Nyugati Magyarság, 2005 (23. évfolyam, 2-12. szám)
2005-02-01 / 2. szám
10. oldal UNOKA JÓZSEF A nagy magyaralföld északi területe, valamint Szabolcs-Szatmár, Zemplén és Bereg vármegyék voltak a magyarság ugor ágának a legfőbb őstelepülési helyei, melyeket kevésbé zaklattak a törökök és ennek megfelelően ma is ott találjuk az ugor kelet-balti fajtát fölényes mennyiségű tömegben. Győrffy István véleménye szerint megközelítőleg a Kiskunhalas - Hódmezővásárhely - Mezőtúr - Karcag - Berettyóújfalu - Nagyvárad alatt meghúzott határvonal az, amelytől északra, észak-keletre a törökdúlás a magyarság ősi összetételében kárt alig okozott. Ettől a határvonaltól délre azonban a hosszú török uralom jórészt kipusztította az ősmagyar településeket, melyek népessége a törökök kiverése után átstrukturálódott. Ebből az időből és a török elől menekülők betelepüléséből származik a dél-magyarországi területek túrán népességének a dinári fajtával való bizonyos mérvű kiegészülése. Északon, így Heves, Borsod, Zemplén, valamint Abaúj, Szabolcs, Szatmár, Ung és Bereg vármegyékben, különösen azok alsó részein, minden bizonnyal őstelepülésű magyarság él. Az itt lakók egy része turáni, nagyobb részük azonban ugor fajtájú. Ezek a hazánk területét benépesítő turáni és ugor fajtájú népelemek ma már sűrűn át- és átszövik az egész mai magyar nemzettestet. Az ország különböző tájain egyéb érdekes és különleges kisebb-nagyobb tájjelegű népelemeket is találunk. A Baranya délnyugati részén levő Ormánság például önálló magyar népszigetet alkot. Emberanyagának nagy része a honfoglaló magyarság turáni ágából származtatható. Tolna megye különleges színes tájegysége Sárköz is, melyet földrajzi fekvése, elzárt helyzete és a Duna mocsara megvédett a törökdúlástól, és elzárt még a szomszédos magyarokkal való keveredéstől is. Jórészt ős-turániak laknak itt, akik kifejezetten szép embertípusnak számítanak. Itt érdemel említést Kórógy, Szent- László és Haraszti, amelynek lakossága főként turáni eredetű volt és remélhetően még sokáig az is marad. A dunántúli magyarság különleges szigete a Rábaköz, amelynek a tájegységében a szomszéd népességtől sokban eltérő elemeket találunk. Ide, Kapuvárra és környékére ugyanis, az Árpádházi királyok idején besenyő határvédőket telepítettek, akiknél a turáni és ugor fajtatényezők mellett a keleti hosszúfejű elemek is előfordulnak. Vas megye északnyugati részén van az Őrségnek nevezett tájegység. Lakói zömmel a besenyők leszármazottainak tekintendők. A Zala megye déli részén fekvő Göcsej szintén érdekes színfoltja hazánknak. Az itt élő magyarok fajtabélyegeik, néprajzi sajátosságaik, nyelvjárásuk, építkezésük és szokásaik alapján erősen emlékeztetnek a székelyekre. Főként a turáni és a fehér mongolos fajtához tartoznak. Eredetüket illetően pedig feltételezhetően részben avar utódok. Heves, Borsod, Gömör vármegyék érintkezési csúcsának tipikus őslakói a palócok, mint ahogy Abaúj, Zemplén és részben Nógrád hegy- és dombvidékének lakossága is. A palócság származása még nem teljesen tisztázott, feltehetően kabar eredetű. Fajtaképe elüt a környezetében élők fajtaképétől, leginkább egyes dunántúli települések lakóihoz hasonlítanak. Fajtaképükben a turáni mellett a fehéres mongolos fajta-jelleg dominál, akár a székelyeknél. Borsod megye nyugati részén, a Bükk hegység lábánál terül el a Matyóföld (Mezőkövesd, Szent-István és Tárd). Ősmagyar eredetű csoport lakja, itt-ott avar népekkel keverve. Meg kell még említenünk a hajdúsági népeket, amelyek az erdélyi fejedelmek - főleg Bocskay István és Bethlen Gábor - magyar-délszláv vegyes néptelepítései során kerültek ide. Nyugati Magyarság - Hungarians of the West - Hongrois d'Occident 2005. február A magyar nép összetétele II. A szerbek és horvátok azonban vagy kihaltak, vagy visszaszivárogtak a saját népükhöz a Balkánra, mivel ma már a Hajdúságban csak jelentéktelen nyomokban vannak jelen. Másrészt a török elől menekülő magyarság egy része is itt telepedett le, ezért ma már a Hajdúság népét a törzsökösnek nevezett magyar népelemek alkotják. Nem magyar nevűek egészen ritkán fordulnak csak elő. Fajtajellegüket tekintve turániak és ugorok, jelentéktelen dinári beütéssel. Jelentős tájegységeink még a Kiskunság és a Nagykunság. A kiskunok a Duna-Tisza közén, a Kunszentmiklóstól Dorozsmáig elterülő területen élnek. A Nagykunság területe Jász- Nagykun-Szolnok megyében, a Tiszántúlon fekszik, Karcag, Kisújszállás, Kunhegyes, Kunmadaras, Kunszentmárton és Túrkeve területén és környékén. A kun a magyarság nyugat-turáni onogur ágának testvér népe, belső-ázsiai, törökös eredetű kelet-turáni oguz nép volt. A kiskunok teljes egészében a turáni és tauro-turáni típushoz tartoznak, míg a nagykunoknál a turániak között fehér mongoloidok is találhatók. A jászság települési területe Jász- Nagykun-Szolnok megyében a Tisza jobb partján van Jászberény központtal. A jászok valószínűleg a turáni és iráni törzsek egymásra hatásából keletkeztek. Az őseiket alánoknak hívták. Hollósy szerint az ősjászság szkíta eredetű nép volt. A besenyő valaha az oguz-törökségből származó, hatalmas, turáni harcos nép volt. A Rábaközben (Kapuvár, Csorna, Vitnyéd környékén) valamint az Őrségben is besenyő határőrök éltek, akiknek a leszármazottai részben ma is ott élnek. Ezeken a területeken találjuk Doros szerint hazánkban a turánin kívül viszonylag a legtöbb hosszúfejű típust. A SZÉKELYSÉG Eredetükről viták folynak, de minden jel arra utal, hogy a székelyek a honfoglaláskor már Erdély őslakói voltak. A székelyeket mindig a magyarsággal egy tőről fakadó, de tőle mégis különböző, évszázadok óta távol élő, és vele újra egyesült népnek tartották. Hóman Bálint szerint a székelyeket nem lehet másnak tartani, mint az avar birodalom bukása után az ország távolabbi, félreeső területein meghúzódó, s a honfoglaláskor Árpád fejedelemnek és a vérrokon magyarságnak meghódoló avar, vagy avar uralom alatt élő törökfajta kuturgur, vagy onogur népcsoportnak. Az avarság ugyanis a Nagy Károly frankjaitól elszenvedett vereség után a Tisza vonala mögé húzódott vissza és Dáciában telepedett le (Poéta Saxo). Ezt bizonyítja az is, hogy a IX. században élt Ravennai Guidó szerint a vesztes háború után Dáciában az avarok tovább éltek Erdély bércei között, s a kor írói hunoknak is nevezték őket. Tudjuk, hogy a hatalmas avar birodalom a VIII. század végén megbukott és az avarság zöme a Tisza mögé húzódott vissza. Elképzelhető, hogy az ellenségnek az avar névvel történő ingerlését elkerülendő vették fel a székely nevet. Vagy az avarságon belüli egyik népcsoportot hívták eredendően székelynek. A tudomány mai álláspontja szerint véglegesnek lehet elfogadni, hogy a székelység a Dáciában élt hun törzsek, majd az Erdélybe behúzódó avarokkal összeolvadt nép leszármazottja, s így mint a magyarsággal vérrokon nép, Erdélynek már a magyar honfoglalás előtti őslakója. Az itt talált jelentékeny hun-avar népek beolvasztását mutatja az erdélyi, a Dunántúli és az alföldi területeken észlelhető fehér-mongolos fajtaelemek jelenléte. Erdélyen kívül vannak még avar maradványú székelyek Bihar megyében, a Vág völgyében, az ugocsai Sárváron és más vidékeken is. A székelyeknél elsősorban a turáni és a fehér mongol rasszjegyek dominálnak, valamint a keleti hosszú fejűek. Az avarok és a székelyek fajtaképe szembetűnően hasonló. Az avarok erdélyi része a hegylakó, magyarul beszélő, onogur-kotogurok közül kerülhetett ki. Mivel hiteles feljegyzés szerint Theophanesz az avar követekkel a bizánci udvarban hun tolmács útján beszélt, ez arra utal, hogy az avar és a hun nyelv azonos, vagy rokon lehetett egymással. A székelyek a honfoglaláskor és minden bizonnyal évszázadokkal korábban is magyarul beszéltek. Ennek az egyszerű magyarázata az, hogy a hun-avar székelység is eredetileg kétnyelvű népcsoport volt, s éppúgy beszélte a törökös hun-avar nyelvet, mint az ugoros magyart. Honfoglalás előtti székely-avar településnek számítanak még Erdélyen kívül Biharban, Moson, Sopron, Pozsony, Ugocsa, és Szabolcs megyékben, a Vág völgyében néhány, valamint a Kárpátokon túl, Moldvában, Román és Bákó megyékben lévő falvak. A székelység fő alkotó fajtája a turáni, emellett a keleti hosszúfejű fajta, a fehér mongolos (mongoloid) igen gyakori, viszont kevesebb ebben a népcsoportban az ugor, kelet-balti. Előfordul még a ma élők között alacsony arányban a dinári és a mediterrán is, ami a románsággal való keveredés eredménye lehet. Genetikai módszerrel vizsgálva az egyes tájegységek és Budapest kevert magyarságát, Dr. Béres Judit vizsgálati eredményeire hivatkozva, Dr. Czeizel Endre 2003-ban a következőkben foglalta össze. Genetikailag- az őrségi magyarok a nagykunokhoz állnak közel,- a bukovinai székelyek a kiskunokhoz és a jászokhoz,- a kiskunok a székelyekhez és a matyókhoz,- a nagykunok az őrségiekhez és a matyókhoz,- a jászok a palócokhoz és a székelyekhez,- a matyók a kiskunokhoz és a palócokhoz. A székelyek, úgyszintén a jászokkal és a palócokkal állnak genetikailag közel egymáshoz. A legközelebbi referencia népességük az iráni, vagyis iráni-perzsa eredetűek lehetnek. Czeizel professzor genetikai viszgálatok alapján tett egyéb érdekes megállapításai még egyebek mellett, hogy: 1. A mitokondriális DNS PreV változata más népekhez képest a magyaroknál a legmagasabb, ami azt jelzi, hogy a jelenkori magyarság ősiének már az utolsó jégkorszak végén Európában kellett élniük. 2. Az Y nemi kromoszóma D variánsának %-os gyakorisága az európai népek közül a magyaroknál a legnagyobb. Az Y nemi kromoszóma variánsok vizsgálatának a legfőbb tanulságai, hogy- a budapesti kevert népesség genetikailag nagy eltérést mutat a vidéki palócoktól és csángóktól, (ami természetes);- a magyarok és a finnek között nincs, vagy minimális a genetikai rokonság, (ami várható volt);- a keleti nagyrassz férfi népességének - mongol, kínai, japán - génjeiből szinte semmi nincs a jelenlegi magyar férfiakban, továbbá, hogy- a jelenlegi magyar férfiak 93,3%-a négy ősapától ered, akiknek döntő többsége már az ős-kőkorszakban is Európában élt. Százhúsz éves múlt az Operaház Kilenc évig elhúzódó építkezést követően 1884. szeptember 27-én nyitotta meg kapuit. Az ünnepi előadáson az uralkodó Ferenc József is részt vett. A megnyitóra szánt új operával Erkel Ferenc nem készült el, ezért a Bánk bán és a Lohengrin első felvonása és a Hunyadi László nyitánya hangzott el. Építészetileg Európa egyik legszebb és legmodernebbül berendezett színházát vehette birtokába a főváros közössége. Az Operaház intendánsa, az építtető Podmaniczky Frigyes, főzeneigazgatója Erkel Ferenc lett. Az első társulatot 34 énekes, 81 tagú kórus, 75 tagú zenekar, és 30 fős balettegyüttes (amely egyetlen férfi szólista kivételével kizárólag női tagokból állt) alkotta. Az első évadban hetente négy alkalomal (kedden, csütörtökön, szombaton és vasárnap) voltak előadások. Az első évad egyetlen valódi újdonsága Erkel Ferenc István Király című operája volt. (Ezt a művet szánták az Operaház nyitóelőadásának, ám nem készült el időben és csak 1885 márciusában mutatták be.) Bár az Operaház egyik fő célja a hazai operairodalom ápolása lett volna, a magyar művek aránya feltűnően alacsony. A repertoárban Erkel operái közül mindössze a két klasszikussá vált mű, a Bánk bán és a Hunyadi László került át az Operaház műsorára. Mellettük Goldmark Károly egzotikus nagyoperája A Sába királynője számíthatott tartós sikerre. Utóbbi címszerepében a vendég Turolla Emma kápráztatta el a közönséget. Az épület tehát, amely Ybl Miklós fő műve, 1875- tői 1884-ig épült, neoreneszánsz stílusban,. Árkádos kocsifelhajtójának két oldalán Liszt Ferenc és Erkel Ferenc szobrai láthatók. Mindkettő Stróbl Alajos műve. A főbejáraton átjutunk az előcsarnokba. Mennyezetét Székely Bertalannak múzsákat és géniuszokat ábrázoló freskói borítják. Az emeleti páholyokhoz, a társalgóhoz, valamint a büféhez márvány díszlépcső vezet - ez a csarnok Ybl legművészibb belső téralkotása. A falfestményeket Than Mór készítette. Ugyancsak az első emeleti büfé és társalgó bejáratát Lotz Károly freskói díszítik. A nagyterem operai jeleneteket ábrázoló képeit Feszty Árpád alkotta. Az Operaház nézőtere is művészi, megkapó térhatású. Európa talán legszebb színházi nézőtere, és akusztikája is kiváló. A hatalmas mennyezet-freskót Lotz Károly készítette, ez élete fő műve. Az Olümposzt, a régi görög Istenek világát ábrázolja, középen Apollóval, a zene megtestesítőjével. A jubileumi kiállítás bemutatta a ház történetét a nyitástól egészen a legutóbbi 1984-es nagy lélegzetű rekonstrukcióig, a dalszínház emlékgyűjteményének ritkán látható kincseit, a korabeli dokumentumokat, fotókat, régi színházi plakátokat, képzőművészeti alkotásokat, díszlet- és jelmezterveket, és a századvég magyar operajátszásának majdnem teljes repertoárját. A kiállítást az Operaház emlékgyűjteménye anyagából rendezte Wellmann Nóra. Az évad végéig látogatható tárlatot a nézők az előadások előtt és a szünetekben tekinthetik meg. Domonkos János Sajnos a genetikai vizsgálatok kevés magyar népességre terjedtek ki, és ezek többsége is kevert budapesti népesség volt, valamint, hogy a honfoglaló magyarság csontváz leletének és a ma élő nem kevert magyarság Y nemi kromoszóma variánsainak összehasonlító tömeges vizsgálatára eddig nem került sor. Reméljük, hogy hamarosan sor kerül rá, és ezek alapján többet tudhatunk majd meg múltunkról, rokonságunkról és a nemzetünk fajtaösszetételéről egyaránt. A fentebb leírt vizsgálati eredmények alapján állítható, hogy a magyarság hatalmas többségű tömegei őrzik honfoglaló őseik és az itt talált és később betelepített vérrokon népcsoportok eredeti fajtaképét, részben változatlan ősi formájában, részben kisebb-nagyobb keveredés formájában, anélkül, hogy elveszítették volna öröklött ősiségüket. Ha nem a nagyvárosi kevert lakosság után ítéljük meg hazánk lakosságát, hanem a vidéki magyar falvakban, mezővárosokban élőket vizsgáljuk, akkor szakértelem nélkül is látni fogjuk, hogy a magyarság tömegei élnek ott keveretlen, vagy alig keveredett tisztaságukban, akik egymás között házasodnak és változatlanul viszik tovább fajtájuk örökölt jellegzetességeit. A parasztság őrzi meg nemzetünk számára az ősi magyar jelleget, termeli a mindennapi kenyeret, és adja a fajtánk fennmaradásához a gyermekek zömét. Többek között ezért is kell támogatni a vidéken élő lakosság fennmaradását. Hazánk mai 10 200 000 lakosából 9 400 000-en vallották magukat a 2001-i népszámláláskor magyarnak, és a vizsgálati eredményeket figyelembe véve nemzetünk több mint kétharmada, mintegy 7 300 000 magyar minősíthető olyannak, mint akinél a túlnyomó fajtajellegek valamelyik honfoglaló típussal azonosak és így a honfoglaló magyarság közvetlen leszármazottjának tekintendő. Nagyon kevés kutúmép dicsekedhet ezzel, hogy ősi és eredeti fajtaelemeit ilyen tömegesen megőrizte. Mindent egybevetve, az antropológiai és genetikai viszgálatok egyik legfontosabb eredménye talán, hogy a magyarság őstörténetének megalapozott feltárásához nyújt felbecsülhetetlen segítséget. Az mutatja, hogy a magyarság zömét képező ősi típusok az európai fajtakörhöz tartoznak. A magyarság ősei, a genetikai vizsgálatok szerint, már a jégkorszak végén Európában éltek. A magyarság genotípusa a türk-turáni, a kelet-balti, és a fehér mongoloid harmonikus összetevőkhöz van kötve, ez bizonyítja, és biztosítja magyarságunkat. Emellett mutatja az ázsiai jelenlétünket és rokonságunkat is a középázsiai és kaukázusi népekkel. A ma élő magyarság a török elől menekülve, nagy tömegekben a hódoltságon kívüli peremterületeken és Erdélyben telepedett le és kumulálódott tiszta formában a legnagyobb mértékben. A törökök kiverése után azért a magyarság ismét belakta az egész országot és csak a trianoni diktátum után került tömegesen a határainkon kívül, az utódállamokba. Hazánk több nemzetiségű ország, Budapesten és az ipari városokban általában kevert népesség él, a vidéki mezőgazdasági településeken azonban a lakosság zömében megtartotta eredeti ősi mivoltát, nemzeti jellegét. A vidéken élő parasztság magyarságunk legfőbb őrzője. A hazánkban élő népek tették viszont változatosabbá nemzetünk fajtaösszetételét, színesebbé kultúránkat és a helyes házassági gyakorlattal együtt, feltehetően ritkábbá a genetikai betegségek előfordulását, anélkül, hogy eddig a ma élő magyarságnak lényegesen megváltoztatták volna a honfoglalás kori fajtaösszetételét. Ismereteink további bővülése az ősrégészeti és a magyarok lakta területek szélesebb körű antropológiai és genetikai vizsgálataitól várható.
