir. kamarás. Komis Károly 1841. november 8-án Nagyváradon született, hol tanulmányait a gymnasiumban megkezdvén, középiskolai tanulmányait Budapesten Mutschenbacher Pál tinevelő intézetében végezte ; 1G éves korában katonai pályára lépett, kezdetben a Haller-ezredben szolgált, majd mint hadapród a Horváth-Tholdy gróf vértes-ezredbe lépett, 1858-ban hadnagy lett, 1859-ben részt vett mint főhadnagy az olasz hadjáratban, 1860-ban a katonai szolgálatból véglegesen kilépett s pedig azért, mert hazájában adó-executióra küldetvén ki, inkább lemondott tiszti rangjáról, semhogy e parancsnak megfeleljen. Most gazdaságának él. Mailáth György 1854. deczember 23-án Pécsett született; néhai Mailáth György országbíró és főrendiházi elnök legidősebb fia. Középiskolai tanulmányai befejeztével a budapesti egyetemen hallgatta a jogot s azután nagyobb utat tett külföldön. 1881. február 23-án Esztergommegye főispánjává neveztetett ki; ugyanez évben nyerte a kamarási méltóságot. 1882-ben egybekelt Zichy Nándor gróf leányával. 1885-ben fivérével együtt a grófi méltóságra emeltetett s mint ilyen tagja maradt a főrendiháznak, melynek mentelmi bizottságának tagja. Birtokai Baranya-,'Pozsony-/Hont- és Trencsénmegyékben feküsznek. 1886-ban hitbizottmányt alapított bakoczai birtokából. Mailáth József 1858-ban Pécsett született; öcscse Györgynek. Tanulmányait Budán, Sopronban, majd a bécsi Theresianumban végezte ; egy ideig a 11. huszárezrednél szolgált, melynek hadnagya lett. 1883ban kamarási méltóságot, 1885-ben többi fitestvéreivel grófi méltóságot s ennek alapján főrendiházi tagságot nyert. 1886-ban nőül vette Széchényi Pál gróf minister leányát, Máriát. Övé a