Nyugati Magyarság, 2005 (23. évfolyam, 2-12. szám)
2005-02-01 / 2. szám
2005. február Nyugati Magyarság - Hungarians of the West - Hongrois d'Occident 9. oldal Forradalom után Ukrajnában DEBRECENI MIHÁLY Az Ukrán Legfelsőbb Tanács döntést hozott arról, hogy átadja a legfőbb ügyésznek Hrihorij Omelcsenko parlamenti interpellációját, amelyben Leonyid Kucsma ex-államfő letartóztatásáról és egy ellene induló bűnvádi eljárásról esik szó. A pro.ua Internetes kiadvány szerint Omelcsenko képviselő, az Ukrán Biztonsági Szolgálat egykori magas rangú tisztje azért tartja szükségesnek az exelnök letartóztatását, mert véleménye szerint köze lehet Georgij Gongadze újságíró elrablásához, ami végül a meggyilkolásához vezetett. Omelcsenko több vádpontot is megemlít, többek között az Olekszandr Iljaskevics parlamenti képviselő elleni merényletet, az információszerzéshez szükséges speciális eszközök törvénytelen felhasználását, különösen nagy összegű kenőpénzek elfogadását, kormányzati visszaéléseket, pénzmosást stb. Hrihorij Omelcsenko korábban is többször felemelte szavát Leonyid Kucsma és rezsimjének több képviselője ellen. Az Ukrajnát nem ismerő olvasó nyílván elborzadhat eme vádak olvasása közben, és felteheti önmagának a kérdést, hogy ahol ilyen volt az államfő, mi lehetett a végeken, ott, ahonnan az átlagember ritkábban hallhatott híreket? De istenigazából a Gongadze gyilkosságról is kevés információval rendelkezhet, pedig az újságírót még 2000 szeptemberében végezték ki úgy, hogy testét sósavval öntötték le, a feje pedig azóta sem került elő. Egy bizonyos Melnyicsenko nevezetű egykori biztonsági tiszt tette közzé az Interneten azokat a beszélgetéseket, amelyeket állítólag Kucsma elnök folytatott az akkori belügyminiszterrel az újságíróról, aki keményen bírálta az elnököt. Egy biztos, Gongadzét kivégezték, a belügyminisztert félreállították, Melnyicsenko pedig az Egyesült Államokba menekült. Azóta már Gongadze özvegye is a tengerentúlon él. Az ügyet hosszú ideig tárgyalta az ukrán parlament is. Olekszandr Moroz, a szocialista párt elnöke ismertette ezeket a leleplező dokumentumokat a képviselők és az ország előtt, de az ügynek nem lett folytatása. Egészen mostanáig. Az elkövetkező hónapok nyilván megmutatják, mire jut ebben az ügyben az új ukrán vezetés... Viktor Juscsenko személyében immáron új vezetője van a 48 milliós országnak. Nem lesz könnyű dolga, hiszen a közéletet teljesen átszőtte a Kucsma-korszakban a korrupció, a gazdasági bűnözés. Ukrajna teljesen elszegényedett, több mint hét millió ember kénytelen az ország határain kívül dolgozni ahhoz, hogy eltartsa családját, miközben még Kárpátalján is egyre-másra épültek és épülnek az ún. elit palotái. Aki mostanában ellátogat akár csak Ungvárra, megdöbbenve tapasztalhatja, micsoda palotákat emeltek azok, akik az elmúlt tíz év alatt jutottak különböző állami pozíciókba. A nép „szolgái” nem ültek ölbe tett kézzel, úgy gyarapodtak, ahogyan az egy banánköztársaságban dukál. Már a második, Janukovicsék által elcsalt elnökválasztási forduló után megtört ajég, az addig félénken lapító ukrán sajtóban megjelentek az első valóban leleplező cikkek a korrupt vezetőkről, ekkor duzzadt százezresre a sátorváros Kijev főterén, ekkorra telt be a pohár az amúgy nem igazán forradalmi lelkületű ukránoknál is. Mert miről is van szó? Csupáncsak arról, hogy az embereknek elegük lett a hazugságokból, a lelki terrorból, a megfélemlítésekből. A sajtó jelentős része hihetetlen nyomásnak volt kitéve a hatalom részéről, másik része pedig önként és dalolva szolgálta ki a Kucsmaféle erőket. Ennek is komoly hagyományai vannak errefelé, de ezen nem szabad csodálkozni, hiszen a kommunizmus évtizedei kitermelték a mutánsokat a sajtó munkatársai között is. Persze nemcsak Ukrajnában, mint tudjuk... Decemberben már érezni lehetett, hogy ezzel a néppel nem lehet packázni, az erőszak már nem használ. Az újságíró társadalom becsületesebb része megelégelte, hogy neki kell hazugságokkal tisztára mosnia a gazdák szennyesét. Egymás után mondtak fel a közszolgálati televízió munkatársai és kértek bocsánatot az addig közvetített hazugságokért. Összeomlott a rendszer. A végeredmény ismert. Juscsenko győzött. És ekkor olyasmi történt, amire csak az Ukrajnát jól ismerők számíthattak. A parlamentben megkezdődött a menteni, ami még menthető nevű népi játék. Azok a képviselők, akik addig tűzzel-vassal, a lakosság megfélemlítésével, brutális akcióikkal a köztörvényes bűnözőből államelnök-jelöltté avanzsált Janukovics mellett kampányoltak, most nagyhírtelen kihátráltak mögüle és más frakciókba menekültek. Ez a jelenség persze nem új keletű a modernkori ukrán demokráciában, de még a szakértők is megrökönyödtek az eszeveszett parlamenti rohangálás láttán. Lehetne persze ezen a jelenségen akár nevetni is, de a helyzet ennél sokkal súlyosabb. Olyasmire világít rá, ami talán csak itt jellemző. Nevezetesen arra, hogy itt nem számítanak a pártok, itt csakis egymás megmentéséről szól a móka. Ma én mentelek meg téged, holnap te mentesz meg engem. Jövőre pedig jönnek a parlamenti választások, addig meg csak lesz valahogy. Szóval, ördögi kör ez a javából. Hogy ezt a helyzetet az ezer sebből vérző ukrán demokrácia hogyan lesz képes feloldani, nem tudom. Az tény, hogy Juscsenko ezzel tisztában van. Nagyon nehéz hónapok várnak rá és csapatára a következő választásokig. Kárpátaljai szempontból egyáltalán nem lényegtelen, hogy az egy szem magyarnak mondott képviselő, Gajdos István, aki azelőtt az Egyesített Szociáldemokrata Párt kárpátaljai frontembere volt, Viktor Medvedcsuk pártelnök hű fegyverhordozója, az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség elnöke és még sorolhatnánk a rangokat, valóságos, mondhatnánk bravúros pálfordulással átült a szocialisták közé. Nála fordítva történnek a dolgok, mint Magyarországon, mert ő szoci áldemokratából lett szocialista és nem fordítva, ahogyan azt Budapesten képzelik a hozzá közel álló elvbarátai. Lett is erre nagy ribillió kárpátaljai szocialista körökben, ahol enyhén szólva nem kedvelik az általuk kalandornak tekintett politikust. Olekszandr Marcsenko, az SZPU kárpátaljai szervezetének helyettes vezetője az MTI szerint az ülésükön azt mondta: a párt kijevi vezetőitől úgy tudja, hogy Gajdos érdekében a Magyar Szocialista Párt és különösen annak egyik ukrajnai üzleti érdekeltségekkel rendelkező parlamenti képviselője lobbizott a Szocialista Intemacionálé közvetítésével az ukrán szocialistáknál. No comment... Gajdos valójában Viktor Medvedcsuknak és gátlástalan csapatának köszönhette, hogy egyáltalán bejutott a parlamentbe és nem máshová 2002- ben. Ezt a Tribuna című lapnak nyilatkozta Orosz Gyula, a beregszászi járás akkori, ma már nyugállományban levő vezetője. Orosz elmondása szerint az akkori belügyminiszter-helyettes is eljárt annak érdekében, hogy a választást ne Kovács Miklós, a KMKSZ vezetője nyerje. Ehhez pedig elegendő volt négy körzetben erőszakkal semmissé tenni a választások eredményeit. Ennyit Gajdos parlamenti képviselői legitimitásáról... Akkoriban és utána még inkább a szociáldemokraták voltak Kárpátalján élet és halál urai. A pártelnök Medvedcsuk ifjú arájának (harmadik feleségének) kijelentette, ha fiút szül, neki ajándékozza Kárpátalját! Az új honfoglaló egyelőre azonban nem tudja beváltani ígéretét, mert szétfutott a mostanáig láncra fűzött nyája és számára is mostohább idők jönnek. Persze félteni nem kell, lesz mit a tejbe aprítania. Egy biztos, hogy a Volóc környékén épített palotájából már leszereltette az ajtókat, ablakokat. Hogy mi lesz a helikopter leszállópályájának a sorsa, még nem lehet tudni. A legjobb lenne talán sóval behinteni a helyét, hogy ne is emlékeztessen rá semmi. Kárpátalja önjelölt kijevi helytartóját egyébként egy Volkov nevezetű üzletember a „pokolból jött embemek”(cselovek iz ádá) nevezte. Lehet, hogy neki volt igaza? Időközben lemondott a megyei kormányzó is, Iván Rizák, akinek fényképe és útmutatásai nélkül nem jelenhetett meg mértékadó újság az elmúlt csaknem két esztendő során. Észak-Korea volt ez kicsiben. Ellenzéki hangot nem üthetett meg senki. Szolgálni kellett, pitizni, elhallgattatni minden másfajta véleményt. Az egyetlen megyei irányítás alatt levő magyar nyelvű lap, a Kárpáti Igaz Szó (a fele sem volt igaz) Gajdos István nem létező hőstetteit harsogta, az ottani magyarok talán már azt is elhitték, hogy előtte nem is volt élet ezen a vidéken. Gajdos, a dúsgazdag vállalkozó folyton a baloldali értékekről beszélt, mintha a pénzen kívül más értéket is ismert volna. Azt nem tudhatta szegény, hogy az értéknek nincsenek oldalai. Az vagy van, vagy nincs. Mindenesetre az idő majd eldönti, hogy Ukrajnában kikből lehetnek politikusok hosszabb távon. Az átülőkből-e vagy a határozott célokat követőkből? Ha már a sajtónál tartunk, nos, nem emlékszem rá, hogy a Kárpáti Igaz Szó megírta volna azt az esetet, amikor a mi hős parlamenti képviselőnk ki akarta hozni a rendőrségről azt a Paulyo nevezetű fickót, aki a beszláni túszdrámához hasonló akciót készült megszervezni Ungváron. Bizony, bizony ez így igaz, szó szerint. Ez az „aranyos” ember (?), aki egyben az ungvári focicsapat elnöke is volt, egy ötvenfős bandával akarta véghezvinni a véres akciót. Szerencsére akadtak becsületes rendőrök is, akik lefülelték az akciót. De vajon miért exponálta magát a mi jó Gajdosunk? Hát azért, mert a Drótszőrűnek csúfolt Paulyo a megyei kormányzó tanácsadója is volt egyben. A kormányzó úr mégsem végezhette el a piszkos munkát... Mindenesetre, ha ezt az ügyet kivizsgálják, nagyon érdekes dolgok fognak kiderülni. Majd meglátjuk. Azt viszont tudni kell, hogy az új ukrán kormány belügyminisztere a szocialista párt embere, bizonyos Lucenko úr. Aki látta a televízióban az új ukrán elnök beiktatási ünnepségét, meglepve tapasztalhatta, hogy Gajdos éppen Lucenko mellett ült a parlamentben. Lehet, hogy ő már akkor sejtette, kinek a kegyeit kell keresni? Nem véletlenül írtam az elején, hogy Juscsenko nincs irigylésre méltó helyzetben. Előbb-utóbb majd kiderül, hogy az átülés segít-e Gajdoson és a hozzá hasonlókon vagy elindul végre egy igazi megtisztulási folyamat az országban. A 48 milliós ország jövőjének szempontjából ez igazán nem mindegy. Az elmúlt hetekben hullottak a fejek a kárpátaljai megyei rendőrségnél is, ahol a előbb a főkapitányt, majd a közlekedés rendészet vezetőjét váltották le. Bűnvádi eljárás egyelőre nem indult ellenük. Tessék megkapaszkodni: ez utóbbi alakulatnál a főnöknek napi 25 ezer (!) dollárt kellett beszolgáltatni! Vajon rajta kívül kiknek a zsebében landolt ez a horribilis összeg? Hát persze, hogy Kijevben a belügyminiszternél. És ez csak a jéghegy csúcsa. Hamarosan kiderülhet tehát, hogy érdemes volt-e forradalmat csinálni Ukrajnában. Ui.: Hírforrásaim: atribuna.ua, korrespondent.net, obkom.ua, pro.ua, pravda.com.ua és még sok más ukrán Internetes kiadvány. Tanulságos olvasni őket. Egy új színházért az Új Színházban Az Új Színházban jártam a napokban, ahol a beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház művészei adták elő Csokonai Kamyónéját. Szívesen mentem, mivel immáron több mint tízéves kitűnő kapcsolat fűz a társulat tagjaihoz, akiket még akkor ismertem meg, amikor főiskolára jártak. Ungvári kollégámmal. Kulin Zoltánnal több alkalommal is készítettünk róluk filmet itt Budapesten, mivel ezek a színészek úgy jártak négy évig főiskolára, hogy minden évben egy szemesztert Kijevben, egyet pedig Budapesten tanultak. Ilyesmire addig és azóta sem volt még példa a magyar színháztörténetben. Ez a kétlaki élet azonban csak hasznára vált a társulatnak, melynek igazi szellemi vezére az a Vidnyánszky Attila volt, aki az ungvári egyetem bölcsészkarának elvégzése után a kijevi főiskola rendezői szakán is diplomát szerzett. O határozta el, hogy profi társulatot hoz létre Beregszászon, ahol addig csak amatőr együttes működött Schóber Ottónak, a helyi művelődési ház igazgatójának a vezetésével. Vidnyánszky Attila és a város is többre vágyott ennél, ezért a kijeviek jó szándékának köszönhetően - amire még nem volt példa az ukrán fővárosban ukrán és orosz nyelven magyar színészképzés indult. Szerencsére a birodalom akkor már szétesőben volt, engedékenyebbé váltak a hivatalok is, így lehetett megteremteni azokat a feltételeket, hogy Budapest is beszálljon ebbe a nem mindennapi vállalkozásba. A csoda pedig megtörtént. Létrejöhetett az önálló magyar társulat Kárpátalján úgy, hogy még saját épülettel sem rendelkezett. Nos, a csoda itt ért véget, hiszen ennek a kitűnő csapatnak azóta sincs igazi otthona. Megkapták ugyan az egykori Oroszlán Szálló épületét, ahol egykoron maga Petőfi Sándor is megszállt, ám ez kevés volt az üdvösséghez. Az eredetileg 108 fős alkalmazotti létszámból (amelyet annak idején csupán a lelkesedés tartott a színházban) mára csupán 18 színész és 11 főnyi személyzet (igazgató, rendező, könyvelő, pénztáros, világosító, hangosító, öltöztetőnő, titkárnő, takarítónő, két sofőr) maradt. Ma ez a 29 ember működteti - továbbra is méltatlan körülmények között - a színházat. A színészek maguk díszleteznek, takarítanak, rakodnak stb., így hoznak létre évi két új produkciót, illetve játszanak le 110-130 előadást, jobbára Beregszászon kívül, Kárpátalján s külföldön. Az alkalmazottak fizetése (beleértve a színészekét) nem éri el a havi 9000 forintnak megfelelő ukrán grivnyát, de még ezt a csekély összeget is több havi késéssel folyósítják. Az ukrán állam 2003-ban összesen 80 ezer grivnya (kb. 3 300 000 Ft) támogatást nyújtott, ám 2004-re már csak 60 ezer grivnyát irányzott elő. Egyértelmű, hogy ennyi pénzből lehetetlen professzionális színházat működtetni. Magyarországról pályázatok és egyéb források révén évente kb. 7-8 millió forintnyi támogatásban részesülnek, a normális működéshez azonban legalább 50-55 millió forintra lenne szükség. Szűkösen ugyan, de ez fedezné évi négy bemutató költségeit, az alkalmazottak bérét, a rezsi, a színészlakások bérleti, illetve a két autóbusz fenntartási költségeit. Többször fordultak már a magyarországi kulturális kormányzathoz, kérték, hogy segítsenek a normális működés megteremtésében. Bár igényeiket minden alkalommal jogosnak tartották, jelentősebb segítséget nem kaptak. Színházuk épületének rekonstrukcióját 1993 (!) decemberére kellett volna befejezni, de ez a mai napig nem történt meg. A társulat tehát több mint tíz éve gyakorlatilag színházi tevékenységre alkalmas épület nélkül működik. Tavaly ugyan lényeges előrelépés történt (elkészültek a nagyterem nyílászárói, padlója, szigetelése, tetőtere), ám minden jel arra mutat, hogy az építkezés befejezésére még több évig várni kell. A teljes rekonstrukció 100-120 millió forintnyi összeget igényelne, amire belátható időn belül Ukrajnában nem lesz forrás. Nem véletlenül léptek fel a beregszásziak a budapesti Új Színházban, hiszen a két társulat között évek óta kitűnő a kapcsolat. Több darabot rendezett már itt Vidnyánszky, de rendszeresen fellép különböző előadásokban a Jászai-díjas Trill Zsolt is, aki méltán vált a budapesti közönség kedvencévé. A mostani bemutatónak két vendégművésze is volt Eperjes Károly és Gáspár Sándor személyében, de eljött megnézni őket Törőcsik Mari is. A művésznő már játszott korábban Gyulán és Beregszászon ezzel a társulattal Juhász Ferencnek A szarvassá változott fiú című darabjában. Az előadás után tartott fogadáson mesélt ottani élményeiről. „Fantasztikus fogadtatásban volt részem, pedig a színházteremben nagykabátban ültek az emberek. Egyedül az én öltözőmben volt fűtés, egy vaskályha duruzsolt mellettem, csak a lelkem vacogott. Szörnyű, hogy ilyen kiváló művészek ilyen körülmények között kénytelenek dolgozni a XXI. században.” Sikerült szót váltanom Böjté Józseffel, a Független Magyar Művészeti Alapítvány egyik alapítójával, aki elmondta, hogy ez az előadás egy sorozat része, hiszen felhívással fordultak a szakmához, legyenek szolidárisak, tartsanak egy-egy jótékonysági előadást a beregszászi magyar színház javára. „Ismert művészeket kértünk fel arra, hogy segítsenek egy országos, nagyszabású jótékonysági est megrendezésében, de kérjük a sajtó segítségét is. Kéréssel fordultunk a magyar építési vállalkozókhoz, különböző cégekhez, a gyáriparosokhoz. Alapítványunk elkülönített számlát nyitott a gyűjtéshez. A számla felügyeletét a Kurátor Kft. vállalta. Beregszászi Nemzeti Színház. K&H Bank: 10201006-50259247. Védnökök: Bodor Pál, a Kuratórium elnöke, Böjté József, alapító, Jancsó Miklós, alapító, Törőcsik Mari, színművész. Szervezés: Böjté József 06-30- 535-0874,, bojte@bojte.hu Vidnyánszky Attila rendező kiemelte, hogy darabjaikkal Európa tizenöt országának fesztiváljain vettek részt, több tucat díj tanúsítja sikerüket, előadásaik művészi színvonalát. „A társulat olyan érték, amelyre - hitünk szerint - érdemes volna áldozni. Jövője érdekében a színház működésének alapjait érintő változásokra, a finanszírozás biztosítására, és végre használható színházépületre volna szükségünk, illetve garanciákra, hogy tervezhessünk és új előadásokat hozhatnánk létre - mint minden színház. Úgy gondoljuk, hogy az utóbbi tíz évben a legnagyobb nehézségek és nélkülözések közepette a beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház társulata immár tanúsította, hogy hivatására képes feltenni az életét. Csak remélni merjük, hogy a magyar színházi szakma és a kulturális kormányzat is bebizonyítja, hogy fontosnak tartja színházunk létét, hajlandó áldozatokat hozni érte, és megnyugtatóan rendezi működési feltételeinket” - mondta. Mit tehet hozzá ezekhez a gondolatokhoz a krónikás? Reménykedjünk, hogy hamarosan a színházépület avatásáról is beszámolhatunk. Tudjuk jól: a remény hal meg utoljára. DM.
