Nyugati Magyarság, 2004 (22. évfolyam, 1-12. szám)
2004-05-01 / 5. szám
2004. május Nyugati Magyarság - Hungarians of the West - Hongrois d'Occident 11. oldal DÉKÁN KÁROLY Adatok az 1919-es vörös uralomról Magyarországon Az 1918-as őszirózsás magyar tragédia azzal végződött, hogy március 21-én este Károlyi Mihály arról értesült, hogy tudta és beleegyezése nélkül az újságban megjelent egy nyilatkozat, amelyben lemondott és átadta a hatalmat Magyarország népi proletariátusának. Az államcsíny sikerült. Károlyi Mihály az egyik tragédiából a másikba vezette az országot, de úgy is mondhatnánk, hogy a mór megtette a kötelességét, a mór mehet. Március 21-én délelőtt ugyanis a Kommunista és a Szociáldemokrata Pártok vezetősége megyegyezett, hogy koalíciós kormányt hoznak létre a proletárdiktatúra elve alapján. Az egybeolvadt két párt neve: Magyarországi Szocialista Párt lett. Azonnal megkezdődött a proletárdiktatúra kiépítése. Március 21-én megalakult az új kormány, a Forradalmi Kormányzótanács. Miután tagjai nem miniszteri, hanem népbiztosi címet viseltek, ezért Népbiztosok Tanácsának is szokták nevezni. Elnöke: Garbai Sándor; külügyi népbiztos: Kun Béla, a gyakorlatban azonban ő volt a Forradalmi Kormányzótanács miniszterelnöke. Rákosi Mátyást a Kereskedelmi népbiztos egyik helyettesévé nevezték ki. Szamuely Tibort eredetileg a Hadügyi népbiztosság élére nevezték ki, április 21-én azonban leváltották tisztéségből, és egyben új hatáskört kapott, nevezetesen: „A Forradalmi Kormányzótanács Szamuely Tibor népbiztost megbízza a tiszántúli 'Vörös Hadsereg mögött a rend és a fegyelem fenntartásával, és felhatalmazza Őt, hogy e célra - ha szükséges - bárminemű eszközt igénybe vegyen. Forradalmi Kormányzótanács” Budapest, 1919. április 21. Szamuely ezzel akkora hatalomhoz jutott, amilyenről Kun Bélán kívül senkinek fogalma sem volt. Szándékosan mellőzték mind a front mögötti bizottságok, mind Szamuely Tibor hatáskörének pontosabb szabályozását. Ekként Szamuely további tevékenysége szó szerinti értelemben éppúgy, mint a gyakorlatban korlátlanná vált. Bécsi, illetve ausztriai nagykövetnek Bolgár Eleket nevezték ki, aki meglehetősen nagy mennyiségű pénzzel érkezett meg állományhelyére. Ebből a pénzből vásárolták meg az Olasz Királyságból a fegyvereket a Tanácsköztársaság hadserege számára, Tittoni külügyminiszter és Romanelli alezredes közvetítéséve. Továbbá ebből a pénzből készítette elő Kun Béla a bécsi kommunisták fegyveres felkelését. Szerencsére ez utóbbi nem sikerült. Május 2-án az úgynevezett bécsi ellenforradalmi tisztek kirabolták a Magyar Követséget. Ekkor még 140 millió koronát találtak. A bécsi rendőrség azonban tudomást szerzett a rablásról, és a pénz felét lefoglalták az Osztrák Állam számára. Március végén elrendelték a Forradalmi Törvényszék felállítását, államosították a húsz munkásnál többet foglalkoztató üzemeket, bányákat, valamint a pénzintézeteket és lakóházakat. A feloszlatott Rendőrség és Csendőrség helyett megszervezték a Vörös Őrséget. A vallásoktatást megszüntették. Megkezdődött a lakásrekvirálás, valamint az egyházi oktatási és nevelési intézmények köztulajdonba vétele. Az élelmiszer megtermelését a „szocializált nagybirtokok” helyén szervezett szövetkezetekben képzelték, amelyek élére biztosokat neveztek ki, általában a volt intézők, sőt nem egy esetben a volt tulajdonosok személyében. A földosztás viszont elmaradt! A proletárdiktatúra gazdasági és társadalmi elképzelései az általános központosításra épültek. A központi irányítás pillanatok alatt hatalmas bürokráciát teremtett. Tapasztalatlan akamokok, szerencselovagok, ügyeskedők hada lepte el a hivatalokat és a legkülönfélébb visszaéléseket követték el, ráadásul mint agitátorok járták az országot. Egy proletárdiktatúrával rokonszenvező paraszt véleménye: „Kétségbe kell esni a Budapestről lejött agitátorok láttán, akik mint a sáskahadak rárohantak a vidékre, igyekezve minden élelmiszert és értéket összeszedni, miközben arról szónokolnak, hogy a templomokból mozikat kell csinálni, a nőket kommunizálni fogják, a megszületett gyermekeket pedig egy éves korukban elviszik az anyjuktól, és nagy állami menhelyeken fogják nevelni. Az egyik ifjú fővárosi agitátor arra ragadtatta magát, hogy az Úr-napi szertartáson leköpte az oltárszentséget.” (Salamon-Konrád: Történelem TV. a középiskolák számára, Nemzeti Tankönyvkiadó, 1995. 43. oldal) 1919. április 7-én tartották meg mind a helyi, mind az országos tanácsválasztásokat. Nem kaptak választójogot a papok, apácák és a vagyonosok. A helyi Tanácsok közigazgatását a Tanácsok által kinevezett Direktóriumok, vagy Intézőbizottságok folyamatos ülésezései rendben látták el, míg a Tanácsok Országos Gyűlése évente kétszer ülésezett. A két ülésszak között a 150 tagú Központi Intéző Bizottság helyettesítette a testületet és alakította meg végrehajtó szervét, a Kormányzótanácsot. A hadsereg létszáma március 30-án mindössze 40.000 katona volt. Ekkor a Forradalmi Kormányzótanács toborzásának eredményeként lassan növekedni kezdett. A szociáldemokrata hadügyi népbiztos Böhm Vilmos megnyerte magának a kor legtehetségesebb fiatal K.u.K.-s vezérkari főtisztjeit. Közülük is kitűnt már a háború folyamán Stromfeld Aurél vezérkari ezredes. Ő lett a vezérkari főnök. Vele és mellette küzdött Lakatos Géza, Szójay Döme, Szombathelyi Ferenc, Jány Gusztáv, s még vagy tucatnyian a későbbi második világáborús magyar hadsereg tábornokai közül. A hazafias érzelmű vezérkari tisztek belépésének eredményeként a toborzás felgyorsult és május végére a Vörös Hadsereg létszáma elérte a 700 000 főt. Május elején sikerült visszafoglalni a salgótaijáni iparvidéket, pár hét múlva Miskolcot, majd megindult az Északi hadjárat, melynek során visszafoglalták Felvidék középső és keleti részének nagy részét, és Bánfánál (június 10.) elérték a lengyel határt. A világforradalmi ábránd hatására Eperjesen kikiáltották az úgynevezett Szlovák Tanácsköztársaságot, de ennek nem volt semmiféle belső támogatottsága. Ugyanakkor a Vörös Hadsereg a visszafoglalt területek lakosságának nagy csalódást okozott azzal, hogy nem a három színű - piros, fehér, zöld - hanem a vörös zászló alatt vonult be. Ez súlyos politikai hiba volt. Szamuely Tibor április 21-e után két nappal, azaz röviddel kinevezése után kibocsátotta 1. számú parancsát: „A Forradalmi Kormányzótanács megbízott azzal, hogy úgy a fronton, mint a front mögött a rendet és fegyelmet biztosítsam. Feladatom megvalósítása rendelkezésemre áll minden eszköz, és élni fogok ezekkel a lehetőségekkel. Szamuely Tibor, a Keleti Hadsereg Rögtönítélő Törvényszékének Elnöke” Szolnok, 1919. április 23. Néhány adat Szamuely működéséről: Június 6-án a Dunántúlon, Szombathely központtal vasutassztrájk tört ki. Szamuely már reggel különvonattal Szombathelyre érkezett. Délután Sopron felé vette útját, de megállt Kőszegen, hogy rögtön ítélkezzen az előző napi ellenforradalmi tüntetés letartóztatott résztvevői felett. Amikor eléje vezették Dr. Waisbecker Jenő népfelkelő századost, szokása szerint kézlegyintéssel adta tudtul, hogy a vádlottat ki kell végezni. Ugyanúgy kézlegyintéssel pecsételte meg Heresies György hét gyermekes kisparaszt sorsát is. A kivégző Lenin-fiúk Dr. Waisbecker Jenő századost összelövöldözték és szuronnyal átdöfködték, Heresies György fejét pedig puskatussal roncsolták szét. A kivégzések befejeztével Szamuely 1 millió korona hadisarcot rótt ki Kőszegre kollektív büntetésként. Június 8-án Szamuely különvonaton délután háromnegyed kettőkor érkezett meg Kapuvárra. A népbiztossal együtt hozta a különvonat a fegyveres kíséret teljes létszámát, mintegy másfélszáz terroristát. Ennek a fegyveres kíséretnek a kemény magját képezték a Lenin-fiúk. Arról lehetett őket felismerni, hogy a nagy meleg ellenére valamennyien bőmadrágot és bőrkabátot hordtak. A vasútállomáson Stiener István és Täufer Lajos fogadta a katonaruhás, tányérsapkás Szamuelyt, akinek csenevész derekán felntűnő volt a hatalmas és nehéz pisztolytáska. Szamuely gyors tempóban intézte kérdéseit az előzőleg már összevert foglyokhoz. Legdurvábban Szalay Gyula kávéháztulajdonost bántalmazták, gombokat nyelettek vele, nyaka köré csőtisztító puskazsinórt tekertek. Június 9-én egész autókaravánnal érkezett Kapuvárról Csornára Szamuely. Elől nyitott teherkocsi haladt, tele állig felfegyverzett különítményesekkel. Mögöttük Szamuely a zöldesszürke nyitott személyautóban, testőreitől körülvéve. Mint mindig, most is ott meredt a géppuska csöve a hátsó ülés bőrtámlája fölött. Nyomukban Kellner Sándor hivatali autója, végül az elsőhöz hasonló teherkocsi, úgyszintén tele felfegyverzett terorristákkal. A Korona Szállóban megebédeltek, majd megkezdődött az ítélkezés. (Folytatás a következő számban.) Mel Gibson megmenti Magyarországot (is) DOMONKOS LÁSZLÓ Megdöbbentő, elképesztő, de leginkább: teljességgel hihetetlen. Hogy Magyarországon, 2004 nagyhétjén az ember ilyesmit átélhet, megtapasztalhat: a csodák birodalmába tartozik. A film végén a stáblista - természetesen - igen hosszú, legalább négy-öt perces. És közben, mindvégig teljes mozdulatlanság és csend a nézőtéren. Még a legutolsó kocka után is, mikor már elsötétül a vászon és kigyulladnak a fények. Székükbe dermedt emberek mozdulnak meg nagy sokára, hogy aztán néma, halotti csendben, legföljebb egy-két suttogó szót váltva egymással- tényleg mintha temetésen lennének- kezdjenek özönleni a kijárat felé. Csak a bejárat előtt, a kinti dübörgő forgalomban oldódik fel lassacskán az embersereg. E sorok írója majdnem másfél évtizeden át volt gyakorló filmkritikus: látott rengeteg csapnivaló, sőt, kimondottan rémséges filmet, jó néhány nagyon igényes, színvonalas alkotást és hála Istennek, több egészen nagy, ma már klasszikusnak nevezhető művet is, Bergman, Wajda, Forman filmjeit, hogy csak a legnagyszerűbbeket említsük. Ilyet azonban még sohasem látott, sokadmagával. Idejekorán meg kellett tanulnom, mennyire lényeges szempont az a bizonyos befogadói hatás, a műalkotásnak a nézőre irányított „sugárzása” az adott mű minőségi megítélésében is. Ha egy szellemi termék, jelen esetben egy film ilyen félelmetesen egyöntetű, óriási hatást tud gyakorolni ezer meg ezer emberre, a minimum, hogy azonnal kimondjuk: rendkívüli jelenséggel, a kulturális eseményen messze túlmutató, roppant fontos össztársadalmi jelenséggel állunk szemben. Most, erős a gyanúm, még ennél is jóval többről van szó. Mel Gibson filmje, A passió alighanem korszakos alkotás. Legalább olyasféle szellemi-társadalmi-politikai földrengés-kezdet, mint mondjuk Ady berobbanása a huszadik század eleji magyar életbe („ő az, akiben teljessé lett az idő”, írta róla már a harmincas években máig legkiválóbb irodalomtörténészünk, Szerb Antal). Vagy mint amit Galüei felismerése jelentett az ember világképében, vagy a gőzgép a technika fejlődésben. Ráadásul ebben az esetben, megkockáztatható a kijelentés, minőségileg még több, magasabbrendű korszakhatárról - komoly politikai és társadalmi mögöttesekkel rendelkező erkölcsi-világképi rengésről - kell beszélni. A következmények beláthatatlanok, a világ soha többé nem lesz olyan, mint előzőleg volt. Teljessé lett az idő. Pedig A passió nem szól egyébről, mint Jézus Krisztus földi életének utolsó 12 órájáról, elfogatásától keresztre feszítéséig. Talán a Föld legismertebb története. És természetesen nem a tökéletes technikai kivitelezés, a legkiválóbb szakemberek szerint is abszolút, betű szerinti bibliai szöveghűség, a pompás színészvezetés, az eredeti - arameus és ólatin - nyelvezet páratlan történelmi valóságérzetet keltő megoldása a lényeges. Még csak nem is a vélhetően csak felsőbb, égi táviratok vétele révén elképzelhető és elfogadható, szinte a zseniálisnál is több, egytől-egyig pompás telitalálatnak számító szereplői arc, figura kiválasztása, a főszereplőktől az epizodistákig. És nem a tökéletes szakmai rutinnal, magas szintű professzionalizmussal alkalmazott drámaiság, dramaturgiai és szcenikai effektek, a látvány, a hang, a plasztikus, teljesen valósághű ábrázolás, a lendület, az a bizonyos művészi erő és áradás. Nem. A lényeges mindaz - ami ez után következett. És következni fog. A passió már bemutatása előtt világszenzációvá lett, a legelső hírek az év elején arról szóltak, hogy a filmet már jóval világpremieije előtt bizonyos körök azonnal és még tőlük is szokatlan hisztériával antiszemitának minősítették, ezzel párhuzamosan művészileg, történetileg teljesen hiteltelennek nevezték, valóságábrázolását elképesztően szemforgató álszentséggel horrornak, rémes és elfogadhatatlan naturalizmusnak és még minden elképzelhető másnak mondották. (A passió „naturalizmusa”, „vér- és hústobzódása” körülbelül úgy aránylik egy ebben a műfaji ábrázolásban közepesnek mondható akció- vagy horrorfilmhez, mint Dosztojevszkij vagy Móricz Zsigmond prózája Kertész Imrééhez, netán József Attila életműve Görgey Gábor, Vámos Miklós vagy Spiró György munkásságához.) Teljesen szükségtelen a története mélypontjára jutott, még mindig magyarnak csúfolt sajtó produktumait idézni e téren. A tények, itthonról és a nagyvilágból: Magyarországon a filmet március 25-i bemutatóját követően az első tíz nap alatt több mint kétszázezren nézték meg, Amerikában már március végén sorra tértek meg bűnösök a film hatására, Magyarországon a Máriát alakító Maia Morgenstemt budapesti látogatásakor tüntetésszámba menő, hatalmas ünneplés fogadta, a Jézust megszemélyesítő James Caviezel mondatai pedig döbbenetességükben nem is kommentálandók:, Annyira fáztam, hogy legszívesebben lekiabáltam volna, fejezzék már be, hogy végre felmelegedhessek. Ehelyett imádkoztam. Azt gondoltam, hogy Istent nem érdekli, befejezzük-e a munkát, nem érdekli, mit csinálunk. De rájöttem, hogy csak akkor tudom ezt az egészet végigcsinálni, ha a szívemmel kezdek imádkozni, nem a fejemmel. Isten ekkor a gondjaiba vett. Szólt hozzám: ne aggódj, mondta, engedd, hogy gondodat viseljem, engedd, hogy játsszam helyetted. És én azt mondtam, hagyom, hogy helyettem játssz, elállók az útból. És ez volt ennek a filmnek a kulcsa. Nem akartam, hogy az emberek engem lássanak. Azt akartam, hogy a Megváltót lássák.” Sikerült, tehetjük hozzá megrendültén. És Jézus Krisztus földi helytartója, a római katolikus egyház feje, II. János Pál pápa A passió láttán csak ennyit mondott: „Igen, ez így történt...” Ugyanaz a hang súghatott neki, mint Mel Gibsonnak vagy James Caviezelnek. A passió fogadtatása egyértelmű jelzés: emberi fajtánk a rémséges huszadik század, a kommunizmus, a neoliberalizmus és a globalizmus sorozatos és együttes sáska-hadjárata után lelki válaszúihoz érkezett. Olyasféle megújulás előtt áll erkölcsében, emberségében, világképében-világszemléletében, mint kétezer évvel ezelőtt. Ez a ki tudja, miféle rejtélyes segély gyanánt földünkre érkezett film ezt nyilvánvalóvá tette, döbbenetes hatásmechanizmusával felerősítette, katalizátorként kiteljesítette. Magyarországon pedig, ahol egy keresztényellenes görény-kurzus undorító hatalmát nyögjük, mindez hatványozottan érvényes, és a „hol legnagyobb az ínség, legközelebb a segítség” igazságát igazolja. Igen, a segítség megérkezett, és ahogy ez már az életben lenni szokott, a legváratlanabb pillanatban és onnan, ahonnan nem is sejtettük, nem is álmodtuk volna. A jelek azt mutatják, hogy a lassan ébredezni kezdő jobbik Magyarország pontosan vette és regisztrálta ezt a jelzést, kapva kapott a segítségen - a következmények látványosabb megjelenéséig pedig egyáltalán nem biztos, hogy unokáink felnőtt koráig kell várni... És a legfrissebb fejlemények: a templomok húsvétkor minden korábbit felülmúlóan zsúfoltak voltak. „Rég nem látott ismerősök érdeklődnek a másik hogylétén túl afelől, vajon látta-e A passiót. Hetente érkeznek hírek a világ minden táján lezajlott új bemutatókról és a nézőszámrekord megdőléséről. A film megtekintése után hívők és nem hívők veszik kezükbe a Bibliát, hogy saját maguk olvassanak (újra) utána a látottaknak. A legkülönfélébb közösségek szerveznek közös Passió-nézést.” (Magyar Demokrata, 2004. április 15.) A legkiválóbb magyar katolikus főpap, Gyulay Endre szeged-csanádi megyés püspök a film után azt mondta, azért hat ez a páratlan mű mindenkire, mert azt hirdeti, van értelme és reménye az emberi fajtának, „itt az adóslevelünk széttépése.” Gyanítom, ha A passiót pár hónappal korábban mutatják be, másképpen alakul a karácsony előtt az országban felállított keresztek, de alighanem a Barangó nevezetű Tüos Rádió-beli véglény sorsa is. Hiszen Kósáné Kovács Magda szánalmas támadás-kísérlete után is milyen csönd lett hirtelen, hogy Mel Gibson filmje megérkezett... A másik, a pusztuláspárti oldal már a kezdődő pánik állapotában van, joggal. Adóslevelünk széttépetett, a kétezer év erejével és tapasztalatával feltámadott univerzummal dőre dolog, teljes reménytelenség harcba bocsátkozni: már lehet kapiskálni, hogy a szándékoltan, alávalóan és kiszámítottan valódi erkölcsi támaszok és igazi, nagy eszmények nélkül hagyott magyar társadalomban is hosszabb távon feltartóztathatatlan morális-szemléleti változásokat indított el A passió. És a közeg, amibe és ahogyan érkezett... A lavina elindult. Mel Gibson igen nagy valószínűséggel megmenti Magyarországot (is). A kufárok meg várjanak sorsukra. Megkapják.
