Nyugati Magyarság, 2003 (21. évfolyam, 1-12. szám)
2003-11-01 / 11. szám
2003. november Nyugati Magyarság - Hungarians of the West - Hongrois d'Occident 3. oldal DOMONKOS LÁSZLÓ Túl az illúziókon: mi lesz velünk? Beszélgetés Für Lajossal- Az Antall-kormány honvédelmi miniszterével aligha lehet másként kezdeni ma a beszélgetést, mint hogy arra emlékeztessük: a ma Magyarországon tapasztalható reményvesztettség és fásultság alighanem nagymértékben az úgynevezett rendszerváltozás kezdeteitől, illetve az Antall-kormány balfogásainak sorozatától eredeztethető...- Ne feledkezzünk meg arról sem, hogy a változásokat megelőző jó negyven esztendőnek is óriási része van mindebben. Az országban a nemzeti érzületnek nagyon behatárolt a társadalmi bázisa. Az Antall-kormány hibáitól, mulasztásaitól visszafelé tekintve látnunk kell, hogy a megszállt országban a magyar kommunista diktatúrának volt egy olyan jellegzetessége, ami nem volt jelen a Szovjetunió által leigázott többi közép-kelet-európai államban. Másutt bármennyire is materialista volt a szemlélet, nem volt meg benne az a mérhetetlen nemzetellenesség, „antinacionalizmus”, ami nálunk a rendszer egyedülálló jellegzetessége volt az egész térségben. Különösen a forradalom leverése óta erősödött fel ez a felfogás és gyakorlat. A propaganda és az erőszakolt „közfelfogás”, a szívós agymosás kétségtelenül igen jó hatásfokkal működött. A nemzeti érzés kiirtására irányuló próbálkozás azonban mégsem járt teljes sikerrel: 1987-88-89-ben bebizonyosodott, hogy bizony van még egy része a magyar társadalomnak, amely birtokában van a nemzeti önérzetnek. Ez a réteg akkor azt hitte, azt hittük, hogy itt egy gyökeres fordulatot lehet elérni. A többség azonban olyanná lett akkorra nevelve, hogy nem volt már fogékony semmi ilyesmire. Ebben a helyzetben történtek meg a változások.-A nagy port felvert augusztus 2-i, a Magyar Nemzetben megjelent, majd augusztus 28-án a Magyar Demokratában publikált interjújában az 1990- ben színre lépett Antall-kormány finoman fogalmazva baklövéseiről kifejtette, mekkora szerepe is lehetett mindennek abban, ami a következő évtizedben ránk méretett. Mennyire erősíthette fel az Antall-kormány sok kiábrándító, nagy csalódásokat okozó ténykedése az előző évtizedek reménytelenségét? Vegyük magának Antall Józsefnek a személyét egyfelől, aki Orbán Viktorral ellentétben egyszerűen képtelen volt megszerettetni magát a magyar néppel (márpedig szegény jó Váry Albert magyar királyi koronaügyész már az 1919-es vörös rémuralom bukása után kimondta, hogy ezt a népet csak eréllyel és szeretettel lehet kormányozni); másfelől az elszakított területek magyarságának ügyét látszólag végre forradalmian új módon felvállalni látszó kormányzati politikát, amely a nagy remények után óriási kiábrándultságot okozott, hogy a sok közül csak a szégyenteljes 1993-as ukrán-magyar alapszerződést említsük?- Nehéz egy tíz éve meghalt embert pontosan megítélni, nekem Antall Józsefet különösen. Abban azonban egészen bizonyos vagyok, hogy ő, ha nem is tudta annyira kimutatni az ország lakosságával szembeni szeretetét, ahogyan ezt kellett volna, nem volt annyira gőgös ember, mint amilyennek beállították, mint amennyire a kétségtelenül valós tényekre a média rájátszott. Nem vagyunk egyformák, más-másféle személyiségű emberek volnánk, őt merevebbnek látszó, mimikája, ajakbiggyesztései alapján az embereket lenézőnek tűnő alkarnak gondolhatták, de állítom: nem volt gőgös vagy éppen pökhendi ember, nem volt mérhetetlenül beképzelt, bizonyos dolgokban és helyzetekben kimondottan szerény volt a viselkedése. Ilyen adottságokkal született, nem nagyon tudta megmutatni senkinek, nekünk, a kormánya tagjainak sem, hogy benne ugyanazok az emberi érzések, szeretet, megrendültség és egyebek munkálnak, mint általában minden emberben. Hiányzott belőle az a különleges karizmatikus képesség, amelyik nagyon fontos egy politikusnál, különösen, ha az olyan kivételes helyzetben kerül magas posztra, mint ő. Kossuth, Széchenyi, Deák vagy akár Batthyány egészen másfajta egyéniségek voltak, sokkal többet tudtak kisugározni magukból. O zseniális taktikus volt, volt szilárd meggyőződése, szilárd magyarságképe, politikai képe, Európa-képe. Mindezzel így együtt nem túl sok magyar politikus dicsekedhetett az ő felléptéig. .. A szeretetet, a másik ember megbecsülését valóban nem volt képes magából annyira kisugárzóvá tenni, amennyire kellett volna. Mindez tényleg hozzájárult ahhoz, ami később következett... Ami pedig az elszakított területek magyarságának ügyét illeti a mi kormányzásunk idején: sorsuk a csonka országon belül élőkével a legszorosabban összefügg. Úgy is lehet fogalmazni: az a kérdés, hogy mi lesz velük, túl a trianoni határokon, azt is jelenti: mi lesz velünk, magyarokkal itt a Kárpát-medencében? Antall József és kormánya a gyakorlatban nem tett túlságosan sokat annak érdekében, amit egyébként fennen hirdetett politikájában, programjában. Pedig reménytelenségünk egyik legfontosabb, meghatározó oka az elmúlt több mint negyven esztendőben éppen az az iszonyat, ami a huszadik században sújtott bennünket. Történész vagyok, tudom: minden fontos történelmi esemény beépül az adott nemzedék gondolkodásába és ez valamilyen módon tovább száll apáról fiúra, nemzedékről nemzedékre. Ami bennünket a huszadik században eleve reménytelenné tett és tehet még ma is: a népközösségünket ért két vesztes világháború, s ezek nyomán a legeslegnagyobb baj, ami ebből következett - két iszonyú csonkolással az országterület kétharmadának és a magyarság egyharmadának elvesztése, a megalázó, ránk erőszakolt békével az ezeréves ország szétszaggatása. Mindez legalábbis a tudat alatt elhiteti a magyarsággal, hogy olyan súlyos dolog történt velünk, amiből nagyon nehéz lesz talpraállnunk. És hogy teljes legyen az ütéssorozat meg a kialakuló reménytelenség és fásultság, jött a forradalom vérbefojtása. Ez volt az utolsó nagy erőfeszítés.. .Az elszakított területek magyarságának ügye pedig a rendszerváltás hajnalától kulcskérdés-A budapesti Hitel augusztusi számában az USA-beli Piscatawayben élő Nagy Károly - egyetemi tanár, a magyar kultúra és tudományosság kiváló külhoni képviselője, művelője - tanulmányt közölt ezzel a címmel: Hány magyar él az Egyesült Államokban a XXI. század elején? Mindig is szenvedélyes érdeklődéssel olvastam, olvasom az ilyen és hasonló közleményeket. S úgy érzem, Nagy Károly tanulmányának adatai nem csupán rendkívül sokatmondóak, de ugyanakkor továbbgondolásra késztetőek is. így indítja írását a szerző: „Az itt következő adatok a 2000. évi USA- beli népszámlálás eredményei segítségével három évtized demográfiai változásairól tájékoztatnak (...) A számadatok az összlakosság 16,7 százalékát - egyhatodát - tartalmazó reprezentatív minta adatain alapulnak. Ilyen minta esetében a hibaesély rendszerint kisebb mint 0,1 százalék.” Eszerint az Amerikai Egyesült Államokban 2000-ben 1.398.724 ember vallotta magát „Hungarian”-nek, vagyis magyar származásúnak; 378.178-al kevesebben, mint húsz évvel előbb. „Ha e folyamat állandósul - jegyzi Nagy Károly nem minden aggodalom nélkül -, 7-8 évtized múlva jelentéktelenné fogyhat az USA-ban a magukat magyar származásúnak vallók száma?” Továbbá megtudhatjuk azt is, hogy 2000-ben az Egyesült Államok Für Lajos nek számított. Két nagy illúziónk volt velük kapcsolatosan: az egyik, hogy a kommunista diktatúrák megszűntével a demokrácia létrejötte mintegy garantálja az elnyomott, elszakított nemzetrészeknek a kisebbségi jogok biztosítását. A másik: hogy autonómiát fognak kapni, s ez majd megoldja ügyüket, hiszen ez olyan csodálatos politikai államközösség és rendszer lesz, amely képes lesz védelmet nyújtani minden kisebbségnek, biztosítani megmaradásukat, felvirágzásukat.Egyikből sem lett semmi, jól tudjuk. Eljutottam odáig, hogy kimondjam, mert végre ki kell mondanunk: az elszakított magyar nemzetrészeket semmiféle „határokon átívelő nemzetegyesítéssel”, sem semmiféle autonómiával nem lehet megmenteni, hanem csakis egyféleképpen: gyökeres határ-változtatásokkal, -módosításokkal. Határrevízióval, igen. Ha ezt is ki meijük mondani egyre többen, egyre többször, a legkülönfélébb fórumokon (kormány ezt még nem mondhatja ki, azonnal elsöpörnék, megfojtanák!), előbb-utóbb ez is beérik majd. Az Antall-kormány azért nem tette meg, amit megtehetett volna, mert (és ez magyarázat lehet, mentség nem!) millió baj, gond, állandó támadások és a kapkodás közepette kormányzott, ráadásul jó darabig egy, még megszállt országban. Egyébként Antall talán túlságosan is vigyázott arra, hogy lehetőleg ne tegyünk olyat, ami miatt a nyugat majd nem fogad el bennünket. Ez téves felfogás volt, ráadásul éppen 1.398.724 - magát magyar származásúnak valló - lakosa közül csupán 17.973 beszélt otthonában magyarul (is), azaz 8,43 százalék. Húsz esztendővel ezelőtt ez az arány még 10,12 százalék volt. Riasztó folyamatról tájékoztatnak a rideg számadatok. Az amerikai és általában a nyugati országokban élő magyarság létszáma évről évre rohamosan csökken. „E megmaradásában veszélyeztetett magyar nemzetrész ugyanakkor még mindig történelmi jelentőségű erőforrás az összmagyarság számára : a 'hírünk a világban' hiteles közvetítőjeként, áldozatkész támogatójaként és a magyar érdekek szószólójaként” - írja Nagy Károly. Hol, melyik államban él jelenleg a legtöbb magyar az USA területén? A népszámlálás adatai szerint Ohióban: itt összesen 193.231-en va-Kérjük, újítsa meg előfizetését 2004-re! a Nyugat nem gyakorolt nyomást a szomszédos országokra a magyar kisebbségek ügyében. Amikor pedig létrejött az a bizonyos ukrán-magyar alapszerződés, Antall József első reakciója az volt - az első negatív visszajelzések után egy kormányülésen mondta a külügyminiszterének hogy ha tudta volna, mit ír alá, soha nem tehette volna meg...Később azonban, beletörődvén, hogy a szerződésben a kollektív kisebbségi jogokat is rögzítették, hogy kiállt külügyminisztere mellett és vállalta az alapszerződést.-Az Antall-kormány működése idején legalábbis a kormányzati szándékok szintjén mi feltételeztük, hittük, mert hinni akartuk, hogy a régi, jól bevált mondást követik elszakított véreink sorsának végső megoldását illetően: mindig gondolni rá, sose beszélni róla...- Nagyon fájdalmas kérdés ez. Hamar nyilvánvalóvá vált, hogy ilyen kérdésekben egyetlen nyugati hatalom sem áll ki Magyarország mellett. Hiába mondtuk, hogy vannak változások, Jugoszlávia szétesik, ott is új államok jönnek létre, igen ám, mondták, de az alapvető határok nem módosulnak... Kétfelé válik Csehszlovákia, mondtuk. Igen, de az alapvető határok csak országon belül módosulnak... Semmi szín alatt nem akarták volna támogatni azt, hogy itt valamilyen fajta, a két háborút lezárt békékben meg Teheránban, Jaltában meg másutt elfogadott megállapodásokat éppen Magyarország vonatkozásában megváltoztassuk, vagy legalább beszéljünk arról, hogy megváltoztatnánk.. .Súlyos hiba volt.- Az Antall-kormány okozta csalódások, a a nyomában felerősödött reménytelenség létrejöttében jelentős szerepet játszott az egykori kommunista nómenklatúra tagjainak békén hagyása, ama bizonyos tavaszi nagytakarítás teljes elmaradása. Nem e ténnyel magyarázható talán leginkább a máig ható fásultság és kiábrándultság?- Szeretnék emlékeztetni valamire: 1990 júniusában az MDF kidolgozott egy 11 pontból álló, úgynevezett Justitia-tervet. A kormány ezt kisebb változtatásokkal elfogadta. A parlament elé került. Ebben kimondták például, gyünk, s az otthonukban magyarul beszélők száma 19.231. Sorrendben New York következik 137. 029-cel és 18.421 magyarul beszélővel. Legkevesebben South Dakotában élnek magyarok: mindössze 982-en, s közülük csupán 26 személy beszél magyarul. Nézegetem Nagy Károly megrázóan beszédes számadatait, s arra gondolok: milyen nagy szükség lenne a romániai magyarság pontos kataszterét tartalmazó adatbázisra! Hogy hitelesen tudhassuk: hányán vagyunk például Szépkenyerűszentmártonban, vagy Konstancán, Kolozsvárt vagy Pusztinán - és így tovább. A legutóbbi népszámlálás adatait egészében mind ez ideig nem tették közzé Romániában. Miért? Nem tudom, van-e az RMDSZ-nek pontos, hiteles kimutatása a romániai összmagyarságról? 1923-ban Dr. Jakabffy Elemér Lúgoson - a Magyar Kisebbség című folyóirat kiadásában - megjelentette az Erdély statisztikája című, ma is nélkülözhetetlen munkáját, melynek alcíme így hangzik: a Romániához csatolt volt magyar terület lakosságának nemzetiségi, felekezeti és kulturális, községekkénti statisztikája az 1910. és 1920. évi hivatalos adatok szerint. Roppant tanulságos olvasmány... Okkal kérdezhetem: a kereken 80 éves múltra visszatekintő kezdemény példája nyomán mikor készül el a napjainkbeli felmérés? Nagy Pál hogy felül kell vizsgálni minden olyan ügyet, amely 1956. november 4-től 1990-ig akár gazdasági, akár politikai értelemben katasztrófába sodorta ezt az országot. Nyilvánosságra hozni mindazok nevét, akik ebben részesek voltak, a felelősökkel szemben büntetőeljárást kell indítani. És így tovább...Iszonyú pergőtűz indult meg szinte azonnal: szentséges ég, ilyet, egy új jogállamban? Boszorkányüldözés, stb. Nem lett belőle semmi, tudjuk. Azt kellett volna mondani: na és? És megcsinálni.. .Persze, főleg a taxisblokád után annyira megszaporodtak az intő, figyelmeztető, fenyegető jelek, hogy a kormánynak nagyon is meg kellett fontolnia, mit tesz... Ráadásul ott volt Antall súlyosbodó betegsége is. Hogy a köztársasági elnök ténykedését és azt a bizonyos paktumot ne is említsem...- Az elmúlt másfél év alatt a korábbi fáradtság csak még tovább erősödött. Merre kereshetjük a reménységet?- A tavalyi Kossuth téri jelenetek mintha azt mutatnák, hogy mégiscsak megindult valami ebben a népközösségben. Ez a láthatóan szélesedő nemzeti tábor egyre gyarapodik. A gyakorlati politika szintjén csak egy dolog segíthet: 2006-ban vagy netán hamarabb mindenáron győzelemre kell juttatni ezt az oldalt. Mert ha nem így történik, nagyon nagy baj lesz. És olyan kormányzásnak kell következnie, amely nemcsak szavakban hirdeti a kommunista szemét és mocsok kitakarítását, amelytől szinte már fuldoklunk olykor. Az államhatalom erejével mindent megtenni ennek érdekében. Ne legyen irgalom! Vagyonelkobzás és börtön ! Tudom, hogy ezt kimondani sokkal könnyebb, mint valóra váltani. De éppen ezért kell ezt az oldalt olyan erővel bejuttatni a parlamentbe, hogy társadalmilag is álljon mögötte egy olyan meggyőző erő, amire támaszkodva mindezt bátran meg meri tenni, akármennyire is rikácsol majd a Times, a Figaro, a Washington Post meg a többi... Az Európai Unióban nem kell mindent feladni! Egyetlen ország sem hajlandó ott bárkinek alárendelni a belpolitikáját. Az a fiatalabb nemzedék, amely vissza fog jönni, kellő gyakorlattal rendelkezik már a politikában, az államigazgatásban: ha akarják, el tudják majd végezni a sok szenny eltakarítását. Tele van az ország ilyen-amolyan körökkel, klubokkal, társulásokkal. Több ezer létezik. Ez azt jelenti, hogy valami végre tényleg megmozdult. Nemcsak szavazni fognak majd, hanem állandóan töprengenek, gondolkoznak, vitatkoznak, keresik a megoldási lehetőségeket, amelyek a nemzeti gondolatot ebben az országban erőssé és hosszú távon tartóssá tehetik. Kikerülhetnek innen idővel olyan politikusok, akikre megfelelő posztokon nyugodtan lehet bízni a nemzet felelős irányítását. . .Tavaly áprilisban a Kossuth téren láttam: az ott lévő tömegnek legalább a fele fiatal volt. Egyetlen alkoholtól elhomályosult tekintetet, zavaros szemet nem láttam. Van egy ilyen Magyarország is. Tiszta szemű, nyílt és bátor. Egy közelmúltban készített felmérés szerint a felsőoktatásban tanuló fiatalság több mint nyolcvan százaléka nemzeti érzelmű. Ez nagyon nagy dolog. Ebben talán még a mi szerencsétlenkedő négy évünk is benne van, hiszen szóban legalább mindig a nemzet szeretetét, talpraállását hirdettük. .. Orbánék határozottabb, bátrabb négy éve úgyszintén. A mindinkább teijedő, egyre nyilvánvalóbb felismerés a sok-sok rablás, lopás, csalás láttán: hogy ezek már és még csak nem is „posztkommunisták”, hanem egészen egyszerűen cinikus, gátlástalan gazemberek, akiket a hatalmon és a pénzen kívül semmi sem érdekel. Mindez együtt, egészen bizonyos vagyok benne, csak meg fogja egyszer változtatni ezt a reménytelen, rossz hangulatú nemzeti közösséget. Ne feledjük: a történelem tele volt, és tele van és tele lesz váratlan, soha senki által nem várt fordulatokkal. Ezután sem lesz másként... Hányán vagyunk - odaát?
