Nyugati Magyarság, 2005 (23. évfolyam, 2-12. szám)

2005-04-01 / 4. szám

6. oldal Nyugati Magyarság - Hungarians of the West - Hongrois d'Occident 2005. április CSAPÓ ENDRE Hatalom és nemzet A hatalom és nemzet viszonya kérdé­sében nagyon valószínűtlen, hogy mi magyarok egyetérthetünk Európa álla­mai többségének erről a viszonyról al­kotott nézetével, főleg azoknak az ál­lamoknak a nézetével, amelyek a fran­cia forradalom eszméiből származó ideológiákra alapozták államfilozófiá­jukat. Mi az állam? Ha erre a kérdésre tudományos választ keres a magyar polgár, fellapozza az Új Magyar Lexi­kont, a Magyar Tudományos Akadé­mia kiadványát (nem tudom, va-e az­óta újabb), és a következőket olvassa: ,,A kibékíthetetlen osztályellentétek termékeként és megnyilvánulásaként létrejött szerv; az uralkodó osztály ér­dekeinek védelmére, más osztályok el­nyomására szolgál. Minden olyan ál­lam, amely a magántulajdon uralmán alapszik, a kisebbség - a kizsákmányo­lok - erőszakszervezete a többség - a kizsákmányoltak - elnyomására... A burzsoázia uralmának formái: monar­chia, köztársaság, nyílt terrorista-fa­siszta diktatúra. Mindezeknek a for­máknak az osztálytartalma egy és ugyanaz: a tőke diktatúrája...” Nos hát eltűnődhet a mai magyar társadalom ilyen tudományossággal felvértezett rétege, hogy akkor most mi is van igazán? Marxisták kapitaliz­musa egy kizsákmányoló kisebbség ál­tal? Vagy a szocializmus magasabb formája, aminek új neve van? A lexikon tudósainak és e tudomá­nyosság tanítványainak túlnyomó része persze nagyon jól tudhatta, hogy hiva­talos nézetet kell követnie az éppen so­ros kizsákmányolok parancsára, de azért annyit elértek a vakolok a magyar közönségnél, hogy amikor vissza kel­lett volna állítani a történelmi jogfoly­tonosságot a rendszerváltoztatás alkal­mával, az ország vezetésére összese­­reglettek többségének ez nem is jutott az eszébe. Van tehát helye a figyelmeztetés­nek, ami nem is lehet más, mint utalás az Európa állami rendjének kialakulása idején létrejött magyar állam alapelve­ire, arra a történelmi évezredet megélt államfilozófiára, amely minden más ál­lamszemléletnél alkalmazhatóbb lenne egy jelenkori, nemzeteket összefogó szervezet mintaképeként. Érdemes erre odafigyelni, amikor újra divatos rábá­mulni a külföldi példákra. Hirdessük hát Zétényi Zsolttal: „A Szent Korona tana a szuverén hatalom­ról vallott magyar közjogi felfogásról, röviden a szuverén hatalomról szól.” A most megjelent A Szent Korona-eszme időszerűsége című könyvből való az idézet, amit a szerző megtold az állam­­hatalom általános európai értelmezései felvázolásával, majd szembeállítja a magyar gyakorlatot, ami egészen egyedi és sajátságos: „A magyar köz­jog a Werbőczy előtti időktől ismer [a Nyugat-Európában kialakuló államha­talmi képlethez] hasonló tartalmú fo­galmat, azzal a nagy különbséggel, hogy a magyar főhatalomnak forrása és elsőszámú birtokosa a nemzet, amely a Szent Koronára ruházta, be­lehelyezte a főhatalmat, s a Szent Ko­rona közvetítésével királykoronázásról királykoronázásra ruházta át a főhata­lom egy részét az alkotmányosan ural­kodni köteles királyra. A magyar alkot­mány nem ismer korlátlan uralkodói, államfői hatalmat, sem abszolút mo­narchia formájában, sem bármilyen más formában, nevezzék az államfőt kormányzónak, köztársasági elnöknek, forradalmi Kormányzótanácsnak, Nemzeti Főtanácsnak, vagy Elnöki Ta­nácsnak. A (nép-) nemzetszuverenitás rendi értelemben - mint a nemesi nem­zet szuverenitása - tehát jelen van már a Werbőczy előtti korokban, kifejlett, de mindenképpen jogilag kifejezett formában pedig a Hármaskönyvben, hogy azután 1848-ban valóban nem­zetszuverenitás legyen... A Szent Ko­rona eszméje elvetette mind a faji, mind a világnézeti, de különösen a ha­talmi kizárólagosságot, az egyedural­mat. így nem szolgált alapul erőszakos asszimilációhoz vagy önkényuralom­hoz, annál inkább volt alapja az önkor­mányzat eszméjének és gyakorlatának, s ha történtek következetlenségek és hibák e tekintetben a történelmi or­szágban, csak a Szent Korona-eszme ellenére történtek, amint a nagy, tria­noni országvesztés is a Szent Korona hatalmának és védelmének elutasítása közepette történt meg.” Mi következik mindebből? Az a történelmi gyakorlat, hogy Magyaror­szágon - egyéb európai országokkal ellentétben - a hatalom a nemzetben testesült meg, és a Szent Koronával tudták kivédeni a nemzet szuverenitá­sának megőrzésére kész vezetők a bár­mikori királyok minden olyan törekvé­sét, amivel korlátlan hatalmú tulajdo­nukká akarták volna tenni az országot és annak népét. Mi ez, ha nem a nép­szuverenitás elve? Zétényi így fogal­maz: „Az ezredvégi vitákban néha fölve­tődő kérdés, hogy a Szent Korona­eszme nemzetszuverenitása ellentétes­­e a népszuverenitás elvével. A sommás válasz: semmiképpen. Az árnyaltabb felelet pedig úgy szól, hogy a magyar állam szuverenitásának hordozója az állami létre szervezett nép, vagyis a nép a maga közhatalmi szervezetében, egyszóval a nemzet. Ezen szerves ér­telmű, tradicionális népszuverenitás - amint láttuk -, előbb volt jelen Wer­bőczy közjogi összefoglalásában, de már a XIII. századi magyar krónikás­nál, Kézai Simonnál is (s feltehetőleg a neki alapul szolgáló őskrónikában), mint Nyugat-Európában, ahol az egy­­házias egyenlőségelvet csak a XVIII. században világiasították, sok tekintet­ben tragikus, véres, romboló hatású gyakorlattá.” Br. Eötvös József figyelmeztet, hogy: „Azon fogalom, mely minden magasabb míveltségnek feltétele: az emberi méltóság fogalma csak kis ál­lamokban fejlődhet ki, mert az egyes­nek tevékenysége az egésznek jóllétére csak itt gyakorolhat befolyást. Innen van, hogy a civilizáció Görögország apró államainak többet köszönhet, mint mindazon óriás birodalmaknak, melyek azt megelőzték és követték.” Nyugodtan hozzátehetjük, hogy na­gyobb birodalmak nagyobb eréllyel tarthatók egyben, és ha visszatekintünk a magyar történelem évszázadaira, az ellenünk felvonuló nagyhatalmak egy­től egyig eltaposói voltak az egyéni sza­badságnak, a szolgaság rendszerét hoz­ták ránk. A habsburgi Ausztria állan­dóan hadakozott a magyar alkotmá­nyossággal, elviselhetetlen volt számára az a szabadság, amit a magyarok oly ko­nokul megköveteltek, amit ők egyéb né­peinek soha nem adott meg, beleértve az osztrákot is. A magyar alkotmányos­ság az egyéni szabadság vívmányai te­rén haladóbb volt, mint Európa nyugati rendszereinek bármelyike. Nyugaton a királyi önkény, egyházi hatalom, a feudális életrend erős bás­tyafalait nagy szellemi előkészítéssel kellett és lehetett csak megvívni, és vé­res forradalom árán jött létre az állam­szemlélet megváltoztatása, az államha­talom új alapja. 1848 magyar márci­usi társadalmi forradalmát a nemes if­jak hozták létre, a magyar nemzet szét­osztotta az államhatalmat a teljes la­kosságra, kiterjesztve a nemzet fogal­mát, amely ezt követően is alapja ma­radt a magyar alkotmányosságnak. Ez az, amit most hiányolunk. Nyugaton a gazdasági élet kapita­lista átalakulása túl gyorsan zajlott le ahhoz, hogy a feudális rendet békés át­menettel válthatta volna le az államha­talomban. A feudális társadalom szi­lárd kereteiben megjelenő kapitalista termelési rendszer hamarosan bom­lasztó és szétziláló erőnek bizonyult annak során, hogy új erőként kereste a helyét, és vált gyors növekedésében egyre türelmetlenebbé. Ezt fogalmazták meg a Kommu­nista kiáltványban: „A termelés ál­landó forradalmasítása és a társadalmi állapotok egészének szünet nélküli fel­zavarása különböztette meg a kapita­lista korszakot az összes előbbiektől”. A Kommunista kiáltványban Marx és Engels is már arra figyelmeztet, hogy a kapitalista termelés központosítja az ipart és a népességet, és a javakat ke­vesek kezében összpontosítja. Rámu­tatnak arra, hogy „ennek elháríthatat­lan következménye a politika centrali­­zálódása.” Ez természetesen pontosan fedi a valóságot, csakhogy a marxi igazságok mellé a kapitalista Engels kapitalista elvtársai olyan politikai irányzatokat rendeltek meg a forradalmár teoretiku­soktól, amely irányzatok az egyes or­szágok helyi kapitalistáit irtották ki, he­lyet adva a nemzetközi kapitalistáknak. Magyarországon a kommunista legyil­kolta, nyomorba taszította a magyar urakat, földbirtokosokat, gyárosokat, az egész középosztályt, a kulákokat is, a hazai és nemzetközi bolsevisták ha­talomra jutása érdekében. Miért nem lehet ezektől a nemzetpusztítóktól megszabadulni? Br. Eötvös József erre is válaszol: ,JK kisebb számnak ural­kodása (az aristokraczia) csak ott le­hetséges, de egyszersmint kikerülhetet­len is, hol bizonyos osztályok vagy anyagi erőben vagy szellemi kifejlő­désben a nép többségénél magasabban állnak.” Magyarországon a bolsevista évti­zedek létrehozták ezt az anyagi és szel­lemi elitréteget, amely valójában és vé­gérvényesen a privatizációval valósí­totta meg kisebbségi hatalmát. Új arisztokrácia született, amelynek még annyi lelki kötődése sincs a magyar­sághoz, mint a Habsburg-idők arisz­tokráciájának és Jókai új földesurának. A kapitalizmus alapvetően nem poli­tikai irányzat, hanem az emberi gaz­dálkodás mezőgazdasági alapú rendjét felváltó ipari alapú gazdálkodás körül­ményeit megvalósító, mással nem is helyettesíthető gyakorlat, amelyben a pénz fokozottabb szerepet kap. Sok év­századon át a pénzkibocsátás az állami szuverenitás egyik eleme volt. Amikor már az ipari világ több pénzt termelt és forgalmazott, mint a földbirtokos vi­lág, a gazdasági hatalom megszerezte az államhatalmat. A pénz-hatalomnak már politikai törekvései vannak. A pénzkibocsátó bank (jegybank) ma már sehol sem állami intézmény. A Magyar Nemzeti Bank már Horthy idején is magánvállalat volt, az ameri­kai Federal Reserve Bank sem állami, hanem privát bankok tulajdonában van már száz éve. Meyer Amschel Roth­schild híres mondása: „Permit me to issue and control the money of a na­tion, and I care not, who make its laws.” James A. Garfield amerikai el­nök is mondott e téren nevezeteset 1881-ben: „Whoever controls the vo­lume of money in any country is ab­solute master of all industry and com­merce.” A nemzetközi bankárok az az­óta eltelt 124 év alatt bizony nem vol­tak tétlenek, meg is érkezett a nagytőke globális kapitalizmusának diadalmas kora. Számot vethet minden ország, mennyi maradt meg valamikori szuve­renitásából. Nem is a kapitalizmussal, mint gazdasági folyamatok időszerű és szükségszerű rendjével van baj, hanem annak politikai irányzataival. A tőke nyomulásának ideológiája a liberaliz­mus, de ma már intelligencia kérdése tisztán látni azt is, hogy minden nem­zetközi baloldali politikai irányzatot, azok minden árnyalatait (szocialistá­kat, kommunistákat, szociáldemokra­tákat, anarchistákat stb) a nemzetközi nagytőkések egy csoportja pénzelte és pénzeli ma is. A liberális kapitalizmus enyhébb változata volt a keynesi kapi­talizmus, de ezt az irányzatot a neoli­berális-globális kapitalizmus elüldözte a tőkepiacról. A liberalizmus alapelve: a gazda­sági életet nem szabad korlátozni, a ke­reskedelem és kínálat mechanizmusa kiegyenlíti a bajokat. Ezzel az állam ér­dekei ellen szegül, ellene van minden­féle állami korlátozásnak. De ami a magyar állam ellen van, az természe­tesen a magyar nép ellen van. Mindez felismerhető a társadalom azon részé­ben, amely a Szabad Demokrata Szö­vetség nevű politikai pártot fenntartja. Ennek a pártnak a hátterében olyan gazdasági és szellemi erők vannak, amelyek képesek a Magyar Szocialista Pártot is annak a neoliberális nemzet­közi kapitalizmusnak a szolgálatába ál­lítani, amely párt nevének és hirdetett elveinek ellenében semmiféle szociál­is felelősséget nem látszik viselni im­már második kormányhatalmi helyze­tében. Ennek a liberális politikának az ál­dozata Magyarország. Gazdasági vo­nalon nincs olyan nemzeti erő, amely ellenálljon ennek a nemzetközi nyo­mulásnak. Az ország érdekeinek meg­óvására társadalmi erő sincs, maradna egyedül a politikai erő. Magyarország rendszerváltoztatói a parlamenti demokráciának elnevezett államszerkezet legdiktatórikusabb vál­faját választották, amelyben a politikai hatalom minden ágazata annak a né­hány, esetleg meg sem nevezhető sze­mélynek a kezében összpontosul, akik irányítják a kormányzó pártot vagy pártszövetséget. A köztársasági elnök hatásköre névleges, a parlament jelen­legi kormánypárti többsége olyan tör­vényeket hoz, amit nem szégyell, már­pedig nem szégyellős, az ellenzék ja­vaslatait egyre-másra leszavazza, a mi­niszterelnököt a párt jelöli. Ez így egy­szerű soros pártdiktatúra. Két alkalommal volt Magyaror­szágnak olyan kormánya az elmúlt 15 évben, amely a bolsevizmussal szem­benálló pártokat, pártszövetségeket emelte a hatalomba. Mindkét alkalom­mal megmutatkozott, hogy mind a tör­vényhozás, mind a kormányzás ered­ményessége függvénye olyan hatalmi ágazatoknak, amelyek nem a nép aka­ratából keletkeztek és tevékenységükre a népnek semmiféle ráhatási lehető­sége nincs. Ilyenek a pénzügyi körök, pénzintézetek önjáró tevékenysége, amivel keresztezhetik a kormány pénz­ügyi politikáját, ilyenek a nagyvállala­tok, amelyek szabotálni tudják a kor­mány munkaügyi és szociális prog­ramjait, ilyenek a tömegtájékoztató vállalatok, még akár az állami hírháló­zat is, amelyek félretájékoztatják a közvéleményt, a nemzeti kormány el­leni hangulatot keltenek és előkészítik a magyar választópolgárokat, hogy ér­dekeik ellenében szavazzanak, ilyenek lehetnek egyes állami hivatalok, ame­lyek vezető helyeit a régi rendszer hí­vei töltik be, és veszélyes lehet a nem­zetközi elvtársi összefogás a nemzeti kormány lejáratására. És amikor egy tönkretett országot kell átvenni, eladó­­sított, elszegényedett államháztartással, akkor nem is olyan nehéz megdönteni a nemzeti kormány hitelképességét. A magyar népnek még gyenge az ellenálló képessége, a bolsevista idők alatt leszokott az önigazgatás minden­féle formájától. A falusi, községi, vá­rosi, járási megyei önkormányzatok in­kább csak névlegesek. Összegezve az eddigieket: Magyarországon ma nehéz küzdelmet kell folytatni olyan kor­mányzati feladatokért, amik a nemzet érdekeiért vannak. Ahhoz, hogy a nem­zet érdekeit szem előtt tartó politikát eredményesen lehessen folytatni, a fi­gyelmet az állam szerepének kérdésére kell fordítani. A liberális államfelfogás, hasonlóan az idézett kommunista meg­fogalmazáshoz, az államot átmeneti rossznak tekinti, következetesen rontja a liberál-bolsevista kormányzat az ál­lamot, mindent privatizálás az állami vagyon eltulajdonításán kívül az állam hatástalanítását is szolgálja. Neki csak olyan állam kell, amelynek hatásos adóhivatala van és erős rendőrsége, a „demokrácia” védelmére. A Heti válasz egyik cikkírója (Giró- Szász András,) Nemzetépítő állam cím alatt Orbán Viktor országértékelő beszé­dével, annak is csak az állam szerepé­nek meghatározásával foglalkozik. Jó, hogy ilyen elemzésre sor kerül, mert ez azt mutatja, hogy végre már a probléma lényegére irányul a figyelem: „A beszéd a közösség, a nemzet cselekvését helyezte előtérbe a politi­kai osztály cselekvése helyett, és eb­ben a vonatkozásban éles eltérést mu­tatott a Gyurcsány Ferenc beszédében megfogalmazott, a politikai osztály új feladatait és szerepét meghatározó for­dulattal szemben. A politikai cselekvők és végső soron az állam szerepét a rendszerváltás óta eltelt időszakot te­kintve új filozófiai megközelítéssel ha­tározta meg: az emberek élethelyzeté­nek alakulása, boldogulása a nemzeti versenyképesség állapotával függ össze, a versenyképesség növeléséhez pedig elengedhetetlen az állam nem­zetépítő szerepének újraértelmezése, a szerepvállalás világos célok mentén történő meghatározása. Az állam, e fel­fogás szerint, nem mondhat le olyan gazdasági területek — tömegközleke­dés, alapvető közüzemi szolgáltatások, egészségügyi ellátás - döntéshozói-irá­­nyítói szintű tulajdonjogáról, amelye­ken keresztül polgárainak komfortér­zetét befolyásolja. Az állam csak ez­zel a szerepvállalással tud eleget tenni a gondoskodó, esélyt adó feladatainak. A félreértéseket, rossz párhuzamokat elkerülendő, szögezzük le, hogy a Fi­desz pártelnökének beszéde nem piac­idegen, s gondolati tartalma elfogadott és gyakorolt az Európai Unión belül is. Számos spanyol, francia, finn, osztrák, sőt portugál példát is lehetne citálni a piaci befolyását növelő és ezáltal gon­doskodó szerepét határozottabban el­látó állami szerepvállalásra. Ebben a megfogalmazásban, illetve Orbán Viktor megnyilatkozásában a nemzeti ellenállás elemeit üdvözöljük, amiről bizonyosak lehetünk, hogy nem elszigetelt jelenség lesz az Európai Unióban. Jóllehet az uniót a globális tőkeérdekeltségek hajtják a megvaló­sulásra és további, inkább esztelen és értelmetlen bővítésre, így nem szabad lemondani arról az igényről, hogy az európai egyesülés a nemzetek szövet­sége legyen, és abban érvényesüljön a nemzeti összefogás és munka eredmé­nye. Jó tudni, hogy Magyarországon végre politikai síkon is van igény nem­zetépítő feladatokra és helytállásra, és azt is meg lehet fogalmazni a tévedés kockázata nélkül, hogy ilyen igény megfogalmazásával és cselekvő útra tételével Magyarország nem lesz egye­dül. A nemzet megmaradásának tehát egy útja van: a történelmi magyar al­kotmány ma is érvényes és használható elemeinek beemelése a magyar állam­koncepcióba. Egyik és talán a legfon­tosabb ilyen elem a nemzet fogalmá­nak visszaállítása az alkotmányos rendbe. Fontos és történelmi feladata lenne a magyar értelmiségnek, szakér­tőknek olyan nemzetpolitika kidolgo­zása, amelyben megvalósul alapelv­ként a régi alkotmányosságnak az a ré­sze, amit Zétényi Zsolt ekként fogal­mazott: „a magyar főhatalomnak for­rása és elsőszámú birtokosa a nemzet.” V & V Fogorvosi rendelő Bp.VII. Damjanich u. 31/a.Tel.: 321-6819 Dr.Vág János fogszakorvos Rendel: Hétfő, Szerda 15-18-ig Időpontegyeztetés: 321-6819 (rendelési időben), 355-8400 (napközben), 356-6354 (esténként) Konzerváló fogászat (tömés, fényrekötős tömés, gyökérkezelés), rögzített és kivehető fogpótlások, ultrahangos főgkőeltávolítás, iontoforézis kezelés, röntgen Ifj. Dr.Vág János fogszakorvos (klinikai orvos) Rendel: kedd, csütörtök 16-18-ig Időpontegyeztetés: 321 -6819 (rendelési időben), 318-0950,318-0959 mellék: 5919, 5908 (napközben), 466-0289 (esténként) Nagyörlőfogak gyökérkezelése (laterál kondenzációs gyökértömés), csapos fogfelépítés, nagyörlőfogak esztétikus restaurációja, vállasán előkészített koronák nemesfémből

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom