1884–1887. évi országgyűlés Halász Sándor, szerk.: Országgyülési almanach 1887. Főrendiház Budapest, 1887.
A magyar főrendiház tagjai - Schuster Konstantin - Sennyey Pál báró
viseltetik. Rengeteg, s eddig is jólkezelt vadászterületei évenkint többször gyülhelyei az osztrák-magyar birodalom minden részeiből összejövő főuraknak. A magyar nemzet és ország iránt való vonzódásra mutat az is, hogy a főrendiház átalakítása alkalmával Schönborn gr. a magyar főrendek közé vétette föl magát, Schuster Konstantin született Szakolc/án. Xyitrainegyében 1817. július 31-kén. 1840-ben pappá szeriteltetvén, eleinte a kegyes tanitórendhez tartozott és mint gymnasiumi tanár, több helyütt működött. A gróf Pálft'y-családnál mint nevelő volt több évig alkalmazásban. 1857-ben Kuuszt József, néhai kalocsai érsek egyházmegyéje papságába vette őt fel s rövid idei káplánkodása után, Baján szentszéki jegyzővé, majd érseki titkárrá és könyvtárnokká nevezte ki Kalocsán. Isiidben kalocsai székesegyházi kanonokká neveztetett ki. I'j állásában élénk tevékenységet fejtett ki a tanügy terén; Kunszt halála után Haynald Lajos ülvén az érseki székbe, 1869-ben Schusterre bizta az összes érseki jószágok igazgatását. Őfelsége 1877. június havában nevezte jd. kassai püspökké, 1886. november 13-án pedig váczi püspökké. 1881-ben a val. belső titkos tanácsosi méltóságot, s a Ferenc/.-Józsefrend nagykeresztjét n verte. Sennyey Pál b. született 1822-ben Zemplénmegyében. A szülői házban nevelkedett; jogi tanulmányait a kassai jogakadémián végezte, azután szülőmegyéjénél működött mint vármegyei aljegyző. Később a budai helytartótanácsnál lépett államszolgálatba s csakhamar elnöki titkára lett a magyar kanczelláriának ; időközben mint ősi nemes megkapta a kir. kamarásságot. Az 1848-iki pozsonyi diaetán és a folytatólagos pesti országgyűlésen Zemplénmegye első követe volt, mint ilyen, a conservativ párti töredékhez csatlakozott. Az első magyar minisztérium lemondása után visszavonult jószágaira — sa világosi esemény után nem vállalt közhivatalt, azonban buzgón működött néhány egyletben s befolyt, a conservativ párt emlék-