Nyugati Magyarság, 2006 (23. évfolyam, 2-11. szám)

2006-11-01 / 11. szám

4. oldal Nyugati Magyarság - Hungarians of the West - Hongrois d'Occident 2006. november Gumilövedékek és hazug szavak pergőtüzében Európa döbbenten áll a történtek előtt: október 23-án Budapesten brutálisan szétverték a forradalom ötvenedik év­fordulójára összegyűlt tüntetőket. Azonosítószám nélküli rendőrök sisakban, símaszkban, nem rendszere­sített „viperával”, állóhelyből leadott célzott lövésekkel, könnygázbevetés­sel, gyalogosan és lóháton, ütöttek, vágtak gyereket, öreget, papot, képvi­selőt, határon túli magyart. Az 50. évfordulót az 56-os szerve­zetek és a nép kizárásával ünnepelte a hatalom, háromsoros acélkordon és rendőri sorfal mögött. így ünnepelt annak a pártnak a jogutódja, amely a szovjet által levert Forradalom és Sza­badságharc után a bosszúhadjáratot és a megtorlást vezette. A kormányzó párt és koalíciós part­nere hatalomratöréssel, a „szélső jobb és fasiszta csőcselékkel” való szövet­­ségrelépéssel vádolja az ellenzéket, miközben a hazugsággal megnyert választás után, a demokrácia szabá­lyait felrúgva kívánja bebetonozni magát a hatalomba. Az SZDSZ kor­rupciógyanús megélhetési politikusai sarokba szorított fenevadként támad­nak és vádaskodnak. A csődbe veze­tő kormányzásuk elleni tiltakozókra- hézagos műveltségükből fakadó­an, s többnyire észérvek hiányában- soviniszta, nacionalista, antiszemita jelzőket ragasztgatnak, és a fasizmus rémével riogatják az ország lakosságát. Mindeközben gátlástalanul sértegetik a magyarság nemzeti önérzetét, gúny tárgyává teszik ezeréves hagyománya­ink és kultúránk becses jelképeit - a turult, a csodaszarvast, az Árpádsávos zászlót, a Szent Koronát -, legitimi­tásunk és folytatólagosságunk szent bizonyítékait. Próbálná valaki a saját országában az amerikai fehémyakú sast, a brit orosz­lánt, a gall kakast, a lengyel, a német, az osztrák sast, vagy az orosz kétfejű cári sast gúny tárgyává tenni, más nemzeti ereklyékről nem beszélve! Jelképeink támadása egyébként nem új dolog: ez is része a volt a Kádár-féle történelemhamisításnak, általános agy­mosásnak. Valós történelmi források és ismeretek hiányában könnyű volt fél­revezetni a tömegeket, provokátorokat csempészni közéjük, és hamis színben tüntetve fel ezt vagy azt a jelképet ve­­szélyeztetettség-érzetett kelteni a bé­kére vágyó emberekben. Ez vezetett aztán oda, hogy ha valaki nacionalistát kiáltott, kozmopoliták ezrei sovinisztát hallottak, vagy ha ma valaki Árpádsá­vos zászlót lenget, bértollnokok tucatjai kezdenek el fasizmusról papolni. Nézzük, hogyan is állunk hát ezzel a fasizmussal! Az úgynevezett „feketeinges” olasz fasizmustól 21, a hirhedtebb „bama­­inges” német nácizmustól 12 év után szabadult meg az emberiség. Magyarországon a fasizmus nem tudott gyökeret verni a két világhábo­rú közötti időben. A Magyar Királyság alkotmányos monarchiaként műkö­dött, alaptörvénye szerint mindenkit, aki idegen, felforgató eszmét terjeszt, börtönbe zártak. Köztük például Szá­­lasit, az 1933-ban elindult hungarista mozgalom vezérét, nemzeti szocia­lizmusáért, de Rákosit és társait is az 1919-ben Moszkvából importált kom­munista tanok terjesztéséért, valamint a Kommunisták Magyarországi Pártjá­nak illegális működtetéséért. Szálasi és hordája 1944 október 16-án került hatalomra. A megszál­lókkal együttműködve, közel 600 ezer magyar zsidót és cigányt hurcolnak el, akik közül 375 ezret pusztítanak el a koncentrációs táborokban. A Nyilaske­resztes Párt alakította bábkormánynak véres országlása 1945. március 29-én ért véget. Szálasi bitófán végezte, a párt tagjainak egy része a Magyar Kommu­nista Pártban talált „menedéket”. Tehát a nyilas mozgalom alig több mint 5 hónapig szedte magyar áldozatait. S ennyi időn át használta/kompromittálta azt az Árpádsávos zászlót, amely az 1200-as évektől kezdve évszázadokon át volt az Árpád-házi uralkodóháznak a megbecsült jelképe. És akkor nézzük a másik oldalt, amelynek jelképeiről, s a jelképek mö­gött rejlő rémtettekről nemigen cikkez­nek kormánypárti berkekben! A kommunizmus réme 1917-ben, Oroszországban szabadul rá Európá­ra és a világra, pusztító mételye 89 éve szedi áldozatait. 1918 márciusá­ban Kun Béla megalakítja Moszkvá­ban az Orosz Kommunista /bolsevik/ Párt Magyar Csoportját, az eszerek lázadásának leverésében szerzett ta­pasztalatokkal, novemberben pedig Budapesten megalakítják a Kommu­nisták Magyarországi Pártját. Károlyi Mihály 1919-ben átadja a hatalmat Kun Bélának és bandájának, akik ki­kiáltják a Tanácsköztársaságot. Véres hatalmi tobzódásukon még a győztes Antant-hatalmak is megütköznek. Be is avatkoznak, hatalomra segítik Horthy Miklóst, aki 1919. november 16-án a Nemzeti Hadsereggel bevonul Buda­pestre és 24 évre véget vet a vörös ura­lomnak az ezeréves királysági múltú országban. AII. világháború, illetve a jaltai és potsdami konferenciák után a nagyha­talmak újra feltámasztják, és az elhibá­zott, kétpólusú világrend kialakításával, a vasfüggönnyel, majd államkölcsönök folyósításával újabb 47 évig életben tartják az embertelen bolsevizmust. Közép- és Kelet-Európa népei 1989 és 1993 között ugyan lerázták a vörös diktatúrát, azonban Kína, Kuba, Észak- Korea továbbra is fenntartja a száz­milliók életét kioltó rendszert, mely­nek szelleme ott kísért a volt szovjet csatlós államok gyenge demokráciája fölött is. Oroszországban 1917 és 1953 kö­zött több mint 40 millió polgárt pusz­títottak el a kommunista ideológia jegyében, ide számítva a Lenin, Sztálin és mások utasítására kivégzetteket, a (folytatás az 1. oldalról) A Magyar Nemzet október 19-ei számában hosszú interjút közölt Fodor Gáborral, amelyben a szélsőliberális Fodor nem átallotta azt mondani, hogy „aki Árpádsávos zászlót lenget, az ki­zárja magát a demokraták sorából”. Az Árpádsávos zászló több száz év jelké­pe, a magyar történelem legdicsőbb korszakának szimbóluma. A szélsőli­berális társaság gátlástalanságra utal, hogy azért, mert - némileg módosított formában - pár hónapig a nyilasok is használták, ezt a szent zászlót ki kel­lene vetni a lelkűnkből és a magyar történelemből. Ez Fodor Gábort és társait minősítő aljasság. Persze nem véletlenül került elő az Árpádsávos zászló témája újra. Hiszen nemcsak a Kossuth térieknél található meg ez a gyönyörű lobogó, hanem - már kisebb számban ugyan - a Fidesz nagygyű­lésein is. Áhol például október 6-án és október 23-án az Orbán-beszédek alatt egyaránt kétszázezer ember volt az utcán: a Kossuth téren és az Asto­riánál. Nyilvánvaló, hogy az Árpádsá­vos zászló témáját is a Fidesz, és főleg az igazi nép vezér Orbán Viktor ellen akarja felhasználni a posztkommunis­­ta-szadeszes rémuralom. Az október 23-ai posztkommunis­ta terrorakciók közvetlen előzménye az volt, hogy október 22-én éjszaka Bene László országos főkapitány átlát­szó ürüggyel megszegte a Kossuth téri tüntetőknek és Sólyom László köztár­sasági elnöknek tett ígéretét, amely arra vonatkozott, hogy a rendőrség nem fog erőszakot alkalmazni a tüntetők ellen. Köztudott, hogy a Kossuth téren már he­tek óta ottalvásra, főzésre rendezkedett be a tüntetők egy része. Benéék most a főzéshez használt késeket és egyéb, ha­sonló funkciójú eszközöket minősítették támadásra alkalmas szerszámoknak, s ennek ürügyén 22-én éjszaka erőszakos tömegoszlatást rendeltek el. Ami október 23-án történt, az a posztkommunista kormányzat örök szégyene marad. A kommunizmus te­jén felnőtt tagjai parádéztak, ünnepel­tették magukat október 23-án a Kossu­th téren, miközben az igazi ünneplőket, a hazafiakat, az 56-os magyarokat a tér közelébe sem engedték. Sajátos ünnep­lés volt ez, tömeg, magyarok nélkül. Igaz, magyarok is akadtak azért a Kos­suth tértől párszáz méterre: összeverve, véres fejjel a Nádor utcában. A Bajcsy-Zsilinszky úton, az Alkot­mány utcánál, az Arany János utcánál, az Erzsébet és a Deák téren szörnyű je­lenetekre került sor. A rohamrendőrök gumilövedékek, könnygázgránátok tíz­ezreit lőtték ki a tüntetőkre és a közéjük keveredett békés járókelőkre egyaránt. Rohamok indultak lovas rendőrökkel, kardlapozó, sisakos-maszkos, azono­polgárháborúban elesetteket és inter­nálás közben megölteket, valamint az 1922-23-ban, az erőszakos kolhozosí­­tás következtében éhen halt közel 20 millió embert. Vessük ezt össze a II. világháborús veszteségként nyilvántartott 19 millió áldozattal! A szovjet hadifogoly-táborokban és a gulágokban az oroszok mellett 14 nemzet katonáinak és elhurcolt polgá­rainak százezrei pusztultak el. A csak­nem 800 ezer elhurcolt magyar állam­polgár - fiatalok, öregek, nők, gyerekek- közül hivatalosan 250 ezren térhettek haza az 50-es évek elejéig. A hazatérő hadifogoly-szállítmányokat még a ro­mán kormány is megtizedeltette. Aztán következtek az itthoni „szűrő állomá­sok”, s aki nem tudta igazolni legalább három tanúval, hogy háborús bűnt nem követett el, azt a vasútállomás mögött azonnal agyonlőtték. A háborús pusztítás utáni nemzeti veszteség tovább nőtt a Magyar Kom­munista Párt irányításával a „népbíró­sági” ítéletek által, az Államvédelmi Hatóság és a Katonapolitikai Osztály börtöneiben, valamint a tizennégy in­ternáló táborban. Ez utóbbiakban az elhurcoltakat - köztük az előző rend­szer tisztviselőit, katonáit, rendőreit, majd a felsőbb és középosztálybelie­ket, családtagjaikat, papokat, kulákokat- minden bírósági ítélet nélkül vetették fogságra, s az ÁVH-ás pribékek azzal dicsekedtek, hogy nem tartoznak szá­mot adni az életükről. E sorshoz elég sító jel nélküli egyenruhásokkal - a közelmúlt véres terrorját hozták vissza Budapestre, olyat, amely Európában már nem, csak Afrikában ismeretes. Állati kéjjel taposták a rendőrök a magyar nemzeti zászlót is. Két ember­nek a szemét kilőtték gumilövedékkel. A gumilövedékekkel szándékosan fejre céloztak. Egy ilyen lövedék tíz méterről képes átütni egy két centiméteres poz­­doijalemezt is. Használata egész Európá­ban be van már tiltva, mert jóval korábbi időkben több estben halált okozott. Mi is történt pontosan az Astoriától, a kétszázezres nagygyűlés színhelyétől száz-kétszáz méterre, október 23-án este közvetlenül hat óra után. Maga a Fidesz nagygyűlés délután négykor kezdődött, de már három-félnégy tájban gyülekeztek négy irányból a tömegek: a Rákóczi út, a Múzeum körút, a Károly körút és a Kossuth Lajos utca irányából. Ugyanebben a négyes alakzatban állt fel később a tömeg is. Az Astoria fölött percenként egy helikopter húzott el, így volt ez az Orbán Viktor-beszéd alatt is, a katolikus, református, evangélikus papok imája után is, a Himnusz és a Székely Himnusz alatt is. Tehát a rend­őrhelikopterekről is jól láthatták, hogy a hatalmas tömeg egy része a közelinek vélt Deák téri metró aluljáró felé akart elindulni. Gergényi Péter budapesti rendőrkapitány és a főnöke, Bene Lász­ló országos rendőrkapitány pontosan erre számítottak. S még inkább az igazi főnökeik, Szilvásy György kancellária­­miniszter és Gyurcsány Ferenc, a hazug miniszterelnök. Már előre dörzsölték a tenyerüket: micsoda kéj lesz a békés tüntetőkre és a Deák térről visszavonu­lóban levő „Kossuth tériekre” egyszerre ráengedni a rohamrendőröket. En a Fidesz nagygyűlésről, a békés tüntetésről jöttem, s a békés tömeggel együtt elindultam a Károly körúton a Deák tér felé. Csak a Gerlóczy utca és a Károly körút sarkáig jutottam: iszo­nyú dörrenések közepette mögöttem és előttem pár lépésre is könnygázgráná­tok robbantak. Levegőt sem kaptunk, aztán fiúk, lányok, öregek és közép­korúak futni kezdtünk a Dohány utca és az Astoria felé, miközben látni sem lehetet a fojtó füstfelhőben. Eszembe villant közben egy nagyon régi októberi nap: 1956 november 4-e után történt közvetlenül. Az Aradi utca és a Szinnyei Merse utca sarkán volt egy üres telek, a szabadságharcos fiata­lok ott gyűjtötték a molotovkoktélhoz a muníciót. Egy hajnalon - az Aradi- Szinnyei Merse utca sarkán ügyködő fiatalokkal éppen szemben laktam- oroszok verték be puskatussal a be­járati ajtót. Az akkor már szerencsére elillant felkelőket keresték. De még ők sem viselkedtek olyan állatias módon- csak a nagyanyám vekkeróráját vit­volt egy névtelen feljelentés, vagy az, hogy az új hatalom szemet vessen az illető lakására vagy családi házára. Az 1947-es választási csalással ha­talomra jutott kommunisták 1948-ban bekebelezik a Szociáldemokrata Pártot, majd Magyar Dolgozók Pártja néven meghirdetik a „proletárdiktatúrát”. Az egypártrendszerű, szovjet mintá­jú államigazgatással, újabb háborús hisztéria keltésével nyomorítják meg a háborús károktól és jóvátételtől szen­vedő országot. A nem történelmi utódállamokban, Romániában és Jugoszláviában, a szin­tén Moszkvából hazatért és a hatalmat átvevő kommunisták közvetlenül a front elvonulása után, azonnal meg­kezdték az ott élő magyarok irtását. Üldöztetés, ki- és áttelepítés, rabszol­gamunka, „malenkij robot” és halál­tábor lett a sorsuk, csakúgy, mint több tízezer anyaországinak. A rabigát megelégelő magyar 1956. október 23-án utcára vonul, szabadsá­got, függetlenséget, demokráciát köve­tel. A bolsevik hatalom - így tanulta Moszkvában - a tömegbe lövet, aminek következtében kitör újkori történelmük csodatevő forradalma. Az USA sza­badkezet ad a szovjeteknek a magyar felkelés vérbefojtására. A forradalomból szabadságharc, majd rövid ideig tartó honvédő háború lesz, amelyben a biro­dalom három hadsereggel és egy külön­leges hadtesttel tíz nap után képes csak legyűrni a magyarokat. A szovjet fegyverek árnyékában, ték el - mint a Károly körúton a beje­lentet tüntetés időpontjában a szemem láttára a rohamrendőrök. A Károly körúton mint megannyi veszett kopó, rohamrendőrök csapata üldözött néhány menekülő fiatalt és öre­get, berontva utánuk - a kaput betörve - egy házba, majd könnygázgránátokat dobált szanaszét a lépcsőházban: az eddig sértetlenek és a vérzőfejű sérül­tek között egyaránt. Révész Máriusz Fideszes országgyűlési képviselőt úgy megverték, hogy csak a Honvéd kór­házban tért magához. Vértesaljai László jezsuita szerzetest kétszer verték meg az Astoria közelében a pribékek. Mi­közben verték, a legocsmányabb sza­vakkal szidalmazták is. Három nappal később a többször megvert jezsuita atya interjút készült adni plébániája mellett a VÉL kerületi Lőrinc pap téren a Hír TV és egy lengyel tévéstáb munkatár­sainak, amikor közterületi felügyelők és rendőrök megpróbálták durván fe­nyegetőzve megakadályozni a forgatást. Az erőszakot tevő, szintén azonosító jel nélküli rendőrök csak azért kotródtak el végül is, mert arra jött Bátonyi Csaba, az RTL Klub operatőre, s ő faggatta tovább a rendőröket. Végül egy mo­biltelefonból a következő válasz jött a helyszínen tartózkodó rendőröknek címezve: „Hülyék vagytok! Forgathat­nak! Húzzatok el gyorsan!” Egy másik katolikus papot is meg­vertek október 23-án. Az Ástoriánál egy vak embert lőttek meg több helyen is gumilövedékekkel, az egyik lövedéket úgy kellet kioperálni a nyakából. Több vendéglőben békés vacsorázó vendége­ket vertek össze. A Kecskeméti utcában „Szétveijük a fejét mindenkinek, rohadt szemetek!” - kiáltással nyomultak be a posztávós rohamrendőrök az étterembe. „Rajtam tizennyolc ütésnyom maradt, miután tonfával agyba-főbe vertek. A fejem négy helyen szakadt fel, a kopo­­nyacsontom a fülem mögött eltörött, a bal kezem mutatóujját szilánkosra tör­ték” - emlékezik Sz. Zoltán. De meg­verték ebben az étteremben a szakácsot és a külföldi vendégeket is. Egy másik étterembe könnygázt fecskendeztek be, s utána élvezettel verték végig gu­mibottal a kitóduló, levegőt alig kapó vendégeket. November 4-én, a tragédia napján méltó választ adott a magyarság a rend­őri brutalitásra. Orbán Viktor vezetésé­vel a Fidesz estére fáklyás felvonulást szervezett. Az impozáns, méltóságteljes ünnepi menet a Terror Házától fényár­ba borította az Andrássy utat és a Ká­roly körutat. Azt azonban határozottan meg kell mondanunk, hogy a tüntetés „némasága” a jövőre nézve nem éppen követhető utat jelent, ezzel a módszerrel Gyurcsányékat sohasem lehet eltávolíta­ni a hatalomból. akárcsak 1945-ben, kormányt alakí­tanak, a Magyar Dolgozók Pártjából Magyar Szocialista Munkáspárt lesz, a hazugsággyár újra elkezd működni. Nemzeti zászló helyett vörös, Kossuth címer helyett újra vörös csillag, Him­nusz és Szózat helyett intemacionálé. A megtorlás iszonyatos, a közel 500 halálos ítéletből 274 kivégzés, 10 ezer életfogytig, 13 ezer több éves börtön, 30 ezer internált és több mint 200 ezer ember menekül el az országból. A sor­­tüzek halálos áldozatainak száma 60-70 főre tehető, a sebesültek száma 30-40 fő. A szovjetek 4700 magyart tartóz­tatnak le, közülük 800-at Ungvárra szállítanak. A Forradalomban és Sza­badságharcban hősi halált halt 2500 fő, megsebesült több mint 20 ezer. Nincs adat a „pufajkások” által megrendezett éjszakai razziák halálos áldozatairól, a Néphadseregben elkövetet bűnökről. Az anyaországban tomboló 1945 és 1989 közötti kommunista hatalom halálos áldozatainak száma közel 5000 fő, a sebesültek és megnyomorítottak száma 30-35 ezer, az elmenekülteké 200-220 ezer. Veszteségeinket növelte 1944-45- ben a szomszéd országok Moszkvából vezényelt kommunista hatalmai által elindított féktelen magyargyűlölet, illetve a magyarok nélküli homogén nemzetállamok megteremtésére irá­nyuló folyamat. Ebben Csehszlovákia járt az élen a benesi dekrétum bevezetésével, 15 ezer magyar férfi, majd 15 ezer magyar család kényszermunkára hurcolásával, 30 ezer fő kiutasításával, 74.407 fő ki­telepítésével. Aki ragaszkodott a szülő­földjéhez, kénytelen volt reszlovakizál­­ni - ezek száma körülbelül 350 ezerre tehető. A magyar- és németgyűlölet szítása következtében gyakori volt a lincselés és a mészárlás. A Felvidéken 1941-ben 761 ezer magyar élt, 1950- ben már csak 354 ezer - eltűnt, azaz kerestetik 400 ezer fő. Jugoszláviában 1944 októbere és 1945 májusa között 30 ezer magyart mészároltak le és 10 ezret internáltak. 7000 elmenekült. A Délvidéken 1941- ben 543 ezer magyar élt, számuk 1948- ra 496 ezerre fogyatkozott - kerestetik 47 ezer fő. A román maniu gárdisták Erdély­ben 30 ezer magyart mészároltak le az átvonuló szovjet hadsereg jelen­létében. Nincs pontos adat Temesvár és a Duna-delta fogolytáboraiban el­pusztított tízezrekről. Ahogyan arról sincs, hány embert szállítottak le a gulágokról hazatérő magyar hadifo­goly-szerelvényekről, hány 1956-os forradalommal rokonszenvező ma­gyart végeztek ki vagy börtönöztek be. Az 1941-es hivatalos adatok szerinti 1 millió 711.000-es magyar lélekszám 1 millió 481.000-re csökkent, eltűnt 30 ezer, elmenekült több mind 200 ezer ember. A szovjetek megszállta Kárpátaljá­val kapcsolatban Sztálin kijelentette, hogy a magyar kérdés csak vagonkér­dés. Ennek megfelelően ahol 1941- ben még 240 ezer magyart számláltak, 1949-re a számuk 140 ezerre csökkent -eltűnt 100 ezer fő. Ezt a nemzetpusztítást a marxi­lenini tanok alapján a kommunista politikai elit irányításával követték el. A fenti emberiség elleni bűnökért 1989-től napjainkig sem határon belül, sem azon kívül egyetlenegy bírósági felelősségrevonás sem történt. Mint ahogy az ország erkölcsi és gazdasági csődjét kiváltó kormányzásoknak sincs felelőse. A 10 milliós magyar nép - leszá­mítva a bolsevik árulókat - megren­gette a 240 milliós Szovjet birodalmat, amely, igaz 47 év után, de nekünk köszönhetően, összeomlott. Nem re­formkommunizmust, hanem függet­len, boldog, szabad Magyarországot akart a nemzet 1956-ban. Dicsőség a hősöknek és mártíroknak, övezze hála tetteiket, hogy 1989-ben vér és könny nélkül ölünkbe hullott a szabadság! Az ő tiszteletük és véráldozatuk emléke követeli tőlünk, hogy volt hó­héraik és jogutódjaik, azok szövetsé­gesei, nemzeti történelmünk gyalázói, 56 eszmeiségének árulói egyszer és mindenkorra távozzanak a politikai közéletből, és tartsák távol magukat a képmutató kegyelettől. Ezt a döntést maguk hozták az 50-ik évforduló meg­gy alázásával. Erdős László nyá. honvéd ezredes AVH-utódok terrorja Budapesten

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom