Nyugati Magyarság, 2007 (24. évfolyam, 2-12. szám)

2007-03-01 / 3. szám

12. oldal Nyugati Magyarság - Hungarians of the West - Hongrois d'Occident 2007. március K. DEBRECENI MIHÁLY Magyarország legnagyobb szomszédja. Soha nem gondoltam volna, hogy ilyen nagy ez az ország. Igen, Ukrajnáról van szó, a Szovje­tunió egykori éléskamrájáról, ahol, az 1932-33-as Golodomor idején, hétmillió embert halt éhhalált. Azóta természete­sen megtörtént a rendszerváltás, több­ször is, mint más országokban az lenni szokott, a legutóbbi éppen 2004 végén volt. No, de megesik az ilyesmi... Nyár közepén egy barátommal elhatároztuk, hogy megnézzük, hogy milyen is a Kárpátok bércein túl az élet. Útirányunk a következő volt: Csapon felszállunk a kijevi gyorsvonatra, ter­mészetesen első osztályra, mert ez hálókocsis (olcsó és a MÁV-ot igen­csak lekörözi), Lembergen keresztül másnap reggel Kijevbe érünk, onnét pedig két napon belül továbbutazunk Szimferopolba, ami már a Krímben van. Körbeutazzuk Krímet, aztán pedig Szimferopolból felmegyünk Odesszá­ba, ami szintén egyéjszakás út, és ott is eltöltünk egy napot, aztán pedig haza. Na ez volt a terv, amit teljesítenünk kel­lett, ugyanis a vonatjegyet csak úgy le­het megvenni, ha helyjegyet is váltunk, ami a nyári szezonban hamar el szokott fogyni. így ügyesnek kell lenni. Noha a nyugat-európai légkondici­onálót valószínűleg nem lehet überelni, a vasút mégis a legszínvonalasabb szol­gáltatások között említendő. Egyrészt a nyomvonal szélesebb, mint a világ másik felén, ám ami igazán lenyűgöző, az enteriőr gazdagságai a folyosókon mintás szőnyeg, az ablakkeret fából van. Lehet venni paplanhuzatot, ami nagyon olcsó, de alhatunk hálózsákban is, ha akarunk. Minden kocsira jut egy kalauz, akinek van eladó söre, vodkája, de reggel teát vagy kávét hoz neked. Persze az utazóközönség sem elhanya­golható, ha az ember tud legalább egy szláv nyelven, akkor könnyen megér­tetheti magát az emberekkel, sőt, amint felülünk a vontára, nem telik bele tíz perc és a négyszemélyes kupéban a csomagokból előkerül a sör vagy a vodka, és természetesen a harapnivaló, vagyis a „zakuszka.” így történt ez most is. Nekem furcsa volt egy kicsit, de annál élvezetesebb. Én a MÁV járatokon edződtem, de nagyon megtetszett ez a közvetlenség, ami már felszálláskor fogadott és elkí­sért végig az utam során... Lemberg Azt nem említettem, hogy délután háromkor indultunk Csapról, és hétkor már Lembergben voltunk. A négyszáz kilométeres út odáig fantasztikus volt, hiszen átszeltük a Kárpátokat és a táj feledhetetlen. Mi magyarok jól tudjuk, hogy minden, amit a kommunizmus előtt csináltak, jól néz ki, amit közben, az rosszul, amit pedig utána az meg t Contribution e^ceptionnelle á la promotion de [a vie artistique de la Métropole sut la scene internationale» géraldTremblay 'Maire de Montnál Körutazás a szomszédban Ukrajna egy hátizsákos magyar fiatal szemével 25* anniversaire CONFÉRENCE Conférenciers: Gábor Csepregi Miklós Takács Zoltán Kodály (125* anniversaire) Psalmus Hunqaricus 13 mars - 18 h - Entrée libre Studio-théátre, Place des Arts (514) 842-2112 / www.pda.qc.ca RÉCITALS SÉRIE PIANISTES-VEDETTES INTERNATIONALES H g onm Hye-Jin Kim, Corée du Sud Chopin plus 20 mars 20 h 15 $ Cinquiéme Salle, Place des Arts (514) 842-2112 - www.pda.qc.ca Marián Lapsansky, Slovaquie CEuvres de Fibich, Janácek, Suchon, Grieq et Albeniz 15 mai 20 h 30 $ Studio-théátre, Place des Arts (514) 842-2112 - www.pda.qc.ca Enrique Bátiz, Mexique CEuvres de Beethoven, Chopin et Moussorqski 29 mai 20 h 30 $ Studio-théátre, Place des Arts (514) 842-2112 - www.pda.qc.ca sehogyan sem. Aki ezt nem érti, nyit­va tartott szemmel járkáljon egy kicsit Pesten. Lemberg jól néz ki, mégpedig azért, mert körülbelül ugyanakkor, és ugyanazok húzták fel a házakat, mint, akik Krakkót építették annak idején, ezek pedig a szorgos polákok voltak. Itt háromnegyed órát állt a vonatunk, Lasztocskino Gnyezdo: magyarul a Fecske-fészek kastély a Krímben úgyhogy volt időnk egy kicsit szétnézni az állomás környéki belvárosban. Persze túl sokat nem láttunk, de a világörökség részének nyilvánított belváros fantaszti­kus. Az emberek kedvesek, nagyon sze­retik a magyarokat. Ebben a majdnem másfélmilliós metropoliszban száz isko­la van, az egyetemekről nem is beszélve. Van ezenkívül két lengyel tannyelvű is, de a többség ukrán. A galíciai vendég­­szerető nép, ez tapasztalat, mert amint megszólaltunk egy utcai talponállóban magyarul, rögvest meghívtak bennün­ket egy sörre. Gyorsan meg kellett inni, mert indult a vonatunk. Ismerkedjünk meg az ukrán árakkal: 1 hrivnya kb. 45 forint, egy üveg sör 2 hrivnya kiváló pirog és pilmenyi (tortilla) 2-5 hrivnya, a cigaretta pedig 1 -3 hrivnyáért kapható, mégpedig példaértékű módon a minden utcasarkon megtalálható trafikban, ami még este tízkor is nyitva van! Kijev Lembergtől egész éjjel úton vol­tunk, csak reggel nyolckor érkeztünk meg Kijevbe. Az út utolsó egy órájában a kalauz már hozza a kávéd és figyel­meztet, hogy siess, ha a mosdót akarod használni, akkor most menj, mert pár percen belül már sor lesz. így is tettem, kávékortyolgatás előtt gyorsan mosdó, WC,stb... Megérkeztünk Kijevbe. Itt várt min­ket az egyik ismerősünk, akinél meg­szálltunk. A pályaudvarról feltétlenül szólnom kell pár szót. Olyan mintha Londonban lenne az ember, vagy leg­alábbis egy nyugati nagyváros állomá­sán. Tisztaság, minden modem. A régi ötvözve az újjal. Az állomás kívülről olyan, mint egy pláza, belülről pedig, GRAND CONCERT 6 AVRIL VENDREDI SAINT 20 H Mozart. Concerto de violon rf 6 mibémol K268(Emil Ciobota) Schumann. Concerto de piano Op. 54 (Antonio Di Cristofano) Kodály. Psalmus Hunqaricus Op. 13 (Franco Tenelli, ténor) Víágfncr. Parsifal, L'Enchantementdu VendrediSaint Tannhäuser, Chceur des pélerins • Miklós Takács conducted the Kodály s Psalmus Hungaricus. drawing great precision .. • R. Oestreich, Sir Nru> 1|ork STmirs X Repnuf-LJQAM Chceur de I'UQAM (retour de Carnegie Hall, New York) Orchestre de la Société Philharmonique de Montréal (25* anniversaire) Direction: Miklós Takács Eglise Saint-Jean-Baptiste Angle Rachel et Henri-Julien © Mont-Royal Billets 30 $ Admission générale Place des Arts (514-842-2112) Réseau Admission (514-790-1245) Ä l'entrée de l'Église, Information une heure avant le concert philharmontreaPhotmail.com mint egy operaház. A várótermekben plazmatévé van, és párszáz forintnak megfelelő összegért bérelhető egy kis váróterem, ahol tv és DVD-k várnak. Keleti kényelem. Kimentünk a szállás­helyünkre, aztán következett a városné­zés. Ki van a city suvickolva rendesen. Hatalmas és gyönyörű épületek, a su­gárutak szélesek, dombokon vezetnek keresztül. Ami szembeötlött, hogy az aluljárók sem olyan koszosak, mint Pesten, mert itt többnyire plázák vannak berendezve, kivétel a külváros. Koldu­sok sincsenek a belvárosban. A főutca a Hrestyatik, amit kétoldalt gesztenyefák szegélyeznek. Minden fel van újítva, el­végre így kell kinéznie egy negyvenhét­milliós ország fővárosának. Szétnéztünk a Függetlenségi téren, ahol a Narancsos forradalom voltA luxushoz képest az árak nem voltak túl magasak, mindent meg lehetett olcsón kapni, persze nem a Kempinszky-be kellett menni regge­lizni. Aki teheti tavasszal, vagy nyáron látogasson el oda, mert nagyon szép ilyenkor a város és a Dnyeper partja, de ez elhanyagolható ahhoz képest, hogy nagyon szépek az ukrán nők. Szépen öl­tözködnek, jó alakjuk van és kulturáltak. Úgyhogy, aki vadászni akar és szereti az átlag feletti gyönyörű nőket annak irány Kijev. Persze a hölgyeknek is ajánlom, a férfiak nagy része is igényesen öltözkö­vágytunk, amit Pesten is meg lehet ven­ni. Elmentünk hát a McDonald’s-ba és megreggeliztünk. Szimferopolról tudni kell, hogy itt kezdődik a világ leghosz­­szabb trolibuszjárata, melynek hossza kilencven kilométer, és egészen Jaltáig vezet. A buszok minőségéről annyit, hogy pont olyan ócskák, mint Pesten. Legalább ebben volt egy kis nosztalgia. Vettünk rá két, negyven kilométeres helyjegyet, ami nagyjából 250 forint­ba került. Azért negyvenest váltottunk, mert mi Alustáig utaztunk, ami nagyon szép kis üdülőváros a volt szovjet Ri­viérán. Földrajzilag egy vonalon van a franciáéval. Persze itt is, mint bárhol máshol vannak ronda és lerobbant la­kótelepek meg házikók, de a part és a korzó meg a tenger kárpótol minde­nért. Mi nem akartunk szállodába vagy apartmanba menni, de még csak házhoz sem. Nem volt ugyan drága, nagyjából ezerötszáz forint egy éjszaka, de mi két hétre jöttünk, így inkább sátrat hoztunk magunkkal, ami olcsóbb és kempingek­ben, vagy vadkempingekben is fel lehet verni. Az utóbbi jobb, mert semmit sem kell fizetni érte. Sátorban a tengerparton. Bevallom életemben nem aludtam még olyan jókat, mint akkor, egész éjjel a tenger morajlását hallgatod és ott vagy a napkelténél és a napnyugtánál. Ha unat­kozol, rákokat fogsz a vízben, és ha még Tengerparti sétány Jaltában dik. Elvégre valahogy el kell csábítani a sok gyönyörű nőt. Úton a Krím felé A vonatunk (természetesen első osz­tályú) innét is délután indult Szimferopol felé, ami a Krím Autonóm Köztársaság fővárosa. Itt ugyanis többségben van­nak az oroszok és saját, kis államuk van Ukrajnán belül. Az út lenyűgöző volt, persze nem azért, mert valami izgalma­sat láttunk volna útközben, hiszen csak hatalmas „csemozjomos” (feketeföld) vidékek voltak, hanem a hozzánk csatla­kozó emberek miatt. Mindenki a tenger­re utazott. Bulizott az egész szerelvény. Ahol megállt a vonat, ott mindenki jól bevásárolt házi pálinkából, vodkából, sörből stb. Az árusok odahozzák a vonathoz. Igaz, elég szemtelenek és a bolti árak duplájáért adják portékáikat. Ilyenkor nem árt velük alkudozni, mert akkor ideadják olcsóbban. A társasá­gunk, akikkel összeismerkedtünk a vo­naton, zömében kijevi volt. Minket azért szerettek meg, mert turisták voltunk és magyarok. Volt, aki azt mondta ránk, hogy finnek vagyunk, de a fülkénkbe hozott alkoholmennyiség után már ez sem zavart bennünket. Ugyanis nálunk alakult ki a központ, aki új állomáson szállt fel, azt megitatták és az is beszállt a búbba. A kalauz meg csak röhögött. Akadt olyan, aki a gitárján játszott, de többnyire minden fülkében volt besze­relt rádió, amit ha felhangosítottunk, akkor az is megfelelt. KRÍM Az összejövetel kb. hajnali négyig tartott nálunk, aztán mindenki elfáradt vagy jobbesetben berúgott és elment aludni. Hét órakor Szimferopolban vol­tunk. Korgott a gyomrunk, no meg volt egy kis másnaposság is. Öcsi barátom­mal elindultunk kajálni, volt ott minden­féle pékség, étterem, ami csak szem­szájnak ingere, mégis valami olyasmire jobban unatkozol, akkor meg is sütöd őket finom húsukért. De ez csak egyszer fordult elő. A legtöbbször étteremben ettünk. Alustában, de a Krímben más­hol is kitűnő a saslik meg a krimi tatár és örmény konyha. Olcsón jóllaksz, és finomat eszel. Érdemes még csónakot bérelni, és kievezni a tengerre. Felemelő érzés. Alustában négy napig voltunk. Ezután az utunk a Nikitinbe vezetett a volt Szovjetünk) legnagyobb bota­nikus kertjébe. Tele pálmafákkal, vi­rágokkal, liánokkal. Sok fajta növény megtalálható itt, persze séta közben jól esik egy sör is, amit olcsón meg lehet kapni kerten belül is. Miután meguntuk a sok zöldet, elindultunk a nagy kék felé, hogy egy kellemeset aludjunk a közeli Alupka nevezetű város strandján, persze az árnyékos részen. A pihenés után egy kis fürdés a tengerben, no meg zuhany zás és aztán irány Jalta. Itt írták annak idején alá a Jaltai szerződést a Livadiai palotában. Jalta csodaszép és tele van amerikai turistákkal, nekik ez szinte ingyen van, bár mi sem panaszkodtunk, hiszen a város paradicsomi főterén százhúsz forintnak megfelelő hrivnyáért it­tuk a sörünket. Ide már a pénzesebb oroszok meg lengyelek járnak, mert a hotelárak bizony már borsosabbak. Hatalmas élet van ebben a városban, mind napközben, mind pedig éjszaka. A parton egymást zengik túl a jobb­­nál-jobb diszkók. Tömve vannak az éttermek és az égen több felhőpászta játszik. Fárasztó hely, ha pihenni mész a tengerre! Jalta után megnéztük a Fecskefészket, avagy oroszul a „Lasz­tocskino Gnyezdo”-t, ami nem más, mint egy kastélyocska és magas szik­laormon található tengeri kilátással. A következő éjjelen az Aj-Petri hegyen húztuk meg magunkat egy hatalmas sziklákkal tarkított fenyőerdőben. Fur­csa látvány volt, mert még nem láttam olyat, hogy ennyi szikla között még fa is nőjön. Összeismerkedtünk fehér­oroszokkal, akik Minszkből jöttek ide nyaralni, és úgymond ők is inkább a „csövezést” választották. Vettünk ki­váló borokat és az erdőben megünne­peltük az új ismeretséget. A következő napokban ők is jöttek velünk: megnéz­tük Szevasztopolt, ami egy hatalmas kikötőváros, tele hajókkal, tengeralatt­járókkal és nagyon olcsó hajóutakkal. Ötven illetve száz forintnak megfelelő összegért végig is vittek minket séta­hajóval az öblökön. Maradt ezután pár napunk és nagy­jából már körbe is utaztuk a félsziget fontosabb részeit, ezért úgy határoz­tunk, hogy a Szevasztopoltól húsz ki­lométerre lévő Balaklavába megyünk, ami egy kétezer ötszáz esztendős ki­kötőváros. Várromjai még mindig ott ágaskodnak a település dombjai felett. Miután megérkeztünk hajóval mentünk tovább egy lakatlan sziget­hez hasonló partrészre, ami már jócs­kán távol volt mindenféle bolttól vagy kocsmától. Ide csak kétóránként jártak a hajók. Egyedül itt lehetett sátrat le­verni. Mikor már azt hittük, hogy csak egyedül leszünk itt, akkor megörültem, mert láttam, hogy a cédrus- és pálma­fák mögül sátrak kandikálnak kifelé a nyílt tengerre. Egy sátorváros volt ez. Minden ország méltón képviseltette magát: svédek, baltiak, oroszok, len­gyelek, németek és ott voltunk már mi magyarok is. Ez a része a Krímnek az Adriára emlékeztetett, mert itt pont olyan kék volt a tenger, máshol inkább világoskék színű. Elkezdődött eddigi igazi Robin­son életünk, mert, mint említettem bolt nem volt a közelben. Mindennap beküldtünk valakit a városba friss élelmiszerért, no meg egy kis olcsó vodkáért. Legtöbbször halkonzervet ettünk, de jócskán bevásároltunk fi­nom és olcsó ételekből. Tudni kell azt is, hogy dollárt vittünk magunkkal és ott kint elfogyott a hrivnyám, így már dollárral fizettem a hajósnak is. Nem volt neki ezzel semmi baja. Zsebre tette büszkén, mint annak idején a Lenines rubelt. Történt egyszer, hogy jöttek árusok a sátorvárosba, és finom hideg sört hoztak, én pedig vásárolni akartam. Mondtam nekik, hogy csak dollárom van és, hogy elfogadják-e. Erre az árus nagyon megörült és azt felelte, hogy ez egy jelképes vásár­lás lesz, adok neki egy dollárt és ka­pok egy (!) liter sört. Őneki pedig ez biztosan isteni jel arra, hogy meg fog gazdagodni. Egy dollár egyenlő száz­­nyolcvan forinttal. Elképesztő. így teltek a napjaink. Rengeteg új ember­rel találkoztunk. Sajnos a pár nap ha­mar eltelt és újból útra kellett kelnünk, mert megvolt a vonatjegyünk. Úticél: Odessza. Ismét egész éjszaka utaztunk... Odessza is egy hatalmas Pest mé­retű metropolisz, bár sokkal izgalma­sabb. Szecessziós építészetében meg­lehetősen különbözik Lembergtől, bár itt háromszor pörgősebb éjszakai élet van, mint Kijevben. A belvárosa ha­talmas és nem elhanyagolhatóak az árak. Ez volt az első hely, ahol már majdnem magyarországi árak voltak, de csak egynaposra terveztük ittlétün­ket, úgyhogy nem estünk kétségbe. Fantasztikusan érzi itt magát az em­ber, nekünk pláne felemelő volt, a két hét sátor után. Ottlétünk úgy kezdődött, hogy még a vonaton megismertünk egy odesszai nőt, aki Magyarországon élt korábban és felajánlotta nekünk, hogy megmutat­ja a várost. Az ő autóján jártunk körbe mindent, befizetett minket hajóútra, és meghívott a családjával ebédelni egy luxus étterembe. Mint utóbb kiderült több boltja van a városban és működ­tetnek egy charter légitársaságot vala­melyik arab országban. Őrület! És még ő utazik vonattal. Szóval rendesen kap­tunk a szláv vendégszeretetből és főleg azért, mert magyarok voltunk, vagyunk. Nagyon jólesett. Legalább hetvenezer forintot költött a vendégeire, mármint ránk, aznap. A poén kedvért most el kell, hogy mondjam: vonatjeggyel, ét­termekkel, kajálással, hajókázásokkal, diszkókkal, egyszóval mindennel együtt, kellemes körülmények közt, a több mint két hét folyamán, negyvenezer forintnak megfelelő összeget költöttem el. Higgyék el, megérte!

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom