Nyugati Magyarság, 2005 (23. évfolyam, 2-12. szám)
2005-04-01 / 4. szám
8. oldal Nyugati Magyarság - Hungarians of the West - Hongrois d'Occident 2005. április Eörsi Mátyás képviselő úr figyelmébe Négy gondolatomat kívánom megosztani keresztyén testvéreimmel, felekezetre való tekintet nélkül. 1. Megfogadtam 2005. január elsején, hogy bárhol jelenek meg, mindenkit emlékeztetni fogok olyan olyan történelmi személyiségekre, akiknek volt jövőképük Erdélyről és azt bátran közölték a nyilvánosságai is, mert minden román alkotmány, mint a jelenlegi is, biztosították a szabad gondolkozást és a szabad vélemény nyilvánítást: Márton Áron, gyulafehérvári római katolikus püspökre, Fodor Pál, Csíkszeredái mérnökre, Lakatos Istvánra, az Erdély című lap főszerkesztője, Kertész Gábor zilahi ügyvédre és a többiekre. Márton Áron püspök úr, rabruhában a Bukaresti Katonai Törvényszéken ezeket közölte vészbíróival: „Ami a második vádpontot illet - mely szerint indítványoztam a magyar-román határ rendezését is (hamár annyi ország határait újrarendezték) -, az megfelel a valóságnak, és ezért vállalom a felelősséget. Ugyanis egy közös tulajdont nem lehet úgy megosztani, hogy odaadom az egészet az egyik társtulajdonosnak. 1910-ben a románok 43%-ban vannak jelen Erdélyben. Ennyi jár nekik és nem az egész Erdély kétmillió magyarral, akiket a franciák, mint juhnyájat, odaajándékoznak Romániának, csak azért, mert átpártolt hozzájuk. - Emlékiratomban valóban indítványoztam, hogy egész Erdély csatoltassék vissza a Szent Korona közjogi fennhatósága alá, minden nemzetiségi kisebbségnek teljes autonómia biztosításával. Ha a nagyhatalmak ezt nem fogadják el, akkor Erdély legyen önálló. Ha ezt sem akarják, akkor osszuk ketté és az észak-erdélyi románok cseréljenek helyet a dél-erdélyi magyarokkal.” Eddig az idézet. Eörsi Mátyás úr! E három variáció felett gondolkozzék el, és beszélje meg felekezeti hittársaival is. 2. Meg van írva a Szentírásban: „A jó pásztor életét adja a juhaiért. Ha csak egy is elkóborol, megkeresi és visszahozza juhai közé.” Tévesen állítják egyesek, hogy a magyar királyok, Mátyás király is, az erdélyi fejedelmek, az Osztrák-Magyar Monarchia mind-mind rossz pásztoroknak bizonyultak és ezért 1920. június 4-én egy „jobb pásztorra” bízták a kárpát-medencei népeket. Románia akkor bizonyult volna „jobb pásztornak” ha az erdélyi szászok létszáma megkétszereződik, az erdélyi zsidók létszáma megduplázódik, ha a Szászvárosi Református Árvaház mellé még egy másikat is építettek volna, vagy a Szászvárosi Református Kollégium - ahol dr. Petru Groza is érettségizett és ahol véndiáktalálkozóit rendezte - magyar főiskolai rangra emelkedik s ha a kolozsvári Hunyadi-téri Magyar Színház, a Farkas utcai Egyetem, a Mikó utcai Klinika épülete stb. mind a birtokunkban maradhattak volna. Hiszen maga Iorga Nicolae így álmodta meg Erdély jövőjét. „Nem azért szereztük meg Erdélyt, hogy elvegyük a magyarok megvalósításait, hanem azért, hogy mi is felépíthessük a mieinket.” Dr. Eörsi képviselő úr, ezek felett is méltóztassék elgondolkodni. 3. A Trianon-film bukaresti bemutatását egy kerekasztal-beszélgetés követte, amelyen Popescu főszerkesztő úr szó szerint ezt mondotta: Én teljesen megértem a magyarok „trianoni traumáját”, mert hasonló traumát én is átéltem 1940. augusztus 30-án, amikor Észak-Erdélyt elvették Romániától és Magyarországhoz visszacsatolták.” Erre a válaszom egy szimbolikus példa: A szomszédom 1100 éven át birtokol egy nagy értéket. Ezt 1920. június 4-én a nagyhatalmak nekem ajándékozzák. Húsz év múlva - más nagyhatalmak - felét visszaadják az eredeti tulajdonosnak. Nekem, a megajándékozottnak, aki csak felével maradtam az ajándéktárgynak - jogilag, erkölcsileg lehetnek „traumáim”? A vita kedvéért elfogadom a „bécsi döntés traumáját” is a trianoni trauma mellett. Igen ám, de a románok 1947. február 10-én a párizsi békediktátummal megszabadultak, kigyógyultak a „bécsi traumájukból” és azóta vidáman élnek. Én, erdélyi magyar továbbra is szenvedjek a trianoni trauma miatt? Engem nem illet meg a „gyógykezelés”? Én nem vagyok érző ember, a magyar nemzet fia? Az én nemzetem nem tartozik az európai közösségbe? A magyar nemzetért a, jó pásztorok” nem vonhatók felelősségre szétkallódásunk miatt? Dr. Eörsi Mátyás, ezek felett is tessék elgondolkozni! 4. 2005 februáijában Habsburg Ottó úr az Európai Parlementben kijelentette: „Áz a tény, hogy az RMDSZ benne van a román kormányban azt igazolja, hogy Románia példamutató módon megoldotta a nemzetiségi kisebbségek gondjait, terheit, vívódásait, traumáit!” Fülébe szeretném súgni az Elnök úrnak, hogy más ne is hallja: ha Románia ilyen „jó pásztornak” bizonyult, akkor indítványozza Románia nyugati határának a Tiszáig való kiterjesztését, mert ha ma lehet Ártándnál, ezen az alapon holnaptól kezdve miért ne lehetne a Tiszánál? És garantálom Önnek: Nyíregyháza, Debrecen, Karcag, Kisújszállás, Törökszentmiklós, Szolnok, Mezőtúr, Békéscsaba, Orosháza, Hódmezővásárhely, Makó, Szeged rövid időn belül - a valamikor színtiszta magyar Szatmár, Nagyvárad, Kolozsvár - sorsára jutnak, amelyekben jelenleg 30-28-18%-ban vagyunk jelen, mert a román „jó pásztor” igencsak kitanulta az elnemzetietlenítés tudományát! Dr. Eörsi Mátyás úr, ha ez bekövetkezne, akkor az az ország, amelynek a Parlamentjében Ön havonta zsebre teszi többszázezer forintját, össze fog zsugorodni a Margitszigetre! Ezek a mi összmagyar nemzeti gondjaink, vívódásaink, küzdelmeink! Erdélyben nyolcvanöt éve vagyunk háborúban földi fegyverek nélkül, de az Úristenbe vetett hit kardjával védjük és megtartjuk 1100 éven át jogelődeinktől reánk hagyott javainkat, amelyeket el akarnak orozni tőlünk! Mert ez az ellenünk beindított háborúnak a célja! Újvári Ferenc Úton, útfélén Erdélyi noteszlapok (Vigyázat: nem ok nélkül, nem tévedésből van ékezet a fenti cím második szavának végén, az e betű fölött. Hanem tudatosan: e sorok írójának szándéka folytán. S rögvest kiderül, hogy miért.) Utazgató ember vagyok; vonatra ülök gyakran, kellő türelemmel (a hagyományos erdélyi tolerancia tudatában) viselem el a honi távolsági autóbuszokon való közlekedés gyötrelmeit, és örömmel ülök bele, ha olykor alkalom adódik, az unokám kényelmes kiskocsijába. Nemrég, a március végi hóolvadás teljében ez utóbbi járművel keltünk útra Vásárhelyről Gyergyószentmiklós felé. Rokoni temetésre igyekeztünk. A Maros völgyében, Déda után azonban egyre inkább érezhettük: szégyenszemre nem lehetünk ott időben a koporsó mellett. Az országút elrettentő állapota miatt. Tetőzött a rémület Palotailvánál, Gödemesterházánál. Gödörből gödörbe billentünk a hatalmas lyukakkal, tócsákkal tarkított terepen; előttünk-mögöttünk lépésben ballagóegyensúlyozó kamionok - s bennünk a siralmas helyzet szülte aggodalom, hogy mi lesz ennek a vége. Hol és mikor lesz vége? Persze, nem én mondom itt és most először, hogy a székelyföldi utak iszonyatosan elhanyagolt állapotban vannak. Hogy jószerivel amolyan útfélék csupán. S nem csupán a Maros völgyében. Gyergyói barátaink figyelmeztettek: nehogy megkíséreljük a hazautazást Parajd felé, a Bucsinon át, vagy esetleg a Libánon. Ilyenkor (de nem csak ilyenkor, tél végén-tavasz kezdetén) Marosvásárhely irányából Gyergyót kisautóval, nagyobb veszély nélkül leginkább Csíkszereda felé lehet megközelíteni és viszont. A sokak által olyannyira áhított EU- csatlakozás virtuális küszöbén a Székelyföldön olyan útviszonyok uralkodnak, hogy megkerülhetetlen a kegyes honpolgári kérelem: a tiszteletre méltó ügyintéző urak odafönt (miniszterek, államtitkárok stb.) legyenek szívesek kis időt szakítani a helyszínen való személyes tájékozódásra! Szánjanak rá egy napot és autózzák végig - esetleg busszal - a Maros völgyét. Vágjanak neki a Búcsúinak. Zetelakán. S kocsikázzanakfel Szovátára is, a Medve-tó partjára, Kibéd és Makfalva érintésével. Utána tegyék vita tárgyává frissen szerzett élményeiket, kérdezgetvén egymástól: ezeken az erdélyi utakon miként lehet belépni Európába? (Hogy ne is említsem a menet közben látható, riasztóan tarkálló, mindent elborító szeméthalmokat, a honi környezetszennyezés színes változatait.) Az utaink, bizony, amolyan útfélék csupán, és a hargitai fenyvesek vendégcsalogató világa, a sóvidéki csinos motelek környéke ugyancsak emberhez méltó - európai színvonalú - gondozottságot kívánna. Hogy a nyugati(bb) égtájakról érkező turista se tavasszal, se ősszel ne legyen kénytelen visszafordulni, mielőtt még megérkezett volna. Ha már nem lesz nekünk észak-erdélyi autópályánk (amint hírlik), hát legalább a meglévő országútjaink legyenek járható állapotban. Közkívánat, hogy a székelyföldi adófizetők pénzéből jusson elegendő a székelyföldi utak gödreinek eltüntetésére is... Szovátát is említettem az imént. Mert a rozoga autóbusz, melyen a napokban Parajd felé szekereztem, kerek fél órát állingált a Medve-tó közelében. Ami - gondoltam - épp elég idő ahhoz, hogy pár lépésre lévő, Bucuresti nevű cukrászdában megigyak egy feketét. Betértem hát a Bucuresti-be s a világhírű székely fürdőhely központjában anyanyelvemen kértem egy kávét „Ce dönti?” - bámult rám a pult mögött unatkozó fiatalember. Egyedüli vendég voltam a helyiségben. A hely szellemének sugallatára hallgatva megújítottam kérelmemet Ismét magyarul. „Cafea?’ - szólt a fiú. Kávé - válaszoltam én. íme: az erdélyi kétnyelvűség manapság nem ritkán tapasztalható térhódításának eme sajátos változata. Szovátán. A Bucuresti cukrászda közelében magyar rendszámú autók parkoltak. Nem is egy, nem is kettő. A Nicolae Balcescut ábrázoló szobor tőszomszédságában. A szobor talpazatán púos-fehér-zöld koszorúk emlékeztettek március tizenötödikére. A kiskocsik tulajdonosai ide is elhozták koszorúikat. Miként Petőfihez is, a Danubius szálló bejárata mellé. Tűnődöm: miként kérhetnek ők egy kávét, ha belépnek a Bucuresti-be? Szovátán. Nagy Pál Székelyföld autonómiájáról Brüsszelben „Az Európai Parlament megállapítja, hogy a kisebbségek védelmének általános javítása kiegészítéseként a magyar kisebbség védelmére többlet-intézkedéseket kell tenni a szubszidiaritás és az önkormányzás (autonómia) elveinek tiszteletben tartásával.” Ezt a javaslatot tárgyalta március 29-én, illetve fogadta el másnap az Európai Parlament Külügyi Bizottsága, a Románia uniós csatlakozási kérelméről szóló jelentés-tervezet vitájában. A Székely Nemzeti Tanács megkeresése nyomán Michl Ebner, a Dél-Tiroli Néppárt EU-képviselője öt módosító indítványt terjesztett elő Pierre Moscovici jelentéséhez. A franciaországi szocialista raportőr tervezetében eredetileg szót sem ejtett az erdélyi magyarokról, ám a módosító indítványok nyomán ő javasolta az elfogadott szöveget. Közöljük Michl Ebner három módosítójavaslatát Pierre Moscovici képviselő Románia uniós csatlakozási kérelméről szóló jelentés-tervezetéhez. 1. Az Európai Parlament mély sajnálatának ad hangot, hogy bár a kisebbségek védelme általános javuláson ment keresztül, továbbra is fennállnak problémás esetek, mint amilyen a székelyek (erdélyi magyar kisebbség) helyzete; 2. Az Európai Parlament megjegyzi, hogy a magyar kisebbség, a székelyek, kérelmet nyújtottak be az autonóm státuszra, és reméli, hogy a [román] kormányzat ezt a lehető leghamarabb elismeri; 3. Az Európai Parlament reméli továbbá, hogy a terület közigazgatási célú új felosztása a kisebbségek számára nem eredményez semmiféle negatív hatást az EU-támogatások vonatkozásában; A külhoni magyar nemzeti közösségek számára életfontosságú autonómia kérdését tárgyaló bizottsági ülés kapcsán a Magyarok Világszövetsége felszólítja Szent-Iványi István és Tabajdi Csaba európai parlamenti képviselőket, hogy mondjanak le tisztségükről, és adják vissza mandátumukat, mert méltatlanná váltak a magyar nemzet bizalmára. Kilenc évvel ezelőtt valamennyi magyarországi parlamenti párt - így a fenti két képviselő pártja is -, a budapesti kormány és a Kárpát-medencei magyar nemzeti közösségek képviselői közös nyilatkozatban vállalták a Magyarország jelenlegi határain kívül élő magyarok autonómia-törekvéseinek támogatását. Most, amikor az Európai Parlament elé került a Székelyföldi autonómia kérdése, az ülésen felszólaló Szent-Iványi István egészen másról, a romániai civil társadalom és a romák érdekeiről szólt, míg Tabajdi Csaba szóbeli javaslatot terjesztett elő, amely - esetleges elfogadása esetén - teljesen semlegesítette volna Pierre Moscovici magyar érdekű, másnap elfogadást nyert, összefoglaló kompromisszumos javaslatát. Miközben az Európai Parlamentben a magyar is hivatalos nyelv, és miközben az EP-ben a felszólaló képviselők a maguk anyanyelvét használják, a jelenlevők legnagyobb megütközésére, mindketten a magyar autonómia-törekvéseket semmibe vevő, illetve Tabajdi Csaba esetében azt aláásó, idegen nyelvű felszólalással kérkedtek. Hódmezővásárhely tiszteletbeli polgárai Címerbe metszett családtörténet A hódmezővásárhelyi önkormányzat a tiszteletbeli polgári adományleveleket átadó ünnepi közgyűlésének megható és felemelően szép mozzanata a vajdasági Pacséron élő Nyúl család, Zoltán és Viktória, valamint hat kiskorú gyermekük , Máté, Dorottya, Sára, Dániel, Zoltán, Sámuel, Balázs és Katalin jelenléte és szereplésük volt. A délvidéki apró falucska baptista lelkésze, Nyúl Zoltán, Viktória tiszteletes asszony és a hat csemete már az ünnepség megkezdése előtt a kameramanok és fotósok érdeklődésének fókuszába került. Határon kívüliségüket és hódmezővásárhelyi jelenlétüket a magyarság nemzeti egységének és összetartozásának jelképeként élték meg ők is, s a díszünnepség népes résztvevői is. Jelenlétük a magyarság megmaradásának alapvető feltételét tolmácsolta: a nemzet alapja a család, méghozzá a nagycsalád, a manapság tapasztalható túlhajszolt másság keresését a nagycsaládosok társadalmi megbecsülésében és felkarolásában kellene keresnünk. A hódmezővásárhelyi ünnepség alkalmával erre a nagycsaládos üzenetre ráduplázott egy programmódosító mozzanat: a budapesti Családnévtörténeti Kutató Központ - Historical Research Center nevében - Joó Alfréd heraldikus ünnepélyesen átnyújtotta a Nyúl családnak a família díszes kiállítású, nagyméretű táblára festett nemesi címerét és családnévtörténetét. A Névre szóló történelem budapesti művelői ezzel a gesztussal az országhatárok által sokfelé szabdalt mai magyarságot históriai beágyazottsága révén is együvé fogták. Példánknál maradva a családnévkutatók és a címertan művelői két családot is találtak, amely a Nyúl, illetve a Nyúli nevet viselte. Nyúl Mihály és annak rokona, Ferenczi György 1624. szeptember 1- én, Bécsben kapott nemesi rangot, II. Ferdinánd királytól. A fenti okmány Zala megyében 1623-ban került kihirdetésre, míg Pápán és Veszprém megyében jóval később, 1717. január 17- én. Ugyanennek a családnak György nevű tagja nemességében 1742-ben Körmenden nyer megerősítést. A földrajzi eredetű családnév a Győr alatti Nyúl helységnévből származik. Etimológiailag a „nyúl", „mezei nyúl” szavainkat leljük fel benne, és viselője vagy a település földbirtokosa volt, esetleg onnan származott, de, meglehet, hogy a nyúl valamelyik jellemvonását viselte: gyors, fürge, félénk, tanulékony stb. Címerük: azúrkék és zöld mezőben egy szájában nyulat tartó farkas, felette hatágú arany csillag. A sisakdísz: a koronás sisakból kiemelkedő farkas fél alak mancsai között arany markolatú karddal. Zala megye, Veszprém megye, Pápa, Győr, Körmend, Nyúl község és Délvidék... - a címer és nemesei levél révén olyan földrajzi, családi, szellemi térségeket fog össze, amelyeket Trianon brutális országcsonkítása államhatárokkal szétszabdalt ugyan, de szellemének, lelkének együvétartozását ezek a családok, a hódmezővásárhelyi, és az ehhez hasonló cselekedetek teremthetik meg. Még akkor is, ha ez valakiknek ez nincs az ínyére. A Névre szóló történelem budapesti művelői a korabeli egyházi és hivatalos iratok alapján Budavár visszafoglalásáig kutatják a családok felmenőit, nemzetközi kutatómunkájuknak köszönhetően adatbázisukban másfél millió felkutatott családtörténet található, s ily módon földrajzi térségekben és tájakban, történelmi időben is leírják, megrajzolják és megfestik azt, ami valaha szervesen összetartozott: a nemesi családok történetét. Sylvester Lajos
