1887–1892. évi országgyűlés Sturm Albert, szerk.: Új országgyülési almanach 1887–1892. Budapest, 1888.

Képviselőház - A) Magyarországiak - Unger Alajos - Uray Imre

327 fogadtatván, kinyomatott és a földmívelés-, ipar- és kereskedelem­ügyi ministeriumnak bemutattatott, 1882-ben »A magyar keres­kedelmi és iparkamarák reformjához* czímű munkáját bocsátá közre, melylyel a Pesti Lloyd-társaság által kitűzött 30 aram­pályadíjat nyerte el. 1888-ban »Zsidó felekezeti ügyek rendezése* czím alatt irt röpiratot. 1885 óta tagja a magyar irók segély­egylete igazgatóságának ; részt vett a poliklinikai egyesület alapí­tásában, melynek igazgatósági tagja. Unger Alajos, Zalamegye, Keszthely kerület IS.'iT-ben Nagy-Kanizsán született. Miután középiskolai tanulmá­nyait Nagy-Kanizsán és Budapesten, jogi tanulmányait a buda­pesti egyetemen bevégezte, 1858 ban a budapesti országos fő­törvényszéknél s majd a gyakorlati birói vizsga letétele után tör­vényszéki scgédbirói minőségben különböző bíróságoknál alkal­maztatott. 18f)l-ben az ügyvédi vizsga letétele után birói hivatalá­ról lemondott s ezen idő óta mint köz- és váltóügyvéd működik; e minőségben a kamarai választmányi tagságra ismételten meg­választatott. A közügyekben 1880. év óta vesz részt, a midőn szülővárosa, Csengerv Antal halála folytán függetlenségi program­mal országos képviselőjévé megválasztotta. 1881-ben ismét a nagy­kanizsai, 1884 óta pedig a keszthelyi kerületet képviseli A füg­getlenségi pártkör egyik alelnöke; tagja a kilenczedik biráló bizottságnak. 1875 óta állandóan tagja a budapesti ügyvédvi/sgáló bizottságnak, alelnöke a budapesti ügyvédi körnek, 1885 óta l.udapest főváros törvényhatósági bizottságának tagja. Uray Imre, Beregmegye, Tiszahát kerület 1850. márczius 15-én Kérésen, Szabolcsmegyében született. Közép­iskolái végeztével jogot hallgatott Budapesten és letette az állam­vizsgát. Mint első éves jogász Beregmegye tiszteletbeli aljegyzőjévé neveztetett ki. 1874-ben kitöltvén a katonai önkéntes szolgálatot, atyjának Beregmegyében levő gazdaságát vette át. A fusiókor szervezkedésre hívta föl az ellenzéket, mely párttá alakulván, elnö­kévé választotta. Mint ilyen a megyében az ellenzéki mozgalmak

Next

/
Oldalképek
Tartalom