Nyugati Magyarság, 2003 (21. évfolyam, 1-12. szám)

2003-12-01 / 12. szám

8. oldal Nyugati Magyarság - Hungarians of the West - Hongrois d'Occident 2003. december Mégis sikerül aláírni az egyezményt Új színházi évad - régi gondok Rendkívüli kormányülést tartott decem­ber 11 -én Pozsonyban Mikulás Dzu­­rinda kabinetje, hogy Brüsszelben aláír­ható legyen a szlovákiai magyar és a magyarországi szlovák kisebbség okta­tási-nevelési támogatásának mechaniz­musát rögzítő egyezmény. Az egyezmény szövegének jóváha­gyását a szlovák kormány szerdára ter­vezte, de a Magyar Koalíció Pártja (MKP) ezt megvétózta, mert a szlovák külügyminisztérium előteijesztése mö­gött sanda szándékot sejtett. Az MKP a koalíciós pártok tanácsa elé vitte az ügyet, ahol végül megálla­podásra jutottak, s ezzel várhatóan el­hárul az akadálya annak, hogy Brüsszel­ben aláúják a dokumentumot. Tankönyvellátás a Felvidéken... Szlovákiában az iskolák nem kapnak pénzkeretet tankönyvvásárlásra, a szük­séges tankönyveket a központi kínálat­ból rendelhetik meg. A hivatalos listán csak elvétve találhatók alternatív tan­könyvek, így gyakorlatilag nincs vá­laszték. A magyar nyelvű tankönyveket - korábban cseh, most szlovák nyelv­ből - szó szerint fordítják, nem dolgoz­zák át a magyar iskolák számára. Ha az iskola a minisztérium listáján nem sze­replő tankönyvet akar használni - ami­hez a törvény szerint joga van -, akkor azt vagy ajándék formájában kapja, vagy a szülőknek kell megvásárolniuk. A szlovákiai magyar iskolákban erre is, arra is van példa. Jó tíz éve van jelen Szlovákiában tankönyveivel a celldömölki Apáczai Kiadó. Kiadványaikkal a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége által szervezett továbbképzéseken és tan­könyvbemutatókon ismerkedhettek meg a szakemberek. Az Apáczai Kiadó idén a Kárpát-medencében Élő Magya­rokért Kiemelten Közhasznú Alapít­vány segítségével 13,4 millió Ft értékű tankönyvet adományozott a felvidéki magyar iskoláknak. (Észak-)Komárom és Galánta után Dunaszerdahely, majd Ipolyság és Rimaszombat egy-egy is­kolájában adták át a könyveket, ame­lyeket a pedgógus-szövetség révén jut­tatnak el a megrendelő iskolákba (...) Pék László, az SZMPSZ elnöke hang­súlyozta: az Apáczai Kiadó könyveit szlovákiai magyar iskolákban elisme­rik, és szívesen használják. Sajnos, Szlovákiában a tankönyvkiadás még mindig állami monopólium, tekintve, hogy megrendeléseket csak egyes meg­bízott kiadók kaphatnak. Az SZMPSZ elnöke felhívta a jelen lévő iskolaveze­tők figyelmét, hogy minden fórumon emeljenek szó azért, hogy minél előbb sikerüljön túllépni ezen az állapoton. Nyitottá kell tenni a tankönyvpiacot, csak akkor lehet a tankönyvek minősé­gének jelentős javulására számítani. (HTMH) ... és a Délvidéken Ha minden a legnagyobb rendben ha­lad, van rá remény, hogy legalább a má­sodik félévtől a vajdasági szakközépis­kolákban anyaországi tankönyveket használjanak a magyar diákok. Nagyon komoly, összetett előkészületek előzik meg ezt, de ha az első lépést sikerül megtenni, akkor bízni lehet abban, hogy a következő években már olajozottan halad a magyar tankönyvek eljuttatása a diákokhoz. A Magyar Nemzeti Tanács Igazgatóbizottságának tankönyvbeho­zatallal foglalkozó munkacsoportja már február vége óta tevékenykedik. Első lé­pésként a magyar oktatási minisztéri­umtól igényelték a magyaországi szak­­középiskolák tankönyveinek jegyzékét. Ebből 532 olyan címszót jelöltek ki a bizottság tagjai, amelyről feltételezték, hogy esetleg használhatók a Vajdaság­ban is az egészségügyi, villamossági, gépipari, mezőgazdasági, vegyipari és egyéb szakokon. Ezt a levelet április elején küldték el. A minisztérium által beszerzett 375 mintapéldány augusztus első napjaiban jutott el a Vajdaságba, s a bizottság tagai és a szakközépisko­lákban dolgozó szaktanár-kollégáik au­gusztus közepén kezdték el a könyvek tartalmát az ottani tantervi előírásaik­kal összevetni. Végül 101 könyv került rá a szűkebb listára. A bizottság minapi összejövetelén végül 85-90 olyan cím­szót hagyott rajta a listán, amely teljes egészében vagy 80-90%-ban megfelel az érvényes tanterveknek, illetve egy-Gubás Jenő, az Aracs Társadalmi Szer­vezet elnöke a következő felhívást tette közzé a Magyar Szóban: „A II. világ­háborúban elesett, meghalt vagy eltűnt áldozatoknak Vajdaság területén szám­talan emlékmű, kegyhely és emléktábla őrzi az emlékét, az újvidéki Duna-par­­ton lévő emlékmű például egy általá­nos, központi megemlékezés lehetősé­gét is biztosítja, sőt Szabadkán a kilenc­venes években dúló háború mártújainak is állítottak már szobrot, ezzel szemben az 1944-es, ártatlanul kivégzett magyar, német, horvát és más nemzetiségű hon­fitársaink emlékének máig nincs egy olyan központi zarándokhelye, ahol le­róhatnánk kegyeletünket. Temetőink­ben, vagy a kivégzések helyén, mint például Szabadkán, léteznek emlékhe­lyek, de egyetlenegy városunkban sem áll olyan emlékmű, amely méltóképpen emlékeztemé az 1944-45-ben ártatlanul kivégzettekre és az elüldözöttekre. Nincs olyan emlékmű, ahol egységesen tudnánk leróni tiszteletünket szeretteink emléke előtt. Ezért az Aracs Társadalmi Szervezet kezdeményezi Szabadkán, a városon belül egy központi kegyhely létrehozását, amely méltó emléket állí­két-három évig is haszonnal forgathat­ják a tanulók. Legtöbb használható ki­adványra a mezőgazdasági, villamos­­sági-, gép- és fémipari szak tanulói ré­szére bukkantak rá a tanárok. Néhány kiadvány akad az egészségügyi, élelmi­­szeripari, fafeldolgozó-szak esetében is, míg - mint ahogy feltételezhető volt -, a legrosszabb a helyzet a közgazdasági szak tanulói esetében, ahol esetleg egyetlen kiadvány jöhetne számításba. Akad olyan könyv, amelyből mind­össze 10 példányt kellene rendelni, mert csak ennyi magyar tanuló van, de a tan­könyvek többségét 50-100, illetve leg­feljebb 200 diák használná egész Vaj­daságban. Akad még olyan magyaror­szági szakkönyv is, amely teljesebben fedi az évi tananyagot, mint a szerb ere­deti, amelynek nincs magyar fordítása. Ettől függetlenül az Ismeretterjesztő Füzetek megjelentetése folytatódik. Mint Sós Edit, a bizottság elnöke el­mondta: a napokban véglegesített, szerb nyelvre lefordított címlistát el­küldik a mintapéldányokkal együtt a belgrádi oktatási minisztériumba. Egyébként az oktatási miniszter de­cemberben szóbeli ígéretet tett, hogy nem lesz gond ezek elfogadásával. Talán segíti az égető tankönyvhiány mielőbbi megoldását az az államközi egyezmény is, amelyet október máso­dik felében írt alá Medgyessy Péter és Zoran Zivkovic kormányfő. (Magyar Szó, Újvidék) tana az ártatlan áldozatoknak, és ahol minden évben tartományi színtű meg­emlékezésen róhatnánk le tiszteletün­ket. Ez irányban már folytattunk meg­beszéléseket Szabadka polgármesteré­vel és a Vajdasági Német Szövetség el­nökével, akik támogatták a kezdemé­nyezésünket. Javaslatunkat megküldtük a VMSZ és a Magyar Nemzeti Tanács elnökének, a tartományi kisebbségügyi, valamint a kulturális, oktatás- és tudo­mányügyi titkároknak. Szervátiusz Tibor, a neves szobrász­­művész készségesen elvállata az emlék­mű elkészítését, erről a polgármester­rel is folytatót tárgyalásokat. Ez az emlékmű nem csupán méltó kegyhely lenne a városban, hanem Szervátiusz alkotásával Szabadka egy európai értékű alkotással gyarapod­hatna, ott, ahol az utóbbi időben csak szerb vonatkozású szobrokkal díszí­tették várost. Az Aracs Társadalmi Szervezet ezért arra kéri Vajdaság polgárait és a civil szervezeteket, hogy nyilatkozataikkal támogassák ezt a számunkra olyan fontos kezde­ményezést.” (Magyar Szó, Újvidék) Gazdag programmal kezdték az új éva­dot a romániai magyar színházak, a tervek megvalósítását azonban anyagi gondok gátolják. Amint Kovács Le­vente, a marosvásárhelyi Nemzeti Színház magyar tagozatának vezetője elmondta, a színház költségvetését nem a román művelődésügyiminiszté­rium, hanem a Maros megyei tanács és a marosvásárhelyi polgármesteri hi­vatal biztosítja. A megyei hatóságok azonban még nem rendelkeznek a szín­házvezetéshez szükséges tapasztalattal, emellett a helyi tanács által nemrégi­ben jóváhagyott, a költségvetés egyö­tödének megfelelő támogatás folyósí­tásával is gondok voltak. Magyaror­szági támogatások nélkül az utóbbi négy évben egyetlen darabot sem vi­hettek volna színre. A helyi költségve­tés csak a fizetéseket és az épület álla­gának megőrzését képes biztosítani. , ,Nem tisztességes, hogy egy kéttago­­zatos - román és magyar - színház ke­retében a magyar társulat csak a ma­gyarországi támogatásoknak köszön­hetően létezhet, míg a román társulat költségeit teljes mértékben a helyi költ­ségvetésből fedezik” - mondta a tár­sulatvezető. A kolozsvári Magyar Opera legna­gyobb gondját a nagymértékű kiván­dorlás jelenti, ami akár az intézmény megszűnésével is járhat. Simon Gábor igazgató szerint 1950-től kezdve több mint száz művész hagyta el a kolozs­vári művészeti intézményeket. Ennek az a fő oka, hogy a művészek rendkí­vül rosszul keresnek Kolozsváron. A Csíki Játékszín éppen az anyagi gondok miatt főleg „befogadó” szín­házként működik, nincs annyi pénze, hogy csak önálló produkciókat készít­sen. így az idei évad három nagy elő­adásából egy, a három gyermek-elő­adásából pedig kettő vendégelőadás. A művészek bérét és a produkciós költ­ségek egy részét a helyi önkormány­zat biztosítja. Emellett a színház veze­tése infrastruktúra-fejlesztésre, illetve egy-egy produkcióra szóló pályázat út­ján próbál pénzeket előteremteni. A pá­lyázatok többségét a magyar Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumától, az Illyés Közalapítványtól, illetve a Nemzeti Kulturális Alapprogramtól nyerték. A Tomcsa Sándor Színház fenntar­tója Székelyudvarhely önkormányzata, költségeinek fedezéséhez azonban más anyagi támogatókra is rászorul. Itt elsősorban a magyarországi források jelentik a mentőövet. A sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház számára is kevés a megyei ta­nács által adott pénz. A magyarországi támogatásból fedezhető a vendégren­dezők honoráriuma, a díszlet- és jel­mezköltségekhez szükséges összegek­hez különböző pályázatok útján jutnak. A Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata is csak vege­tálni tudna a helyi önkormányzat pén­zéből. (Szatmári Friss Újság, Szatmárnémeti)-Oda?- Oda - válaszolt kurtán felesége kérdésére, de kiérezte - hisz tapasztalta évek óta - az érdeklődésbe burkolt ag­gódást. Késő este érkezett haza a Volgával; nem vitte a kolhoz garázsába — így tette mindig, ha másnap a központba kellett utaznia. Ma is oda indult, a járási párt­­bizottság rendkívüli plénumára. Nem volt ebben semmi rendkívüli: másfél évtizedes elnöksége során menetrend­szerűen voltak a párt által összehívott soros, vagy soronkívüli ülések, gyűlé­sek - szinte hetente. A szokatlan, a rendhagyó csak az volt, hogy az utóbbi hónapokban nem sofőije, hanem maga vezette az autót, ami a meghirdtett al­koholstopnak volt a hozadéka. Az ad­dig minden összereccsenés, ahogy ne­vezték maguk között ezeket a pártgyű­léseket, öblögetéssel végződött, ami korlátlan ivászatot jelentett a járási köz­pont egyik étkezdéjének különtermé­ben, megfejelve a kötelező vizitekkel a hazafelé vezető utat szegélyező kocs­mákban, kávéházakban. Ilyenkor, ezekben az ivódákban égették el az ebugatta agymosásokon felgyülemlett adrenalint, itt beszélték meg a kollégákkal a történteket, a hal­lottakat. Mostanság nem dívot ez a szokás, hisz a téglák mindenütt jelen voltak. Nem is bánta különösebben, mert a gyakori kortyondizás nem volt javára magas vérnyomásának, rakoncátlan­­kodó szívének.- Ne feledd bevenni a gyógyszere­idet! - szólt utána felesége átnyújtva a tablettákkal teli dobozkát. - Aztán - nézett rá kérlelőn - próbálj beszélni megint az elsőtitkárral...- Jó, megpróbálok, de... - fordította el az indítókulcsot. Elhagyta a falu határát, s mintegy folytatta magában a gondolatot: ... de úgysem lesz foganatja, marad minden a régiben. Már néhányszor kérte az elsőtitkárt: mentené fel vezetői teendőiből, mivel egyre romlik egészségi állapota. A válasz mindig ugyanaz volt:- Mi az? Kibúvót keresel?! Mi ne­vezetünk ki, mi léptetünk le, amikor azt jónak látjuk. Méghogy beteg vagy! Aki így búja a vodkát, mint te, annak kutya baja. Tudta, biztos volt benne: ha netán tán sikerülne újra beszéli vele és elő­­hozkodna a témával, talán még durváb lenne az elutasítás. Úgy cseppent ebbe a vezető ál­lásba, mint Pilátus a krédóba. Apja nyomdokain indult pályája: kereske­delmi akadémiát végzett, megbízták szülőfaluja és a vonzáskörébe tartozó kisebb települések és tanyák ellátá­sával, a hálózat kiépítésével, ami vé­gül is sikerült - eredményei alapján a legismertebb szakemberek soraiba emelkedett, ami megintcsak inspi­rálta. Eredményes tevékenysége lett a veszte - ő fogalmazott így. Egy napon berendelték a járási központba, ahol maga az elsőtitkár fogadta:- Figyelemmel kísértük tevékeny­ségét, meg vagyunk elégedve magával. Úgy döntöttünk: felelősségteljesebb Az elnök halála feladattal bízzuk meg: holnaptól átve­szi a Lenin kolhoz irányítását.- Köszönöm a megtiszteltetést, de nem fogadhatom el - dadogta -, én nem értek a mezőgazdasághoz... Azt sem tudom hol van a tehén eleje meg a vége...- Az nem gond. Az a fontos, hogy érvényesítse munkájában pártunk mezőgazdasági politikáját. Én magam fogom párttagságát jelölni és támo­gatni. A kolhoz pártszervezetének tit­kára megbízható, igaz leninista, tá­maszkodjon rá, kérje mindenben taná­csát, segíteni fog. - Állt is volna fel székéből, de még bevetette utolsó ön­védelmi fegyverét.- Én nem lehetek párttag, sem el­nök, mert édesanyám hívő, templom­járó asszony... meg hát magyar va­gyok...- Ez nem akadály - emelte fel hangját a címzett - a kinevezése pár­tunk internacionalista szellemének gyakorlati megjelenítése. Felejtse el, amit mondott! Az anyját meg nevelje át, tegye ateistává, ez az első pártfel­adata. - És kikísérte a váróba, ahol be­mutatta a mezőgazdasági osztály ve­zetőjének. Ez gratulált neki és irodá­jába invitálta, ahol ellátta - már nem emlékszik milyen - útravalókkal a kez­déshez, majd tudtára adta: erre inni kell - megtörtént. Verejtékesen szokott bele az új munkakörbe, a stílusváltásba, de végül is beletörődött, hisz nem volt kiút. De sosem tudta a mai napig meg­szokni, a magáévá tenni azt a bomírt viselkedést, hangulatot, azt a hangne­met, ami a járási pártirányítás berkei­ben uralkodott: a rendszeres, vagy ép­pen rendkívüli összejöveteleken, gyű­léseken, plénumokon sakkfiguraként kezelték őt is, kollégáit is: csak úgy és oda lehetett-kellett lépni, amint azt fent eldöntötték. Véleményükre csak annyi­ban voltak kíváncsiak, amennyiben azt a protokoll megkívánta, vagy megen­gedte az áldemokrácia jegyében. A leggyakrabban olyan mérvű és irányú utasításokat kaptak, amelyek elkerül­ték a szakma határait, megvalósításuk eleve halálra volt ítélve, ha azonban nem teljesítették az ukázokat, vagy nem az elvárások és a fentről elindí­tott igények szellemében tették, kímé­letlenül belehágtak emberi önérze­tükbe, mivoltukba, letiporva még a szunnyadó erkölcsi szikrákat is. Min­dezt a pártpolitika megkérdőjelezhetet­len igazának ostyájában adagolták fo­gyasztásra. És mellébeszéltek, hazudtak rendü­letlenül. Egy éve, hogy elindították fentről az élelmezési programot, ami az egyre súlyosbodó ellátási állapotokat volt hi­vatottjavítani: egyre több gabonafélét, húst, tejet, tejtermékeket kellett produ­kálni, amit az egyre romló háttérgazda­ság adott viszonyai közepette - tudták, ismerték ezen áldatlan állapotokat a le­­uterek nagyon jól - lehetetlen volt megvalósítani, de mindezt pártfeladat­ként tálalták, ami ellen nem volt apel­láta. Ha néha visszafogottan is, de hellyel-közzel utaltak a lehetőségek tő­lük független vérszegénységére, az ál­lományok siralmas voltára, bumeráng­ként csapódtak vissza érveik.- Ti vagytok a vezetők, oldjátok meg! Hogy gazdálkodtatok ezeddig?! Csak a zsebeitekre gondoltatok?! Majd számot adnak az ellenőrök: mit, hogyan tettetek eddig, s akkor megnéz­hetitek magatokat - érkezett csípőből a fenyegetés. És a helyzet egyre romlott. Vaszil Vasziljevics személyesen felkeresett minden kolhozt jelenlétével, beszéde­ivel akarván javítani az állapotokon.- Baj van, Iván Ivánovics - lépett be hozzá is - nem teljesíted a tejbszol­­gáltatási normákat, nem reagálsz a párthatározatra.- Igen, igen, de hát - próbálta ecse­telni az okokat, de az közbevágott:- Nincs de! A párt útmutatását tel­jesíteni kell, sőt túltejesíteni. Majd kurtábbra fogta:- Iván, Iván, te még nem tanultál meg beszámolni, eredményeket felmu­tatni, pedig nem vagy kölyökgólya a szakmában, van már vezetői tapaszta­latod. János üres tekintettel bámult rá.- Reggel szállítod a tejet a csar­nokba, délben felvásárolod, délután újra beszállítod. Értesd meg magad a csarnok főnökével, s akkor csak a pa­pírokat kell mozgatnod. Érted?!- De hát ettől nem lesz több tej...-Az téged ne érdekeljen! Lesz pap­írod, hogy teljesítetted a tervet és ez a fontos. így tette, s tették szomszédai is. A plénumon a KB küldötte elnö­költ, a téma az élelmezési program re­alizálása volt: a kezdettől meghatározta a fórum alaphangját és hangulatát.- Szabotálják a párthatározat vég­rehajtását... Becsapják a pártot, a né­pet... Félrevezetnek minket.... Szem­fényvesztéssel próbálkoznak, papíron telejsítik a tervet... Nincs helyük a párt­ban... Példát kell statuálni.. - dübörög­tek a támadások dobhártyáján.- Itt van a lista azok neveivel, akik félrevezetnek minket, visszaélnek a párt bizalmával. Felszólítom a járás fő­ügyészét: tegye meg a megfelelő lépé­seket! Valami meghatározhatatlan, ködös távolból hallotta meg a nevét.- Nem kell csodálkozni, hogy ilyes­mire vetemedett - folytatta a szónok -, hisz karrierista, befurakodott pár­tunkba. Felállt, mondani akart valamit, ha­bár tudta: ilyenkor, ilyen helyzetben minden próbálkozás reménytelen - el­ítéltetett.- Még magyarázkodni próbál! - sü­vített az első titkár. - Megbíztunk benne, ő meg becsapott, papírokat rak a gyermekek, népünk asztalára tej he­lyett. De ne csodálkozzunk, még annyira sem volt képes hogy hívő any­ját átnevelje. ... Már látta, vagy talán csak látni vélte faluja piros cseréptetős házait, mikor erős fájdalom nyilait szegy­csontjába, elsötétült szemei előtt a táj, majd egy hoszú folyosó végén meg­nyugtató, csalogató fényt látott... Szölló'sy Tibor Emlékművet a 44-es áldozatoknak!

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom