Nyugati Magyarság, 2006 (23. évfolyam, 2-11. szám)

2006-05-01 / 5. szám

6. oldal Nyugati Magyarság - Hungarians of the West - Hongrois d'Occident 2006. május FEKETE GYULA Kenyér és bor asszonya Búcsú Ilus nénitol Képzelődjünk ennél a koporsónál egy futamodásnyit. Képzeljük el a magyar irodalmat a múlt század harmincas-negyvenes éveitől - a Püski házaspár nélkül. Én már elképzeltem azt az irodal­mat, mássággal volt tele, még­hozzá olyan másságokkal, ame­lyeknek köteleznének a tisztele­tére is. De képzeljük el a magyar tör­ténelmet a múlt század harmin­cas-negyvenes éveitől anélkül a magával sodró, üldöztetve is legyőzhetetlen szellemi erő nél­kül, amelynek a legbővebben buzgó forrása a Magyar Elet könyvkiadó volt. Képzelődjünk csak. Az egy­mástól látszólag most elszakadt, de bennünk is továbbélő, és to­vábbra is együtt élő Püski há­zaspár tisztelőit, az Ilus nénit gyászolók százezres - a hajdani szárszói táborozás maradékát, sorsirodalmunk híveit, neveltjeit, vol­taképp mindenkit, aki a hazai több év­tizedes fertőzettől épségben megőrizte nemzettudatát, arra is megkérhetem: képzelje el ki-ki magamagát a Püski házaspár - ma már így is mondhatom: a Püski család - történelmi jelenléte nélkül. Képzelje el, hogy ez a hiány milyen értékeket, milyen hatásokat vont volna el az életéből, gondolkodá­sából, világnézetéből, szelleméből, ne­tán a jelleméből is. Hihetetlenül gazdag életmű a Püski házaspáré, csak találomra lehet belőle egy-egy részletet jellemzésül kiemelni. Például a házaspár életén végigvonuló, a megtöretési kísérleteknek keményen ellenálló hivatástudatot. Világra sem jö­hetne az irodalom sokat emlegetett há­rom főtényezője - író, könyv, olvasó - ha nem bábáskodna világrajöttükön a negyedik, ugyanolyan főrangú tényező, a kiadás és terjesztés hálózata. S amennyire hivatástudattal bábáskodik, annyival lesz több az „infrastruktúránál” ez a tényező. Példa lehet erre, ahogyan a hazai népi irodalom megszületett (melyet „népiesnek” szokás lefitymálni azon marxisták-liberálisok körében, akiknek a népszag, a nemzetszag csa­varja az orrát). A Püski házaspár lett a népi irodalom bábája - egyesszámban mondom kettőjüket, azon ritka házas­társak voltak ők, akiknek kijár az egyesszám. Végig az életén, 71 éven át egyesszámban élt ez a két ember, a sors­irodalom gerjesztette mágneses tér epi­centrumában. Ismerem a mezőnyt, sen­kit sem tudnék megnevezni, aki többet tett a magyar irodalomért, a nemzet sor­sirodalmáért, mint a Püski házaspár. De meg is kaptak mindent, ami ezen a föl­dön kijárt - és mindmáig kijár - a haza, a nemzet, a köz odaadó szolgálatáért: üldöztetést, gáncsoskodást, rágalmakat, megaláztatást, nélkülözést, börtönt. Az asszony a tüzet szikrázó eleven­ség, a férfi a lassú víz - időtlen, nemes ötvözet volt ez a házasság, egymásra találásuk, kiegészülésük egymásban. „Szerencsére éppen abban ügyes, amiben én kevésbé - vallja a férj a fel­eségéről. - ... Mindig igyekezett visszatartani a kockázattól gazdasági és politikai téren egyaránt, de ha nem hallgattam rá, és bajba kerültünk, te­hát utólag kiderült, hogy neki volt igaza, mindig segített és helytállt az ilyen bajokban is. Hogy aztán a saját modora szerint harcolt, és nem kímélte az ellenfeleket (akik egyébként a leg­többször nem is érdemeltek kíméletet) az természetes... S ha mindent össze­számolunk, ez a lényegében összehan­golt modor- és mozgásbeli különbség közöttünk inkább szerencsésnek mint károsnak mondható... minőségi több­letet jelent.” Bizony, a férjnek a bezárt ajtók gyakran állták útját. „Ilust persze - írja- nem lehetett nem beengedni”, a le­hetetlent is akárhányszor kiverekedte, nehéz volna csak elképzelni is, „hogy valaki előtt lesüsse a szemét”. „Az ilyen társsal fészket lehet rakni még a kősziklán is” - írja Czine Mihály. Csodálatos vendéglátó volt ez a har­cias asszony, a legnehezebb időkben is terített asztallal fogadott mindenkit. Olyan, mint Jézus, mondta Török Er­zsi róla, akárhány embernek tud kenye­ret és bort osztani. A könyvkiadóktól, a könyvesboltok­ból kitagadottak irodalma a Püski há­zaspár gondozásában pár kurta év alatt nőtt föl a legnagyobb hatású szellemi erővé. Pár kurta év alatt kinőtt az iroda­lomtörténetből, s belenőtt a magyar tör­ténelembe. Elég, ha annyit mondok: 1943. Szárszó. Az idő tájt a legje­lentősebb történelmi esemény az or­szágban: a „bátrak találkozója”, melyet úgyszintén a Püski házaspár szervezett. Hozzátehetném: igazolta Szárszót a bukott háború, de azt már aligha állít­hatnám, hogy igazolta az elkövetkező- palackba zárt - béke. Az elkezdet­tek folytatását, a könyvkiadást lehetet­lenné tették, majd pedig olyasmik mi­att börtönözték be Püski Sándort, me­lyeket ma tucatnyi párt iktat fontos programpontjai közé. Az a bűnös po­litika, melyet a kultúra felségterületén Révai, Szirmai, Aczél nevekkel jelle­mezhetünk, a magyar szellemnek ezt a tiszta fényű örökségét tekintette fő el­lenségének, s igen változatos módon és eszközökkel igyekezett kiirtani a világ­ból. Nem kevés eredménnyel. Nemze­dékek nevelkedtek - ha nem is teljes sikerrel - eme örökségünk elvetésére, becsmérlésére, meggyalázására. Gye­rekeinknek az egyetemen a gyalázko­­dásból kellett vizsgázniuk. Ki ne látná a mai fiatal és közép-nemzedékeken ennek az elnevelésnek a himlőhelyeit? Megfosztva minden hazai le­hetőségtől, New Yorkban folytatja élet­művét a házaspár, hatvanévesen. Öt dol­lárral kezdik, s évek alatt létrehozzák a legnagyobb hatósugarú magyar mű­velődési központot a nyugati féltekén. Létrehoznak egy tenyérnyi lüktető Eu­rópát - Amerikában. Mert ahol kígyói­nak a magyar szellem őrtüzei, ott felfénylik Európa is. Melyik nép hitelesíthetné európaiságát meg­győzőbben, mint mi Bartókkal, Kodállyal, Illyéssel, Németh Lászlóval, Bibó Istvánnal...? A mi saját színünk, saját karakte­rünk, a lelkűnkből lelkezett saját termésű java értékeink avatnak mindennél inkább s mindennél teljesebben európaivá. Engedtessék meg nekem, hogy egy sűrű percig ismételjem magam ennél a koporsónál, mert nagyon ide tartozik. Ha egy nép a politikából ki­szorul, mert erőszakkal, vagy ügyeskedésekkel kirekesztik, ak­kor irodalmában-művészetében találja meg a hangját. Szó sincs róla, hogy ez csak Magyarországon szokott így lenni, bár az lehetséges, sehol annyira, mint nálunk. És nem csupán azért, mert itt sokszor kiszórni a nép a politikából - máshol is sokszor kiszórni -, és nem csupán azért, mert voltunk és vagyunk annyira felnőtt nép, hogy már évszázadok óta a szellem, az irodalom fővonulata - világmérték szerint is csu­dálatos vonulat ez! - társadalmi-politikai fejlődésünknek annyira főgondnoka, hogy olykor egyedüli széles hatású kép­viselője volt, hogy a leghitelesebben az irodalom, a művészet nagyjai mondták ki történelmi érvénnyel a politikában is,- akár a maguk formanyelvén -, amit a kor megérlelt a kimondásra. Talán erre is kerül más példa a világon. De sehol arra a gátszakadásra, arra a földindulásra, lávaömlésre, ami itt nálunk a harmincas években berobbant az irodalomba. A nép- valóságosan a nép - vette birtokba az irodalom csúcsait, valóságosan a csú­csait. Igenis, azzal a reménységgel és el­­szánással, hogy a politikát is birtokba ve­heti majd. Mosónő fia, uradalmi kovács, kulcsár fia, tanár fia, paraszt-kőműves, napszámos-pályamunkás, juhász, szolga­legény, asztalossegéd, tanító, gyári mun­kás, kubikus - valóságosan a nép áradt be az irodalom szentegyházába, ahová belépni mezítláb is szabad. Áramokat fejlesztő irodalom - több mint irodalom - volt ez, sokunknak életre szóló hőforrás, energiaforrás, hatása újra meg újra felhullámzik az időben. Kez­dettől fogva jelen volt legjobb törekvé­seinkben, mozgalmaink vezérkarában, ötvenhatos történelem-csinálásunkban is. Ennek a világbíró szellemi erőnek legbővebb forrását a Püski házaspár nyi­totta meg, félje mellett 71 éven át jóban­­rosszban kitartva Ilus néni, a könyvek nagyasszonya, aki most végső pihenésre ebbe a koporsóba lefeküdt. Gondoskod­ván a folytatásról, nevelt utódokat, gyer­mekei, unokái már a helyére álltak, s néz­zünk csak körül hazai és hazán túli vilá­gunkban, már az is bizonyos, hogy egy veszni indult hazában, s veszni induló Európában nem lesz könnyebb dolguk, mint az úttörő házaspárnak volt. Fényesedjék nekik az anya, a nagy­mama emléke, történelmi példája - ő holtában is erőforrás marad. A Püski házaspár a '60-as években MDF-kampány Schmuck-pénzen Kilépett az MDF-ből Gémesi György, és a következő hónapokban egyetlen párthoz sem csatlakozik. Azt mondta, Gödöllőre fog koncentrálni, és az őszi önkormányzati választásokon újra in­dul a polgármesteri székért. Gémesi György kijelentette, annak ellenére, hogy egymaga több szavazatot ka­pott, mint az összes fórumos jelölt összesen, Dávid Ibolya mégis meg­akadályozta, hogy egyetlen talpon maradt képviselőjelöltként bekerüljön az Országgyűlésbe. Dávid Ibolya ugyanis nem volt hajlandó eltávolí­tani a párt honlapjáról azt a nyílt le­velet, amelyben egy volt MDF-es po­litikus arra szólította fel az embere­ket, hogy a baloldali jelöltre és ne őrá szavazzanak. Gémesi György kitálalásához szim­bolikus helyszínt választott, az MDF korábbi székházát a Bem téren. A po­litikus, aki 12 évig töltött be különböző vezető tisztségeket a Demokrata Fó­rumban, ráerősített azokra a sajtóhí­rekre, hogy a kampányban az MDF ve­zetését a baloldal irányította a háttérből, mégpedig a választmány tudtával. Gémesi György elmondta, az MDF kampányához szükséges pénzek jelentős része Leisztinger Tamás érdekcsoportjá­tól érkezett az MDF-hez, Schmuck An­doron keresztül. Hozzátette, a Tisztelet Társaságának alapítója őt is megkereste, hogy közölje vele, 80 ezer nyugdíjas sza­vazót tud garantálni az MDF-nek. Gémesi György döntése nem volt váratlan. Egy televíziós nyilatkozatá­ban már napokkal ezelőtt jelezte, hogy az MDF-ben már nem tud tisztességes politikus maradni. Viszonya a két for­duló között mérgesedett el végleg a Dávid Ibolya-féle pártvezetéssel. O volt az egyetlen az elnökségi tagok kö­zül, aki az elveszített első forduló után együttműködést sürgetett a Fidesszel. Később ennek hiányával magyarázta, hogy saját választókerületében, Gö­döllőn nyolc év után kikapott a szoci­alista ellenfelétől. (HírTV) Lívia elment Alig három esztendeje, hogy ezeken a hasábokon emlékeztünk arra a lapra, amely oly sokunk életében ját­szott döntő szerepet, amely az 1987- 88-ban indult magyarországi változá­sok óta alighanem az egyik (ha nem „a”) legszínvonalasabb hazai sajtóter­mék volt - és amelynek főszerkesztő­helyettese volt egy határozott, a ma­gyar kultúra legjelesebb szolgálóleá­nyai közé tartozó asszony, aki fölé­nyes biztonsággal igazodott el az egyetemes magyarság szellemi életé­nek legújabb kori ág-bogai között. Mert Mátis Lívia nemcsak kiadói szakember, szerkesztő, irodalmár - kultúrateremtő és kultúraterjesztő - földi teremtmény volt, hanem csalha­tatlan ösztönnel rendelkező nő is, aki pontosan tudta, ki mit ér és kivel ho­gyan kell közölni olykor kényesnek tűnő összefüggéseket, mű és személyi­ség, alkotás és „egyéb körülmények” tekintetében. Ez az „egyéb körülmé­nyek” olykor bizony könyörtelenebb ítélkezést is sejtetett. Eredmény: a se­lejt többnyire behúzott nyakkal, kétség­­beesett sietséggel tűnt el a közeléből. Lívia, ahogyan Alexa Karcsi írta, „az utolsó asszonyok egyike, aki a le­vest soha nem fazékban adja föl, ha­nem porcelán levesestálban”, aligha­nem az utolsó magyar, irodalmi asszo­nyok” egyike is volt, akik - mint kor­társai közül Ács Margit vagy Ugrin Aranka - még pontosan tudták, amit Ottlik Gézáról, Tersánszkyról vagy Kosztolányiról tudni kell. Akárcsak a leves igazi tálalásának módját. (Aki azt hiszi, a kettő között nincs összefüggés, hatalmasat téved.) Most búcsúztatni kéne, rosszked­vűnk telének kellős közepén, amit sem York, sem más táj semmiféle napsü­tése nem akar tündöklő nyárrá átvál­toztatni - de csak azt tudjuk hajtogatni, hát elment a többiekkel Lívia is, igen, elment, a porcelán levesestál meg nem gőzölög az asztalon, kihűltén mered ránk, nem érti ezt az egész keserves, nyomorult világot. Domonkos László Magyarországon a helyzet változatlan (folytatás az 1. oldalról) A szelektív módon indított cigánypárt a legnagyobb ellenzéki párt 1,2 száza­lékos szavazati hátrányának mintegy ti­zedét idézte elő. A politológusok vitatkoznak azon, hogy csupán a reális erőviszonyok rossz felmérése, és az önértékelés hiánya mi­att indult-e a választásokon a Magyar Vi­dék és Polgári Párt, továbbá a Keresz­ténydemokrata Párt - vagy ebben az esetben is a szocialistáktól induló guruló forintok révén sikerült összegyűjteni az országos lista-állításhoz szükséges aján­lószelvényeket a legnagyobb ellenzéki pártra leadható szavazatok csökkentése céljából. Az utóbbi gyanút táplálja, hogy az említett pártok jelöltjeire leadott sza­vazatok néhány ezres száma több tíz­ezerrel elmarad a számukra összegyűj­tött ajánló szelvények számától. Már a korábbi választások során is kitűnt, hogy a mai Pest nem őrzi az 56- os pesti srácok szellemi örökségét, és posztkommunista szavazótáborrá vált. Az ellenzék csak a budai oldalon tudja sikerrel felvenni a versenyt a kormány­pártokkal. Sajnos, a kormánypárti fő­város választásra jogosultjainak 74 szá­zaléka élt a választójogával, míg az el­lenzéki többségű falvakban élők alig 60 százaléka. Önmagában már ez a szavazási hajlandóság-különbség is megmagyarázza a legnagyobb ellen­zéki párt 1,2 százalékos hátrányát. A szavazások első fordulója után még lett volna remény egy szorosabb válasz­tási eredmény, vagy egy patthelyzet ki­vívására, de ez meghiúsult a szocialisták oldalára álló Magyar Demokrata Fórum vezetői miatt. Már a választásokat me­gelőző hónapokban is nagyon sok, a Ma­gyar Demokrata Fórum oldaláról meg­fogalmazott alaptalan vádat kellett elvi­selnie a legnagyobb ellenzéki párt veze­tésének. A fiatal demokrata-keresztény­demokrata pártszövetség nem válaszolt ezekre a vádakra, részben az általuk re­mélt választási együttműködés miatt nem, részben azért, mert - joggal - attól tartott, hogy a választók nem tekintik kor­mányképesnek az egymással marakodó­­civakodó pártokat. A választások első fordulóját kö­vetően Orbán Viktor, a fiatal demok­rata-kereszténydemokrata pártszövet­ség miniszterelnök-jelöltje felajánlotta a miniszterelnöki posztot a Magyar Demokrata Fórum egyik vezető köz­gazdászának annak érdekében, hogy személye ne legyen a megegyezés aka­dálya - de ajánlatát elutasították. A ma­gyar választási rendszer azért követelte volna meg az együttműködést, mert a választás második fordulójában már csak a három legtöbb szavazatot el­nyert jelölt marad versenyben, és kö­zülük a relatív többséget szerzett jelölt is mandátumot szerezhet. Megegyezés hiányában a politikailag egymáshoz közelebb álló, és amúgy a többséget képviselő jelöltek egymást gyengítik, míg képviselői mandátumot szerezhet a kisebbséget reprezentáló ellenjelölt­jük. A kormánypártok néhány perces tárgyalást követően megállapodtak egymással rivalizáló jelöltjeik egyiké­nek visszalépéséről, míg az ellenzék nem tudott megállapodni. A Magyar Demokrata Fórum nem léptette vissza az ellenzék esélyeit rontó jelöltjeit, bár többen - a pártelnökük rosszallását vállalva - ezt megtették. A még nem végleges választási eredmények szerint legalább hét képviselői helyhez jutot­tak a szocialisták a Magyar Demokrata Fórum vezetőinek az antikommunista ellenzéket eláruló magatartása révén - de ennél a közvetlenül mérhető vesz­teségnél nagyobb volt az a szavazati veszteség, ami amiatt következett be, hogy a választók nem tekintik kor­mányzóképes erőnek az egymással lát­ványosan vitatkozó pártokat. A még nem végleges eredmények szerint a kormányzó posztkommunista pártok az Országgyűlésben mintegy tíz mandátummal megerősítették eddigi nagyon csekély többségüket. Ezt a többletet nem a legnagyobb ellenzéki párt rovására érték el - amelyik meg­őrizte képviselőinek a számát - hanem a Magyar Demokrata Fórum 2002-ben bejutott képviselőinek a rovására. Az 1956 óta változatlan politikai helyzet fennmaradásáért 2006-tól a Magyar Demokrata Fórum vezetői is felelősek. Az Európai Néppárt frakci­óvezetője, Hans-Gert Pottering szerint a polgári pártok magyarországi győ­zelme azon múlott, hogy a Magyar De­mokrata Fórum nem fogott össze a leg­nagyobb ellenzéki párttal. Most már külföldről is láthatják, hogy lehullott az álarc ennek a pártnak az arcáról, de sajnos, későn. Csak most ocsúdnak fel döbbenetükből a pártra szavazók, mint ahogyan 2002-ben is későn ébredtek rá rászedettségükre a Centrum pártra szavazók. „Egyszer volt Budán kutyavásár!” - mondhatták ak­koriban a Centrumra szavazók, és kilenc­­tizedük elpártolt a szocialista zsoldba szegődött párttól. Többségük talán most a Magyar Demokrata Fórumra voksolt, és bosszúsan ismét emlegeti a kutyavá­sárt. Vajon meddig lehetnek még sike­resek Magyarországon a posztkommu­nista rendszer változatlanságát fenntartó kutyavásárok? Eladó Siófok mellett Balaton-Szabadi faluban csendes, nyugodt helyen egy igényesen kialakított családi ház. Ideális hazatelepülő honfitársak részére. Budapesttől 100 km-re (1 óra). Tel: 06-20-484-5775

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom