Nyugati Magyarság, 2004 (22. évfolyam, 1-12. szám)
2004-12-01 / 12. szám
10. oldal Nyugati Magyarság - Hungarians of the West - Hongrois d'Occident 2004. december - 2005. január A magyar nép összetétele UNOKA JÓZSEF „Emlékekből él az ember, S múltból él az emlékezet Kinek nincsen múltja, nem lehet Jelene, s jövője sem." (Eötvös József) Minden művelt nép igyekszik feltárni és megismerni a múltját, elődei törekvéseit, népe sajátosságait és összetevőit, mivel ez az ismeret gyakran útmutatóul szolgálhat a jövője alakításához is. Hazánk korábbi és mai nagy gondolkodói évszázadokon át szintén arra törekedtek - a nemzetközi tapasztalatot is felhasználva hogy összegyűjtsék mindazt az embertani és genetikai ismeretanyagot népünk őskorából és közelmúltjából, ami még föllelhető. Kutatták, hogy külső jegyeit s belső tulajdonságait tekintve milyen a magyarság összetétele, és, hogy az öröklött tulajdonságait figyelembe véve a ma élő magyarság milyen aránya tekinthető a honfoglalóink leszármazottjának. Már Pápai-Páriz Ferencet (1690), majd később Hermann Ottót is (1902) élénken foglalkoztatta a magyar típus kérdése, utóbbi a magyarságról írt könyvében a magyar ember szemének kifejezését, a tekintetét igyekezett meghatározni. A hazánkban járt külföldi kutatók közül Beudant (1818) szerint az alföldön élők még megőrizték a sajátos magyar ősi jellegüket. Edwards (1829) a kelet-balti és a fehér-mongol fajtához tartozó típust írta le. Normann (1833) szerint Magyarország összes népei közül kiválnak az igazi magyarok, akik magasak, jó alakúak, izmosak, arcuk ázsiai jellegű, szemeik nagyok, feketék stb. Topinard nagynevű francia antropológus Normannhoz hasonlóan főként a turáni magyar típust írta le. Winkler boroszlói professzor megállapítja, hogy a magyarságot, mint minden európai kultúmépet némi rasszkeveredés érte. így folytathatnánk még tovább Kollmann Bázeli antropológus és Eickstedt, valamint Saller megállapításaival és a magyar kutatók és hazai szerzők hosszú sorával, mint például Miskolczy Ferenc és Kiss József orvosok, Fejér György antropológus (1807), Bél Mátyás történet- és földrajztudósokkal és másokkal. A XIX. században azután nagy lépésekkel haladt előre hazánkban az embertani kutatás. Lenhossék József Emberi koponyaisme című munkája igen nagy feltűnést keltett annak idején. 1878-ban megalakult az Országos Régészeti és Embertani Társulat, majd 1881-ben felállították Budapesten az Antropológiai Tanszéket. Elévülhetetlen érdemeket szereztek aztán az embertani tanulmányaikkal Török (Thewrewk) Aurél, Lenhossék Mihály és később Bartucz Lajos (1938), László Gyula, Bakay Koméi, Kiszely István, valamint napjainkban Henkey Gyula. Munkásságuk eredményeképpen ma már elfogadott tény, hogy egyetlen nép vagy nemzet sem egységes species, vagy rassz, így a magyar sem, hanem mindegyik vegyes összetételű, külön egyediségű népcsoportokból álló, a történelem által összegyúrt nemzettest. Vagyis az ismert nemzetek öröklött tulajdonságaikat és külső jegyeiket tekintve valójában nem egységesek, hanem az idők folyamán különféle rasszokból társadalmilag és történelmileg létrehozott összetett alakulatok, amelyeket a történelem forgataga alkotott néppé. A népek, nemzetek tehát különböző fajtaelemekből, más és más külső és belső tulajdonságokkal rendelkező népcsoportokból tevődnek össze. Fajtáról (rasszról, típusról) akkor beszélünk, ha egy embercsoportnál az egyedeket öröklött tulajdonságaik alapján csoportosítjuk. Ilyen öröklött tulajdonságok például a testmagasság, a bőrszín, a hajuk, szemük színe, a koponyájuk, arcuk, orruk, szemük, szájuk alakja, a testarányaik, a vérmérsékletük, stb. Az egyén önmagában hordozza és az utódaiba továbbadja fajtája minden öröklött testi és lelki tulajdonságait, jellegzetességeit. Ha pedig szerzett tulajdonságaik alapján osztályozunk egy embercsoportot, a nép, a nemzet fogalmát szoktuk használni. A népnél a nyelv és a kultúra tájékoztat bennünket az illető embercsoport hovatartozásáról. Ezek azok a bélyegek, amelyek különbözőségei egy-egy népet meghatároznak, a többitől megkülönböztetnek, felismerhetővé tesznek. Vagyis a rasszi mivoltát őseitől örökli az egyén, a népi, nemzeti mivoltát, jellegét pedig szerzi, a környezetétől tanulja. Míg a nép átalakulhat, nyelvet cserélhet, új néppé válhat, addig a rassz egyedei, csoportjai, bármit tesznek is, fajtajegyeiket, ősi rasszbélyegeiket a generációk hosszú láncolatán keresztül évezredek múlva is magukon viselik. A népek, nemzetek embertani szempontból rasszhalmazok, rasszmozaikok, a történelem folyamán a rasszelemek egész sorának minőségileg és mennyiségileg különböző keveredéséből kialakult társas csoportok. A magyarság nemzettestét is a fajtabéli összetétele határozza meg. Mivel nem állt a kutatóink rendelkezésére a honfoglalás előtti ősmagyarság fajtaösszetétele, a honfoglaló magyarságot tekintették ősmagyaroknak, és a hazai honfoglalók koponya-, illetve csontvázleleteinek antropológiai és genetikai tanulságait, valamint azok jellegét fogadjuk el ősmagyar típusnak. Honfoglaló őseink csontvázleletei túlnyomó többségükben két típushoz tartoznak:- a magasabb termetű, szögletesebb, kis agykoponyájú, keskenyebb arckoponyájú turáni (onogúr) típushoz, és- az alacsonyabb termetű, lekerekített agykoponyájú, és szélesebb arckoponyájú ugor (mansi) típushoz. A két csoport együttes aránya az összes honfoglalás-kori csontvázleletek háromnegyed részét teszi ki. Kisebb számban szerepelnek még mongolos jellegű, és keleti, hosszúfejű koponyaformák is. Egyéb koponyajellegek, mint például turid, dinári, alpesi, nordikus és mediterrán jelentéktelen mennyiségben fordulnak elő. A Dunántúlon nagyobbrészt turanid jellegű koponyák, északkeleten pedig többnyire ugor fajtájú csontvázak kerültek elő. Ez az arányeltérés ma is fennáll. A gazdagabb fegyverzettel és eszközökkel ellátott sírokban turáni csontvázakat, a szegényesebb sírokban pedig ugor (kelet-balti) jellegű ősleleteket találtak. A honfoglaló magyarok által hozott örökséganyag az elmúlt ezer év alatt sem pusztult el, és a nemzettest fajtaösszetétele sem változott meg lényegesen, mert a háborús vérveszteséget nagyrészt pótolta a már itt talált hun, avar emberanyag, majd a besenyőkben, jászokban és kunokban ismételten idekerült, s később beolvadt rokon rasszelemek sora (Bartucz Lajos, 1938). Fogy és elöregszik Magyarország népessége, egymillió ember él magányosan, egyre kevesebb a családok és a gyermekek száma - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal adataiból. A demográfiai folyamatok ilyetén módon való alakulásával, különösen pedig a hanyatló termékenység és az emelkedő halandóság következtében bő két évtizede tartó népességcsökkenéssel Magyarország a legkedvezőtlenebb demográfiai adottságú európai országok közé tartozik. Folytatódik a népesség elöregedése, a gyermekek és fiatal felnőttek népességen belüli arányának csökkenése és az időskorúak számarányának növekedése. A népesség 16 százaléka gyermekkorú, 61 százaléka felnőtt korú és 23 százaléka időskorú. Száz felnőtt korú személyre 28 gyermekkorú és 33 időskorú személy jut. Hosszabb ideje érvényesülő tendencia a házasok arányának csökke-A hazánkban élők nemzetté válását segítették a közös célok, az ország védelmében, építésében kifejtett erőfeszítések, a közös vérveszteségek, a közös hit és a római katolikus egyház. A nagyfokú keveredést pedig gátolta, és a fajtajelleg megőrzését segítette, hogy a nemzetségek többnyire elkülönült szállásterületeken és településeken éltek, és nem könnyen fogadtak be, vettek nőül idegeneket. Az is gátolta a keveredést, hogy párválasztásnál általában fontos szerepet játszott a megszokott külső és belső, a testi és lelki hasonlóság, az adott környezetben kialakult szépségideál, sőt még a szín és a szag is. A reformáció után pedig az egyházak még az azonos etnikumhoz tartozó, de eltérő vallásúak közötti házasságokat is tiltották. Mindezek eredményeképpen különösen vidéken egészen a legutóbbi időkig meg tudta őrizni a lakosság a rá jellemző fajtaösszetételét, testi és lelki jellegzetességeit. A ma élő magyar nemzettestben az alábbi rasszok, és főbb jellegzetességeik figyelhetők meg: 1. Turáni (onogúr, kaukázusi) típus. Magasabb termet, arányos testalkat, rövid, szögeletesebb, csapott agykoponya, keskenyebb, szív alakú, lekerekített, hatszögre emlékeztető arckoponya, a laposabb arcból kiemelkedő mérsékelten vastag, egyenes, vagy konvex orr, meredek homlokprofilú, mélyen ülő, kis, keskeny szemrés, jellegzetesen beütött áll, keskeny ajkak, barna szem és haj, sárgásbarna bőrszín jellemzi (Bartucz Lajos szerint). Ami pedig a lelki karakterét illeti: nyílt, bátor, találékony, sokoladú, gyorsdöntésű, jó szervező, szorgalmas, törekvő, igazságszerető, becsületes. Ebbe a típusba tartozik például II. Rákóczi Ferenc, Thököly Imre, Kemény Zsigmond stb. 2. Ugor (keleti-balti, mansi) típus. Alacsonyabb termetű, széles vállú, erős csontrendszerű, hosszú törzsű és karú, rövid lábú, lekerekített, nagy agykoponyájú, enyhén hátrahajló, alacsony homlokú, szélesebb agy és arckoponyájú, a kiugró járomcsontok minőse, amit mindkét nemnél az elváltak és a nőtlenek, hajadonok arányának növekedése kísér. Tovább emelkedik a népesség iskolai végzettségi szintje. A 18 éves és ennél idősebb népesség egyharmada legalább középiskolai végzettségű. Felsőfokú végzettséget a 25 éves és idősebb népesség 14 százaléka szerzett. Összességében csökkent a gazdasági aktivitás. Az aktív keresők aránya 1980 és 1999 között nem egészen 4 százalékkal, 1990 óta pedig tíz százalékkal esett vissza. A gyermekkornak számának csökkenésével emelkedett az inaktív keresőké. Az aktív keresők és a nem aktív személyek egymáshoz viszonyított arányának alakulása már a nyolcvanas években is jelezte, hogy az aktív tevékenységet folytatókra háruló terhek társadalmi méretekben nagyobbak lettek: a száz aktív keresőre jutó att hatszögletes arcú, elhízás esetén kerek fejű, kis, homorú turcsi orrú, lapos mongolos arcú, mélyen ülő, közepes nagyságú, világos szürkés szemű, az európai rasszkörhöz tartozó, szürkésfehér bőrű, hamuszürke, durva hajú, gyér szőrzetű (szakáll, bajusz). Lelki karaktere: szabadságszerető és önállóságra törekvő, hallgatag, rendszerető, kötelességtudó, alapos, tépelődő, nem kezdeményező, de jól irányítható, visszahúzódó, mély érzésű, színes lelkű, jó és igaz ember. Ebbe a típusba tartozik Kölcsey Ferenc, Arany János, Baross Gábor, Ady Endre, stb. A pámir típus a turáni és az ugor között foglal helyet. 3. Kisebb számban aztán szerepelnek még a fehér mongolos jellegű, és a keleti hosszúfejíí koponyaformák. A fehér-mongoloid típusra a lapos arc, kiálló járomtájék, befelé lejtő szemrés, egymástól távol álló, mandulavágású szemek, néha a jellegzetes mongol redővel, az éles lapos orrgyök és a sárgásbarna bőr a jellemző. A honfoglalás kori csontleleteken egyéb típus, mint például a turid, a dinári, a nordikus, és mediterrán csak jelentéktelen mennyiségben fordult elő. Ezek a típusok zömmel a később beszivárgókkal, betelepülőkkel kerültek be a nemzettestbe. Az elő-ázsiai (turid, vagy armenid) típus főleg az örményekre illik. Zömök testalkatúak és kiálló orrnak. Többnyire a Nagykunságban találhatók, de a zsidóság jelentős részét is ide sorolják. A dinári típus főbb jellegzetességei: barna bőrszín, a hosszabb lábak miatt magasabb termet, rövid fej, keskeny és magas arc, erősen kiálló orr. Ez a típus hazánkba a török elől délről menekültekkel került be (szerb, bosnyák, stb.). Az alpi típusra a kis, közepes termet, rövid, kerek fej és arc, távolálló, nagy és kerek szemek, széles tömpe orr, és a barnás szín a jellemző. A magyar fajtaelemek generációk hosszú során, évezredeken át alakultak tovább, ötvöződtek közös öntudattal, külön lelkiséggel bíró nemzettestté, váltak történelmi etnikai magyarrá. nem aktív személyek száma 1980 és 1990 között 111-ről 129-re növekedett. E folyamat 1990-től felgyorsult: a mutató értéke mára kétszázra nőtt. 1980 után kismértékben emelkedett, 1990 után viszont folyamatosan csökkent a háztartások száma. 2004-ben Magyarországon 3 millió 800 ezer magánháztartás volt, amelyekben 9 millió 900 ezer személy élt. A magánháztartások több mint egynegyede egyszemélyes, így ma több mint egymillió ember él egyedül. Az ő lakáskörülményeik általában rosszabbak, mint a többtagú háztartásoké. A családok 85 százaléka alapul párkapcsolaton, 15 százaléka pedig egyszülős család. 270 ezer 15 éven aluli gyermek él egyszülős családban. A párkapcsolaton belül 10 százalékra emelkedett a házasságkötés nélkül élettársi kapcsolaban élők aránya. P.T. Mint említettük, nincs kultúmemzet, amelynek a fajtaállománya egységes volna, és minden nép a rá jellemző fajta-elemekből áll. Még a leginkább elkülönülten élő zsidóság is három eltérő típusra - askenázi, haszid és szefárd - osztja magát, nem is szólva a lakóhelyükön felvett típusváltozataikról. Ez vonatkozik a mai magyarságra is, amelyben 9 fő fajta és jelentéktelen mennyiségben, néhány mellékfajta mutatható ki. Ezeknek a fajta-elemeknek egyik része közvetlen biológiai összefüggsében áll az ősi honfoglaló magyarsággal, a másik része azonban nem ősmagyar eredetű, hanem az ezeréves itt-tartózkodás alatt került be a nemzettest állományába. Rátelepülés, bevándorlás, betelepítés és beszivárgás hozta ezt a honfoglalóknál még nem szereplő fajtaanyagot, amely ma már adott arány szerinti, szintén szerves része a magyar nemzetnek. Ilyenek például a kisebb számarányban előforduló, nordikus, mediterrán, elő-ázsiai (taurid), és főleg a Dél-dunántúlon gyakrabban előforduló dinári rassz. Természetesen a magyarság azon elemei, amelyek történelmünk későbbi korszakába kerültek a nemzettest vérkeringésébe, a magyarsághoz hasonlóan értékes, a magyarsággal összeforrott és ma már a nemzet elválaszthatatlan tagjainak számítanak. Megemlítésük nem valamiféle elkülönítést, hanem a nemzetünk fajtagazdagságának a számbavételét jelenti. A táblázat a magyar nemzet rassz elemeinek összetételét ábrázolja. Henkey Gyula vizsgálati eredményei szintén a táblázatban szereplő szerzők adatait támasztják alá. A táblázat alapján megállapítható, hogy a vizsgált területeken a magyarságban ma is a honfoglaló magyarok fajtajellegei dominálnak. Megállapítható továbbá, hogy a turanid típus a közép-ázsiai népek között a leggyakoribb, többek között a kazakoknál, ujguroknál, baskíroknál, továbbá gyakori még a kaukázusi avaroknál és oszétoknál, valamint a bulgáriai tatároknál. Emellett említésre méltó arányban van jelen a turanid jelleg a somogyi horvátoknál, sőt a Száva folyó és az Adriai tenger között élők közt is, amit más szerzőkre is hivatkozva Henkey Gyula az avarok és a besenyők idetelepítésével magyaráz. Vagyis, hogy a honfoglaláskor a szlávok nem voltak már igazi szlávok, valamint, hogy Horvátország több száz évig tartó magyar királysághoz tartozása alatt igen sok magyar telepedett itt le, és asszimilálódott a horvátságba. Vannak, persze, akik ma is kétségbe vonják az önálló magyar embertípus létezését. Azt állítják, hogy a magyarság ezeréves európai élete alatt olyan rasszkeveredésen ment át, amely az ősi típusokat teljesen elnyelte és ma már a magyarság a szomszédos népek típusaival, a szomszédos rasszokkal azonos (Ripley, Montandon). Ezzel szemben a hazánkat közvetlenül körülvevő népeket vizsgálva azt találjuk, hogy tőlünk nyugatra főként alpesi és dinári, északra főleg alpesi, szudéta és dinári, keletre mediterrán, dinári, és elő-ázsiai, délre pedig dinári fajtákhoz tartozó népek élnek. Bár a környező országok fajtajellegeit is tartalmazza kisebb-nagyobb mértékben, a magyar nemzettest a maga egységében, fajtaképében teljesen önálló sajátságokat tüntett fel döntően turáni, észak-balti és fehér-mongoloid összetevői révén, különösen a nem kevert népességű településeken. Megállapítható tehát, hogy a mai magyar nemzettest alapját két vérrokon fajtájú, de tökéletesen egyöntetű, harmonikus onogur-magyar nép képezi. Az itt talált és később az országba betelepedett népekkel való keveredés kétségkívül nyomot hagyott a nemzettest öröklési állományában, de nem tudott olyan hatást előidézni, amely az ősi alkotó (turáni-ugor) elemek fölényes túlsúlyát és a nemzettestre jellemző fajtajelleget megváltoztatta volna (Doros). Az egyensúly fennmaradásában fontos szerepe volt a Kárpát-medencében talált hun-avar elemek, illetve a befogadott testvéri kunok, jászok és besenyők beolvasztásának, valamint a telepítési, párválasztási szokásoknak és a vallási tiltásoknak (folytatjuk) Fajták (rasszok) Bartucz Rosztóczy Doros % % % Turáni és alföldi turanid 30 25 35 Ugor, keletbalti 20 25 25 Fehér mongolos 5 6 7 Keleti hosszúfejű - - 1 Északi (nordikus) 4 4 2 Mediterrán (földközi) 1 1 1 Előázsiai 5 3 Alpesi 15 10 1 Dinári 20 25 15 Egyéb - 1 13 Összesen 100 100 100 Elöregszik az ország Kevesebb a család
