1887–1892. évi országgyűlés Sturm Albert, szerk.: Új országgyülési almanach 1887–1892. Budapest, 1888.

Főrendiház - IV. Az evangélikus református, az ágostai hitv. evangélikus és az unitárius egyház hivatalban legidősb három-három püspöke, illetve főgondnoka és felügyelője - Vályi János

17 Vályi János a tiszántúli ev. ref. egyházkerület főgondnoka 1826. november 24-én Szatmarmegye Majtis községében született. Tanulmányait Eperjesen és Sárospatakon végezte ; 1844-ben előbb Szatmármegyében, később a debreczeni kerületben, végre Budapesten táblai joggyakornok volt, 1846-ban az ügyvédi vizsgát letévén, Szatmarmegye aljegyzője lett. A szabadságbarcz alatt mint nemzetőri százados és zászlóaljparancsnok részt vett az erdélyi hadjáratokban. 1849-ben ismét jegyző, 1850-ben törvénykezési főszolgabíró, végre járásbiró. 1851-ben visszavonult s egyháza ügyeinek élt. 1855-ben az első egyházmegyei gyűlésen, mely hat évi szünet után az országos biztos ellenőrzése mellett tartatott meg, tanácsbiróvá, 1856-ban a szatmári egyházmegye segédgondnokává választatott. A pátens ellen erélyes agitatiót folytatván, 1860-ban Nagyváradon törvényszék elé állíttatott s bár bűnösnek találtatott, a pátens hatályon kivül helyezése folytán a büntetés alól menekült. Ez évben Szatmarmegye főjegyzőjévé választatott. 1861-ben mint a határozati párt híve részt vett az országgyűlésben, 1865-ben kerülete (a fehérgyarmati) újból megválasztotta képviselővé s a kerületet állandón képviselte 1878-ig függetlenségi párti programmal. Ekkor többé mandátumot nem vállalt, bár a megye politikai mozgalmaiban ezután is élénk részt vett. Végre a tiszántúli kerület főgondnokává választatott és e czímen foglalta el helyét a főrendiházban.