Nyugati Magyarság, 2005 (23. évfolyam, 2-12. szám)
2005-03-01 / 3. szám
8. oldal Nyugati Magyarság - Hungarians of the West - Hongrois d'Occident 2005. március Diplomahonosítási botrány a Vajdaságban Nem kellenek nekik a magyartanárok Történelmi zsebkönyvek Nem fogadja el, pontosabban kilenc különbözeti vizsgához köti az Újvidéki Egyetem Magyar Nyelv és Irodalom Tanszéke az anyaországi diploma elismerését. E gyakorlat viharos felháborodást keltett a vajdasági magyar közvéleményben, és tavaly egy olyan sajtóvita robbant ki, amelyben több mint 50 cikket publikáltak. Az idén ezerháromszáz délvidéki értelmiségi írta alá azt a memorandumot, mely szerint elvárják, hogy az újvidéki Magyar Tanszék módosítsa a bevett gyakorlatot. Mindhiába. A tanszék ragaszkodik az álláspontjához. A Szegedi Tudományegyetemen tíz szemeszter után elnyert magyar nyelv és irodalom szakos bölcsész és tanár diplomát csak abban az esetben ismerik el a négy tanéves Újvidéki Egyetem Magyar Tanszékén, ha különbözeti vizsgákat tesznek a jelöltek. Elöljáróban tudnuk kell, hogy a minőségben, szakmai színvonalban a magyarországi képzés javára billenő mérleg ellenére is, az Oktatási Minisztérium egyetlen különbözeti vizsga nélkül honosítja az újvidéken szerzett magyartanári okleveleket. Két érintett, Pressburger Csaba és Szakmány György 2002 júniusában szerzett magyar nyelv és irodalom szakos bölcsész és tanár diplomát a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán. Diplomájukat honosításra 2002. július 3- án adták be az Újvidéki Egyetem Magyar Nyelv és Irodalom Tanszékére. Ám a tanszék azóta sem fogadta el ezeket az okleveleket, s ezzel immáron két és fél éve lehetetlenné tette a fiatal értelmiségiek számára a legális munkavállalást a szülőföldjükön. A dr. Bányai János, volt Széchenyi-ösztöndíjas professzor és Máraidíjas kritikus vezette újvidéki tanszék szakmai okokkal körülbástyázott álláspontja szerint a honosítás feltétele: kilenc vizsga. A két említett fiatal magyartanár szerint, mivel végzettségüket olyan egyetemen szerezték, amelynek oklevelét az egész világon elismerik, ez az eljárás teljesen indokolatlan, és nem utolsósorban nagyon költséges is. Ezért felvették a kesztyűt, és a sajtó nyilvánossága elé vitték az ügyet (A Magyar Tanszék szemben a nemzetpolitikával, Magyar Szó, 2003. február 2.). A tanszék válasza után (Szakmai és nem politikai kérdés, Magyar Szó, 2003. február 13.) az érintettek újabb cikket írtak, amelyben tételről-tételre megcáfolták a tanszék szofisztikus okoskodását (A Tanszék szakmai érvei ellen, Magyar Szó, 2003. március 9.). De a Magyar Tanszék ezek után sem volt hajlandó változtatni az álláspontján, ezért a vajdasági magyarság napilapjában, a Magyar Szóban hatalmas, több hónapon át tartó sajtóvita robbant ki, melynek során vajdasági magyar értelmiségiek, köztisztviselők, politikusok több mint 50 cikkben követelték a fiatalok diplomáinak honosítását, s amelynek során kiderült: sem a szerb állam, sem az ottani egyetemek nem támasztanak akadályokat bármilyen szakos Magyarországon szerzett oklevelek honosításakor, a megkülönböztetés csakis az újvidéki Magyar Tanszék bevett gyakorlata. De hiába az Újvidéki Egyetem rektorának megrökönyödése, aki szerint a Magyar Tanszéknek különbözeti vizsga nélkül kellene honosítani a diplomákat; hiába a tartományi oktatási titkár (a.m. vajdasági oktatási miniszter) nyilatkozata, miszerint legfeljebb három-négy tantárgy elegendő lenne a honosításhoz; hiába a tartományi oktatási titkár helyettesének hivatalos utasítása, amelyben felszólította őket az 1981- ben ratifikált magyar-jugoszláv ekvivalenciatörvényre hivatkozva a diplomák honosítására - az újvidéki Magyar Tanszék ragaszkodik az álláspontjához. A döntését pedig, mint láttuk, még az egyetem rektora sem igen változtathatja meg, hiszen az egyetemi tanszékek az ilyen kérdésekben teljes autonómiát élveznek. Nem érti az újvidéki Magyar Tanszék követelését a Magyarországon végzett vajdasági magyartanárokkal szemben Berta Árpád, a SZTE bölcsészkarának dékánja sem. - Az újvidéki tanszékről többen is dolgoztak vendégtanárként az egyetemünkön, tehát tudhatják, hogy szakmailag teljesen megalapozatlan kilenc vizsga számonkérése. Beleszólásunk azonban nincs egy másik ország egyetemének dolgaiba. Informális csatornákon a szegedi egyetem sokat tett már az ügy érdekében, de eredménytelenül - jelentette ki a dékán a szegedi Délmagyarországban.- Ragaszkodunk az elveinkhez - nyilatkozta ugyanebben a cikkben dr. Bányai János. Berta Árpád dékán nem ismeri az általunk összeállított tanrendet, ezért nem tudhatja, hogy szakmailag megalapozott-e a kilenc különbözeti vizsga számonkérése. Az újvidéki tanszékvezető hangsúlyozta, hogy senkinek a hazatérését nem lehetetlenítik el, de tekintettel kell lenni a Vajdaságban végzett magyartanárokra is. A tanszékvezető tehát részben azzal magyarázza az álláspontjukat (és a tanszék a fentebb említett védekező cikkében is ezt tette), miszerint védeni kell a Vajdaságban végzett magyartanárokat a beáramló külföldi munkaerőtől. Ez teljes mértékben abszurdum és demagógia, hiszen a kis fizetések, a rossz munkafeltételek miatt Szerbiában a végzett tanárok részben más területeken vállalnak munkát, részben pedig elvándorolnak, s emiatt vajdaságban állandó tanárhiány van, és ez különösképpen érvényes a magyar szakosokra. Az olvasóközönség minden évben 3-4 olyan iskola álláshirdetését láthatja a Magyar Szóban, amely magyartanárt keres. Ezt az igényt pedig az évente csak néhány diplomázót „kitermelő” Magyar Tanszék már nagyon rég óta nem tudja kielégíteni, a saját kádergondjaikról nem is beszélve. A nagy visszhangot keltő botrány és sajtóvita kicsúcsosodása az volt, amikor a Vajdasági Magyar Tudományos Társaság aláírásgyűjtést kezdeményezett, hogy jobb belátásra bírja a tanszéket. Közel ezerháromszáz értelmiségi írta alá azt a memorandumot, mely szerint elvárják, hogy az újvidéki Magyar Tanszék különbözeti vizsga nélkül és automatikusan honosítsa az anyaországi magyartanár-okleveleket. (Az aláírók listája megtalálható még ma is a Magyar Szó honlapjának - www.magyar-szo.co.yu - dokumentum linkjén, mint ahogy a honosítási-botránnyal kapcsolatos egyéb cikkek is). De a tanszék illetékeseinek úgy látszik „semmi sem szent”, nem változtattak az álláspontjukon, a vajdasági magyar pártok vezetőinek és a vajdasági magyarság „miniparlamentjének”, a Magyar Nemzeti Tanácsnak az érdektelensége, illetve az ügyben csak igen lagymatagul tett lépései miatt pedig a hullámok elültek, s a dolog azóta is megoldatlan maradt. Sőt, dr. Bányai Jánost 2004 őszén újra a tanszék vezetőjévé választották, a diplomahonosítási bizottság egyik tagját, dr. Gerold Lászlót pedig kinevezték az állami támogatást élvező HÍD szépirodalmi folyóirat főszerkesztőjévé. Tehát egyetlen funkciójukról sem mondatták le őket, sőt, újakat kaptak. Az egész ügyben az a legabszurdabb, hogy még mindig mind a ketten magas posztot töltenek be a vajdasági magyarság legfontosabb intézményében, a Magyar Nemzeti Tanácsban: dr. Bányai János az MNT egyik alelnöke, dr. Gerold László pedig az MNT intézőbizottságának felsőoktatási ügyekkel megbízott tagja! Abban az MNT- ben, amelynek elnöke, Józsa László maga is az MNT deklarált céljai közé sorolja a frissdiplomások hazatérésének meggyorsítását. Égető szükség van arra, hogy a diplomahonosítási ügy újra tárgyalásra kerüljön minden lehetséges fórumon: az érintettek előtt, mint az az említett sajtóvita során kiderült, már három másik Magyarországon végzett magyartanárral is ugyanígy járt el a tanszék, és ezek a fiatalok azóta elhagyták a Vajdaságot, s áttelepültek Magyarországra. Ezen kívül e cikk írói még három olyan Szegeden végzett fiatal vajdasági magyartanárt ismernek, akik diplomázásuk után bevallottan a tanszék magatartása miatt nem tértek haza a Vajdaságba. Több olyant, aki hazatért ugyan, de ez események hatása alatt nem meri megpróbálni honosíttatni a diplomáját. Végül e cikk íróinak tudomása van három olyan egyetemistáról, akik a jövő évben diplomáznak magyarországi egyetemeken magyar szakon, s a tanszék álláspontja miatt valószínűleg nem fognak hazatérni. Feltehetően vannak, és lesznek is még olyan Magyarországon végzett magyartanárok is, akiket szintén a Tanszék rettent el a hazatéréstől, de e cikk írói nem ismerik őket. Akikről tudomásuk van, összesen azok is több mint 12- en vannak. Megengedheti-e magának a vajdasági magyarság ennyi magyartanár végleges elvesztését? Dr. Ribár Béla, okleveles fizikus, az Újvidéki Egyetem Fizika Tanszékének nyugalmazott egyetemi rendes tanára, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja, a Szerb Tudományos és Művészeti Akadémia rendes tagja, a Vajdasági Tudományos és Művészeti Akadémia rendes tagja. Dr. Kaszton Rudolf, az Újvidéki Egyetem Mezőgazdasági Karának nyugalmazott egyetemi rendes tanára, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja, a Vajdasági Tudományos és Művészeti Akadémia rendes tagja. Dr. Szalma József, okleveles jogász, a jogtudományok doktora (Belgrád), az Állam- és jogtudományok kandidátusa (MTA Budapest), az MTA külső köztestületi tagja, a Vajdasági Tudományos és Művészeti Akadémia levelező tagja, az Újvidéki Egyetem Jogtudományi Karának rendes egyetemi tanára, a Budapesti ELTE AJK és a Miskolci ÁJK vendégprofesszora. Dr. Endre Pap, okleveles matematikus, az Újvidéki Egyetem Matematikai Tanszékének egyetemi rendes tanára, az Európai Tudományos Akadémia rendes tagja, a Vajdasági Tudományos és Művészeti Akadémia levelező tagja. Dr. Gaál Ferenc, Az Újvidéki Egyetem Kémiai Tanszékének egyetemi rendes tanára, az MTA külső köztestületi tagja, a Vajdasági Tudományos és Művészeti Akadémia levelező tagja. A mindenkori magyar kormányok általában nem sokat törődtek az idegen nyelvű felvilágosító (fehér propaganda) tevékenységgel. Többek között, ennek köszönhető az ellenségeink által terjesztett rossz hírünk a világban is. Talán elég csak a Scotus Viator néven író brit ’’szakértő” által adó-Karolj Siladi Dobri susedi, losi susedi? A szerbek történetéről szóló könyvecske fedőlapja. A kötet - korlátozott példányszámban - szerkesztőségünknél is megrendelhető, ingyenesen, a postaköltség megtérítésével. mányozott ’’kisebbségek rabszolgatartói” jelzőt említenem, amelyet sok helyen még ma is emlegetnek. A dolog pikantériáját az adja meg, hogy olyan nemzet fia ragasztotta ránk e csúfnevet, amely évszázadokon keresztül keményen elnyomta nemzetiségeit. Olyan sikeresen, hogy a skótok, welsiek, írek - hogy a többi apróbb kisebbséget ne is említsük - jószerivel még az anyanyelvűket is elfelejtették. Ezeket az ősi nyelveket ma sem beszéli több, mint az őslakosság 10-15 százaléka. Nálunk viszont a „rettenetes elnyomás alatt”, 8-10 apró törzsből összeállt a szlovák nemzet s kialakított egy egységes irodalmi nyelvet. A románoknak egy időben több román nyelvű iskolájuk volt Erdélyben, mint a Regátban. A dualista Monarchiában élő szerbeket törvény kötelezte, hogy anyanyelven oktassák gyermekeiket, stb. Ezen áldatlan helyzeten segítendő, a kanadai Hunyadi Öcs. Mk. sorban kiadta-saját anyanyelvükön - a velünk élő nemzetek történelmi zsebkönyveit. A szerb volt az első, majd a román és a ruszin nyelvű került kiadásra. A decemberben megjelent szlovák nyelvű volt a negyedik a sorban. E könyvecskék megírásánál különös gondott fordítottak a tárgyilagosságra. Ahol lehetett, a népek becsületes történetíróira vagy külföldi forrásokra támaszkodtak elsősorban. Már vannak szlovák, román, szerb történetírók és politikusok, akik elvetik a kitalált történelmi mítoszokat, amelyek népeik sovinizmusát, nacionalizmusát és magyargyűlöletének lángját táplálták. Most, amikor a szlovák nyelvű Két nép, egy haza című munka ingyenes terjesztése elkezdődött, reménykedhetünk a társnépeinkkel való kiegyezésre és békés együttélésre. Három könyvecske eredeti és angol nyelven olvasható a Corvinus Library honlapján: www.hungarianhistory.com A szlovák is rövidesen felkerül rá. Magyaródy Szabolcs Tankönyvgyűjtés a délvidékieknek Az Egyesült Magyar Ifjúság (www.e-m-i.hu ) használt tankönyvgyűjtésbe kezd a délvidéki magyar gyerekek anyanyelvi oktatásának megsegítésére. Nagy szükség van a magyar irodalom és történelem könyvekre Délvidéken, mert sok szórvány településen nem megoldott az anyanyelvi oktatás, ez pedig elengedhetetlen a magyarság fennmaradásához s az asszimiláció elkerüléséhez. (Délvidéken a Bánságban, Nyugat- és Dél-Bácskában, valamint a Szerémségben közel 100 ezer magyar él szórványban.) Arra kérünk minden segíteni kész embert, hogy gyűjtse össze a használt, már nem szükséges tankönyveket gyermekeitől, ismerőseitől, s adja le a budapesti gyűjtőpontunkban, hogy ezzel is elősegítsük a magyar közösségek megmaradását a Kárpát-medence peremterületein. Az alábbi témájú általános iskolai és középiskolai könyveket várjuk elsősorban: • magyar irodalom és nyelvtan • magyar történelem • ének-zene • szépirodalom (regények, verseskötetek stb.) • magyar népmesés gyűjtemények • bármilyen más könyv, tankönyv (pl.: biológia, matek stb.), amire már nincs szükségük. Az összegyűjtött könyveket az alábbi könyvesboltban adhatják le: Két Hollós Nemzeti Könyvesbolt 1081. Budapest Kenyérmező u. 3/a. Tel: 299-00-32, Nyitva: 09-18-ig, szombaton: 09-13-ig. Várjuk könyvtárak, iskolák segítségét is. Nagyobb tétel felajánlása esetén kérjük, érdeklődjenek ezen a telefonszámon: 06-70-6193019 Töretlen hittel ember és magyar. Egyesült Magyar Ifjúság A kedvezménytörvény mutatói Aláírta a 2004-2005-ös tanévre vonatkozó oktatási-nevelési támogatások folyósítását előirányzó szerződést Kolozsváron Bálint-Pataki József, a Határon Túli Magyarok Hivatalának elnöke és Kelemen Hunor, a romániai Iskola Alapítvány elnöke. A HTMH elnöke az ünnepélyes keretek között tartott ceremónián közölte, hogy a 2003-2004-es tanévben 213 976 általános és középiskolás számára biztosíthatta az immár módosított kedvezménytörvény az évi 20 ezer forintnak megfelelő oktatási nevelési támogatást. Emellett 6579 főiskolás és egyetemi hallgató részesült a 2800 forintos pénzösszegben. Erre a célra összesen 5,2 milliárd forintot biztosított a magyar költségvetés. A kedvezmény törvény módosítása Bálint-Pataki szerint nagyon fontos volt, ezt tükrözi, hogy az előző évben csak 1 milliárd 547 milliót fordítottak erre a célra, hiszen a jogszabály korábbi változata alapján kevesebben igényelhették a támogatást. A kedvezményben legtöbben Romániában részesültek, itt összesen 88 883 pálypázatot nyújtottak be, ami 116 975 általános és középiskolást jelent. Ehhez hozzáadódott még 5475 egyetemista. A romániai támogatás összértéke elérte a 206 milliárd forintot. A szlovákiai magyar fiatalok közül 54 191 tanuló és 112 egyetemista kapott segítséget, a Vajdaságban pedig 21 732 iskolást és 392 egyetemistát támogattak, megközelítően 500 millió forint értékben. Körülbelül azonos számú fiatal részesült támogatásban Ukrajnában is, itt 20 074 tanuló és megközelítően 600 egyetemi hallgató pályázott sikeresen, ami 450 millió forint nagyságú támogatást jelentett. Horvátországban egyetemista nem igényelt juttatást, az iskolások közül pedig mindössze 630 diákot tudtak segíteni. Szlovéniában 374 diák és három egyetemi hallgató igényelte a támogatást. (HTMH)
