1887–1892. évi országgyűlés Sturm Albert, szerk.: Új országgyülési almanach 1887–1892. Budapest, 1888.

Főrendiház - XI. Ő Felsége által élethossziglan kinevezett főrendiházi tagok - Ottenfels-Gschwind Zsigmond báró - Pallavicini Ede őrgróf - Pálffy Béla gróf

146 választások alkalmával kerületében kisebbségben maradt. 1886-ban pedig a vág-vecsei kerületben pártonkívüli programmal képvise­lővé választatott. -Nagy előszeretettel viseltetik a történelmi tudo­mányok iránt s több tanulmányt tett közé a történelmi társaság közlönyében a »Századok«-ban és a »Történelmi Tár«-ban. Ottenfels-Gschwind Zsigmond báró 1825. január 17-én született Konstantinápolyban, a hol atyja osztrák-magyar nagykövet volt; ugyanaz, a kinek Osten Sacken­nel folytatott levelezése irodalmilag számot tevő esemény. A csa­lád 1710-ben bárói méltóságra emeltetett és a Gschwind kihalt nemesi család nevét és czímerét 1719-ben vette fel. Zsigmond báró a hatvanas évek óta szerepel a közéletben, virilis tagja a horvát országgyűlésnek. Kezdettől fogva az unionista párt egyik leglelkesebb hívei közé tartozott. Egyébként kiválóan gazdasággal foglalkozik és Hrvatozka birtokán mintagazdaságot folytat. Bátyja Móricz nyűg. berni követ és meghatalmazott minister. Pallavicini Ede őrgróf 1845-ben Sopronban született, atyja Arthur a 7-ik huszár­ezredben szolgált mint kapitány és 1872-ben Sopronban halt meg. Tanulmányait Sopronban és Pozsonyban végezte. 1867-ben mint Sopronmegye tiszteletbeli aljegyzője lépett közpályára, 1869 végén a pénzügyministeriumba lépett, melyet mint osztálytanácsos ha­gyott el 1880-ban, midőn a magyar hitelbank vezérigazgatója lett. 1873-ban nőül vette Mailáth Etelkát, néhai Mailáth György or­szágbíró leányát. Az országos földhitelintézet választmányi tagja, a kőolajfinomító részvénytársaság igazgatósági elnöke, a budapest­pécsi vasút igazgatóságának tagja. 1878 óta cs. kir. kamarás 1884-ben a vaskorona-rend másodosztályát nyerte a magyar állami hitel emelése körül szerzett érdemei elismeréséül. A főrendiház­nak sok éven át jegyzője volt, póttagja a delegatiónak, tagja az igazoló, gazdasági és pénzügyi bizottságoknak. Pálffy Béla gróf 1858-ban született Pozsonyban, István gróf fia. Középiskolai és jogi tanulmányait Pozsonyban végezte kitűnő sikerrel. Ta-

Next

/
Oldalképek
Tartalom