Nyugati Magyarság, 2004 (22. évfolyam, 1-12. szám)
2004-05-01 / 5. szám
12. oldal Nyugati Magyarság - Hungarians of the West - Hongrois d'Occident 2004. május magyaromzági komma/iiz/misJeAete /apja/ A Lenin-fiúk terrorja Alig két hete, hogy a kommunisták rémuralmától megszabadult az ország - úja önfeledten a Budapesti Közlöny 1919. augusztus 14-én - a felbontott jogrend helyreállítása megkezdődött s működésbe léptek a hatóságok, amelyek a kommunista gyilkosságok kinyomozásával és megtorlásával járó roppant munkához hozzáláttak. Csak a kezdet kezdetén vagyunk, de máris kötetekre menő anyagát gyűjtötte össze az államügyészség és a rendőrség azoknak a minden emberi érzést lábbal tipró gazságoknak, azoknak az elvetemült rablásoknak, fosztogatásoknak és gyilkosságoknak, amelyeknek a négyhónapos hóhéruralom alatt áldozatul estek nagyok és kicsinyek, ismertek és ismeretlenek, gazdagok és szegények, de mind magyarok, test a testünkből, vér a vérünkből... Amikor most meglátjuk a hekatombát, amely napról napra nő, könny árad szemeinkből, gyászruhát ölt lelkünk és csodálkozva kérdezzük, vajon vagyunk-e még, vajon élünk-e még? Egyetlen sötét, komor halottaskamrát csinált az országból a vértől mocskos kommunista kéz, amelynek ökle nem kímélt ártatlan embert, magyart, amely nem válogatott férfiak és nők, erősek és gyöngék, aggok és gyermekek között, csak ölt és rabolt valami perverz, felfoghatatlan állati indulattól hajtva. Az emberek összerezzentek, ha ezt a két félelmetes szót hallották: Leninfiúk. Ezek tartották rettegésben nemcsak a székesfőváros, hanem az egész ország lakosságát. Büszkén terroristáknak nevezték magukat. Szervezetük magvát az osztrák-magyar flotilla volt tengerészei képezték. Mikor hadihajóinkat a délszlávoknak át kellett adniuk, a tengerészek javarésze Budapestre jött. Kun Bélán, Korvin Ottón kívül Pogány József segítette őket. Pogány kamatoztatni akarta a legénység elkeseredését, amit az a körülmény váltott ki, hogy a kitűnően felszerelt hadihajókat harc nélkül adták át, s a maga oldalára állította őket. Segítőtársa ebben Csemy József munkakerülő volt, bőrmunkás, börtönviselt betörő, akit a háború hadihajóinkra sodort. Szentpétervárott utcai harcokban ha elfogyott a gránátja, golyója, átharapta az elfogott „burzsujok” torkát. Testi ereje és elszántsága tekintélyt kölcsönzött neki, a tengerészek hallgatták rá. A tengerészkülönítmény Pozsonyban tette le a vizsgát. Mikor visszajöttek a rettegésben tartott ősi városból Budapestre, a haramia érintkezésbe lépett a kaszárnyák bizalmi férfiaival, akiket megnyert a kommunizmusnak. A Kun Bélától kapott mbelekből géppuskákat vásárolt, és muníciót, 1918. november végétől rendszeres rablásból, fosztogatásból fedezte a maga és emberei szükségleteit. A rendőrség tehetlen volt velük szemben. Szolnokon muníciós vagonokat törtek fel, a vasúti őrséget pedig felkoncolták. A patkányforradalomban Csemyéknek kettős szerep jutott. Ők voltak a szovjet pribékjei s Kun Béla testőrei. Emberei számát Csemy az alvaligából pótolta, de a népbiztosok pártfogoltjait is felvette. A legjobb ajánlólevél Illává volt, a hírhedt börtön. A Lenin-fiúk között díszelgett többek között Nick Gusztáv, Mágnás Elza gyilkosa, Medvigy Vili, Winkus stb. A jelentkezőnek bizonyítania kellett, hogy meggyőződésből kommunista, s le tud mondani kártyáról, borról, szerelemről. „Itt engedelmeskedni kell. Ha parancsot kapsz, apádat, anyádat meg kell ölnöd, elvágod a nyakát mint a csirkének. S ne hidd, hogy csak ölni kell. Nálunk a szemet kivájják az üregéből, lemetsszük az orrot, kitépjük a nyelvet s összetörjük a burzsujok csontjait, és olyankor nem szabad citerázni. Jobb ha meggondolod most, mert ha később gyengének mutatod magad, rettenetesen meglakolsz...” Ha a jelölt mindent vállalt s a gyakorlatban is bebizonyította, hogy szemrebbenés nélkül gyilkol, csak akkor vétetett föl a terrorfiúk közé. Kezdetben 300 emberből állt a terrorcsapat, később ez a szám 600-ra emelkedett. Ami a székesfővárosban szemét és moslék volt, az mind oda kívánkozott. Csemy ugyanis nemcsak elsőrangú kosztat és kitűnő felszerelést biztosított híveinek, (valamennyien fekete bőmadrágban és bőrkabátban jártak) hanem szabad rablást és fosztogatást is. Csemy aTeréz-körúti Battyhány-palotában ütötte fel a szállását és a szép olasz renaisance stílusú épületből rablógyilkosok kaszárnyája lett. Első gondja az volt, hogy a Batthyány-palotát várszerűnek lássa. Több vagon muníciót hordatott le a pincébe, hat 14-es, hat 9-es aknavetőt, gyalogsági ágyúkat, német gránátokat vitetett az épületbe, amelyek százméteres körzetben pusztítanak. Gépfegyereinek száma 24, ezek közül néhányat a járókelők megfélemlítése végett a kapu előtt helyeztetett el, néhányat pedig a várható támadással szemben a ház tetőzetén szereltetett fel. Csemynek a palota első emeletén volt a hivatalos szobája. Asztalán kések, borotvák, golyók, nagy, félig megrágott sonkadarabok hevertek. Csizmaszárában hosszú vadászkést hordott. Ha utasítást adott haramiáinak, azzal játszadozott, hadonászott. Reggeltőlestig szakadatlanul ivott. Ha valami kellemetlen dolgot jelentettek neki, haját összekuszálta és megcsavarta. Ha kiadta a parancsot valakinek az elfogatására, a Lenin-fiúk rendesen üresen tértek vissza. A legtöbb esetben az elfogottakat bedobták a Dunába, nehogy bajlódni kelljen velük. A Batthyány-palota hátsó pincéjét kinzókamrának rendezték be. Tűszúrásokkal, karcsavarásokkal, gumibotokkal, rúgásokkal kínozták az áldozatokat, papírvágókést vagy rohamkést dugtak a védtelenek torkába. Csemynek a proletárdiktatúra vérebei között igen nagy volt a tekintélye. A középtermetűnél magasabb, kínosan beretvált arcú, szúrós, és mindig mogorva tekintetű rablóvezér elegánsan öltözködött, mégpedig bolsevik eleganciával: angol szövetből készült, testhezálló kabátot és bricsesznadrágot hordott. Sárga csizma volt a lábán, amit az egyik Lenin-fiú egy Esterházy gróftól lopott el. Sportsapka volt a fején, mélyen szemébe húzva és sál volt a nyaka köré csavarva. Úgy járt-kelt Battyány-palotabeli szobájában mint egy hódító vezér, maga Kun Béla is előzékenyen beszélt vele. Szamuely Tibor meg egyenesen becézgette. Korvin Ottó, a belügyi népbiztosság politikai nyomozóosztályának vezetője, ez a degenerált őrjöngő szadista is hízelgett neki. A proletárdiktatúra harmadik napján Csemy és csapata 24 autó fölött rendelkezett (többek között a király, és József főherceg autója fölött is). Kézigránátokkal, pisztolyokkal állig felfegyverkezve száguldoztak Budapest utcáin és rettegésben tartottak egy milliós fővárost. Minden akaratukat a bíróság (?) elé állítással való fenyegetés útján kényszerítették a polgárokra. Legelső dolguk a burzsoázia lefegyverzése volt, mert igencsak tarthattak attól, hogy a földre tepert, vérét vesztett hős nemzet még szoríthatott markában fegyvert, s ezt ellenük felhasználhatja. Megjelentek tehát a plakátok, hogy minden fegyvert be kell szolgáltatni, mert aki ezt nem teszi, forradalmi törvényszék elé kerül. Szomorú látvány volt, mint vitték a polgárok ezrei a kijelölt beszolgáltatási helyekre kedvenc vadászfegyvereiket, céllövő puskáikat és személyes védel-A szovjetház őrsége puskával, géppuskával, kézigránáttal fogadja az ellenforradalmárokat műkre szolgáló revolvereiket. Persze sokan voltak, akik nem tettek eleget a rendeletnek. Inkább a Dunába dobták, vagy a földbe ásták fegyvereiket, semhogy a „vörösöknek” adják. Sokan azt is megkockáztatták, hogy lakásukon elrejtették. Pedig ehhez nagy bátorság kellett, mert szigorú házkutatásokat tartottak. Mindig csak éjjel jelentek meg a burzsoák lakásában a Lenin-fiúk s az egész lakást felforgatták eldugott fegyver után kutatva. A burzsoák lakásait „proletárokkal” népesítették be, akiket vörös katonák, Jielyeztek be", gyakran minden előzetes értesítés nélkül. A túszszedés fontos eszköze volt a preventív terrornak. „Konkrété” akkor alkalmazták amikor veszélyben volt a „proletárdiktatúra”. Ugyanazon szabályok szerint működött a terror, mint Franciaországban 1793-ban: „Aux défaites des armées, aux revokes des provinces, aux conspirations, aux complots, aux trahisons, la Convention opposait le terreur. Les Dieux avaient soif.” Az első tömeges túszszedést a Kormányzótanács rendelte el 1919. április 19-én éjjel, amikor az oláh hadsereg előrenyomulásával kapcsolatban ellenforradalom kitörésétől féltek, amikor Pogány (Napóleon) József az elvtársak óriási tapsvihara között megüzente az itthoni burzsoáziának, hogy tagjait mától fogva túszoknak tekintik. A Szántó Rezső által készített, Korvin Ottó és Kun Béla jóváhagyásával is ellátott túszlistákat Csemy József terrorvezérnek adták át, akinek megfelelő számú vörösőrt és detektívet bocsátottak a rendlekezésére. Csemy kisebb csoportokat alakított, az egy detektív, egy Lenin-fiú és 4 vörösőr összetételű kis csoportoknak 6-8 nevet tartalmazó listát adott, és meghagyta, hogy a letartóztatandó egyéneket a forradalmi törvényszék elé állítsák. A letartóztatás a legdurvább módon történt. A Lenin-fiú a vörösőrökkel egyszerűen berontott a hálószobába, rárivallt a családfőre, hogy azonnal öltözködjék, és időt sem hagyva neki a családjától való búcsúra, magukkal vitték olyanféle kijelentések között, hogy „holnap már úgyis hulla lesz.” Az a túszszedő csoport, melyet Lázár Andor - egy állig felfegyverzett Lenin-fiú - vezetett s amely a listáján szereplő 8 burzsoái közül csak 4-et tudott elfogni: Karátsonyi Lajos, id. és ifj. Hollán Sándor államtitkárokat és Szalvek Ferenc kúriai bírót, attól tartván, hogy Csemy ezzel az eredménnyel nem lesz megelégedve, elhatározta, hogy az elfogottak közül a két Hollánt, apát és fiát megölik. Az autóval megálltak a Lánchídnál, a két Hollánt a híd budai első pillérjéig vezették, főbelőtték őket, és holttesteiket a Dunába dobták. Eljárásuk eredményét jelentették Csemynek, aki erre azt felelte: „rendben van” és cigarettával kínálta meg őket. A Hollánok holtteste sohasem került elő... Az 1919. március 23-tól 1919. augusztus 3-ig terjedő idő alatt az országos gyűjtőfogházban összesen 489 túsz volt letartóztatva.Ennél azonban jóval többen lehettek, hisz egy részüket a rendőrségi fogdában, más részüket a Parlament helyiségeiben tartották fogva. Május 27-én a Kormányzótanács elrendelte a túszok szabadonbocsátását. Ez alkalomból Kunfi Zsigmond népbiztos a Vörös Újságban cikket írt, melyben ismerteti a proletárdiktatúra túszpolitikáját: „a túszok szedése a tanácsköztársaság forradalmi önvédelmi harcainak egyik cselekedete volt akkor, amikor az imperialisták parancsára a román hordák megtámadtak bennünket, amikor a támadás első pillanatnyi sikere egyszerre lángra lobbantotta a polgárság lappangó ellenforradalmi hajlandóságait és reményeit. A Vörös Hadsereg sorai erre a támadásra meginogtak. Ezért volt szükség a forradalom vívmányainak megvédelmezésére a megfélemlítés hatásával járó fegyverek alkalmazására is...” így értekezett és bölcselkedett Károlyi Mihályné rajongásig tisztelt kedvence, a szifilisszel fertőzött Kunfi. A túszok feje fölött állandóan ott lebegett az a veszély, hogy tömegesen kivégzik őket. És hogy félelmük nem volt alaptalan, arra bizonyíték a következő parancs, melyet a Tolna megyei „ellenforradalom” leküzdésére kiküldött teljhatalmú megbízott plakátoztatott ki Szekszárdon 1919. június 30-án. „A szekszárdi burzsoázia megtagadta a kivetett hadisarc befizetését. Még egyszer és utoljára felszólítom azokat az egyéneket, akikre a hadi sarc kivetve lett, hogy holnap délután 4 órakor a megyeház kis tárgyalótermében befizessék. Ellenkező esetben a ma összefogott túszokat egytől-egyig agyonlövetem.” Ez a kegyetlen, embertelen terror lassanként megérlelte és végül kirobbantotta azt, aminek megelőzésre, visszarettentésére alkalmazták: az ellenforradalmat. Valójában nem is ellenforradalom volt az, ami 1919. június 24-én történt, hanem a kultúra lázadása a barbárság, a hazafiasság lázadása a nemzetköziség, az emberiesség lázadása az állatiasság ellen. A lázadást sajnos a terror vérbe fojtotta. Ekkor történt, hogy Berend Miklós doktort, a híres orvostanárt, aki az ellenforradalom kitörésének hírére az utcán zsebkendőjét lobogtatva éltette Magyarországot, az utcát elözönlő Leninfiúk három lövéssel leterítették. Holttestét beszállították a Képviselőházba, ahol a nála talált összes értéket, 40.000 korona kézpénzt, aranyóráját, aranyláncát, továbbá ezüstnyelű sétapálcáját elrabolták. A bűnjeleket a rendőrség Englaender Fodor Fülöp letartóztatott kommunistánál találta meg, aki akkor a Parlament épületének gondnoka volt. A pénzt azonban már nem találták meg nála. Taubinger Géza nyugalmazott pénzügyigazgatót június 25-én ölte meg a vörös golyó. Taubinger az Irinyi-utcán át tartott aznap délután lakása felé, az utat azonban Lenin-fiúk kordonja zárta el. Egy Balogh nevű politikai megbízott megpillantva a kordon felé tartó Taubingert, odaszólt társának: „Nézd csak, elvtárs, micsoda burzsuj pofája van ennek! Ne sajnálj egy golyót öle.” Taubinger holtan bukott a kövezetre, s a lövés, amely közvetlen közelből érte, átfuródott a szerencsétlen áldozat testén, és szétzúzta egy ott bámészkodó járókelő karját is. Az „ellenforradalom” letörése után a kormányzótanács úgy döntött, hogy Budapesten újból erős terrorista alakulatot kell szervezni, hogy a nyugtalan polgárságot megfélemlítse és féken tartsa. E terroralakulat megszervezésével ismét Csemy Józsefet bízták meg, akit azonban a feltűnés elkerülése végett a Bandl-féle II. kerületi vörösparancsnokság alá osztottak be. Ez a terroralakulat, mely körülbelül 180 főből állott, Budán a Mozdony-utcai iskolában ütötte fel a tanyáját, ahol 12 ágyú, 2 aknavető, 8 gépfegyver, 600 darab kézigránát, 150 darab karabély, 180 darab gyalogsági fegyver, 3 személy-, 1 teher- és 1 páncélautó állott rendelkezésére. Az alakulat működése körülbelül 3 hétig tartott, de rövid életű szerepléséhez is tragikus emlékként fűződik Ferry Oszkár altábornagy és társainak borzalmas meggyilkolása. Az antant-missziók tudomást szereztek az újból feltámadt terrorcsapat létezéséről és követelték Kun Bélától a terroristák azonnali leszerelését, ami néhány nappal a proletárdiktatúra bukása előtt meg is történt. A proletárdiktatúrának persze nemcsak Budapesten volt szüksége terrorra ahhoz, hogy ideig-óráig fennmaradjon. Sőt Budapesttel még aránylag könnyen bánhatott el, mert itt nagyszámú munkásság, a valódi „evltársak” tömege állt a háta mögött. De itt volt még a vidék, melynek lakossága józanabb, konzervatívabb, jobb idegzetű volt, mely a fegyvereit sem szolgáltatta be, s amely szívből utálta a nemzetközi felforgató tanokat. Itt tehát még nagyobb szerep jutott a terrornak, s ebben a diktatúra egy másik vérebének: Szamuely Tibornak, aki a hóhérlegényeit arra oktatta, hogy „legyetek ravaszok, mint a kígyók és kegyetlenek mint a fenevadak.” Bálint István János M.A. BLYTHE BERNIER, INC. Temetkezési vállalat Gyász esetén temetkezési vállalatunk együttérzéssel, a magyar hagyományok szerint nyújtja a kívánt szolgáltatást. 940 Ogilvy Ave., Montréal, Qué. 495-8082 Tombol a terror... A szekszárdi direktórium tagjai kivégzésük előtt
