1884–1887. évi országgyűlés Halász Sándor, szerk.: Országgyülési almanach 1886. Képviselőház Budapest, 1886.

A képviselőház tagjainak névjegyzéke - A képviselőház tagjai - Wodianer Béla - Wolff Károly

20(J Egyike azoknak, a kik a delegacziónak kezdettől fogva tagjai. A delegacziónak háznagyja. Az osztrák-magyar vasutvonalak igazgatóságának tagja. Wodianer Béla 1831-ben, Budapesten szüle­tett. Középiskolai tanulmányait a fővárosban végezte; innen a bécsi politecliiiicumra ment és folytatta felsőbb tanulmányait. A szabadsági) arcz alatt Klapka tábornok vezénylete alatt a mérnök-karban mint honvéd szolgált. A komáromi kapitulaczió után mint mérnök­kari százados és May alezredes hadsegéde bocsáttatott el. 1853-ban a fővárosban kereskedelmi irodát nyitott s kü­lönösen a magyar termények kivitelére fordította figyel­mét. 1868-ban a bajor, 1860-ben pedig a würtenbergi ki­rályság konzulává neveztetett ki : s ez időben a főváros kereskedelmi és iparvállalatai legnagyobb részének egyik főrészese volt. Az 1869-iki képviselőválasztás alkalmával Tornamegye görgői kerülete országgyűlési képviselőjévé választotta meg, s azóta csekély megszakítással tagja volt a háznak. Jelenleg a csákovai kerületet képviseli. A sza­badelvü-párthoz tartozik. 1869. maglód] előnévvel nemes­séget nyert. Wolff Károly 1849. Segesvárit született. Tanul­mányait részint otthon és Nagyszebenben, részint Bécs­ben és Németországban végezte. Jogtudori oklevelet nyert. 1871. a bécsi Neue Freie Presse szerkesztőségébe lépett s itt működött az 1873. év végéig, midőn a »Sie­benbürgisch Deutsches Tagblatt« szerkesztőjéül hivatott meg. E lapot, mely a szász párt közlönye, 188-">. deczeni­ber 31-ig szerkesztette, a midőn a nagyszebeni takarék­pénztár igazgatójává választatott. Szebenmegye és Nagy­szeben város közü<n~einek és társadalmi életnek egyik fő szereplője, a bizottságokban a szász érdekek mellett szállva sikra. hasonló tevékenységet fejtett ki a szász egyetem tanácskozásain. A szászok legutóbbi jubiláris ünnepélyének egyik főrendezője volt. 1881. Szeben varus I. kerülete képviselővé választotta s e kerületet képviseli jelenleg is szász programmal. Irodalmi működéséből föl-

Next

/
Oldalképek
Tartalom