1884–1887. évi országgyűlés Halász Sándor, szerk.: Országgyülési almanach 1886. Képviselőház Budapest, 1886.

A képviselőház tagjainak névjegyzéke - A képviselőház tagjai - Szitányi Bernát - Szivák Imre

168 jának választatott meg. melv liivatalát a provizórium alatt viselte. 1867—69-ig mint a Deák-párt 1884-től pedig mint a szabadelvü-párt tagja, a homonnai kerület képviseletében vesz részt az országgyűlésben. Szitányi Bernát született 1816-ban Budapesten. Iskoláit Egerben járta s 1837. letette az ügyvédi vizs­gálatot. 1838. Hontmegyében jegyző lett, 1839. szolga­bíró, 1842. főszolgabíró; 1845. az oppositio megbukása következtében visszalépett; 1847. már alispáni jelölt volt, de a közbejött mozgalmas események folytán a tisztújítás elmaradt s csak 1849. lett alispánná. Ugyan­ezen évben, a világosi katasztrófa után, Törökországba menekült, honnan Parisba költözött. Az amnestia meg­adása után hazajött s visszakapta elkonfiskált javait. Hazajövetele után életét a közjó és közművelődés elő­mozdítására szentelte ; számos alapítványt tett. 1861. a vágbeszterczei kerület választotta képviselőjévé s azóta folyvást képviseli azt. mindig egyhangúlag vá­lasztatván meg. A koronázás alkalmával aranysarkantyús vitéz lett, 1875-ben a Lipót-rend kiskeresztjével tüntet­tetett ki. A szabadelvű párt tagja. Szivák Imre 1849. Kun-Félegyházán született, középiskola i és jogi tanulmányait Budapesten végezte. 1872-ben elhagyva az egyetemet. Jász-Xagy-Kun-Szol­nok megye aljegyzőjévé választotta ; mint ilyen élénk résztvett a megyei közgyűlésekben. 26 éves korában szülővárosa képviselővé választotta. Az 1876-iki költség­vetés tárgyalásakor szólalt föl először ; résztvett azután az 1877 —78-iki delegácziókban. A boszniai occnpátiót nem helyeselvén, kilépett a szabadelvű pártból s 1878. Félegyháza nem választván meg őt. főleg, mint ügyvéd működött, de élénk résztvett Pestmegye bizottsági tárgya­lásaiban, ugy is. mint a közigazgatási bizottság tagja. Mint ügyvéd kiválóbb részt vett a felső tiszai társulat, majd a váczi püspöki uradalom s egyházmegye és számos pestmegyei község jogügyeinek rendezésében, s folytatja ezeknek ma is úrbéri, a Jász-Kun kerületi községeknek

Next

/
Oldalképek
Tartalom