Nyugati Magyarság, 2004 (22. évfolyam, 1-12. szám)

2004-04-01 / 4. szám

2004. április

Nyugati Magyarság - Hungarians of the West - Hongrois d'Occident

11. oldal

Terdzsümán Mahmúd tanúsága

ősgeszta, amely Székesfehérvár 1543- i elestekor került a szultáni tolmács kezébe) a hunok és magyarok ősanyjaként Ankiszát nevezi meg, akkor a Nimród-hagyomány nem lehet puszta betoldás, nyugati krónikásoktól átvett formai elem. Ennek az első pillanatra ellentmondani látszik, hogy Mahmúd desztánjainak központi figurája Nagy Sándor, ám ha meggondoljuk, hogy a chorezmi sah, Muhammed a 13. század elején felvette a „II. Alexandrosz” címet, s az „Iszkander ünnepek” hajnalán aranydobokon vertek riadót az urgencsi udvar fejedelmi dobosai, s hogy az oszmán birodalomban mennyire elterjedt volt a Baktriát is meghódító hellén hős kultusza, akkor feloldódik ez az ellentmondás: az ősgesztában Sándor és Attila mitikus történetét keletről hozták Pannóniába a honfoglaló ősök.

Ráadásul a feudális Európa koronás fői szertartásaik rendjét s pompáját is bizánci és perzsa minták alapján alakították ki. úgyhogy ezeket a magyar törzsi arisztokrácia jóval előbb ismerte meg, mint a Szent István alatt átvett Karoling formát. Ugyanakkor az etelközi vérszerződéssel a törzsi közhatalom - s ezt Anonymus jó három évszázaddal később, épp a bizánci udvarban nevelkedett III. Béla király idején írja a választott vezérre és leszármazottaira bízta a nemzet életének vezetését, de a maga dolgának intézésében nem mondott le arról, hogy abban fejedelmével együtt részt vegyen. A Karoling, de az Ottónus vagy a Száli császárok ugyanakkor úgy tekintették magukat, hogy egész birodalmuk magánbirtokuk, alattvalóik pedig hercegestül így vagy úgy, de az ő jobbágyaik. (Hogy az uralkodói tekintély a nemesség és a köz felé milyen kötelezettségekkel is jár, azt nyugaton majd csak Aquinói Szent Tamás fogja megfogalmazni a 13. században Summa Theologiae című művében, viszont a katonai demokrácián nyugvó közhatalom rendszerint keleties zsarnoksággá fajul, mely a vezetőt a közönséges halandók fölé szédületes magasságba emeli. Bölcs Leó bizánci császár - 886-912- azt úja a magyar törzsszövetségről, hogy „egyetlen főnek uralma alatt áll, nem szeretettel, hanem rettegéssel tartják féken s a főnökök a bűnösöket szigorú büntetéseknek vetik alá”. A nyugati kalandozások alkalmával - írja Deér József Pogány magyarság, keresztény magyarság című könyvében- korbáccsal fegyelmezik azokat, akik nem engedelmeskednek a vezérek szavának.)

Az uralom törzsies és hierarchikus elemeinek kényes egyensúlya egyébként épp azokat a Fekete-tenger és az Aral-tó közötti térségen kialakult, nagy belső-ázsiai birodalmakat jellemezte, ahol egykor a magyarok ősei éltek. Németh Gyula Gombocz Zoltán életművét vizsgálva leszögezi: a 6. század második felében alakult türk birodalomba (itt keletkeztek a híres orkhoni feliratok) - amelynek uralkodói elfoglalták Belső-Ázsiát, Mandzsúriát, de a Fekete-tenger keleti vidékeit is, ahol megalapították a kazár birodalmat - „beletartoztak az Attila halála után ide vonult hun-bolgárok is”. Ha tehát komolyan vesszük a magyarokat főpásztori gyámkodása alá terelni kívánó Pilgrim passaui püspöknek a Nibelungok iránti vonzalmát, akkor a róluk szóló ének első változatában - amelyet „latin betűkkel” jegyeztetett fel Pilgrim - nem ok nélkül szerepel a Siegfried haláláért bosszút álló Krimhild királynő történetébe ágyazva Attila, a

nagy király alakja és a hunok meg a burgundok gyilkos harca. A hun-magyar rokonság nyugati forrásokból történt Árpád-kori átvételének (s így illuzórikus voltának) védelmezői mégsem teszik fel maguknak azt a kérdést, mi okuk volt a művelt némethoni írástudóknak arra, hogy a rettegett, sőt gyűlölt magyarokat mintegy történelmi jogon beemeljék Európa népeinek családjába? Itáliának a német nemzet szent római birodalmához való tartozását ugyanők a longobárd királyság örökére alapozták, mint ahogy a spanyol reconquista (az ibér félsziget visszafoglalása) ideológusai is a vizigótok királyságának visszaállítására irányuló mozgalomként törvényesítették az arabok elleni szent háborút. Ugyanaz a tudós papi szellem épp a magyarok történeti jogainak elismerésénél mindent egy elnézésre alapozott volna?

László Gyula a kettős honfoglalás elméletében - amely végre az érettségi tételek közé is bekerült - arról is beszélt, hogy okleveles források is tükrözik a hun-avar-magyar folytonosságot. Egy 860-ban, nemzedéknyi idővel az árpádi honfoglalás előtt kiadott bajor oklevél az avarokkal határt alkotó Lajta-hegységet Ungoriorum marchának, azaz a magyarok határvidékének nevezi, több középkori krónika pedig egynek veszi a két népet, például ilyenformán: „Avari, qui dicuntur Ungari”. („Az avarok, akik magyarnak is mondatnak.”) A Nibelung-ének négy sora azt a Bécs és Bécsújhely közötti Pitten mellett állott lakótornyot, amelyben az eposz egyik hősnője, Adalind hercegnő nevelkedett - ő siratja majd az Etzilburgnál (Attila városa) elesett hun és burgund hősöket ugyancsak a magyar határra teszi. Ezeket olvasva elA történelem sodrásában (III.)

Magyarnak maradni

TAMÁSKA PÉTER

Nem csupán Atilusz király padisahhá válásáról meg Árpád vezér, azaz Árpád kapudán harcairól szól Terdzsümán Mahmúd könyve - hallgatom egyik kedves festőművész barátomat, Sólyom Zoltánt az ő népies desztánként megírt krónikája az ősi Sumír felé is mutat. Ti, történészek olyan óvatosak vagytok ebben a kérdésben, mint mutatvány közben a tudós cirkuszi lovak!

Némi igaza lehet lovas jeleneteket előszeretettel ábrázoló öreg barátomnak, hiszen a magyarság ködbe vesző eredete és az elsüllyedt sumír világ közt valóban lehet egyfajta titokzatos összefüggés. Csakhogy ki lehet-e ezt bogozni annyi évezred után?

Egy biztos, Szulejmán szultán tolmácsának Tárih-i Üngürüszét (Magyarország története) bőséges jegyzetekkel és magyarázó tanulmányokkal s egy 1740-es, ugyancsak törökről fordított rövidített magyar történelemmel együtt nem véletlenül adták ki a felvidéki Léván 1996-ban. A kiadó, Geönczeöl Gyula kifejtette, hogy a Hunor népével Pannóniába nyomuló Kattar fővezér neve feltehetően Uruas’a Khad, az első föníciai dinasztia alapítójának a nevét rejti, de még ennél is nagyobb meglepetést hordoz Ankiszáé, aki a termékenység istennője volt. A kutatók többsége ugyanis váltig állítja, hogy az ősapának tekintett bibliai Nimród alakját az Árpádok nyugati minták alapján csempésztették be krónikáik szövegébe, ám Ankisza ezekben nem szerepel. Mahmúd viszont Nimród feleségeként, Hunor és Magor anyjaként emlegeti ! Az 1908-as és az azt követő évben a babiloni régészeti expedíció egyik résztvevője a nippuri templomkönyvtár tábláinak megfejtése során bukkant rá először Ankisza nevére. Ha tehát Mahmúd forrása (talán a magyar

UNOKA JÓZSEF

Mindez persze még nem lenne elegendő a magyar voltuk bizonyítására, legfeljebb feltételezésére. Az itt élő emberek azonban nem is igen foglalkoznak a nemzeti hovatartozásuk bizonygatásával, ez egyszerűen nem téma a körükben, idejük sincs ilyesmire. Beérik az évszázadok során génjeikbe íródott tudattal, hogy magyarok. Sőt, a később beköltözött más nemzetiségű és más vallású tisztességes embereket ugyanúgy megbecsülik és tisztelik, mint a saját fajtájukat - legfeljebb a házasodással járó keveredést ellenzik.

Az olyan vitákat, hogy ki a magyar, vagy, hogy egyáltalán van-e még magyar, csak egyes zavaros fejű, a magyar tudat és erkölcs fellazításában érdekelt személyek és csoportok gerjesztik az utóbbi időben. Úgy látszik, ezek az elbizakodott és felelőtlen elemek nem ismerik azt a közmondást, mely óva int mindenkit attól, hogy felébressze az alvó oroszlánt.

Míg a főúri és nemesi családok jelentős része elkészíttette a későbbiekben, pedig kiegészítette a családfáját és így bizonyította az eredetét, az egyszerűbb családok származásának a bizonyítására csak az apa családnevének az öröklése, az apátságok, főúri birtokok népeinek az összeírásai, birtok-adásvételek, peres ügyek, porta- és birtokösszeírások után maradt iratok, az 1790-et követő anyakönyvek és a szentírásokban feljegyzett adatok maradnak. Az apa családi nevének az öröklése többnyire az Y nemikromoszóma-variánsokhoz hasonlóan mutatja az apai vérvonalat. Ezért a családok egy részének a leszármazása így is megközelítő pontossággal nyomon követhető. Ugyanis a tihanyi apátság népeinek 1211. évi összeírásakor regisztrált személynevek egy részét ma is használja néhány család az általunk vizsgált magyar településeken vagy az ország más területein. Ezek a nevek nyilván nem akkor keletkeztek, hanem évszázadokkal korábban, amikor is egyes nemzetség, vagy család nevei lehettek. Az 1211-ben, illetve azt megelőzően, vagy követően feljegyzett és az évszázadok során különféle okiratokban nyomon követhető és ma is

használt ritka név, szinte felér egy pontosan vezetett ezeréves családfával. Legyen szabad ezekből az összeírásban szereplő, és a Magyar Oklevél Szótárban a XIV. század folyamán és környékén feljegyzett sok száz név közül, a beregi magyar falvakban ma is élő néhány, általam is ismert családét, a mai helyesírással megemlíteni.

Ilyen például az Adorján, Ábrán, Botos, Beke, Bene, Baksa, Barkaszi, Cseke, Csete, Deák, Domonkos, Duba, Izsák, Keserű, Kántor, Kakas, Kelemen, Mikó, Pogány, Ravasz, Szemere, Simon, Szomorú, Vitális név, s hadd tegyem hozzá, bizonyítottan közéjük tartozik immár több mint 550 éve az Unoka is.

Talán belefér a Nyugati Magyarság szerkesztési elvrendszerébe annyi személyesség, hogy a saját családom, az Unokák példáján próbáljam meg felvázolni egy átlagos magyar család nem szabványos genealógiáját. (Belefér. Remélem, az alább következők dokumentumértékére való tekintettel ezzel kedves olvasóink is egyetértenek. A szerk.)

Az első Unoka, Vnuca (ejtsd: Unuka) névvel egy 1209-ből származó szerződésben találkoztam (Mon. Ecl. Strig. 1.183), mely Joannes esztergomi érsek és az egri püspök között köttetett. Időrendben másodikként A tihanyi apátság népeinek 1211. évi összeírása című jegyzőkönyvben akadtam az Unoka névre, többféleképen írva: Vnuca (Unuka), Wnoca, Vnoca (Hunoca), Dictus név: Unoka, Onoka. Ezt követően különböző oklevelek és hivatalos iratok említik még. 1332-ben Unoka Mihály fia, arányi Unoka Gebecs, rokonával, Becsei Egyeddel birtokaikra csereszerződést kötnek. 1337- ben az egri káptalan előtt Szalóki Lóránt és fia, Miklós, rokonukat, Unoka Pál fiait, Miklóst, Pétert és Jánost az egerszalóki határban fekvő Becsenekfölde nevű birtok helyett egy más birtokkal elégíti ki.

1400-ban a pécsváradi Konvent jelenti Zsigmond királynak, hogy ama hatalmaskodást megvizsgáltatta, melyet a székesfehérvári Káptalan Péter

nevű kanonokja a káptalan meghagyásából, ennek felszekcsői népei, köztük Nicolao Vnuka, Tötös László birtokain elkövettek. 1411-ben Nicoleas Unuka több társával (felsorolás) Tötös László Lembecs nevű birtokán hatalmaskodást követett el. 1424 máj. 10-én Garai Miklós nádor kiküldi a kalocsai káptalant, hogy vizsgáltassa ki a szegedi várnagyok és társaik, többek között Jakobo Vnoka által Tötös János és fivérei kárára elkövetett hatalmaskodásokat. (Zichy okm. 8/174). 1447-ben a nagy-, és kis-muzsaji bírák Benedictus Onoka, továbbá Benedictus Erdeli és az esküdtek előtt egy szőlőbirtok adásvételét bonyolítják le (Károly oki. 2: 248).

Az 1715. évi portaösszeíráskor Unoka Péter neve szerepel a Daróci lakónévjegyzékben, mint portatulajdonos. Unoka Péternek két fia volt, András és Mihály. Feltehetően ekkor szakadt a daróci Unoka-család két ágra. Mi András leszármazási vonalát követjük.

Az 1767. évi, Mária Terézia által elrendelt Úrbéri Tabellák elkészítésében Darócon Ábrán Mihály mint bíró, Unoka András, Ábrán András, Kántor Péter és Kovács István mint esküdtek vettek részt.

És folytathatnám a sort a különféle irattári anyagok nyomán, több, mint 800 évet ölelve fel ilyenformán... A bizonyíthatóan felmenőimnek számító ősök - a beregdaróci helvét hitvallású (református) egyház anyakönyvi bejegyzései és egyéb okmányok szerint - így követték egymást az évszázadok folyamán: Unoka Péternek 1710-ben született András nevű fia, aki az 1735- ben született fiát szintén Andrásnak keresztelte. Őt 1769-ben szintén András fia követte, aztán 1798-ban József, 1834-ben Lajos, 1866-ban József, 1909-ben József, és 1933-ban József, (ez magam volnék), majd következik 1965-ben fiam, Zsolt, és 2000-ben unokám, Mihály.

Még ha az oklevelekből kigyűjtött Unokák nem is mind voltak a jelenlegiek ősei, csak oldalági rokonai, annyi valószínűnek látszik, hogy a távoli

múltban közös őstől származhattak, és csak igen kevesen élték meg a XXI. századot.

Az apai ági ősök feleségei - a felkutatható adatok szerint -, a következő családneveket viselték: Ábrán, Barkaszi, Izsák, Illés (Illyés) és Kokas. Az Ábránok 1172-től követhetők, a Kakasok (Kokasok) 1231-től, a Barkaszik 1650-tól. Valamennyien magyarok és reformátusok.

Az unoka szót egyesek a délszláv nyelvekből, mások a hunból, sőt a sumerológusok a sumér unikuból eredeztetik. A név magyar eredete tísztázatlan, névként csak a történelmi Magyarországon és csak magyar nemzetiségűek használják. Okmányokban főleg a Dél- Dunántúlon, Hevesben, Bereg, Szatmár és Bihar megyében fordult elő. Fő tulajdonosai a Lónyai, a Dégenfeld, Horthy, Urai, Keresztény és a Kötény családok között tartották nyilván.

Az Unoka, Ábrán, Deák, Barkaszi, Kántor, Izsák, Kelemen, Simon és még sok más család Beregdarócon évszázadokon át igen jó viszonyban, rokonságban és barátságban élt egymással. Egymás gyermekeinek keresztszülei, esküvők alkalmával násznagyai voltak. Sőt nemegyszer feleséget is egymás családjaiból választottak. Minden esetben kizárólag magyar nemzetiségűt és reformátust! Vidéken ugyanezt tették az egyéb nemzetiségűek és vallásúak is.

A család története végeredményképpen azonos a magyar nép vérzivataros évszázadainak a történetével. Több évszázadon át mind az apai, mind az anyai ági családunk tagjaira a sikerek és a kudarcok, az elismerések és az üldöztetések, a békés gyarapodás és a háborús veszteségek, menekülések sorozata volt a jellemző. Pusztították őket a tatárok, menekülniük kellett a török hadak elől, majd Basta György császári generális martalócai és a hajdú rablóbandák elől. Sokat szenvedtek a lengyel hadak megtorlásától és Mihály havasalföldi oláh vajda despotáinak egy évig tartó zsamokoskodásától. Átélték a reformációt és megszenvedték az ellenreformációt. Harcoltak és elesveszítjük megszokott, iskolás biztonságunkat, s elkezdünk úgy bolyongani a magyar történelem útvesztőiben, mint Alice Csodaországban.

Felütöm Egyed Ákostól a székelyek rövid történetét, amelyet folytatásokban közölt a Nyugati Magyarság. Ott az erdélyi szerző, az MTA levelező tagja a székelyek eredetét illetően megemlíti Pauler Gyula öregkori nézeteit is, miszerint őseiket a magyarokhoz csatlakozott népek közt kell keresni. „Régebbi s ma is többektől támogatott az az elmélet - írja Egyed -, hogy a székelység a volgai bolgár-törökök eszkil népcsoportjának egyik törzséből szakadt ki, s még a kabarok előtt csatlakozott a magyarokhoz, s neve is az eszkil (vagy eszekel) névből ered. S mivel a bolgárok (székelyek) annak az onogur-bolgár birodalomnak a népelemei voltak, amely magát a hun uralmi tradíció örökösének tartotta, a bolgárokból kiváló székelyek őrizték meg a hunoktól való származás tudatát, nem pedig a magas északon élő magyarok.” S ezért lehet - veti fel -, hogy a késő avarokban, a 670- es években betelepedett „griffes-indás” népben kell keresnünk a székelyek elődeit? Mindenesetre meghökkentő, hogy Kézai Simon a 13. században Attila korának eseményeit 700 körűire teszi. S így, amikor Iliig, a matematikusból lett történész 300 év ellopásáról beszélve a magyarok történetére hivatkozik, alaposan el kell gondolkodnunk. Lehet, hogy a Kárpát-medencében való megjelenésünket és az államalapítást új szempontok szerint is meg kell vizsgálni. Csak egy adalék: amikor a gácsi Forgách kastélyban jártam - ahonnan végre kiköltöztették a tébolydát -, a királyok arcképcsarnoka, amely a 17. századból származik, nem Istvánnal hanem Gézával kezdődött...

tek fél Európa-szerte a császári hadseregben. Sarcolták őket a labancok, ember- és véráldozatot hoztak a szabadságukért a II. Rákóczi Ferenc által vezetett, és az 1848-as szabadságharcban egyaránt. Harcoltak és elestek az I. és a II. világháborúban, szenvedtek és meghaltak a Szovjetunió lágereiben. Utóbbiak közül hadd álljon itt néhány név: Unoka Béla, Unoka Imre, Unoka János és Unoka Zsigmond. A legnagyobb csapást mind gazdaságilag, mind lelki vonatkozásban a trianoni tragédia jelentette számukra, majd a szovjet megszállást követő agymosás, és a tőlünk idegen, rájuk kényszerített ideológiák, meg a velük járó kommunista diktatúra.

Az ősök között és a rokonságban volt szegény földműves és földbirtokos, nemes és nem nemes, továbbá pálos rendi író-szerzetes, mint Zalánkeményi Kakas János, hivatásos katona, mint Zalánkeményi Rácz György, a messze földön rettegett hadvezér, és ott volt köztük Kakas András földtulajdonos és módosabb kolozsvári polgár meg fia, István is, akik a Fő-téri lakásukban rendszeres vendéglátói voltak a Báthory fejedelmeknek. Többségük azonban földből és állattenyésztésből élő szegényebb és módosabb gazdálkodó volt. A tőkét a föld és az állatok jelentették számukra. A kisebb bevásárlásokat, a ruházkodást, a háztartási és mezőgazdasági kiadásokat az állatok és termények értékesítéséből oldották meg. Megtakarított pénzükön földet vettek, és eladták, ha a gyermekek továbbtaníttatásához, vagy a betegek gyógykezeltetéshez nagyobb összegre volt szükség. A tehetségesebbeket taníttatták, az otthon maradottak pedig megkapták a földet és vitték tovább a gazdaságot. Mindvégig a többet akarás jellemezte őket. Talán ez volt az egyik titka fennmaradásuknak és boldogulásuknak. A másik, ehhez nem férhet kétség, a mindvégig bőséges gyermekáldás volt.

A XVI. század közepén, a reformáció idején, az addig hithű katolikus őseink, Dávid Ferenc erdélyi vallásalapító sógoruk hatására áttértek előbb az unitárius, majd a kálvinista hitre, s ennek kötelékében megmaradtak a mai napig.

És magyarságukat is híven megőrizték mindvégig.