1884–1887. évi országgyűlés Halász Sándor, szerk.: Országgyülési almanach 1887. Főrendiház Budapest, 1887.

A magyar főrendiház tagjai - Vay Tihamér gróf - Vécsey József báró

169 réf. egyházkerület választá őt főgondnokául, ugyanekkor lett a debreczeni ref. főiskolának is, továbbá a szatmári ref. egyháznak és iskolának is gondnoka. 1849-ben ugyan minden hivataláról lemondott, de e sötét korszakban is szolgálta egyházát. 1859-ben Tisza Kálmánnal egytíti Bécsbe ment, hogy védje egyháza ügyeit s eimek követ­kezése lett aztán az, hogy 1860. május 15-én megjelent a fejedelmi leirat, melynek értelmében a magyar protes­táns egyház törvények által biztosított önállóságába vissza lett helyezve Ezután választá öt főgondnokául a tiszáninneni re£ egyházkerület, majd 1877ótaaconvent­ni'k. 1881-ben pedig az oly nevezetes debreczeni zsinat­nak voll világi elnöke. A debreczeni zsinaton történi. hogy, a mint a közalap domestica törvénye megal leni ir­tott, ö volt első. ki eddigi e czélra tett tetemes alapítvá­nyaihoz még öt e/.er forintot ajánlott föl. Vay Tihamér gr. 1847. szeptember 10-én Dereg­nyön, Zemplénmegyében született; tanulmányait Ber­linijen és Budapesten végezte, az utóbbi helyen a jogot fejezvén be. Azután átvette felső-vadászi birtoka keze­lését Abaujmegyében. À census alapján tagja a háznak. Vécsey József b. 1829-ben Sárközön Szatmár­megyében született. Elemi és gymnásiumi oktatást a szülői háznál nyert 1842-ig. a mikor 14 éves korában a bécsi egyetemre ment, hol két évig a bölcsészeti és egy évig a jogi tanfolyamot járta, 1846-ban Pesten tette le a jogi vizsgát s Veröczenicgyébe ment w, első alispán oldala mellé'joggyakorlatra. Csakhamar megyei aljegyző lett: 1847-ben a királyi curiánál esküdt fel jurátusnak. Ekkor egy rokonával Afrikába és Ázsiába utazott, honnét visszajövet Triesztbe, mint önkéntes hadapród állott be a hadi tengerészeibe. Azonnal tengerre kelle szállania (1848.) s részt venni Velencze nst roma ban. Nemsokára tiszti vizsgát tett, s nagyobb tengeri utazásokban vett részt. 1858-ban Miksa t'öher­czeg hadsegéde lett; a következő évben megroncsolt egészsége miatt búcsút vett a tengerészeitől s hazatért

Next

/
Oldalképek
Tartalom