Nyugati Magyarság, 2006 (23. évfolyam, 2-11. szám)

2006-04-01 / 4. szám

2006. április

Nyugati Magyarság - Hungarians of the West - Hongrois d'Occident

3. oldal

Politikai megosztottság cselekvési szándék teljes hiánya

Beszélgetés Makovecz Imre építésszel

SZILÁGYI KÁROLY

és a

A Nyugati Magyarság az elmúlt hónapokban négy nagyinterjúban próbált meg ismert, hiteles személyiségek megszólaltatásával kemény érveket felsorakoztatni amellett, hogy április 9-én és 23-án itt a soha vissza nem térő alkalom a gyökeres változások megkezdésére. Jakab István, a MAGOSZ elnöke a magyar földről és a gazdákról szólt, Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke a vállalkozók helyzetéről, kitörési pontjairól és egy új rendszerváltás szükségességéről, Mikola István pedig - aki azóta, nagy örömünkre, a Fidesz kormányfőhelyettes-jelöltje lett - a nagybeteg magyar társadalomról, a liberális áfium ellen való orvosságról, az egészségügy rendbetételéről, a testi-lelki megújhodás esélyeiről. Úgy gondoltuk, hogy sorozatunk végén -és a sorsdöntő választások küszöbén -, a teljesség szándéka nélkül természetesen, szólnunk kellene néhány szót a szellemi szféráról is, az oktatásról, nevelésről, a kultúráról, művészetről, tudományról - a magyar értelmiségről. Makovecz Imrét, a világhírű építészt kértük fel egy rövid beszélgetésre, akit nemcsak a magyar szerves építészet atyjaként, nemcsak szókimondó közéleti szereplőként, hanem a közfeladatokból is tekintélyes részt vállaló, cselekvő emberként is ismerünk és tisztelünk. Az oktatással kezdtük.- A szakralitástól mentes egyesült Európában elindult egy centralizációs folyamat, egy központ felé irányuló közigazgatási struktúra és szemlélet. Mi, akik végigéltük a szovjet megszállást, tudjuk, hogy a centralizáció mit eredményez: lélektelenséget, embertelenséget, korrupciót és a kerülő utaknak a világát. Ez a centralizációs folyamat a most már hosszú ideje az SZDSZ által vezetett oktatás- és művelődéspolitikában azt jelentette, hogy megismétlődött az, amit Bondor József vitt végbe a 70-es évek elején, hogy a 3300 magyar településből 1300-at szerep nélkülivé minősített. Ez azzal kezdődött, hogy körzetesítették az iskolákat, megszüntették az önkormányzatot, majd a munkahelyeket, az egészségügyet, aminek következtében hatalmas tömegek indultak el a városokba. Erre a hatalom úgy készült fel, hogy behozott az országba tizenkét szovjet házgyárat, és óriási iramban elkezdte építeni a paneles épületeket az ötven négyzetméteres lakásokkal. Ez a folyamat a tudat teljes lecserélését eredményezte az emberekben: akiket annak idején földönfutóvá tettek a kommunisták, azokból kerül ma ki a szocialista pártra szavazóknak a zöme.

Aztán jött a rendszerváltás, és ismét feléledt ez a központosító törekvés. Most is az iskolákkal kezdték. S amikor elindul egy ilyen folyamat, és a gyerekeket olyan helyzetbe kényszerítik, hogy ne a lakhelyükön, ne a megszokott tanítóval, ne a természetes környezetükben tanuljanak, és egy olyan szemlélet kezd eluralkodni a tankönyvekben és a tanításban, hogy a virtuális valóság, a számítógép világa fontosabb, mint a környezet, akkor előre kiszámítható és tudható, hogy ennek a következménye egy újabb tudatváltás lesz. És ez nemcsak arról szól, hogy a szülőföld fogalma eltűnik az emberek tudati és érzelmi világából, hanem arról is, hogy egy olyan alaphelyzet alakul ki a társadalomban, amelyben kevesebb gyermek születik, az a kevés sem kötőtik a szülőhelyéhez, a nemzete történelméhez, nem kapcsolódik közvetlenül és aktívan abba a világba, amelybe beleszületett. Amennyiben ez a brüsszeli központú struktúra továbbfejlődik ezen a módon, hogy teljesen híján lesz a szellemiségnek, s kizárólag a háttér-politikai, titkosszolgálati és gazdasági érdekek vezérlik, akkor könnyen kiszámítható, milyen helyzet elé állítja azt a maradék magyarságot, amely lendületesen fogy itt, a Kárpát-medencében.

Mondok egy egyszerű példát arra, hol tartunk ma a fogyatkozásban, a szellemi és erkölcsi romlásban; a magam szakterületéről mondom, építész vagyok. Azelőtt ha valaki családi házat akart építeni, beadott egy három tervből álló tervdokumentációt, s erre vagy kiadták az építési engedélyt, vagy nem - az esetek nagy részében kiadták. Ma tizenkét példányban kell leadni a tervcsomagot, sorra kell járni a kéményseprő vállalattól az ÁNTSZ-ig az összes hatóssággá avanzsált szolgáltatót, s ha közülük akár egy is megtagadja a hozzájárulását, be sem lehet nyújtani az építési kérelmet. Még egyszer mondom, családi házról van szó, otthonról, ahol gyermekek születhetnek és nevelkedhetnek. Ez az egyik oldal. A másik: foglalkozássá vált az, hogy ügyvédek lepénzelnek az elsőfokú építési hatóságnál valakit, akitől megtudják, hogy ki akar házat építeni. Megkeresik a szomszédot és azt mondják neki: magának jogában áll fellebbezni az ellen, hogy a szomszédja 20 vagy 30 millióért házat akar itt építeni. Ha megbíz engem, én megkeresem ezt az építtetőt, és ha megér neki kétmilliót, hogy elálljunk a föllebbezéstől, felezünk.- És ez, sajnos, nemcsak az építkezéseknél van így.-Azért is ilyen veszélyes. Amenynyiben ez a mentalitás, a kizárólag anyagias és jogászkodó, centralizált világ tud érvényesülni, akkor alapvető változások következnek be nemcsak az emberi tudatban, hanem a társadalmi struktúrában is. Én azonban nem vagyok pesszimista. A „föld bitorló fejedelmének” ezek a próbálkozásai hosszú távon sosem válnak be. Mert az emberek elemi, egzisztenciális érdekei szemben állnak ezzel. És a magyarság megtanulta, hogyan kell viselkedni ezekkel az impulzusokkal szemben. Sokszor hallom, hogy birkanép vagyunk. Nem erről van szó. Hanem arról, hogy 1541 óta nincs önálló magyar államiság, és ez a nép megtanult tűmi, és megtanulta kikerülni azokat a minősíthetetlen aljas feltételeket, amelyek között élnie kell.

Arra gondolok itt, hogy a rendszerváltás valójában nem történt meg Magyarországon. Még egy példa a sok közül ennek bizonyságául. Hogyan adózik ma egy multinacionális vagy bármely külföldi cég ebben az országban, és hogyan adózik egy magyar? Előbbi öt évig adómentes, és nyereségét adómentesen kiviheti az országból. A magyar kifizeti a 100 forintos bevételéből a 20 %-os áfát, marad 80 forintja. Ebből lejön a rezsi, ami a rendszerváltás idején 6 % volt egy tervezőiroda esetében, ma pedig megközelíti a 20 %-ot, lejönnek a különböző adónemek, a társadalombiztosítás, ami 30 és 40 % között mozog, lejön a személyijövedelem-adó, úgyhogy 100 forint bruttó bevételből megmarad tisztán - jó esetben - 12 forint. Ennek tükrében a magyar vállalkozó ma megépít egy Németvölgyi úti társasházat 170 ezer forintért négyzetméterenként, a külföldi magyar bejegyzésű lakásforgalmazó cég pedig 550 és 700 ezer között adja el négyzetméterét - és az értéktöbbletet kiviheti az országból. Miféle világ ez? Ezek valóban azt akarják, hogy a magyarországi lakosság fogyasztó és cseléd legyen, és saját sikeres vállalkozásához soha elegendő tőkéje ne legyen, mert ezzel az adózási rendszerrel sem a maga három milliós törzstőkéjét megemelni, sem a piac ingadozásait kivédeni soha nem tudja. Ezért van ez a kiszámíthatatlanság, az, hogy régiek tönkremennek, újak születnek - ez a jellemzője a magyar vállalkozási szférának. Kivéve persze azokat, akik politikai pozíciójukat kihasználva és a kárpótlási jegyeket fölvásárolva hatalmas törzstőkére tettek szert, és ezzel párhuzamosan olyan offshore cégeket hoztak létre a Bahamáktól kezdve a legkülönbözőbb helyeken, hogy élni tudnak a külföldi befektetők számára biztosított előnyökkel, tehát a nyereséget kivihetik az országból.

Mélységesen erkölcstelen, amit tesznek. Gyomrunk ugyan nincs hozzá, de

humorunk tán még lenne is, csak az a baj, hogy erre a konstrukcióra társadalmat és jövőt építeni nem lehet. Magyarországon rendszerváltásra van szükség. Igazi rendszerváltásra. És én azt remélem, hogy a Fidesz is rájött arra, hogy amennyiben a megnyert választások után nem hozza létre az alapfeltételeit egy egészséges társadalomnak, ő maga is, s az egész politikai mezőny is elbúcsúzhat attól a közegtől, amelyet képviselnie kellene.- Milyen lehetőségek állnak ilyen helyzetben a magyar értelmiség előtt?- Magyarországon az elmúlt ötven év alatt rendkívül sikeres kontraszelekció alakult ki. 1949-ben mindent államosítottak, egy asztalosműhelyt éppúgy, mint egy gyárat. A polgári társadalmi struktúrákat teljes egészében fölszámolták. És szelektálták a lakosságot: ez munkás származású, az értelmiségi, amaz egyéb stb. És aki egyéb területre került, aki osztályidegennek minősült, annak a gyermeke lemondhatott a továbbtanulásról. Abból munkás lett, vagy megpróbált disszidálni az országból. Rengetegen elmentek, akiket a kényszer erre pályára üldözött. 49-ben tehát megfosztották a hatalomtól a középréteget, az elmúlt fél évszázad során kilúgozták a tudatából a polgári mentalitást, az államosítás után megmaradt nemzeti vagyont meg a rendszerváltáskor hazavitték a kommunisták. Ennek az értelmiségnek a zöme pedig, amely idehaza létrejött, nem rendelkezett azzal a von haus aus polgári felkészültséggel és tartással, amely teljesen természetes volt azokban az országokban, ahol nem következett be ez az alapvető változás. Ez azt jelenti, hogy ami ma fönt van, az le való, és ami lent van, az föl való. Ma egy taxisofőrrel, egy segédmunkással jobban el tudok beszélgetni, mint egy értelmiségivel. Mert egy segédmunkás számára az igen, az igen, a nem pedig nem. Az értelmiségi pedig, helyzeténél fogva, mindent relativizál. Ennek következtében a cselekvési indexe gyakorlatilag a nullával egyenlő. Neki csak ötletei vannak, amelyeket majd más fog megvalósítani. Ilyen mentalitás mellett a magyar értelmiség labdába nem fog rúgni soha. Az meg, aki megvalósíthatná az ötleteket, sajnos ma Magyarországon nem kerül helyzetbe.

A magyar értelmiség állapota talán sosem volt ilyen rossz, mint manapság. Nagyfokú politikai megosztottság és a cselekvési szándék teljes hiány jellemzi. Vannak természetesen kivételek, nagyszerű, sugárzó egyéniségek. Ám ha azt mondom, hogy az értelmiség, akkor sajnos csak ezt tudom mondani.

De nemcsak az értelmiséggel vagyunk így. Ha megnézzük a magyar parasztságot, valójában nem is létezik. Gyermekkoromban ha az egyik szomszéd meg akarta átkozni a másikat, azt mondta, hogy gyepesedjen be az udvarod. Ma kimegy az ember falura és a gyepes udvarok tömegét látja. Van egy tízszer tízes kockaháza és jónapot. És vége. Hol van a földje, hol az önállósága? Mást sem tanultunk az iskolában, mint hogy hogyan zsákmányolták ki a feudalizmusban a szerencsétlen jobbágyokat. De azt nem tanították, hogy egy jobbágytelek negyven magyar hold volt. Az 36 kataszteri hold. Harminchat kataszteri holddal Rákosi a teljes magyar jobbágyságot kuláknak minősítette volna. Ennyi földet megművelni udvarossal lehet, szolgával lehet és nagy családdal lehet. És hogy adózott? Kilencedet meg tizedet fizetett, és robottal tartozott, azaz évi tizenkét nap közmunkával. Próbáljuk meg összevetni ezt a mai terheinkkel!

Tehát hazudtak nekünk. Hazudtak éjjel és nappal, ahogy Illyés Gyula mondta. És ez beleivódott ebbe a feje tetejére állított társadalomba.- Gyakran elhangzik ma gazdasági szakemberek részéről az az elvárás, hogy a tudománynak és az oktatásnak közelebb kellene kerülni a gazdasághoz, jobban hozzá kellene igazítani tevékenységét a gazdaság szükségleteihez. Mi erről a véleménye?- A XIX. század végén és a XX. század elején elindult egy erős mozgalom egy hármas tagolódású társadalom kialakítására. Ebben a szabad szellem, a jogi-politikai szféra és a gazdaság egymástól függetlenül, kiegyensúlyozottan tudna működni, de ugyanakkor némi ráhatása is lenne a másikra. Amíg a gazdasági élet próbálja meg befolyásolni mind a jogi-politikai szférát, mind a szellemi életet, addig mindig problémák lesznek. A szellemi élet - s ide értem a tudományt, a művészeteket, az egyházak világát stb. - egyetlen legfontosabb szubsztanciája a szabadság. Ugyanakkor a gazdaságot is súlyosan befolyásolja a jogi-politikai szféra - a háttérben, a titkosszolgálatokon és a titkosszolgálatok titkosszolgálatain keresztül. Tehát mindaz, ami ma lezajlik a világban, akár a Szovjetunió felszámolására gondolunk, illetve orosz birodalomként való újbóli megerősödésére, akár az USA eszkalációs politikájára, előkészített dramaturgia szerinti történik. A mi szellemi életünknek ettől független szubsztanciában kell élnie. Nem vethetjük alá magunkat a globalizmusnak. Ez persze bizonyos szembenállásokat igényel, konkrét szembenállásokat. Nem szabad annyit számítógépezni, nem szabad annyit tévézni, annyi elektronikus sajtót olvasni, hanem inkább oda kéne figyelni a másik emberre és meghallgatni a véleményét. És ebben, a másik ember meghallgatásában van benne a kommunikációnak az igazi tartalma, a szeretet. Az, amelyik szabadságot hoz létre az emberben, s ugyanakkor ezt a szabadságot nem az elkötelezettség ellenére működteti.- Nem szabad annyit számítógépeim, nem szabad annyit tévézni. Már vissza is kanyarodtunk a fiatalokhoz, az oktatáshoz és neveléshez, minden változás alfájához és ómegájához. Milyen alapelvekre kellene építeni a jövő iskolarendszerét, a következő nemzedékek oktatását, nevelését?- Amikor a már említett Bondorféle iskolakörzetesítés elkezdődött, mi néhányan elindultunk az országban és művelődési egyesületeket kezdtünk el szervezni, és olyan embereket támogattunk, akik a régi tanyasi iskolák mintájára próbáltak meg tanítani. Róka Gyulát támogattuk például, aki fölélesztette e régi iskolák módszerét, ahol is a nyolcadikos együtt, egy tanteremben tanult az elsőssel. Mert ennek a tanítási módszernek megvolt az az óriási előnye, hogy a nagyobb gyerek kötelességet érzett a kisebbek fejlődésével szemben, a kisebb gyerek pedig boldogan utánozta a nagyobbat. Miközben a tanító, a tanár ott volt köztük jóformán egész nap. Úgy gondolom, hogy ez a tanyasi iskola - ahogy egyébként az önellátó parasztgazdaság is -, önálló embereket nevelt. Szemben egy központból irányított, tarka tankönyvekkel, DVD-kel és egyebekkel determinált oktatással. Csak néhány kérdést kell föltenni egy gyereknek, és pillanatokon belül kiderül, mi hiányzik a jelenlegi oktatásból. Teljesen mindegy, hogy általános iskoláról, középiskoláról vagy egyetemről van-e szó. Végzett építészmérnökök nem tudják, hogy kell bemenni egy helyiségbe. Nem tudják, hogy kopogni kell, meg kell várni, míg kiszólnak, hogy szabad, és ha belépnek köszönniük kell, be kell mutatkozniuk és megmondaniuk, miért jöttek. Nem tudják, hogy a viselkedéskultúra is kultúra. Hogy hogyan járok, hogyan beszélek magyarul. Hogy tudom-e, mi történt 56-ban? Tudom-e, mi történt 48-ban? Tudom-e, hogy a Citadellát 49-ben azért építették fel az osztrákok, hogy ágyúikkal sakkban tartsák a rebellis Pestet. Tudom-e, hogy azt a Szabadság-szobrot, amely ezen a ronda és szégyenteljes helyen áll, alkotója, Kisfaludy Stróbl eredetileg Horthy István emlékére készítette, és hogy a nőalak kezében eredetileg repülőgépszárny volt? És tudom-e, hogy miért délkeleti irányba néz? Mert az Árpád-vonalat, amelyet Horthy Miklós hadserege megerősített a Kárpátokban nem tudták áttörni az oroszok, és csak amikor Antonescu elárulta a központi hatalmakat és átlépett a szovjet oldalra, csak akkor tudták, a Havasalföldön keresztül megközelíteni Magyarországot - ezért néz a nőalak délkeletre, mert onnan jött a II. ukrán hadsereg. És ha egy magyar értelmiségi nem érzi szégyennek a Citadellát magát és ezt a szobrot, és nem gondolja, hogy azonnal le kellene bontani, és Medgyaszay István Magyar Panteonját kell megépíteni a helyén, akkor az se nem magyar, se nem értelmiségi.

És ha mindez az oktatásban nincs benne, és ma egy fiatal ember nem tudja ezeket - s nemcsak ezeket, mondhattam volna többet, sokfélét is - akkor ez a fiatal sem magyar, s ez sem értelmiségi. Elég egyszerű ez: ha a realitások világa nem kerül be az oktatásba, nem kerül bele a szülőföldnek az ismerete, nem kerül bele a szülőföldön élt emberek történelme, valós történelme, és, mondjuk, nem tanulják meg a gyerekek az iskolában, hogy amikor a magyarok megérkeztek ide, akkor az itt talált eleikkel először is szövetséget kötöttek mind Erdélyben, mind az Alföldön; akkor, amikor az ezredfordulót megelőzően itt, egy szakralitás mentes Európában kis német grófságok között háborúk zajlottak a kereszténység nevében, akkor Géza fölvette a kereszténységet keleten, s amikor Európa a világvégét, az apokalipszist várta, 1001-ben megkoronázta a fiát, és létrehozott egy erős szakrális királyságot Európa közepén; szóval ha nem ezt tanulják gyermekeink, hanem rabló magyarokról tanulnak, akik nomádok és primitívek, akik azt sem tudják mi az, hogy ház, ha nem tanulják meg, hogy a jurta egy utófeszített szerkezet, amelyet csak olyan népesség tud kitalálni, amelyik a legmagasabb szinten ismeri a statikát; ha nem mondjuk el nekik, hogy ez a nép amikor elhagyni kényszerült ősei földjét, kitalált egy olyan szerkezetet, amelyből pillanatok alatt házat tud magának építeni, ha hallgatunk az osztrák és német történetírókra, akik évszázadokon át lebunkózták és primitívvé minősítették a magyart, akkor soha az életben nem fogjuk tudni, hol van a helyünk. Amennyiben az oktatás nem ezt az elemi, természetes kötelességét teljesíti, akkor a fene megette az egészet. Ezt kell megtanítani a gyerekeknek - és kész.- Elég nagy mélységből kell fölemelkednünk hozzá.- Nagyból. Lassan, kemény munkával. Megmondom, hogy én miben bízom, és miért vagyok optimista. Abban, hogy az ember halandó. Hogy sohasem sikerülhet nekik az ember végleges eltorzítása, mert mire sikerülne, meghal. És új ember születik, és kezdhetik elölről az egészet. Az Úristen saját képére és hasonlatosságára teremtett bennünket. És ehhez a föld bitorló fejedelme alapvetően hozzányúlni nem tud. Megnehezítheti az életünket, fejreállíthatja a társadalmat, kínozhat bennünket, sok minden történhet, de a dolgoknak aszerint a teremtési terv szerint kell haladniuk, amelyet az Úr maga elé és mielénk kitűzött.