1887–1892. évi országgyűlés Sturm Albert, szerk.: Új országgyülési almanach 1887–1892. Budapest, 1888.

Képviselőház - A) Magyarországiak - Hollaky Imre - Holló Lajos - Horánszky Nándor

224 nai hatóság nem fogadván el, őt tiszti rangjától megfosztotta. -Most háromszor egymásután, mint a függetlenségi párt jelöltjét, a gyomai kerület választá képviselőjének. A háznak egy cykluson át jegyz ő j e vo lt ; tagja.a közgazdasági bizottságnak. y5^^^e^*^y if Hollaky Imre, Jlunyadmegye, Kőrösbánya kerület 1845-ben Kőrösbányán született; családját 1848-ban felkonczolták az oláhok. A jogi pályára lépvén, miután az ügyvédi diplomát megszerezte, Déván telepedett meg s élénk részt vett a közélet­ben. 1884-ben a dévai kerületben ellenzéki programmal fellépett, azonban kisebbségben maradt, de megválasztatott 1887-ben a kőrös­bányai kerületben, a hol a nemzetiségi jelölt fölött diadalmaskodott. Tagja a mérsékelt ellenzéknek. Holló Lajos, Félegyháza város 1859-ben Kis-Kún-Félegyházán született. A jogot Budapesten hallgatta, a hol elnöke volt az egyetemi olvasó körnek. 1885-ben Félegyházán ügyvédi irodát nyitott s nemsokára megindította a vFélegyházi Hirlap«-ot, a melyet 1887-ben képviselővé történt meg­választatásáig szerkesztett is. A függetlenségi párthoz tartozik és a mentelmi, nemkülönben a VI. biráló bizottság tagja. Horánszky Nándor, Esztergom város 1838-ban Egerben született. Iskoláit a bölcsészeti tanulmányokkal együtt szülővárosában végezte, a jogot pedig Budapesten hall gatta. Majd birói gyakorlatra lépett s 1861-ben, midőn a királyi tábla újra alkotmányosan szervezve lőn, ugyanoda fogalmazónak neveztetett ki. Ugyanezen évben megnyervén az ügyvédi oklevelet, Szolnok városa részéről az ottani törvényszékhez jogtanácsosnak választatott meg, mely állásáról a provisorium beköszöntével le­mondott. Ezután mint önálló ügyvéd kezdett működni s a város érdekeinek és a nevelésügy előmozdítása körül szerzett érdemeiért a katholikus autonómiai gyűlésbe képviselőnek, 1872-ben pedig országgyűlési képviselőnek választatott. 1881 óta az esztergomi kerületet képviseli. A mérsékelt ellenzék egyik vezérférfia és a párt végrehajtó bizottságának elnöke. Tagja a pénzügyi bizott­ságnak. A főváros törvényhatósági bizottságában szintén szerepel.

Next

/
Oldalképek
Tartalom