Nyugati Magyarság, 2007 (24. évfolyam, 2-12. szám)

2007-04-01 / 4. szám

Nyugati Magyarság - Hungarians of the West - Hongrois d'Occident

7. oldal

BATTHYÁNY LAJOS

BODONYI ILONA

Érett férfiként él emlékezetünkben, amint hősi pózban térdel a kivégzőosztag előtt, és bátran szembenéz hóhéraival. 42 éves múlt ekkor. „Az utamat végigjártam - írta feleségéhez búcsúlevelében - ezért ölnek meg.”

Az „út” 1807. február 10-én Pozsonyban kezdődött, ott született az idén éppen 200 éve egy olyan családban, mely a kortársak szerint gazdagságban és jelentőségben is meghaladta a Széchenyiekét. A családi fészek melege azonban hiányzott, s hiányzott az apai tekintély jelenléte is. Édesapja, aki egyedüli örökösévé tette, 1811-ben meghalt, anyja nem nagyon foglalkozott vele. Különböző intemátusokban nevelkedett, majd az aranyifjak kicsapongó életét élte. 1826-ban a katonai pályát választotta, óriási adósságokat csinált, s el is kallódhatott volna . Nem ez történt. A katonai pályával párhuzamosan jogi tanulmányokat folytatott, majd mikor nagykorú lett, kilépett a seregből, átvette Vas megyei birtokai igazgatását, s rövid idő alatt mintagazdaságot hozott létre belőlük. Modernizálta a gazdaságot, meghonosította a selyemhernyó tenyésztést, Péterfán cukorgyárat alapított. Közben 1-1 évet utazással töltött, az 1830-as években Franciaországtól Törökországig beutazta Európát, majd 1845-ben a Közel-Keletet is.

Egyre inkább bekapcsolódott a közéletbe. 1839-ben Széchenyivel együtt Pozsonyban létrehozták a Kis Kaszinót a főrendi ellenzék számára, 1843- ban a Cukorgyáregylet elnöke lett, majd 1846-ban magától értetődően az ellenzék vezérének választották.

Nem volt könnyű természetű ember, a legenyhébb kifejezés a kortársak részéről, amikor dacos főútnak nevezik. A családi háttér, a nagy vagyon, az előkelő származás és a gyermekkortól való önmagára utaltság hozta a sokszor ellenmondást nem tűrő, olykor gőgös modort, mely ugyanakkor mély politikai elkötelezettséggel és eltökéltséggel párosult.

Az 1848-as forradalom vezéralak2007. április

jai között a mérsékeltebbekhez sorolja a történelemtudomány, mert nem akart szakítást a Habsburg monarchiával, s a reformországgyűlések határozatainak törvényes szentesítését kívánta. Ugyanakkor pártfogolta Kossuthot, aki neki köszönhette, hogy részt vehetett a képviselőház munkájában. 1848 április-májusában még nem voltak ellentétek közöttük, de 1848 őszén már elváltak útjaik. O, Deák, Széchenyi és Kossuth vitték az utolsó reformországgyülés határozatait Bécsbe, uralkodói szentesítésre, miközben március 15-én Pesten kitört a forradalom. „Miután Bécsben ... az atmoszféra B(atthyány) és K(ossuth) vélekedésének kedvezett- a kéziratot (*a magyar küldöttség által előzetesen megfogalmazott leirattervezetet) átvették, FELELŐS MINISZTÉRIUM etc. B(atthyány)... mint miniszterelnök - Hadakoztam ... kiváltképp B(atthyány) neve ellen- hogy megkíméljem a császári házat ettől a közvetlen megaláztatástól..., mely végre is, ha van bennök erély- szakítást is eredményezhet” - írta Széchenyi aggódva, 1848. március 15- én a naplójába.

1848 április 7-én nevezte ki az uralkodó az első, független, felelős magyar kormány miniszterelnökévé, melynek jogkörét és az utolsó rendi országgyűlésen hozott forradalmi törvényeket, az április 11-én szentesített, úgynevezett áprilisi törvények határozták meg. Május 23-ig, Mészáros Lázár távollétében ő volt a hadügyminiszter, de gyakorlatilag ő irányította a külügyet is. Eszterházy, a király személye körüli miniszter, amely hivatal azonban a külügyi feladatokat volt hivatva ellátni, és a kortársak külügyminiszterként is emlegették, gyakorlatilag Bécsben székelve, mint a magyar kormány bécsi képviselete működött. A magyar politika az osztrák-magyar viszonyt perszonálunióként úgy akarta alakítani, hogy azt

csak az uralkodó személye kapcsolja össze. Ezzel összhangban kísérelték meg az önálló magyar külképviseletek létrehozását. Ez a törekvés nem járt nagy sikerrel, de a bitóig végigjárt út itt kezdődött igazán, s Batthyány koncepciós perében az bosszultatott meg, hogy felelős miniszterelnökként az adott helyzetben szükségszerűnek tartotta az önálló magyar külpolitikát és a haderő felállítását. 1848 májusában a magyar kormány rendelkezése alá vonta a sorkatonaságot, és hozzáfogott a nemzetőrség szervezéséhez, s 10 önkéntes nemzetőr zászlóaljat fel is állíttatott.

Az augusztus 27-i és 31-i osztrák emlékirat majd királyi kézirat után, melyek értelmében az önálló magyar pénz- és hadügyminisztérium felállítása törvénytelen, mert ellentmond a Pragmatica Sanctionak, s ezért meg kell szüntetni, lemondott. Az újbóli kormányalakításra való felkérést, mellyel úgy gondolta elháríthatja a fegyveres ellenforradalmi támadást, csak azzal a feltétellel fogadta el, hogy az uralkodó parancsolja vissza Jellacicot, illetve, hogy az osztrák nemzeti bank

adjon a magyar kormánynak egymillió forint kölcsönt a pénzkibocsátás felfüggesztésére. Jellacic ellen, miután már átlépte a határt, népfelkelést hirdetett. A támadás hírére radikalizálódó tömeg szeptember 28-án meglincselte Lamberg Ferenc altábornagyot, aki a magyar területen állomásozó csapatok főparancsnokátjött kinevezni, és akiben az ellenség megtestesítőjét látták. Ezután Batthyány végleg lemondott, hiszen békés kiegyenlítő politikája folytathatatlanná lett, hazament Vas megyébe és maga is harcolt a haza védelmében. Majd ismét Pestre költözött, nem mondott le róla, hogy tárgyalásokat folytasson, Windischgrátz azonban 1849. január 8-án elfogatta, és bíróság elé állították. Felségárulási perében a törvényesen kinevezett magyar miniszterelnök számára az egész ország felmentő ítéletet várt. Nem ez következett be. Először börtönre, majd halálra ítélték, Haynau október 5-én hirdette ki, hogy kötél általi halálra ítélték. Sikertelen öngyilkossági kísérlete után ezt nem tudták végrehajtai rajta, 1849. október 6-án, Pesten az Újépület udvarán sortűz végzett vele.

Ä kortárs Hortváth Mihály írta : „Batthyányban a nemzetet akarták halálosan sújtani, ő benne és vele együtt a nemzeti jogokat, nemzeti államéletet akarták sírba dönteni.” De hasonló szellemben értékelte ítéletét a történész Maczali Henrik is: „Az ellene hozott ítélet nem a forradalommal, hiszen abban nem vett részt, hanem az alkotmányos szabadság megsemmisítésével látszott egyenértékűnek.”

Az alkotmányos magyar közélet vele együtt titokban pihent a Józsefvárosi Ferences templom kriptájában, ahol befelé fordított sírkövén csak három betű - G. B. L. - jelezte, hogy ott nyugszik Magyarország első felelős magyar miniszterelnöke. Ünnepélyes temetésére csak a kiegyezés után, 1870. június 9-én került sor a mai Fiumei úti temetőben. A Kiegyezés után három évvel az őt temető Piry Czirjék, a ferencesek pesti rendházának főnöke minden korábbi konfliktusra való utalást kerülve így búcsúztatta: „Mert bizonyos, hogy ő híve volt a fejedelemnek, lángolva szerette hazáját, melynek alkotmányáért kész volt elleneitől a halált elfogadni és meghalt....S ez áldozat meghozá, s hiszem, hogy még teljesebben meghozandja a békés kifejlés gyümölcseit.”

A Batthyány Örökmécsest hosszas huzavona után, (hiszen már 1905-ben tervezték) 1926-ban, az újépület lebontása után, kivégzése helyén állította a nemzeti emlékezet. Ott hajthatunk fejet élete lángja, a magyar alkotmányos közélet szimbóluma előtt. Batthyány Lajos történetírója, Urbán Aladár arra a kérdésre, hogy miért nem alakult ki Magyarországon az első felelős magyar miniszterelnök kultusza, így válaszol: „A gróf liberális arisztokrata volt, de arisztokrata, nehezen megközelíthető. Megvetette a népszerűséget, nem kívánt „népember” lenni. A kortársak szerint Batthyány tiszteletet parancsoló egyéniség volt, vezető szerepét nem vitatták, de nem vette körül lelkes hívek tábora. Az utókor számára is megközelíthetetlen maradt emberként és politikusként egyaránt, mivel naplót nem vezetett, s igen kevés számú levél maradt utána. Politikai célkitűzése: alkotmányos önkormányzat a Habsburg Birodalmon belül, esetleg perszonálunió, a kiegyezés híveinek sok, a függetlenséget igénylőknek kevés volt - 1918 után pedig ez az elképzelés elvesztette aktualitását. Az utókor, a maga politikai céljainak érdekében, a Batthyány-kormány három kiemelkedő alakjában: Deák, Széchenyi és Kossuth személyében találta meg eszményképét és önigazolását.”

2007 Batthyány Lajos emlékévnek nyilváníttatott. Talán ez a lehetőség segít megalapozni az első magyar felelős magyar miniszterelnök, és vele a magyar alkotmányosság

Nemzeti ünnepeink a hatalom bilincseiben

A nemzeti függetlenség és a Magyar Államiság feltámadásának csodálatos időszaka volt 1848-1849, melynek történései örökre kitörölhetetlenek maradnak népünk emlékezetéből.

Az akkori magyar kormányt nem a pillanat szülte, a nagy reform nemzedék 23 éven át készült a hatalom békés átvételére, a 300 éves Habsburg elnyomás után az új magyar államiság és függetlenség megteremtésére.

Felismerték Európában és a birodalomban kialakult kedvező történelmi, politikai körülményeket, amelyben megvalósíthatók a régóta tervezett radikális változások.

Bécs forradalomi lázban égett, a kormány elmenekült, a meggyengült Habsburg - ház tehetetlen volt. Ekkor a Kossuth és Széchenyi vezette országgyűlési küldöttség menetrendszerű hajóra szállt, és aláíratta a császárral Magyarország birodalmon belüli függetlenségét, és kinevezte az önálló hatáskörű kormányt. Sőt az ország területén állomásozó osztrák csapattesteket Mészáros hadügyminiszter alárendeltségébe helyezte és elrendelte 10 honvéd zászlóalj felállítását is. A Nemzeti Lobogóval együtt megszületett a Magyar Honvédség. Mindezek békés körülmények között jöttek létre, ugyanis ezen idő alatt Pesten és Budán győzött a vértelen forradalom.

Magyarországon tehát rend van és nyugalom, a kormány tervszerű jövőt építve lát munkához, miközben Európában Párizstól Berlinig, Prágától Bécsig vér folyik az utcán.

Tehát a történések bizonyítják, hogy a hosszú megtöretés ellenére maradt elég erő a NEMZETBEN, hogy kezébe vegye saját sorsát és megteremtse az új boldogabb jövendőt.

Ennek a csodálatos korszaknak az ünnepe több mint fél évszázadon keresztül a diktatúra politikai eszköze, hatalmának öncélú demonstrálása volt. Ezen az általuk szervezett rendezvényeken, szembetűnő áruló jelei voltak a hatalom gyengeségének. Különösen így volt ez az 56-os forradalom és szabadságharcot követő időben, ahol jelen volt a hatalom rettegése saját népének öntudatra ébredésétől, új nemzeti generációk színrelépésétől.

A 2007. évi Nemzeti Ünnepre való készülődést súlyosan beárnyékolták az elmúlt év történései, melynek következtében az ország nagy többségének akarata szembe áll a regnáló kormánnyal s annak holdudvarával.

A hatalmon lévő, népakaratot semmibe vevő, de attól rettegő politikai elit 15 éve nem látott ámokfutásba kezd, és félelemkeltő tettei kísértetiesen hasonlítanak az 1989 előtti pártállami módszerekhez.

Akkor, az ünnepek, a hivatalos és „rettegett évfordulós események” napjai előtti rejtett intézkedéseknek fő súlya, titkosszolgálati és karhatalmi felkészülést tartalmazott, azonban voltak nem teljesen elfedhető tevékenységek is.

Általában minden évben hatalmi félelmekkel tele szigorító rendszabályokat vezettek be évfordulós ünnepeken, de kiemelten 1976 és 1986. március 15-ét, és október 23-át megelőzően. E tevékenység annyival volt eltérő 1989-ben, hogy még a karhatalmi készenlét idejét kiegészítették június 16-val.

Itt kell megjegyezni, hogy Nagy Imre és mártír társai újratemetésétől rettegve, egy „szűk párt elit” a szocializmus megmentésére tett igen komoly előkészületeihez,- szerencsénkre- nem kapott kellő támogatást. A „Forradalmi Rendőrezred”, ma Készenléti Rendőrezred a neve, a tartalékosainak rejtett behívásával, a teljes feltöltését követően, szigorú összetartást rendelt el. A Munkásőrség Országos parancsnoksága és egységei, alegységei részére, feltöltés után, éleslövészettel egybekötött gyakorlatokat rendeltek el, egy-két hetes időtartamban. A KISZ Ifjú Gárdáját teljes létszámmal rendelték ki a Munkásőrséggel együtt a hivatalos ünnepségek, úgymond kordon biztosítására, „más alkalmakra”országos harci túra ürügyén tartották együtt az állományt.

Állami hivatalokban és a fegyveres erőknél, rendészeti szerveknél, stratégiailag fontos intézményeknél,erőműveknél, nyomdákban, könyvkiadó és térképészeti intézeteknél kiemelten, különleges szigorító rendszabályokat vezettek be. Ilyenek, a rendkívüli ügyeleti rendszer, a fegyverkiadások teljes megszigorítása, sokszorosító, kép és hangrögzítő berendezések elzárása, illetve a politikailag kevésbé megbízható állomány laktanyába tartása. A rádiófelderítés és lehallgatás, valamint a zavarások teljes aktivizálással a működtek.

A Magyar Néphadsereg egységei kiképzési terveiben március és október hónapokban volt kiírva a karhatalmi felkészítés, amelyben a tömegoszlatás, a hangadók kiemelése külön tárgykörként szerepeltek.

A rendőrkapitányságok külön feladatot kaptak az ünnepek időtartamában a legmegbízhatóbb személyekből civil ruhában, úgy mond „zászlófigyelő csoportok” felállítására és működtetésére.

Tehát a ma hatalmon lévők jelentős számban irányítói, illetve végrehajtói voltak a diktatúra alkalmi rejtett készülésének saját népük ellen.

A rendszerváltoztatás 17. évében példátlan, a 2006. évi március 15. kommandósok által megszállt ünnepe, amely előszele volt az őszi hatalmi ámokfutásnak. Azonban a mai napig nem ismerik el, hogy a népharag országos méretének kiváltója maga a kormány, az általuk levont tanulságok még tragikusabbak. Önvizsgálat és politika lépésváltás helyett, egyik fő feladatának tekintette a rendőri állomány magasabb szintű felkészítését, új tömegoszlató és kényszerítő eszközök beszerzését. Mind a rendőri, mind a különleges kommandó egységek kiképzésébe belopták a politikai ideológiát, amelynek középpontjába, az alkotmányos rend elleni, nem létező terror veszélyt, és egy szélsőséges ellenség képet állítottak fel.

A miniszterelnökségi államtitkár februári sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy 150 különböző terrorcselekmény előkészületéről van információja a kormánynak.

A hangzatos bejelentés után „...egeret szültek a vajúdó hegyek...”. Máig kiderítetlen a Teve utcai lövöldöző, majd tizenévesek csoportjánál tartott házkutatáson íjakat, egy engedély nélküli légpuskát, /nem kell engedély a törvény szerint/, valamint „molotov koktél” készítéséhez szükséges receptet találtak. Továbbá egy személyt hallgattak ki az internetre felvitt rendőrség elleni „uszító szöveg” miatt,

majd március 13-án egy mezőkövesdi orvvadásznál találtak fegyvert és lőszert. Végül Budapesten egy diák bérelt lakásában találtak két karton üdítős üveget, amelyek „molotov koktél” készítésére is felhasználhatók.

Tehát a 150 terror veszélyből 5 gyermeteg, és nevetséges bizonyíték, amelyekkel az ország és a nemzet biztonságáért felelős szervek nem állhatnak következmények nélkül a választó polgárok elé.

Azonban a március 15-én méltóságteljesen ünneplő budapestiek rácáfoltak a Kormány riogatására, s így a teljes harckészültségben álló karhatalomnak dolga végezetlenül kell visszavonulniuk a laktanyákba. A hatalmon lévők tekintélye érdekében sürgősen cselekedni kellett.

Gyorsan és azonnali hírharsonával fogták el egy civil szervezet vezetőjét, aki ellen hat hónapja adtak ki körözést a volt szovjet megszállók emlékművének megrongálása miatt. Ugyanakkor a móri tömeg és más gyilkosok, rablók, milliárdos sikkasztok szabadlábon élik világukat.

Tehát tisztában voltak Budaházy György elfogói, hogy a tény bejelentésére az utcán lévő „szimpatizáló kemény mag” miként fog reagálni. A provokáció bejött a hatalomnak, csakúgy, mint 2006. október 23-án 02.45-kor az ígéretek ellenére indított rendőri akciók, a Kossuth tértől a Corvin közig, a Deák tértől a Keleti és Nyugati pályaudvarokig. A lopakodó diktatúra megmutatta önmagát és pártállami reakcióját, csakúgy, mint 1989-ben az ERDÉLY melletti szimpátia tüntetés szétverésében. Ugyanakkor a mai rendőrség felső és középszintű vezetői 1989 előtt szereztek gyakorlatot tömegoszlatásban, a kormánytagok pedig az irányításában.

Ugyanakkor 2007. március 19-én az igazságügyi és rendészeti miniszter Országgyűlési interpellációs válaszában nem szégyellte a félelemkeltés megerősítésére a fenti gyermeteg bizonyítékokat felsorolni. Elmondása szerint az október 23- ai brutális rendőri fellépéseket a vezetői, és az állomány felkészületlensége idézte elő, mert nem számított ilyen ellenállásra. Egyébként a FIDESZ-MPP a felelős az utcai politizálásért, és Orbán Viktor, mert

szítja a szélsőségeseket és terjesztette a terrorveszélyt is. Nem határolódik el az antiszemita megnyilvánulásoktól, az Árpádsávos zászlólengetőktől.

Jó lenne már a hatalom birtokosainak, és minden politikusnak megtanulni az egyetemes MAGYAR TÖRTÉNELMET, különösen az államiság megteremtésének korát. Mélyreható ismereteket kellene szerezni az uralkodói és fejedelmi zászlók, valamint címerek és az ORSZÁG JELKEPEINEK kialakulása dokumentumaiból, szabadságharcos küzdelmeinkből.

Ennek birtokában talán felejtenék a vörös zászlót, a vörös csillagot, a sarlót és a kalapácsot, az Intemacionáléval együtt és nem kevernék a megszállást a „felszabadítással”. Mert most ők a baloldali szélsőségesek MSZMP -és, KISZ -KB- és, karhatalmista múltjukkal együtt, csak tükörbe kellene nézni.

A történelmi ismereteik birtokában, talán felismernék a Nemzeti és Állami Ünnepeinken, tisztavatáson, Országházi Eskütételen a történelmi zászlók sorában a Honfoglaló Árpád és II. Rákóczi Ferenc fejedelmek vörös-ezüst színnel, hétszer vágott mezejű zászlait. S ezután nem kevernék a hat hónapig regnáló Hungarista Párt, német mintára készült zászlójával, amelynek egyik fele fekete mező közepén fehérkörben nyilas kereszttel, a másik fele piros-fehér csíkozással készült. Igaz a csíkozás az hasonló, de más államok zászlaiban is találhatók e színek.

Rá kellene tekinteni Szentkoronás címerünkre melynek fele Árpád-pajzs, vagy a Nemzetbiztonsági Hivatal Turulos - Árpád-pajzsos címerére, a Magyar Honvédség jelképeire s talán kialakulna bennük a magyarságtudat halvány reménysugara. Talán rendreutasítanák a holdudvarukhoz tartozó magyarpocskondiázó csahosokat, és nem engednék Budapesten a Nemzeti Ünnep estéjén a Nemzeti Lobogók azonnali lecserélést a Főváros,.románszínezetű’' zászlajára.

A dicső nemzeti múlt a jövendő, egy szebb és boldogabb Magyarország erkölcsi fundamentuma, a Nemzet megmaradásának záloga. Minden magyar őrizze és vigyázza e drága kincset, apáink örökségét. l.v. Erdős László nyá. honvéd ezredes