1887–1892. évi országgyűlés Sturm Albert, szerk.: Új országgyülési almanach 1887–1892. Budapest, 1888.

Képviselőház - A) Magyarországiak - Gutenau Károly - György Endre

215 ségben maradt. Az 1878-iki országgyűlésre mint az egyesült ellenzék tagja jött fel. Az 1881—84-iki országgyűlés alatt nem volt tagja a háznak. Az 1884-iki választások alkalmával a monori kerületben győzött s ennek mandátumát bírja jelenleg is. Tagja a közigazgatási és a IX. biráló bizottságnak. Gutenau Károly, Xagy-Küküllőmegye, Kőhalom kerület 1836-ban Nagy-Szebenben született. Középiskolai tanulmányait az ottani evangélikus hitvallású gymnasiumon, jogi tanulmányait a nagyszebeni jogakadémián végezve, mint joggyakornok, azután mint ülnök, az akkori csász. kir. törvényszéknél szolgált. Miután 1859-ben a birói vizsgát is letette, 1860-ban kilépett az állami szol­gálatból s azóta birtokán gazdálkodott Hévizén. 1885-ben e megyé­nek közgazdasági előadója lett, ugyanazon évi deczember havában a kőhalmi választó kerület egyhangúlag képviselőjévé választotta meg ; szabadelvűpárti s tagja a naplóbíráló bizottságnak. György Endre, Beregmegye, Munkács kerület 1848. márczius 18-<in Huszton, Máramarosmegyében született; atyja városi főorvos volt. A jogi tanulmányokat Debreczenben s Budapesten végezte, hol 1869-ben a statistikai tanfolyamot is hallgatta. Ez időben az országgyűlési ifjúság tagja volt s mint ilyen »Új nemzedék« czímű folyóiratot szerkesztett. 1870-ben a közmunka- és közlekedésügyi ministeriumba lépett, hol különö­sen a vasúti osztályban csakhamar tekintélyre vergődött s több izben küldetett ki tanulmányútra Európa különböző országaiba. Sok ideig s ismételve tartózkodott Angliában, Oroszországban, de a magas északon s keleten is megfordult. 1878-ban képviselő­nek választatott a halmi kerületben, a hol ismételten megválasz­tatott 1887-ig, a midőn az általános választások alkalmával ki­maradt, de Literáty Ödönnek, Munkács képviselőjének halála után e kerület mandátumot nyerte el. A házban a közlekedési bizottság tagja. 1876-ban a tudományos akadémia levelező tagja lett; több évig volt titkára az akadémia nemzetgazdasági bizott­ságának s szerkesztette a »Nemzetgazdasági Szemlé«-t és a »Vas­úti és közlekedési közlöny«-t. Több önálló művet is adott ki. Gorove István hátrahagyott műveit ő bocsátotta közzé. Mint vasúti

Next

/
Oldalképek
Tartalom