Nyugati Magyarság, 2002 (20. évfolyam, 3-12. szám)
2002-10-01 / 10. szám
2002. október Nyugati Magyarság - Hungarians of the West - Hongrois d'Occident 11. oldal „Őrzők: vigyázzatok a strázsán" Dr. Havadtőy Sándor, a Fairfield-i Magyar Református Egyház lelkipásztora, a Yale Egyetem nyugalmazott professzora ősi református papi család sarja. A kolozsvári protestáns teológián kezdte el, és Bart Károly tanítványaként Svájcban fejezte be tanulmányait. 1951-ben doktorált Bázelben. A kiváló képzettségű fiatal lelkész előtt azonban a világégés, a vasfüggöny s a pártdiktatúra elzárta a haza felé vezető utat. Az emigránsok keserves sorsát vállalva, előbb Kanadában, majd az Egyesült Államokban szolgált. Szülőföldjét, Erdélyt egy pillanatig sem feledte. Az igehirdetés mellett állandó gondja volt az itthoniak anyagiakkal és lelkiekkel való megsegítése. Huszonöt éven át hirdette az evangéliumot a Szabad Európa Rádió protestáns félórái keretében. Mindenkor úgy szólt „láthatatlan” híveihez, hogy a krisztusi tanítások erőt adjanak a nehéz sors, a lelki gyötrések és nemzeti kiszolgáltatottság elviseléséhez. A kiváló lelkész-politikussal Budapesten beszélgettem rádiós prédikációinak (Vigasztaljátok népemet, Budapest, Közdok, 2002.) gyűjteményes kiadása alkalmából:- Erdélyből, Csomakőrösről származom. Nagyapám huszonöt évig szolgált a nagy észak-amerikai utazó Körösi Csorna Sándor falujában. Apám ékesen szóló prédikátor és kitűnő diplomata volt. Amikor 1916-ban a románok betörtek Erdélybe, ő menekítette ki népét egészen Szarvasig. 1946-ban képviselőnek választották. O képviselte az Erdélyi Magyar Református Egyházat a román parlamentben. Amikor a ciklus vége felé komolyan felvetődött az iskolák államosítása, apám - a magyar képviselők többségével szemben is - azt vallotta, hogy a magyar iskolák jövője azon múlik, megmaradnak - e egyházi tulajdonban. Ezért a második választási cikluson már nem szállhatott ringbe.- A Székely Miké Kollégiumban kezdte tanulmányait, ahova olyan híres írók is ellátogattak, mint Móricz Zsigmond, Illyés Gyula, Sinka István...- ...Veres Péter és Karácsony Sándor. Az erdélyiek közül pedig Asztalos István és Nagy István. Mi, mondhatni, a népi írók művein nevelkedtünk. Püski Sándor ránk bízta a könyveit, és mi nemcsak egytől-egyig elolvastuk, hanem árusítottuk is őket. A kollégium ’43-ban Kányádi Dénes osztálytársammal együtt kiküldött a Szárszói Konferenciára. Ott találkoztunk először a nagy magyar sorskérdésekkel. A szónokok akkor már tudták, hogy a németek elveszítették a háborút. Ezért azt ajánlották, meg kellene egyezni valahogy az oroszokkal. Később néhány an közülük - Darvas József és bizonyos fokig Veres Péter is - beálltak a szovjetek szolgálatába. De Szárszón még nemzeti szellemben beszéltek... Mindezt később megpróbáltam tisztázni magamban. Nagynevű professzorom, Bart Károly egy alkalommal azt mondta nekem: „Miután ön elveszítette a hazáját és az egyházát, tudnia kell, hogy mi az az ideológia, aminek az alapján ez a nagy veszteség érte. Ezért jó volna, ha keresztyén szempontból tanulmányozná a fiatal Marx munkáit." Bele is vetettem magam, és arról győződtem meg, hogy az az államrendszer, amely erre a filozófiára épül, nem maradhat fenn, annak össze kell omolnia. Ezt követően szívvel-lélekkel harcoltam a kommunizmus ellen.- Hogyan jutott ki Svájcba ?- 1943 és 1948 között - egy év kivételével - a kolozsvári teológiára jártam. Viszont Kolozsvárt ’44 őszén bezárták a teológiát, és professzoraink azt tanácsolták, menjünk át Budapestre. Ravasz László püspök bíztatására fel is vettek bennünket, és itt tanultunk addig, amíg megkaptuk a behívót. Ez ’44. október 15-e, a nyilasok hatalomátvétele után történt. Az volt a céljuk, hogy mi gyűjtsük össze a Pesten maradt zsidó gyerekeket, asszonyokat és öregeket. Én erre nem voltam hajlandó, és nem vonultam be. A teológia pincéjében bújtunk meg néhányan a szénrakások mögött, ott vártuk be az oroszokat. Akik miután „felszabadítottak", menten a pesterzsébeti katonai fogolytáborba internáltak, összecsapva bennünket az elfogott SS katonákkal. Egy barátommal sikerült megszöknünk, és kalandos úton visszatértünk előbb Pestre, onnan pedig haza, Kolozsvárra. Miután Kolozsvárt színjelessel elvégeztem a teológiát, ’48-ban ösztöndíjat kaptam Svájcba az Egyházak Világtanácsától. így kerültem ki ’48. júliusában Bázelbe. Mindig Bart Károly tanítványa szerettem volna lenni, ami sikerült is. Teológiát őtőle, filozófiát Kari Jasperstől tanultam.- Miért döntött úgy, hogy Svájcból Amerikába emigrál?- Miután 1951-ben doktori vizsgát tettem és néhány hónappal később megkaptam a diplomát, édesanyám levélben arra kért: „Édes fiam, ne gyere haza!” Különben sem tudtam volna hazamenni, mert a királyi útlevelet, amivel kijöttem, a román hatóságok időközben bevonták, azzal az indokkal, hogy népköztársasági útlevelet adnak helyette. Amit sokszor kérvényeztem is, de sohase kaptam meg. Ekkor az amerikai kollégáim azt mondták, ha nem tudsz hazamenni, gyere ki Eszak-Amerikába, ott sokkal nagyobb hasznodat veszik.- Hogy alakult a sorsa az újvilágban?- Amerikai barátaim azt akarták, hogy angolszász területre menjek, hogy minél jobban elsajátítsam a nyelvet. Ám mielőtt oda mennék- mondták -, látogassam meg a skót református egyház missziói titkárát. Aki ezzel fogadott:- Van itt a közelben egy magyar egyház, amelyiknek ezen a vasárnapon nincs papja, hajlandó volna-e ezt az egy istentiszteletet megtartani? - Nincs egyéb dolgom - feleltem -, természetesen elmegyek. - Attól kezdve fél évszázadon át az Amerikai Magyar Református Egyházak szolgálatában álltam.- Ön nemcsak lelkész, hanem a Yale Egyetem nyugalmazott professzora is.- Hat évi kanadai szolgálat után 1960-ban meghívtak a Fairfield-i Református Egyház lelkészének. Semmit sem tudtam róla, de erősen csábított, hogy a Yale Egyetem tőszomszédságában van. Az egyetemre pedig úgy kerültem, hogy volt néhány jó barátom, akikkel együtt tanultam Bázelben, akik időközben professzorok lettek a Yalen. Ok meghívtak, én pedig elfogadtam a meghívást. így történt, hogy 1962- től 25 éven át homiletikát tanítottam az egyetem teológiai fakultásán.- 1967-től 1992-ig heti rendszerességgel tartott félórás protestáns programot a Szabad Európa Rádióban. A 25 év rádiós prédikációiból most egy nagyon szép könyv született Vigasztaljátok népemet címmel. Hogy került a Szabad Európa Rádióhoz?- ’56 nyarán - az idő tájt az amerikai lelkészi egyesület titkára voltam - pennsylvániai gyűlésünkre eljött a Szabad Európa Rádió és az Amerika Hangja adó vezetősége is, és elmondták, milyen óriási hatása van Magyarországon a műsoraiknak. Ez engem megrettentett.- Miért?- Mert rendkívül veszélyesnek tartottam. A koreai „vállalkozás" után az amerikaiak torkig voltak a háborúval. Senkinek sem volt kedve újabb kalandba bocsátkozni, mindenkit a pénzszerzés, a vagyongyarapítás foglalkoztatott. Én tudtam ezt. Azzal is tisztában voltam, hogy ha a Szabad Európa Rádió propagandájának olyan nagy hatása van Magyarországon, abból nagyon könnyen baj lehet. Tudniillik, ha a börtönben sínylődő rabokat sokáig heccelik, előbb-utóbb nekirontanak a rácsnak. Ezért többedmagammal óva intettem őket, hagyják abba ezt a propagandát. Viszont a Külügyminisztérium másképp gondolta. Amikor ’56 októberében Magyarországon kitört a forradalom, kétségbeestem. Tudtam, hogy az amerikaiak nem fogják segíteni a magyar forradalmárokat. Eisenhower még diplomáciai segítséget sem fog adni Magyarországnak... Aztán megindult a menekültáradat. Nekünk lelkészeknek az volt a feladatunk, próbáljuk megvigasztalni, megnyugtatni és bátorítani az embereket. Magam kétszáz család elhelyezését vállaltam. ’56-tól két éven át látástól vakulásig az ő ügyes-bajos dolgaikat intéztem.- Hogy szánta rá magát mégis, hogy mikrofon elé üljön?- 1966-1967-ben Amerikában az állam új egyezményt kötött az egyházzal, amiből sajnálatos módon kimaradt a börtön-, a kórházlátogatás és a vallásoktatás joga. Ez engem erősen bántott, és a legközelebbi lelkészegyesületi ülésen egy előadásban kielemeztem az új konkordátumot. Amikor a Szabad Európa Rádió jelenlévő munkatársai közül Gombos Gyula, Kovács Imre és más írók ezt meghallották, azt mondták, el kell jönnöd hozzánk, szükségünk van rád. Akkor úgy döntöttem, el kell mondani a teljes igazságot, be kell vinni a rádióba az amerikai stílusú igehirdetést, vagyis aktuálissá kell tenni az igét a hallgatók számára, hogy megérintse őket. Tudtuk, hogy az ilyen fajta igehirdetés teljességgel hiányzik Magyarországon és az utódállamokban, mert az Állami Egyházügyi Hivatal ellenőrzi a papok beszédét és keményen bírálja őket. Tudtuk, hogy csak egy felhígított vagy pietista, szigorúan az ige körül forgó igehirdetést engedélyeznek, ami lehet, hogy egyénileg építő, de közösségileg nem az. Úgy éreztem, hogy feltétlenül szükség van az aktualizált igehirdetésre, és ebből nem húzhatom ki magam. Attól kezdve huszonöt évig megszakítás nélkül végeztem ezt a szolgálatot.- Voltak-e visszajelzések?- Voltak. Magyarországról, Erdélyből és máshonnan is. Egyszer meglátogatott egy CIA ügynök. Tudniillik a Szabad Európa Rádió kezdetben a CIA-hez tartozott. Csak azután vette át a Képviselőház, miután ez Nixon idejében kiderült. „Tiszteletes úr, tudja-e, hogy a múlt vasárnap egy millió ember hallgatta önt?" - kérdezte a tiszt. - „Uram, ön tréfál" - mondtam. „Nem, nem, ez egyáltalán nem tréfa" - felelte -, nekünk megvannak rá az eszközeink, hogy felmérjük a hallgatóságot, különben nem finanszíroznánk a költségeket...- Gombos Gyulával, Kovács Imrével, cseh,, román és ukrán írókkal, sőt török újságírókkal dolgozott együtt. Milyen volt a légkör a Szabad Európa Rádiónál?- Kellemes volt velük együtt dolgozni. Rendkívül jól értesült emberek voltak. Mivel felvétel előtt minket kivizsgáltak, nekünk jogunk volt belépni a hírszobába, ahol háromnégy gép szünet nélkül ontotta a nyers (szelektálatlan) híreket, úgy hogy mi teljesen tisztában voltunk a romániai helyzettel. Amikor ’69 őszén a szüleim először meglátogattak, meg voltak lepődve, hogy sokkal jobban ismerem a romániai helyzetet, mint ők, akik benne éltek. A jól informáltság fontos volt azért is, mert csak így tudtuk aktuálissá tenni az igét a hallgatók számára.- Milyen szerepe volt annak a világra szóló botránynak a leleplezésében, amikor Ceausescu tízezer magyar Bibliát zúzatott be és készített belőlük toalettpapírt?- Egy nap küldeményt kaptam Romániából, egy csomag WC-papírt. Toalettpapírt Romániából!? - hüledeztem -, hisz ott ez állandó hiánycikk! Gyanút fogtam. Felbontottam a csomagot és elképedve vettem észre, hogy a papíron itt-ott bibliai szavak vannak. Rögtön rájöttem, hogy itt másról van szó, mint egyszerű toalettpapírról. Bevittem a csomagot az egyetemre, ahol alaposan megvizsgáltuk: felnagyítottuk, lefényképeztük, még azt is megállapítottuk, hogy a Brit Bibliatársulat melyik Biblia-kiadásából készültek a tekercsek.- Mi történt tulajdonképpen?- Amikor a Református Világszövetség anno Brassóban ülésezett, a szövetség titkára „átadott” az erdélyi képviselőnek tízezer Bibliát. Nos, ez a tízezer Biblia sohasem került a hívek kezébe, hanem a hatóság emberei titkos úton átjátszották Ceausescu szekusainak, akik bezúzatták és toalettpapírt csináltattak belőlük. Ezt a gyalázatot nem lehetett szó nélkül hagyni. Előbb a Szenátusban rendeztem sajtókonferenciát, ahol 74 ország riportere és négy televíziós társaság operatőre volt jelen. Aztán a Képviselőházban hoztuk nyilvánosságra a nemzetközi sajtó munkatársai előtt ezt az aljasságot. A felfedett minősíthetetlen tett óriási hatással volt az amerikai politikusokra, különösen a déli államokbeli szenátorokra, akik mélyen vallásos embereket képviseltek. Az amerikai közönség valójában akkor tudta meg, hogy Erdély nem Drakula földje, mint ahogy azt a Magyarországról Amerikába került filmeseink prezentálták, hanem a vallásszabadság klasszikus színhelye, olyan kultúrhely, ahol nekünk százados intézményeink, messze földön híres iskoláink, kollégiumaink, gyönyörű gótikus templomaink vannak. A kialakult hatalmas botrány nyomán a szenátus megvonta Romániától a vámkedvezményt, ami egymilliárd dollár évi veszteséget jelentett Ceausescunak.- Professzor úrnak igen jó kapcsolatai vannak egészen magas politikai körökkel. Van ennek valami hozadéka?- Elég hamar rájöttem arra, hogy az amerikai politika helyi politika, vagyis a politikusok tevékenységének hatékonysága attól függ, hogy a választóik jóváhagyják-e a munkájukat vagy nem. Lelkészként száz és száz emberrel találkozom hetente. Ezt a politikusok is tudják, ezért is szeretik tartani a kapcsolatot velünk, hallgatnak ránk, különösen választások idején. Én mindig igyekeztem jó barátságban lenni velük, hogy idejében és pontosan informáljam őket az erdélyi, magyarországi, közép-európai helyzetről. Meg vagyok győződve róla, hogy ha az első világháború után a magyar lelkészi kar ezt a lehetőséget felismerte és kihasználta volna, úgy, ahogy felismerték és kihasználták a csehek és a szlovákok, Trianon nem az lett volna számunka, ami lett, legalábbis nem olyan tragikus. Mert bár így is ellene voltak, a tények teljesebb ismeretében Wilsonék másképp léptek volna fel. Hetvennégytől kezdve minden évben rendszeresen tanúskodtam a Szenátus és a Képviselőház különböző szakbizottságai előtt, úgy tekintettek rám, mint közép-európai szakemberre. Később az Emberi Jogok Bizottságának a tanácsosa lettem a Külügyminisztériumban. Aztán a Partnerség a békéért mozgalom amerikai bizottságának tagjává választottak. Amikor szóba került Magyarország felvétele a NATO-ba, behívtak, véleményt kértek. Én előadásokat tartottam, cikkeket írtam Magyarországról, jutalmul pedig a Pentagon kinevezett tiszteletbeli katonai ügyésznek. Végezetül hadd említsem meg, hogy hosszú évek óta szerkesztem a Székely népet és angol változatát, a Carpatian Obserwert. A lapot rendszeresen eljuttatjuk a szenátoroknak, képviselőknek, az egyetemi könyvtáraknak és az olvasótermeknek, így, ez úton is igyekszünk felvilágosítani az amerikai vezetőrétegeket az igazi erdélyi és kárpát-medencei helyzetről. Kakucsi László /--------------------------------------------------------------------------------------------------Vándorvasban Az idén hetven éves Kunszabó Ferenc mint szociográfus tett szert hírnévre, elismerésre. De ismert Széchenyi könyve (És ég az oltár) is. Az úgynevezett rendszerváltás idején (1989) beindított Hunnia című folyóirata tiezenegy éves működése idején jelentős szerepet játszott a magyarság előtt álló új helyzetben a tisztázás és a tisztánlását érdekében. Igazságát leginkább azzal bizonyíthatjuk, ha utalunk arra, hogy a hivatalos körök mindig gyanakodva figyelték működését, legyen az a Kádár-kor vagy az elmúlt tizenkét év. Kunszabó az elmúlt hetekben új könyvvel jelentkezett. Vándorvasban címmel önéletrajzi írásának, korrajzának a hírek szerint első része jelent meg, mely születésétől, 1932-től 1962-ig, a börtönből történt szabadulásáig lezajlott eseményeket rögzíti. Kunszabó vérbeli szociográfus. Rendkívül aprólékosan, kiváló megjelenítő erővel mutatja be - családja sorsán keresztül - a századeleji cselédsorsot. Egy olyan világot, amiről már mások is írtak, de ilyen beleérzőn talán még Illyés Gyula sem. A korrajz második része az 1945-62 közötti időről - a szocializmusról, 1956-ról, a börtön-V__________________________________________ "N évekről - szól. Egy cselédfiú konfliktussorozatairól abban a világban, ami állítólag az ő érdekeit képviselte. Mivel nem a gyökértelen proletár világból, hanem faluról, egy szerves világból, stabil családi körből érkezett, így egy fokkal könnyebb helyzetben volt ahoz, hogy a környezetét megértse s felismeije a helyes cselekvési lehetőségeket. E háttér tette lehetővé elsősorban talponmaradását, mindenekelőtt erkölcsi téren. Kunszabó százezernyi sors- és kortársa helyett írta e könyvet, akik ugyanúgy megszenvedték az akkori évtizedeket, de némák maradtak, mert nem tudtak vagy nem akartak szólni. A kötet címében szereplő vándorvas az a megbilincselési mód, mikor a kezén és lábán megbilincseltet egy lánccal összefűzve engedik csak járni. A vándorvas kézzelfogható szimbóluma annak, hogy századunkban nemcsak magyarok ezreinek, de az egész nemzetnek is évtizedek óta, egészen napjainkig ilyen kényszerzubbony-szerű létben kell boldogulnia. (Kunszabó Ferenc: Vándorvasban, kiadó: Műhely munka bt.,580 old., 2650 Ft.) Bognár József __________________________________/ 1
